Ilyen volt 2018: November legfontosabb történései

Újra felpörgött a Football Leaks, két versenyző kis híján összeverekedett a Forma-1-ben és egy horrorisztikus, de szerencsés végkimenetelű baleset a Makaói Nagydíjon – röviden így lehetne összefoglalni november legfontosabb eseményeit, de természetesen a Visszapillantó rovat mai cikkében ennél azért részletesebben tekintünk vissza az ősz utolsó hónapjára.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Egy igen furcsa esettel indult november. A Kínai Labdarúgó Szövetség egy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a korábbi brazil válogatott Diego Tardellit, amiért a helyi bajnokság egyik mérkőzése előtt “nem ünnepélyes” gesztust tett a himnusz lejátszása közben. Ez alatt arra gondoltak az illetékesek, hogy Tardelli az arcát dörzsölte a nemzeti induló közben, ami az indoklás szerint “hátrányos társadalmi hatást okozott”. A kommunista vezetésű Kínában törvény rendelkezik arról, hogy aki – a hatóságok megítélése szerint – nem megfelelő módon hallgatja a himnuszt, azt akár három év börtönre is ítélhetik. Tardelli tehát még olcsón megúszta a dolgot…

Ennél azért jóval komolyabbnak minősült a Football Leaks újraindulása. Mint ismert, a világ több újságja közös oknyomozó-sorozatot indított ezen a néven a labdarúgás rejtett, sok esetben sötét ügyeivel kapcsolatban. Korábban számos sztár, például Cristiano Ronaldo és José Mourinho adóelkerülési módszereire is a Football Leaks-nek köszönhetően derült fény. November elején arról adott hírt a Der Spiegel német újság, hogy a legnagyobb európai klubok (szám szerint 16) Szuperliga néven 2021-től egy új, szakadár sorozatot indítanának. Az új sorozat létrehozatalának persze inkább anyagi, mintsem sportszakmai indokai volnának, hiszen a mai nemzetközi kupákhoz képest lényegesen nagyobb pénzdíjakat osztanának szét a résztvevők között. A kiszivárogtatott papírok és elektronikus levelezések szerint az érintett egyesületek azzal a feltétellel szállhatnának be az új sorozatba, hogy kilépnek nemzeti szövetségükből és az UEFA-ból is, valamint otthagyják a hazai és nemzetközi sorozatokat. A Bayern München esetében még azt is megszellőztette a Der Spiegel, hogy a bajor klub vezetői elintéznék azt is, hogy játékosaiknak ne kelljen válogatottjaikban sem szerepelniük. A Borussia Dortmund sportigazgatója elismerte az újságnak, hogy vannak egyeztetések az európai élklubok között egy új sorozat létrehozataláról, de mint mondta, abszolút nincsenek olyan előrehaladott állapotban a tárgyalások, ahogy azt a sajtó leírta. Pár nappal később az európai klubokat tömörítő szervezet azt közölte, hogy nem terveznek szakadár ligát, de azt szeretnék elérni, hogy a csapatok kevesebb nemzeti és több nemzetközi mérkőzést játsszanak a jövőben.

A Der Spiegel itt nem állt meg. Pár nappal a szakadárligáról szóló anyag megjelentetése után Gianni Infantino, a FIFA mostani elnökének UEFA-főtitkári időszakából szivárogtattak ki érdekes részleteket. Állítólag a svájci sportdiplomatának kulcsszerepe volt abban, hogy a Paris Saint-Germaint és a Manchester Cityt sem zárták ki a nemzetközi kupákból, holott mindkét klub megsértette a pénzügyi fair-playre vonatkozó rendelkezéseket. Infantinonak akkori főnöke, a labdarúgástól egyéb korrupciós ügye miatt hosszú évekre kapott eltiltását jelen pillanatban is töltő Michel Platini is segített. Az érintettek persze cáfoltak…

A Football Leaks-cikkek megjelenésével szinte teljesen egy időben a Paris Saint-Germain keresetet nyújtott be a svájci Lausanne-ban székelő Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz, amiért az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szeptemberben felülvizsgálatot rendelt el a francia klub ellen a pénzügyi fair play-re vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával indított eljárással kapcsolatban. Júniusban egyszer már lezárta az ügyet a szövetség, amely akkor nem hozott szankciókat a PSG-vel szemben. Ez a Der Spiegel ominózus tényfeltárása alapján lehet, hogy nem is meglepő, hiszen ahogy az előző cikkből is kiderül, Michel Platini egykori UEFA-elnök és Gianni Infantino volt UEFA-főtitkár, jelenlegi FIFA-vezető állítólag titokban olyan egyezséget kötött a párizsi klub tulajdonosaival, amely alapján a csapatot nem zárták ki a nemzetközi kupákból, pedig a szabályok megsértése miatt ezt a szankciót kellett volna elrendelni. A PSG most azt szeretné tisztázni, hogy az UEFA miért vonta felülvizsgálat alá az ügyet, mivel állítása szerint mindez bizonytalanságot szült a klub körül, amely nem tesz jót a pénzügyi helyzetnek.

Egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy az AS Monaco labdarúgócsapata jó kontextusban tűnne fel a hírekben a 2018/19-es szezon kezdete óta. Önmagában már az is igen rossz képet fest a hercegségbeli klubról, hogy az augusztusi nyitófordulótól számítva novemberig nyeretlen volt a francia bajnokságban, s az alábbi cikk írásának pillanatában 13 forduló után mindössze 7 ponttal kieső helyen tanyázott (most is ott van…). Azonban úgy néz ki, hogy a Football Leaks oknyomozó sorozat keretében fény derülhet a 2017-ben még bajnoki címet és BL-elődöntőt produkált egyesület hihetetlen mélyrepülésének okaira is. Az oknyomozásnak köszönhetően került ugyanis rendőri őrizetbe Dmitrij Ribolovljev, a Monaco orosz tulajdonosa, és szintén ennek köszönhetően magyarázkodhatott egyre-másra a klub a különböző kétes ügyletekkel kapcsolatban. Ribolovljev őrizetbe vételére részben éppen a Monacóval kapcsolatos ténykedése miatt került sor, ami komoly veszélyeket jelenthet a klubra nézve, hiszen amellett, hogy könnyedén kieshet az élvonalból, akár több évre kizárhatják a nemzetközi porondról.

Lewis Hamilton, a Mercedes friss ötszörös világbajnoka nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat. Győzelméhez ugyanakkor elsősorban Esteban Ocon csacsiságára volt szükség, aki kiforgatta az élen haladó Max Verstappent, aminek köszönhetően a brit az első helyre került. Verstappen második lett, s a futam utáni mérlegelésen hevesen lökdöste Ocont, az FIA ellenőrének kellett közéjük állnia. A dobogó harmadik fokára Kimi Räikkönen állhatott föl. A lökdösődős eset miatt Verstappent kettő napos közmunkára ítélték.

A Williams az előzetes várakozásoknak megfelelően hivatalosan is bejelentette Robert Kubica szerződtetését Abu-Dhabiban, így az is biztossá vált, hogy Szergej Szirotkin számára nem maradt hely a patinás istállóban, hiszen a legutóbb nyolc éve rajthoz álló lengyel az újonc George Russell csapattársa lesz jövőre. Egy ideje már egyre erősebb alappal bíró pletykák keringtek arról, hogy a 2011-es ralibalesete óta csupán tesztpilótai állásig eljutó Kubica 2019-ben végre valahára főállású versenyző lehet, és novemberben ez megvalósult.

Nem volt azonban minden fenékig tejfel az autósportok világában. Novemberben került megrendezésre a több évtizedes múltra visszatekintő Makaói Nagydíj, ahol számos sorozat – köztük a magyarokkal fölálló Túraautó Világkupa – mezőnye gyűlt össze, hogy megküzdjön egymással a város rendkívül szűk utcáin. Sajnos általában nem telik el úgy év, hogy ne történjen legalább egy hatalmas tömegbaleset. Ami azonban a Forma-3-as bajnokság futamán történt, arra még ma is nehéz szavakat találni, ugyanis az emberi képzelet határait feszegető baleset történt. A közösségi oldalakon keresztül az egész világot bejárták a mindössze 17 éves német pilótalány, Sophia Flörsch kis híján tragikus bukásának képei. A versenyző kocsijával átrepült a több méter magas kerítésen és a fotósok tribünjének ütközött. Sophia Flörsch gerinctörést szenvedett, ami miatt másnap közel hétórás műtéten esett át a Kínához tartozó különleges státusú városban. A balesetben egyébként négy további ember is megsérült, de csodával határos módon mindegyikőjük túlélte a finoman szólva nem mindennapi incidenst. Az pedig még nagyobb csoda, hogy Flörsch nem bénult le és néhány hónap múlva akár vissza is térhet a volán mögé.

Ez volt november összefoglalása. Holnap, az év utolsó napján értelemszerűen az esztendő utolsó havának, decembernek az összefoglalója következik.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply