Emiliano Sala halála: Fokozódik az anyagi vita a Nantes és a Cardiff között

Ahogy arról tegnap már hírt adhattam, a Cardiff City tanulmányozza azokat a jogi lehetőségeket, amik alapján elérheti azt, hogy ne kelljen a teljes átigazolási összeget kifizetnie Emiliano Sala után, aki pár nappal a szerződés aláírása után vesztette életét repülőbalesetben. A walesi klub a brit hatóság jelentését várja az argentin csatárt szállító kisgép tengerbe zuhanásával kapcsolatban, mivel szerinte az utazás szervezése körül fölmerül a gondatlanság gyanúja. A Nantes eközben közölte, hogy ma éjfélig várja a 17 millió eurós transzfer első, közel 5 és fél millió eurós részletét a Cardifftól. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Mivel kezd a gyász leülni, egyre inkább a jogi-pénzügyi csatározások felé terelődik a figyelem Emiliano Sala tragédiájával kapcsolatban. A játékos egy nap híján pontosan egy hónapja hunyt el, amikor az őt

A Brexit miatt aggódik a Forma-1

Toto Wolff, a Mercedes-csapat igazgatója aggodalmának adott hangot egy hétfői sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy mivel továbbra sincs mindkét fél által elfogadott megállapodás a Brexit, azaz Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetése ügyében, ezért fönnáll annak a veszélye, hogy egy rendezetlen kilépés esetén jelentősen megnövekednének a Forma-1 vámköltségei, ami komoly veszteséget okozna a száguldó cirkusznak, mivel a csapatok jelentős részének - köztük a Mercedesnek is - a szigetországban működik a bázisa. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor bízik a gyors megegyezésben. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! "Valóban, a Brexit nagy gondot jelent a Forma-1 számára" - jelentette ki Toto Wolff, a száguldó cirkuszban az egyéni és a konstruktőri verseny tekintetében is címvédő Mercedes-csapat igazgatója hétfőn Barcelonában, a hivatalos téli teszt első napján tartott sajtótájékoztatón. "A Brexit nagy gondot jelent számunkra, és mindannyiunkat, akik itt élünk és dolgozunk, egyaránt érint" - tette hozzá az osztrák csapatvezető. "Forma-1-es istállók vagyunk, amelyek évente legalább 21 alkalommal utaznak versenyekre, az Egyesült Királyságon belül és kívül is közlekednek, és azok az emberek, akik nekünk dolgoznak, rendszeresen be- és kiutaznak az országból"