Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Darts-vb: Folytatódik a csillaghullás – három újabb kiemelt esett ki

Darts-vb: Folytatódik a csillaghullás – három újabb kiemelt esett ki

VIDEÓKKAL – Megint nem múlt el komoly meglepetések nélkül a Londonban zajló darts-világbajnokság aktuális játéknapja. Csütörtökön már csak második fordulós mérkőzéseket rendeztek, vagyis nyolc kiemelt játékos mutatkozott be a vb közönsége előtt. Közülük hárman rögtön el is búcsúzhattak a nagyérdeműtől és a világbajnoki álmoktól is, hiszen Stephen Bunting, Steve Beaton és hatalmas meglepetésre a 7. kiemelt Mensur Suljovic sem tudott túljutni ellenfelén. Amíg Beaton esetében kisebb a szégyen (a világranglista 36. helyezettjétől kapott ki), addig Bunting a 94., Suljovic pedig a 60. helyezettől szenvedett vereséget.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A szerdai nap utóélete

Mielőtt rátérnénk a tegnapi mérkőzésekre, röviden érdemes visszakanyarodni a szerda esti James Wade – Aszada Szejgo mérkőzéshez. Mint ahogy arról tegnap beszámoltam, Wade döntő szett tie-breakben tudta csak legyőzni az előzetesen jóval esélytelenebbnek tartott japánt, aki azonban rendkívül összeszedetten dartsozott. Ez az összeszedettség ugyanakkor gyengülni kezdett, amikor Wade a második szett végén nemes egyszerűséggel beleordított Aszada arcába. A japán ezután már többet hibázott, amit Wade-nek végül – ha nehezen is -, de sikerült kihasználnia és 3-2-re győzött. Már a meccs közben sok magyar fórumozó nemtetszésének adott hangot Wade viselkedése miatt, többen alpári stílusban fejezték ki véleményüket. Erre csak ráerősített az angol dartsos meccs utáni nyilatkozata, amelyben bevallotta, hogy célja volt Aszada megfélemlítése, amit azzal indokolt, hogy nem készült föl arra, hogy a távol-keleti nyíldobáló ennyire jól fog teljesíteni. Wade bizonyára tapasztalta maga körül a sok kritikát, ezért csütörtök délelőtt közleményt adott ki, amelyben a következőképpen fogalmazott:

„Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy bocsánatot kérjek Aszada Szejgótól, a szurkolóktól és a PDC-től a tegnap esti cselekedeteimért. Aki nyomon követi a pályafutásomat, tudja, hogy ez a fajta magatartás nagyon távol áll tőlem, éppen ezért csalódtam magamban, ahogy a színpadon és a meccs utáni interjúm során viselkedtem” – írta a Twitteren Wade.

„Mielőtt felsétáltam volna a színpadra, óriási harcot vívtam magammal a hipomániám miatt, ami bármikor kitörhet belőlem. Ez nálam jobban senkit sem bosszant. Még egyszer bocsánatot kérek, remélem, az emberek nem kételkednek abban, hogy megbántam a tettemet” – tette hozzá a világranglista 9. helyezettje, aki a harmadik fordulóban a holland Jelle Klaasennel vagy honfitársával, Keegan Brownnal találkozik a vb-n.

A hipománia részét képezi annak a bipoláris depressziónak, amellyel James Wade évek óta küzd. Ez azt jelenti, hogy szélsőségesen ingadozik a beteg lelkiállapota: hol rendkívül vidám, életkedvvel teli, túlbuzgó, hol pedig depressziós és teljesen kedvtelen. Szerdán este előbbinek lehettünk szemtanúi.

Folytatódott a meglepetés-hullám

Ezek után térjünk rá a csütörtöki mérkőzésekre! A délutáni programban a négyből két kiemelt is búcsúzott, ráadásul mindketten nagyon simán kikaptak. A 18. helyen rangsorolt Stephen Bunting egy szettet tudott nyerni a világranglistán 94. Luke Humphries ellen (aki hét 180-at dobott a meccsen), a 20. kiemelt Steve Beaton egyet sem Chris Dobey ellen – utóbbi eddig mindkét mérkőzését 3-0-ra hozta a világbajnokságon. Jermaine Wattimena (29.) könnyen elintézte Michael Barnardot, a következő körben a kétszeres világbajnok Gary Andersonnal találkozik. Alan Norris drámai végjátékban, döntő legben múlta felül Steve Lennont. Méghozzá így:

Az esti szakaszt Cristo Reyes és Rowby–John Rodriguez találkozója nyitotta. Az osztrák megnyerte az első két szettet, de utána megtorpant, így a 31. kiemelt spanyol fordított. Reyes ellenfele a harmadik fordulóban a címvédő Rob Cross lesz.

A folytatásban a kétszeres világbajnok, 16. helyen kiemelt angol Adrian Lewis a papírformának megfelelően 3-0-ra győzött honfitársa, Ted Evetts ellen, míg a 19. kiemelt Mervyn King döntő szettben verte a holland Jan Dekkert. Az utolsó mérkőzés azonban meglepetést hozott, a 7. helyen kiemelt osztrák Mensur Suljovic ugyanis kikapott az angol Ryan Searle-től.

Pedig a világranglistás helyezések alapján a második legnagyobb búcsúzó nagyon jól kezdte a meccset, az első szettet 100 fölötti körátlaggal nyerte meg, de aztán visszaesett a játéka (a kiszállókon is rengeteget hibázott – 6/25). Ezzel szemben az első PDC-vb-jén szereplő, világranglista-60. Searle egyre jobban játszott és megérdemelten jutott tovább.

4.7

ANOTHER GIANT HAS FALLEN | Mensur Suljovic is now dumped out of this years William Hill World Darts Champs by Ryan Searle 😱😱😱#WHDarts

Közzétette: Professional Darts Corporation – 2018. december 20., csütörtök

Darts-világbajnokság, London, a 8. nap eredményei:

2. forduló
Jermaine Wattimena (holland, 29.)
–Michael Barnard (angol) 3-0
Alan Norris (angol, 25.)–Steve Lennon (ír) 3-2
Stephen Bunting (angol, 18.)–Luke Humphries (angol) 1-3
Steve Beaton (angol, 20.)–Chris Dobey (angol) 0-3
Cristo Reyes (spanyol, 31.)
–Rowby-John Rodriguez (osztrák) 3-2
Mervyn King (angol, 19.)–Jan Dekker (holland) 3-2
Adrian Lewis (angol, 16.)–Ted Evetts (angol) 3-0
Mensur Suljovic (osztrák, 7.)–Ryan Searle (angol) 1-3

A mai mérkőzések fölvezetése

A rengeteg kiemelt korai bukását látván úgy döntöttem, hogy a második forduló utolsó játéknapjának mérkőzései kapcsán nem fogom a találkozókat bekezdésenként fölvezetni, hanem azt próbálom megtippelni, hogy a kiemeltek közül ki vagy kik búcsúzhatnak el ma.

A délutáni programban két játékos van, akinek esetében nem lepődnék meg a korai búcsún. Egyikőjük a 30. kiemelt Benito van de Pas, aki elég pocsék éven van túl még úgy is, hogy megszületett első gyermeke, ami lelkileg valószínűleg jót tett neki. A holland azzal a kanadai Jim Longgal találkozik, aki a vébé eddigi legrosszabb meccsén verte Mickey Mansellt úgy, hogy 75-ös körátlag is elegendő volt számára a sikerhez (ellenfele hasonlót produkált), ami legyünk őszinték, nem csak van de Pas, hanem a 96-os mezőnyből nagyjából 90-92 játékos ellen édeskevés lenne a győzelemhez. Ettől függetlenül Longot biztosan földobta a továbbjutás, így minden bizonnyal nagy lelkesedéssel fog tábla elé állni, s akkor akár még kiénekelheti a sajtot van de Pas szájából.

A 23. kiemelt John Hendersont sem sok tornán láthattuk év közben, s ahol elindult, ott sem ért el kiemelkedő eredményt. Ellenfele a német Gabriel Clemens lesz, aki első körös győzelme után hazament dolgozni (valamiből meg kell élni, nemde?), majd tegnap visszatért Londonba, hogy ma megmérkőzzön a Hegylakó becenévre hallgató dartsossal. Itt érzem a legnagyobb esélyét annak, hogy a nem kiemelt játékos fog továbbjutni.

Az esti programban a négy kiemeltből három esetében sem adnám biztosra azt, hogy győzni fog. A 11. kiemelt Ian White a dél-afrikai Devon Petersennel csap össze. Petersen már többször is borsot tudott törni nála esélyesebb játékosok orra alá, White pedig gyengélkedett az ősszel, úgyhogy nem tartom esélytelennek a dél-afrikait a győzelemre ma este.

A 24. kiemelt Jelle Klaasen az angol Keegan Brownnal mérkőzik. Klaasent évek óta hátráltatja ínhüvely-gyulladása a jó eredmények elérésében. 2016-os vb-elődöntője óta nem is tudott major tornákon igazán messzire jutni. Ugyanakkor őszre nagyjából sikerült leküzdenie egészségi problémáját, így remélhetőleg ez nem fog látszódni játékán. Ugyanakkor Brown képes legyőzni bárkit, ha jó napot fog ki, és szerintem Klaasen ellen erre minden esélye megvan.

Az utolsó kiemelt, akit esélyesnek tartok a korai búcsúra, az a 15. helyen rangsorolt walesi Jonny Clayton. Élete legjobb évét teljesíti, hiszen először tudott European Tour-versenyt nyerni, emellett pedig eddigi legjobb ranglistás helyezésével kvalifikálta magát a világbajnokságra. Ellenfele ugyanakkor a kétszeres ifjúsági világbajnoki címvédő Dimitri van den Bergh lesz, aki már a tavalyi felnőtt-vébén is bebizonyította, hogy bárkit képes legyőzni és idén is remekül szerepelt. Claytonnak – aki egy éve kiesett az első mérkőzésén – tehát alaposan föl kell kötnie a gatyát, ha tovább akar jutni, és valóra akarja váltani azon álmát, miszerint életében először bekerüljön a vb utáni első major torna, a Masters mezőnyébe, ahová a világranglista első 16 helyezettjét hívják meg.

A mai nap programja:

13.30: (Tv: Sport1)
2. forduló
Benito van de Pas (holland, 30.)–Jim Long (kanadai)
John Henderson (angol, 23.)–Gabriel Clemens (német)
Steve West (angol, 22.)–Richard North (angol)
Kyle Anderson (ausztrál, 27.)–Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)
20.00 (Tv: Sport2)
2. forduló
Ian White (angol, 11.)–Devon Petersen (dél-afrikai)
Jelle Klaasen (holland, 24.)–Keegan Brown (angol)
Gerwyn Price (walesi, 6.)–Nathan Aspinall (angol)
Jonny Clayton (walesi, 15.)–Dimitri Van den Bergh (belga)

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: PDC

Top
%d bloggers like this: