Életének 81. évében elhunyt Gordon Banks, az angol labdarúgás egyik legsikeresebb és legnépszerűbb kapusa, aki az 1966-ban világbajnoki címet szerzett válogatott első számú hálóőre volt. Eltávozása emiatt természetesen komoly döbbenetet és szomorúságot okozott a szigetországban.
HIRDETÉS
Gordon Banks halott. “Nagy fájdalommal tudatjuk, hogy Gordon a tegnapi nap folyamán békés környezetben elhunyt” – jelentette be családja ma délelőtt. A gyászhír nagyon erős érzelmeket váltott ki az angol, sőt a komplett brit közvéleményből, hiszen Banks legendának számított az országban, ami nem véletlen, hiszen 1966-ban első számú kapusa volt a mindmáig egyetlen világbajnoki címét akkor megszerzett angol válogatottnak, amelynek mezét 73 alkalommal húzhatta magára 1962 és 1973 között. Nem csoda, hogy Banks még közel fél évszázad elteltével is komoly nyomokat hagyott az angol focitársadalomban.
Pelétől sem riadt meg
Gordon Bankset nyugodtan nevezhetjük a történelem egyik legjobb angol játékosának, hiszen hat alkalommal választotta a FIFA az év kapusának és két világbajnokságon (1966, 1970) vehetett részt a “háromoroszlánosokkal”. Sheffieldben született, ahol egy szénbányászati vállalat csapatának kapuvédője lett. Profi karrierjét 1955-ben Chesterfieldben kezdte, ahol 26 mérkőzést játszott, mielőtt 1959-ben leigazolta a Leicester 7000 fontért. Pályafutásában az áttörést első válogatottsága hozta meg számára, amelyre 1963-ban, az ősi rivális Skócia ellen került sor. A nemzeti csapatban történt debütálását követően egyhamar a szigetország legjobb portásának kiáltották ki. Karrierjét Angliában, a Stoke City-nél fejezte be, ahol 250 mérkőzésen védhette meg az együttes kapuját a góltól.
1966-ban első világbajnokságát rögtön hazai földön játszhatta, és az egész tornán ő volt az angolok kezdőkapusa. Az az esztendő mindmáig az angol foci legsikeresebb évének számít, hiszen a válogatott először, s mindmáig utoljára ért fel a világ tetejére, ráadásul hazai közönség előtt tehette ezt. Banksnek természetesen kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy ez a történelmi siker megvalósult, de egész 1966-os vb-szereplésével kapcsolatban leginkább a brazilok elleni mérkőzésen, Pelé fejesénél bemutatott hihetetlen bravúrjára emlékezhetünk, hiszen ezt napjainkig is gyakran fölemlegetik a focitörténelem legnagyobb védései között. A jelenetről készült felvételek bejárták a világot és mindenütt csodálatot és döbbenetet váltottak ki a szurkolókból és szakértőkből.
Egész Anglia gyászol
“Elkeseredettek vagyunk, amiért elveszítettük, de annyi jó emlékünk fűződik hozzá, hogy már nem is tudnánk büszkébbek lenni rá” – áll a család gyászjelentésében. A szörnyű hír természetesen napjaink játékosaiból is részvétet és szomorúságot váltott ki. Raheem Sterling, a Manchester City labdarúgója a Twitteren a következő sorokkal emlékezett Gordon Banksre: “A halál egy természetes dolog, de ezt ma, amikor gyászolunk, elfelejtjük. Nyugodjon békében Gordon Banks! Angol legenda,
akinek öröksége örökké élni fog. Őszinte részvétem a családnak!”.
Gary Lineker szintén megemlékezett 1966 világbajnokáról:
“Ó ne! Gordon Banks, aki számomra és mások számára is abszolút egy hős volt, meghalt. Az angol világbajnok minden idők
egyik legnagyobb kapusa és egy kedves ember volt”.
HIRDETÉS
A kiemelt kép forrása: FotoS/Panoramic