Négy hónapot késnek a Forma-1 új szabályai

A Forma-1-ben meglehetősen ritka esemény történt Párizsban – számolt be egy hazai szakportál pénteken. Az FIA, az F1 képviselői és a csapatok csúcstalálkozóján az istállók egyhangúlag egyetértettek valamiben, megszavazták, hogy 4 hónappal halasszák el a 2021-es átfogó reformok véglegesítését, mivel azok a jelenlegi formájukban még túlságosan kiforratlanok. Már hónapok óta sürgeti az idő a döntéshozókat a száguldó cirkusz másfél év múlva esedékes korszakváltását elhozó új szabályok megteremtésével, de a mostani döntés után biztossá vált, hogy a június végi határidőre nem lesznek új szabályok. A nemzetközi szövetség (FIA) szabályzata ugyan lehetőséget ad a Forma-1-et alapból megváltoztató előírások elfogadásának halasztására, de az új, októberi határidőtől számítva csupán 15 hónapja marad arra a sorozatnak, hogy felkészüljön a reformokra, amelyek többek között az autókat és a költségeket is érinteni fogják.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A csapatok és az F1 vezetésének megegyezése után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elhalasztotta a 2021-es szabályváltozások bejelentésének időpontját június végéről októberre, mivel az új regulák sokak szerint még nem voltak eléggé kiforrottak az elfogadáshoz – számolt be a GPHírek.hu szakportál. Már a legutóbbi verseny, a Kanadai Nagydíj hétvégéjén igyekeztek tető alá hozni egy megállapodást a halasztásról, akkor azonban nem minden csapat adta be a derekát, a verseny utáni csütörtökön, Párizsban tartott csúcstalálkozón, több pilóta jelenlétében azonban már megszületett a megegyezés.

Az utóbbi hetekben-hónapokban többször felmerültek különböző aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy az új szabályok, főként azok technikai kérdéseket érintő részei elkapkodottak, még nincsenek eléggé kidolgozva, és a június 30-i elfogadási határidő után is jelentős módosításokra szorulhatnak, ami természetesen jelentősen hátráltatná a csapatok felkészülését az új időkre.

A Nemzetközi Sportkódex értelmében minden olyan új szabályt, amelynek „valószínűsíthetően lényeges hatása lesz az autók technikai paramétereire és az erőviszonyokra”, legalább 18 hónappal a szabályváltozások életbe lépése előtt véglegesíteni kell. Ez a dátum 2021. január 1-je esetében 2019. június 30-a lett volna.

A Nemzetközi Sportkódex azonban lehetőséget ad kivételre abban az esetben, ha a csapatok névtelen szavazás során egyhangúlag beleegyeznek a határidő kitolásába. A módosításra azért volt szükség, mert többek, köztük például Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke is úgy gondolja, hogy az új szabályok még „eléggé nyersek, nem elég kiforrottak ahhoz, hogy megszavazzuk őket.” A szabályváltozásokat eredetileg múlt pénteken kellett volna az FIA Motorsport Világtanácsa elé terjeszteni elfogadásra.

A csapatok csütörtökön találkoztak, miután a Kanadai Nagydíj során több találkozó során sem sikerült megegyezni a halasztásról, a hírek szerint elsőre a Renault nem állt kötélnek, mivel attól tartott, hogy a szintén a 2021-es reformok részét képező költségplafonnal trükköznének a top csapatok az így nyert hónapok alatt, és kedvezőbb feltételeket harcolnának ki maguknak. Végül minden csapat aláírása rákerült a halasztásról szóló dokumentumra, azzal a kikötéssel, hogy a költségplafonban nem lesznek jelentős változások.

Az ülésen a technikai igazgatók, Mario Isola Pirelli-főnök és a csapatfőnökök mellett ott volt az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, valamint Nico Hülkenberg és Alexander Wurz, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének (GPDA) elnöke is.

Ez azért jelentős, mert a pilóták a múltban többször is hangot adtak azon kérésüknek, hogy szeretnék, ha őket is bevonnák a szabályok kialakításáról szóló vitákba. A halasztás októberig szól, a Motorsport Világtanács legközelebb október 4-én ülésezik, várhatóan ekkor fogadhatja el az új szabályokat.

„A Forma-1 fő részvényesei úgy érzik, hogy a jövő szabályváltozásaira vonatkozó fő irányvonalakat lefektettük, a sport érdekében azonban megegyezés született, hogy a legjobb végkifejlet miatt a leginkább célravezető további idő biztosítása a finomhangolásra és újabb konzultációkra – áll az F1 közleményében. – A mostani ülést még továbbiak követik az elkövetkező hónapokban.”

Már hónapok óta lehet arról hallani, hogy veszélyben forog a már hosszú évek óta eltervezett, 2021-ben végrehajtani kívánt átfogó reform, amellyel a száguldó cirkusz vezetőinek nem titkoltan az a szándéka, hogy a nézők, de különösen a gyártók számára vonzóvá tegyék a sorozatot, szeretnék ugyanis növelni számukat. Jelenleg a Ferrari, a Mercedes és a Renault rendelkezik teljesen gyári csapattal. Az Alfa Romeo ugyan tavaly visszatért a sorozatba, s idén a Sauber-csapat már teljes egészében az olasz konstruktőr nevét viseli, de autóikat Ferrari-motorok hajtják. A nagyobb márkák közül még a Honda van jelen, de ők kizárólag a Red Bull és a Toro Rosso motorszállítójaként.

A 2008-as gazdasági válságot megelőzően a fönt említett gyártókon kívül a BMW és a Toyota is saját istállóval szerepelt az F1-ben, de a válságra hivatkozva mindketten távoztak, s azóta sem mutatnak komolyabb érdeklődést az autósport csúcskategóriája iránt.

Az elmúlt években számos gyártó neve merült fel lehetséges belépőként, de konkrétumok egyelőre ezen a téren sincsenek. Amennyiben a feleknek nem sikerül gyorsan megegyezniük a 2021-es szabályváltozásokról, akkor könnyen lehet, hogy abban az évben még nem is fogunk új csapatot, akár csapatokat látni a Forma-1-ben…

Érdekelnek a hasonló cikkek? Akkor iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Hozzászólás