Átigazolási összefoglaló (január 16.)

Természetesen ma sem állt le a labdarúgó átigazolási piac, ahol egészen január végéig lehet nyélbe ütni az üzleteket, valamint ugyaneddig lehet csúcsra járatni a pletykagenerátorokat. A Sportudvar szokás szerint minden hétköznap és vasárnap este összefoglalóval jelentkezik a legfontosabb napi történésekről.

HAZAI HÍREK
27-szeres román válogatott játékost igazolt a Kisvárda

A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 27-szeres román válogatott Gheorghe Grozavot.

A 28 esztendős támadó a klub tájékoztatása szerint egy és fél évre szóló megállapodást kötött az egyesülettel. Gheorghe Grozav legutóbb a Dinamo Bucuresti játékosa volt, ám tavaly novemberben szabadon igazolhatóvá vált.

Grozav korábban focizott többek között a török Bursasporban és a Standard Liége-ben is – a 27-szeres román válogatott szélső 2012-ben debütált a nemzeti csapatban, összesen öt gólt szerzett címeres mezben.

A Haladásnál van próbajátékon Saláta Kornél

Saláta Kornél az NB I-ben sereghajtó Haladásnál vesz részt próbajátékon – adta hírül a szombathelyi klub honlapján.

Mint ismert, a 40-szeres szlovák válogatott védő szerződése december végén lejárt a pozsonyi csapatnál, így szabadon igazolható. A garamkövesdi labdarúgó nemrég azt mondta, Magyarországról az NB I-ből és az NB II-ből is van kérője.

A 33 esztendős játékos – aki iránt néhány évvel ezelőtt a DVSC is érdeklődött – ma pályára lépett a Haladás NK Maribor elleni felkészülési találkozóján.

„Saláta Kornél neve már a nyáron szóba került, akkor végül nem sikerült leigazolunk – idézi a haladas.hu Tóth Miklós ügyvezetőt. – Amennyiben úgy teljesít és sikerül vele megegyeznünk, szerződtetjük. Pinte Patrik viszont fél évig kölcsönben a Komáromban szerepel, és Petró Balázs iránt is érdeklődnek. A nigériai középpályástól, Chibuzor Bruno Ibehtől elköszöntünk, nincs olyan fizikai állapotban, hogy segíthessen nekünk. Még nem végleges a keretünk, valószínűleg érkezők és távozók is lesznek.”

Saláta az ősszel tizenkét bajnoki mérkőzésen lépett pályára a szlovák első osztályban, összesen kettő gólt szerzett.

Algériai próbajátékos is elutazott a Honvéd edzőtáborába

A labdarúgó NB I tavaszi szezonjára készülő Honvéd ma reggel elutazott a törökországi edzőtáborába. Supka Attila 24 játékost vitt magával Larába, a kispestiekkel tartott az új szerzemény Zakaria Beglarisvili, valamint egy algériai próbázó, Mohamed Mezgrani is.

A tabellán a negyedik helyen telelő együttes hivatalos honlapján azt írja, a 24 éves, 178 centiméter magas algériai jobbhátvéd részt vesz a Honvéd törökországi edzőtáborában, s amennyiben a szakmai stáb elégedett lesz vele, szerződést kaphat.

A belga útlevéllel is rendelkező Mezgrani a Standard Liége-nél is nevelkedett, Belgiumban lett profi labdarúgó, majd két évet töltött el a holland RKC Waalwijknál. Tavaly nyáron szülőhazájába, az USM Algerhez szerződött. 

Mezgrani a holland másodosztályban játszott a legtöbbször, összesen 47 bajnoki találkozón szerepelt. A mostani idényben két tétmérkőzésen lépett pályára.

NEMZETKÖZI HÍREK
Paulinho végleg Kínába szerződött

A Kuangcsou Evergrande érvényesítette opcióját, és végleg megvásárolta a brazil Paulinhót az FC Barcelonától. Spanyol sajtóhírek szerint a kínai klub 50 millió eurót fizet a 30 éves labdarúgóért.

A Barcelona 2017 nyarán 40 millió euróért éppen a Kuangcsou Evergranétól vásárolta meg a brazil játékost, aki a 2017–2018-as idényben 49 tétmeccsen összesen kilenc gólt szerzett.

Nyáron a Barcelona kötelező vásárlási opcióval adta kölcsön Paulinhót, akit most végleg eladott.

Balotelli napokon, akár órákon belül marseille-i lehet

Ugyan tavaly nyáron már közel állt Mario Balotelli (a kiemelt képen) megszerzéséhez, végül mégsem sikerült leigazolnia az olasz csatárt az Olympique Marseille csapatának. A Sky Sports úgy tudja, az üzlet most januárban mégis megvalósulhat.

Az Inter, a Manchester City, a Milan és a Liverpool korábbi, 28 éves csatára 2016 óta a Nice játékosa, első idényében 15, 2017–2018-ban 18 gólt szerzett a Ligue 1-ben. A jelenleg is zajló idényben tíz francia bajnoki mérkőzésen még nem volt eredményes.

A Sky Sports úgy tudja, hogy az olasz csatár napokon belül aláírhat, de a Marseille nem lehet biztos az ügyletben, hiszen tavaly nyáron is közel állt a játékos szerződtetéséhez. 

Amennyiben az ügylet sikerrel járna, úgy a Marseille végre megtalálná a 2017-ben távozott Bafétimbi Gomis utódját, Valére Germain, illetve a görög Kosztasz Mitroglu ugyanis nem váltotta be igazán a hozzájuk fűzött reményeket.

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply