Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Hazai Pálya > Hétvégi átigazolási összefoglaló (január 19-20.)

Hétvégi átigazolási összefoglaló (január 19-20.)

Ugyan a bajnokságok aktuális fordulói miatt kisebb fokozaton működött a labdarúgó átigazolási piac a hétvégén, de így is vannak új hírek, híresztelések azzal kapcsolatban, hogy ki hova igazolhat vagy éppen egyszerűen csak honnan távozhat. A Sportudvar összefoglalója a hétvége eseményeiről.

HAZAI HÍREK
Tovább nemzetköziesedik a Kisvárda: Most egy portugál szélső érkezett

A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda bejelentette negyedik téli érkezőjét Hugo Seco személyében.

A 30 éves portugál – aki a támadósor mindkét szélén bevethető – az őszi szezonban a kazah Irtis Pavlodarban játszott, 11 mérkőzésen egy gólt szerzett. Előtte volt a portugál élvonalbeli Académica és Feirense játékosa, illetve légióskodott még a bolgár Cserno Morénál is.

A klub közleménye szerint Hugo Seco ma érkezik Kisvárdára, és hétfőn bekapcsolódik a felkészülésbe.

Ahogy arról pár napja én is beszámolhattam, Gheorghe Grozav személyében egy 27-szeres román válogatott játékos is Felső-Szabolcsba igazolt.

Vele kapcsolatban Nagy Sándor, a kisvárdai klub utánpótlásért felelős szakmai igazgatója a klubhonlapnak adott szombati interjújában elmondta, hogy Grozav megszerzésével az egyik legértékesebb román labdarúgó szerződött Kisvárdára.

„Az egyik legértékesebb román labdarúgót sikerült átigazolnia felnőttcsapatunknak, ő lehet az egyik legjobb labdarúgó a magyar ligában – mondta el Nagy Sándor. – A közös munka során felméréseket végeztünk, illetve olyan jellegű feladatokat, amelyeket egyedül is el lehet végezni. Elsősorban erőnlétit, de előkerültek olyan eszközök is, amelyek segítségével labdás edzéseket is tudtunk neki tartani. A felmérések azt mutatták, hogy tökéletes edzettségi állapotban érkezett hozzánk, s a technikai edzéseken kiderült, hogy mindkét lábával nagyszerűen bánik a labdával, nem jön zavarba, ha esetleg nem úgy érkezik felé a labda, ahogy azt várni lehetne. Biztos, hogy erősödik vele a csapat, úgy gondolom, ilyen szintű igazolást a télen egyik magyar csapat sem tudott eddig felmutatni.” 

Kíváncsian várjuk, hogy igaza lesz-e a szakmai igazgatónak…

NEMZETKÖZI HÍREK
Henry kölcsön venné Fellainit

Naldo, Vainqueur és Cesc Fabregas szerződtetését követően sem áll le a Monaco az átigazolási piacon. A tegnap a Strasbourgtól hazai pályán 5:1-es vereséget elszenvedő gárda vezetőedzője, Thierry Henry az RMC Sport szerint megszerezné kölcsönbe Marouane Fellainit, a Manchester United játékosát, aki kevés lehetőséghez jut mostani klubjában és nem fér bele Ole Gunnar Solksjaer terveibe sem.

Fellaini már dolgozott együtt Henryval a belga válogatottnál, ahol a korábbi világ- és Európa-bajnok játékos másodedzőként dolgozott. Fontos megjegyezni, hogy Fellaini jelenleg combsérülésból lábadozik, ami miatt négy hetet ki kell hagynia.

Folytatódik a Rabiot-saga

A téli átigazolási időszak talán legnagyobb szappanoperája zajlik Adrien Rabiot körül. Mint ismert, a francia középpályás nem akar szerződést hosszabbítani a Paris Saint-Germainnel, és mivel a fővárosi klub a tartalékok közé száműzte, ezért nagy az esélye, hogy már januárban csapatot vált.

Sokáig úgy tűnt, hogy Rabiot végül a Barcelonánál köthet ki, azonban a Mundo Deportivo szerint a focista és édesanyja, aki egyben menedzsere is, több klubbal áll tárgyalásban. Néhány nappal ezelőtt több ibériai médium is arról számolt be, hogy Rabiot iránt angol csapatok érdeklődnek, amelyekkel Véronique Rabiot tárgyal is.

A mostani hírek szerint ez a szituáció cselekvésre késztette a gránátvörös-kékek vezetőit, akik fölszólították Adrien Rabiot-t, hogy nyilatkozzék: akar-e a spanyol bajnoknál játszani vagy máshol képzeli el jövőjét?

Piatek kedden orvosi vizsgálatra utazik Milánóba

A Gazzetta dello Sport úgy értesült, hogy Krzysztof Piatek kedden Milánóba utazik, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon, és amennyiben azokon mindent rendben találnak, akkor aláírja öt éves szerződését az AC Milannal.

Az olasz bajnokságban 19 mérkőzésen 13 gólt jegyző 23 éves lengyel csatár mostani klubja, a Genoa 40 millió eurót kért a labdarúgóért, amit minden bizonnyal a Rossoneri hajlandó kifizetni. Ha lehet hinni a híreknek, már csak a szerződés részletein egyeztetnek az érintett felek.

Higuaín egyre távolabb kerül a Milantól?

Gonzalo Higuaín nem fog pályára lépni a hétfő esti Genoa – Milan olasz bajnoki mérkőzésen, ami annak a jele is lehet, hogy napokon belül hivatalosan is bejelenthetik távozását a Milantól. “Nem tartottam késznek erre a meccsre. Elfogadtam a döntését. Bizonyára többet is tudott volna tenni, ha jobban segítjük a beilleszkedésben” – jelentette ki Gennaro Gattuso vezetőedző egy sajtótájékoztatón, mintegy beismerve, hogy a támadó távozóban van a Rossoneritől.

Mint ismert, Higuaín kölcsönben szerepel a Milanban, játékjogát a Juventus birtokolja, amelynél azonban Cristiano Ronaldo érkezésével kiszorult a kezdőcsapatból. Napok óta tartja magát a híresztelés, miszerint az argentin csatár a Chelsea-hez kerülhet kölcsönbe júniusig, amelynek opciós joga lenne végleges megvásárlására, amennyiben vállalja, hogy 2020-ig nem adja el máshová.

Hudson-Odoi elutasítja a Chelsea ajánlatát

A Mail on Sunday szerint Callum Hudson-Odoi el fogja utasítani a Chelsea fizetésemelésre vonatkozó ajánlatát, amelynek értelmében az eddigi 25 ezer helyett 96 ezer eurót keresne hetente. A 18 éves angol csatárnak a 2019-2020-as szezon végén jár le a szerződése a londoni kékekkel, de már most a Bayern Münchenhez vágyódik.

A bajor klub is érdeklődik a tehetséges labdarúgó iránt, akiért már négy ajánlatot is letett a Chelsea asztalára, ám az mindegyiket elutasította, mivel mindenképpen legalább 40 millió euróért akar csak megválni tőle.

Hazard 100 millió euróért válthat klubot

A Marca szerint Eden Hazard (a kiemelt képen) nem kívánja meghosszabbítani a Chelsea-vel jövő nyáron lejáró szerződését, s egyre biztosabb, hogy legkésőbb akkor a Real Madridhoz igazol. A spanyol napilap hozzáteszi, hogy a királyiak hajlandóak kifizetni a Chelsea által kért 100 millió eurót a belga focistáért, amennyiben az nem akarná kitölteni mostani kontraktusát.

Mourinho három ajánlatot utasított el

Amióta José Mourinhónak decemberben távoznia kellett a Manchester United kispadjáról, nem talált magának új klubot, hanem inkább a BeIN Sports szakkommentátoraként dolgozik. “Már elutasítottam három ajánlatot, mert úgy éreztem, hogy ezek nem olyanok voltak, mint amilyet szeretnék. Nyugodtnak kell maradnom” – nyilatkozta a portugál szakember, aki pár nappal ezelőtt arról beszélt, hogy 56 évesen még fiatalnak érzi magát és nem gondolkodik a visszavonuláson.

Több hírforrás szeritn egyébként a szóban forgó három elutasított ajánlat az Interhez, a Real Madridhoz és a Benficához kötődik. Mourinho nem akar szezon közben átvenni egy együttest, hanem inkább nyáron találna magának új klubot.

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

A kiemelt képen Eden Hazard, a Chelsea és a belga válogatott labdarúgója látható.

Top
%d bloggers like this: