Átigazolási összefoglaló (január 18.)

VIDEÓKKAL – Javában zajlanak az események a labdarúgó átigazolási piacon, hiszen már kettő hét sincsen hátra a január 31-ei zárásig, így a kluboknak, menedzsereknek, edzőknek és játékosoknak most már nem szabad habozniuk, ha szeretnének nyélbe ütni egy transzfert. A Sportudvar szokás szerint minden hétköznap és vasárnap este összefoglalót közöl a fejleményekről.

HAZAI HÍREK
Lasa Dvali az Üllői útra szerződött

Az NB I-ben listavezető Ferencváros hivatalos honlapján adta hírül, hogy minden megállapodott a grúz válogatott védővel, Lasa Dvalival.

Lasa Dvali 2017 nyarán szerződött a Pogon Szczecinhez, ahol az elmúlt másfél évben 46 lengyel élvonalbeli bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett. A 23 éves, 191 centi magas, ballábas belső védő 12-szer szerepelt a grúz válogatottban, ősszel a Nemzetek Ligájában is szerepelt, a D-liga 1. csoportját megnyerő csapatban a lettek és a kazahok elleni két győztes meccset végigjátszotta.

Dvalinak 2019 decemberéig volt érvényes a szerződése a Pogonnál, ám hosszabbítani nem akart. Az őszi szezon hajrájában az utolsó öt meccsen nem is lépett pályára.

A játékos piaci értéke 500 ezer euró a Transfermarkt becslése szerint. A Ferencváros az átigazolási díjat ezúttal sem közölte, és azt sem, hogy Dvali mennyi időre kötelezte el magát a klubhoz.

Van ugyanakkor egy távozója is az FTC-nek: a portugál Rui Pedro ugyanis Szombathelyen folytatja pályafutását, miután a Haladás megszerezte őt kölcsönbe a fővárosi zöld-fehérektől fél évre.

A Haladás honlapjának közlése szerint Rui Pedro ma reggel aláírta szerződését az egyesülettel és el is utazott az élvonal sereghajtójának törökországi edzőtáborába.

Rui Pedro az FC Portóban nevelkedett, később szerepelt több portugál klubnál, kolozsvári és szófiai (CSZKA) időszakok után 2017 nyarán igazolt át az FTC-hez. Első idényében 11 mérkőzésen jutott szerephez, egy gólt szerzett. A 30 éves irányító a jelenlegi idényben két meccsen lépett pályára, így klubváltása nem meglepő.

A Haladás tájékoztatása szerint a tegnap megszerzett Saláta Kornél és Rui Pedro után még egy külföldi játékos csatlakozik a szombathelyi csapathoz a törökországi edzőtáborban.

U20-as vb-bronzérmes hátvédet igazolt a Mosonmagyaróvár

Debreceni András mellett Németh Ádám és Gálfi László is a labdarúgó NB II-ben szereplő Mosonmagyaróvárnál folytatja pályafutását, Katona Károly viszont távozik a kisalföldiektől.

„Megegyeztünk Debreceni Andrással, a védő fél plusz egy éves szerződést ír alá hozzánk, és azt várjuk tőle, hogy játékával a védelem stabilabbá váljon – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Drescher Ottó, a klub elnöke. – Rajta kívül megszereztük Németh Ádámot, aki legutóbb Szolnokon játszott, illetve Gálfi Lászlót, ő a III. Kerületi TVE-től érkezett.”

A 29 éves Debreceni András pályafutása során 177 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, volt korosztályos és felnőttválogatott, illetve tagja volt a 2009-es U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző magyar csapatnak. Ősszel az NB II-es ETO FC Győrben focizott, de november végén a klub szerződést bontott vele (is).

Katona Károly ugyanakkor távozik Mosonmagyaróvárról.

A 20 éves játékos az akkor nehéz helyzetben és a csőd szélén lévő Tatabányától szerződőtt Mosonmagyaróvárra 2017 elején és írt alá 2020 nyaráig. A mostani szezonban nyolc bajnoki mérkőzésen volt kezdő, kétszer a kispadról szállt be.

A Sportudvar úgy tudja, a fiatal védő iránt több klub érdeklődik az NB II-ből, de az sem kizárt, hogy visszatér a jelenleg a megyei első osztályban szereplő Tatabányához, amely a feljutást tűzte ki célul. 

Távozik a Gyirmót fiatal támadója

Szalánszki Gergővel közös megegyezéssel szerződést bontott az NB II-ben listavezető Gyirmót FC Győr – számolt be róla a klub honlapja.

A 20 éves támadó 2017 eleje óta volt a csapat tagja, és 69 alkalommal volt a meccsre nevezett keretben.

„Azért kértem a szerződésem felbontását Gyirmóton, hogy több játéklehetőséget kaphassak más csapatban – mondta Szalánszki. – Szerencsére több ajánlatom is van, de nem szeretnék elhamarkodottan dönteni.”

Védőt vásárolt a Vasas

Az NB II-ben szereplő Vasas hivatalos oldalán jelentette be, hogy kettő plusz egy éves szerződést kötött Lakatos Csabával.

A 20 éves balhátvéd a Ferencvárosban kezdte felnőttpályafutását, 15 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a második csapatban. Az FTC-ben eltöltött idő után Szolnokra igazolt át, ahol alapemberré vált, tavaly nyártól pedig a Budafokot erősítette. Lakatos Csaba korábban már játszott a Vasasnál, ahol még az első csapatban is pályára lépett.

Tizenhét évesen fél évet már eltöltöttem a Kubala Akadémián, sőt edzőmeccsen a felnőtteknél is bemutatkoztam. Nagyon örülök, hogy most visszakerültem a Vasashoz, szeretnék stabil játékos lenni és sikerekhez segíteni a csapatot. Szanyó Károlynál támadófocit játszunk, ami fekszik nekem, mivel az ellenfél térfelén sem jövök zavarba. Az első benyomásaim pozitívak, remek a csapategység, úgyhogy nagyon jól érzem magam” – nyilatkozta a játékos.

Az angyalföldiek vezetőedzője, Szanyó Károly is elmondta véleményét az új igazolásról: „Fiatal, tehetséges, ambiciózus játékos, akire még sok munka vár, de az eddigi edzések alapján azt gondolom, hogy segítségünkre lesz. Abszolút látok benne fejlődési lehetőséget, ezért is igazoltuk le.”

Dorogon folytatja a Vác középhátvédje

Dlusztus András közös megegyezéssel szerződést bontott az NB II-ben szereplő Vác FC-vel, és a szintén másodosztályú Dorogi FC-ben folytatja pályafutását – számolt be róla a dorogiak Facebook-oldala.

A 30 esztendős középső védő 2015 nyarán érkezett Vácra, azóta – egyéves békéscsabai kölcsönjátéka kivételével – a piros-kékeket erősítette. Dlusztus András a Lombard Pápában korábban az NB I-ben is szerepelt.

A 2018–19-es NB II-es bajnokságban 19 meccsen játszott, és egy gólt szerzett.

A dorogiak tesztelik Egyed Balázst, a 23 éves labdarúgó ősszel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú Mezőkövesd II-ben focizott.

NEMZETKÖZI HÍREK
Robertson szerződést hosszabbított a Liverpoollal

Az angol bajnokságban szereplő Liverpool meghosszabbította Andrew Robertson szerződését.

A 24 éves, 28-szoros skót válogatott balhátvéd a „vörösök” tájékoztatása szerint „hosszú távú” megállapodást kötött a klubbal – a BBC ennek kapcsán arról ír, hogy Robertson 2024 nyaráig kötelezte el magát a Premier League listavezetőjéhez.

Andy Robertson 2017 nyarán érkezett a Liverpoolhoz a Hull Citytől, melynél érkezése óta összesen 56 mérkőzésen szerepelt, ezeken egyszer volt eredményes, valamint kiosztott 11 gólpasszt is. Értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 45 millió euróra becsüli.

A Tottenhamhez kerülhet Giuseppe Rossi

Brit sajtóértesülések szerint a Tottenham Hotspur labdarúgócsapata szerződtetné a 30-szoros olasz válogatott csatárt, Giuseppe Rossit.

Mint ismert, a Spursből hetekre kidőlt a klasszis támadó Harry Kane, míg a remek formában focizó Szon Hung Min az Ázsia-kupára utazott a dél-koreai válogatotthoz. Mauricio Pochettino ezek után mindenképp hozna egy csatárt erre az időszakra.

A Sky Sports úgy tudja, hogy a Tottenhamnél azon gondolkoznak, hogy szerződést ajánlanak Giuseppe Rossinak, aki az elmúlt napokban a Manchester Unitednél készül, mivel Ole Gunnar Solskjaer edzéslehetőséget biztosított neki.

A 31 éves labdarúgónak tavaly július óta nincs csapata, miután az utóbbi években szinte folyamatosan súlyos sérülésekkel küzdött, ráadásul az olasz csatár 2018 szeptemberében doppingügybe keveredett, amelynek végén aztán csak egy figyelmeztetést kapott.

A Sky Sports arról ír, hogy a Tottenham olyan megállapodásban gondolkozik Rossival kapcsolatban, melyben teljesítmény alapján fizetne a támadónak, hogy mennyit játszik.

Tegnap még arról szóltak a hírek, hogy Divock Origi, a Liverpool belga válogatott támadója lehet Kane helyettese a tavasszal, azonban nem valószínű, hogy a „vörösök” egyik közvetlen üldözőjüket erősítenék vele.

Lampard korábbi csapattársát csábítja a Derby Countyhoz

Egybehangzó angliai lapértesülések szerint Frank Lampard (a kiemelt képen jobbra), az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Derby County menedzsere korábbi csapattársát, Ashley Cole-t szeretné szerződtetni.

A decemberben 38. születésnapját betöltő Cole 2006 és 2014 között csapattársa volt Lampardnak, majd játszott az AS Romában és a Los Angeles Galaxyban is.

Az Egyesült Államokban tavaly novemberig focizott, akkor a Galaxy elengedte az angol védőt, akinek azóta nincs csapata, így ingyen igazolható.

Korábban olyan híreket is lehetett olvasni, hogy Cole visszavonul, ám úgy tűnik, Lampard meggyőzte, a Derbynél szükség lenne rá.

Ahogy arról többek közt Dean Jones, a Bleacher Report újságírója is beszámolt, Lampard nagyon örülne Cole érkezésének, és a Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó is szívesen dolgozna együtt korábbi csapattársával, így már csak a részleteken egyezkednek a felek.

Ha minden jól megy, a hivatalos bejelentés néhány napon belül megtörténik.

A Derby 27 fordulót követően a Championship tabellájának 6. helyén áll, és ha így folytatja a csapat, osztályozót játszhat a Premier League-be jutásért.

A Leicester hosszabbított középpályásával

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Leicester City hivatalos oldalánjelentette be, hogy Marc Albrighton 2022 nyaráig szóló szerződést írt alá a klubbal.

Albrighton 2014 nyarán érkezett a Leicesterhez 2.5 millió euróért az Aston Villától. Azóta 177 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban, 13 gólt szerzett és 30 gólpasszt jegyzett. A középpályás kulcsembere volt a 2015–2016-os idényben bajnokságot nyerő csapatnak.

A 29 éves játékos szerződése 2020. június végéig volt érvényes, ezt toldották meg most további kettő évvel, azaz 2022 nyaráig írt alá.

Sarri nem tud róla, hogy Higuaín érkezne

Maurizio Sarri igyekszik kiélvezni, hogy nem menedzserként, hanem vezetőedzőként ül a Chelsea kispadján. Ha más nem, az újságírói kérdések kikerülésére tökéletesen alkalmas a szerep, amely szerint az edzésekért és a pályán látható dolgokért felel, az átigazolások pedig a klubigazgató feladatkörébe tartoznak.

A szombat esti Arsenal–Chelsea mérkőzéssel kapcsolatos terveinél is több kérdést kapott Londonban, a fordulókat megelőző hagyományos sajtótájékoztatón Maurizio Sarri a Chelsea erősítési terveiről. Angol lapértesülések szerint a londoni kékek már a hétvégén bejelenthetik Gonzalo Higuaín szerződését, aki 2019 nyaráig kerülhet kölcsönbe a Stamford Bridge-re.

„Sajnálom, nem segíthetek, mert nem is tudok ilyesmiről – reagált Sarri a kérdésre, mekkora esélyt lát Higuaín érkezésére. – Hetekkel ezelőtt egyeztettem a sportigazgatónkkal, ő figyeli a piacot, ő tárgyal. Pontosan tudja a véleményemet arról, hol lehetne erősíteni a kereten. Innentől kezdve ezzel ő foglalkozik, én pedig a pályán történő dolgokkal. Nem beszélek vele mindennap. A meccsekre és az edzésekre fókuszálok. Nem pazarolhatom ilyesmire az energiáimat.”

Mindezek alapján Sarri kifejezetten élvezi, hogy a klasszikus brit klubmodelltől eltérően nem menedzseri, hanem „csupán” vezetőedzői státuszban alkalmazzák a Chelsea-nél.

Napirendre került Callum Hudson-Odoi ügye is, őt hetek óta csábítja a Bayern München, lapértesülések szerint pedig a Chelsea egy újabb, heti 70 ezer fontról szóló szerződéssel igyekszik magához kötni.

„Nem beszélek vele erről. Ez olyan kérdés, amit én magam nem tudok megoldani. Amiről beszélünk, az az edzésmunkája. Az elmúlt hónapban elkezdtünk külön dolgozni a védekező feladatokon, és mit ne mondjak, nagyon elégedett vagyok vele. Rendkívül sokat fejlődött rövid idő alatt” – tette hozzá Sarri, ezzel mintegy magyarázatot adva arra is, miért adott Hudson-Odoinak valamivel több lehetőséget az utóbbi hetekben.

Dortmundból érkezhet a Huddersfield új trénere

A Bild úgy tudja, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban utolsó helyen álló Huddersfield Town új menedzsere a Borussia Dortmund utánpótlásától érkezik.

A Huddersfield hétfőn bontotta fel előző menedzsere, David Wagner megállapodását.

A Bild most arról számolt be, hogy az angol klub azóta meg is találta Wagner utódját: Jan Siewert lesz a menedzser.

A 36 esztendős szakemberről azt kell tudni, hogy jelenleg ő irányítja a BVB U23-as együttesét – a német portál már kész tényként ír Siewert váltásáról, hozzátéve, hogy a Huddersfield 300 ezer fontot fizet a dortmundiaknak azért, hogy elengedjék az edzőt.

A kiemelt kép forrása: AFP

A kiemelt képen Ashley Cole és Frank Lampard láthatóak a Chelsea játékosaiként.

Hozzászólás