Nem akármilyen hír látott napvilágot a napokban a brit sajtóban. A Telegraph című újság ugyanis azt közölte, hogy az angol élvonalba, a Premier League-be frissen följutott Sheffield United labdarúgócsapata pár évvel ezelőtt a Bin Laden-családtól vett föl kölcsönt, amiből finanszírozni tudta működését. Az információ úgy került nyilvánosságra, hogy a klub két tulajdonosa: a korábban a Ferencvárost is birtokló Kevin McCabe és egy szaúdi herceg perre ment egymással, mivel egyenlő tulajdonrészük van, ám nem jutnak dűlőre az irányítást illetően. Minden bizonnyal az, hogy egy terrorista családjától kapott pénzt a Sheffield, még nem fogja a kizárását eredményezni a klubnak, de a megítélésén komoly foltot ejthet.
HIRDETÉS
A Sheffield United a második helyen végzett az angol másodosztály idei kiírásában, így augusztustól sok évnyi kihagyás után ismét a Premier League mezőnyében fog indulni. Gondolhatnánk, hogy most minden fenékig tejfel a város piros-fehér részén, de ez egyáltalán nincs így. A Sheffield United ugyanis komoly jogi viaskodásoknak néz elébe, amit két tulajdonosának köszönhet. Kevin McCabe brit üzletember és Abdullah Bin Moszad Bin Abdulazíz Al-Szaúd szaúdi herceg 2013 óta fele-fele arányban birtokolja a klubot, vagyis minden döntést közösen kellett meghozniuk. Mostanra azonban elegük lett ebből a helyzetből, ám a tulajdonrészek újraszámításával kapcsolatban (vagyis hogy ki váljon többségi tulajdonossá, ezáltal nagyfőnökké) nem tudtak megegyezni, így bíróság elé vitték az ügyet.
McCabe neve amennyiben ismerősen cseng olvasóim számára, akkor az nem véletlen. Arról a brit üzletemberről van szó, aki a 2000-res évek bégén és a 2010-es évek elején a Ferencvárosi Torna Clubnak is tulajdonosa volt. McCabe 2008-ban érkezett az Üllői útra azzal a szándékkal, hogy az akkoriban az NB II-ben szereplő labdarúgócsapatot sikerüljön visszavezetni az élvonalba. Ez egy évvel később meg is történt, azonban a sok angol edző és játékos, aki ez idő alatt megfordult a IX. kerületben, nem igazán vált be, így az együttes ugyan följutott az NB I-be, de ott még évekig csak középcsapat volt.
McCabe és stábjának dolgát igencsak megnehezítette a 2008-ban kezdődött gazdasági válság, ezért nem tudtak annyi pénzt fektetni a klubba, mint amennyit terveztek, illetve elsősorban üzletként és nem sportszakmai lehetőségként tekintettek az FTC-re. Végül 2011 elején jelentette be, hogy eladja a klubot, mivel nem kapta meg a magyar és külföldi szereplőktől, szponzoroktól a remélt támogatást.
McCabe mindig is nagy szurkolója volt a Sheffield Unitednek, és sokáig többségi tulajdonosa volt a klubnak, azonban szintén a válság miatt befektető után kellett néznie, hogy az egyesület talpon tudjon maradni. Így került a képbe Abdullah szaúdi herceg, akivel fele-fele arányban birtokolják a klub részvényeit.
Kettejük között már több napja folyik a per a Londoni Felsőbíróságon. Ilyen körülmények között jelent meg a Telegraph cikke csütörtökön, amelyben egy hihetetlen dologról adott hírt a lap. A Sheffield United – Abdullah herceg közvetítésével – Szaúd-Arábiából jutott kölcsönhöz mintegy 3 millió font, mai árfolyamon 1,1 milliárd forint értékben. Ezzel önmagában még nem sok gond lenne, csakhogy nem akárkiktől származik a pénz – állapította meg a bíróság, amely alaposan utánajárt a klub pénzügyeinek. Kiderítették ugyanis, hogy a kölcsön a terroristavezérről ismertté vált Bin Laden-családtól érkezett. A “Delta Projekt” néven folyosított összeget a klub finanszírozásának és beruházásainak támogatására nyújtották, ráadásul vissza sem kellett fizetnie az egyesületnek.
Jóllehet McCabe tagadja, hogy tudott volna a pénz eredetéről, de Abdullah herceg ügyvédjei válltig állítják, hogy a brit pénzember minimum 2017 óta “bizonyos mértékű” kapcsolatban áll a Bin Laden-családdal. Azt is közölték, hogy McCabe e-maileket váltott Bin Ladenékkel. Az egyikben pl. abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a klubot pénzmosással vádolhatják meg, ha ez a kölcsön nyilvánosságra kerül.
Kevin McCabe erre úgy reagált, hogy ő csak kollégák közötti pletykálkodásokból hallott erről, és megismételte, hogy fogalma sem volt róla, hogy a 3 milliós kölcsön a Bin Laden-családtól érkezett. A per minden bizonnyal még hetekig tartani fog, mielőtt a bíróság kimondhatná a végső szót az ügyben. Az új fejlemény azonban még okozhat fejtörést a Sheffield United számára jogi értelemben.
A csapat nyolc év után jutott vissza a Premier League-be április végén, miután megszerezte a második helyet a Championshipben. Egy újonc csapatnál a nyáron rendre az a legfőbb kérdés, hogy hogyan sikerülnek az igazolások, hiszen mindenképpen erősíteni kellene a keretet a PL-re. A tulajdonosok közötti pereskedés és a Bin Ladenéktől származó kölcsön híre azonban erősen kihathat a klub költségvetésére, hiszen elűzheti a szponzorok nem kis részét, amennyiben azok nem akarnák továbbra is nevüket adni a csapat szerepléséhez.
HIRDETÉS
A kiemelt kép forrása: Conor Molloy/Action Plus/Panoramic