A mai nappal együtt már csak tizenkettő van hátra az idei évből. Ennek apropóján a Sportudvar az év végén visszatekint a 2018-as esztendő legfontosabb sporteseményeire és legérdekesebb témáira. A Visszapillantó rovat mai cikkében a januárt vesszük górcső alá, amely jellemzően egy csendesebb hónap szokott lenni a sportban az évvégi nagy hajtás után. Ennek ellenére bőven akadtak érdekes mozzanatok, mint például a labdarúgó átigazolási időszak eseményei, illetve az Ausztrál Open magyar szempontból igen pozitív történései, hiszen Babos Tímea mellett most már a férfiaknál is van egy, a világelit ajtaját döntögető játékosunk Fucsovics Márton személyében. Eme hónap első napján rendezték a darts-világbajnokság döntőjét is, ahol Rob Cross személyében egy újonc ért föl a csúcsra, s a téli olimpiára való felkészülés is a hajrájához érkezett, ami hol zökkenőmentesen, hol nehézkesen zajlott le.
HIRDETÉS
A részleteket lásd ide kattintva!
Még tavaly decemberben kezdődött meg Londonban az idei darts-világbajnokság (ma már a 2019-es torna zajlik), amely számtalan meglepetést hozott, hiszen a kiemeltek igen nagy része már az első fordulóban búcsúzni kényszerült. Helyettük néhány olyan dartsos jutott messzire, akitől előzetesen legfeljebb titokban vártunk ilyen teljesítményt. Ide lehet sorolni az ifjúsági világbajnok Dimitri van den Berghet, aki egészen a negyeddöntőig jutott, valamint azt a Rob Crosst, aki többek között van den Bergh legyőzésével nem akármilyen bravúrt vitt véghez január 1-jén: élete első világbajnokságán, a világranglista 20. helyezettjeként világbajnok lett. Újév napja pedig nem csak egy év-, hanem egy korszakváltást is elhozott a dartsban, hiszen Cross az élete utolsó mérkőzésén szereplő Phil Taylort, a 16-szoros világbajnok halhatatlan legendát győzte le igen simán, 7-2-re.
A szinte csodaszámba menő diadal nem az egyetlen olyan momentuma volt januárnak, amelynek hallatán fölkaphattuk fejünket. Alig egy hónap volt hátra a pjongcsangi téli olimpia nyitányáig, amikor hirtelen felvetődött annak lehetősége, hogy a két Korea közösen vegyen részt a déli ötkarikás játékok nyitó- és záróünnepségén, valamint egy közös női jégkorong-válogatottal álljon ki. Ehhez Kim Dzsong-un északi vezető újévi üzenete szolgáltatta a táptalajt, aki engedélyezte, hogy az északi sportolók részt vegyenek a téli olimpián. Egészen addig bizonytalan volt, hogy a kommunista ország ott lesz-e a játékokon, hiszen többször is rakétafenyegetéseket fogalmazott meg Dél felé. Végül szerencsére a béke legyőzte a gyűlöletet, és megvalósultak az elképzelések a közös szereplést illetően. Ez nem volt ugyanakkor zökkenőmentes, hiszen a női hokicsapat tagjai nem értették egymás mondandóját! Bizony, ez megtörténhetett a két Korea jégkorongozói között, aminek az a prózai oka, hogy a félsziget két részén eltérő szakszavakat használnak a sportágban. Azért is volt nehézkes a közös együttes összehozása, mert a már meglévő déli alapcsapathoz hirtelen “hozzácsaptak” 12 északi játékost, ami – mint ahogy a déliek szövetségi kapitánya fogalmazott – árthat a csapaton belüli kémiának, az összeszokottságnak. Hogy végül sikerült-e ezeket a problémákat áthidalni, holnap, a februári összefoglalóból kiderül.
Ha már a téli olimpia szóba került, érdemes szót ejteni a jamaicai női bobosokról is, akik kerek három évtizeddel férfi kollégáik után (akiknek történetéből film is készült) kvótát szereztek a téli olimpiára. Nem ők voltak ugyanakkor az egyetlen egzotikus nemzet az indulók között ebben a számban, hiszen Nigéria debütálhatott a mezőnyben.
A téli olimpia csak februárban vette kezdetét, ám így is volt januárban nagy érdeklődésre számot tartó sportesemény, hiszen Melbourne-ben lezajlott az év első Grand Slam-teniszversenye, az Ausztrál Open, ahol Babos Tímea és Fucsovics Márton személyében két magyarnak is szurkolhattunk. Előzetesen Babos Tímeától remélhettünk nagy eredményeket, elsősorban párosban, és ugyan sikerült is döntőbe jutnia vegyesben, ám mégis az egyéniben nyolcaddöntőig jutó Fucsovics Mártonról beszélt mindenki, hiszen magyar férfi játékos több mint 15 év után tudott ismét eljutni a legjobb 16-ba egy GS-viadalon. A melbourne-i nyolcaddöntőben Roger Federer ugyan legyőzte a nyíregyházi illetőségű játékost, ám Fucsovics Márton (a kiemelt képen) nem szégyenkezhetett teljesítménye miatt, hiszen nem föltartott kezekkel állt ki a svájci legenda ellen. Szerencsére ez az eredmény egy igen jó szezon kezdete volt csupán, nem pedig egy véletlenül összejött kiugró eredmény, ahogy azt ebben a cikkben is megjósoltam:
Az egész hónapban zajlott a téli átigazolási időszak a labdarúgásban, ahol igazán kiugró szerződtetésre nem került sor (persze jó néhány sztár váltott klubot), azonban a francia bajnokságban, a Nates-PSG mérkőzésen nem mindennapi eseménysorozatra került sor, amiről utána még napokig beszéltünk. Tony Chapron, a találkozó játékvezetője ugyanis azért adott piros lapot a hazaiak játékosának, Diego Carlosnak, mert nem tudta felrúgni őt. A lassításokból derült ki, hogy Carlos véletlenül egy kicsit nekiment a sporinak, aki emiatt a földre került, majd jól láthatóan egy rúgómozdulatot tett a játékos felé még a földön fekve. Ezután fölpattant, s kiállította a brazilt arra hivatkozva, hogy szándékosan lökte föl. Persze hamar kiderült, hogy a bíró pöccent be, s nem a csapata támadását kísérő játékos, akinek nem állt szándékában bántalmazni a sípmestert. Chapron közröhej tárgyává vált világszerte, a francia szövetség pedig 9 hónapra eltiltotta, igaz, ezt már nem töltötte le, mivel visszavonult, miután megszégyenült.
Ennyi volt a januári események összefoglalója. Kicsit karcsúnak tűnhet ez a visszapillantás, de ígérem, holnap, amikor a február kerül terítékre, valamit a későbbi napokban, amikor egyre inkább haladni fogunk a nyári hónapok felé, egyre terebélyesebb és terebélyesebb anyagokkal fogok jelentkezni.
HIRDETÉS
A részleteket lásd ide kattintva!
A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum