Darts-vb: Egy újabb kiemelt búcsúzott

VIDEÓKKAL – Újabb nyolc mérkőzéssel folytatódott a Londonban zajló darts-világbajnokság kedden. A délutáni programban több meglepő eredmény is született, hiszen Robert Thornton és Krzysztof Ratajski is kikapott előzetesen esélytelenebbnek vélt ellenfelétől, mint ahogy a 13. kiemelt Darren Webster is hasonló sorsra jutott, igaz, ő attól a Vincent van der Voorttól szenvedett vereséget, aki bármikor bárkit le tud győzni. Az este nem hozott meglepetéseket, vagyis továbbjutott az 5. kiemelt Daryl Gurney, a kétszeres ifjúsági világbajnok Dimitri van den Bergh és a mostanában jó formában lévő Steve Lennon is. Szerdán James Wade, Michael Smith és Simon Whitlock is bemutatkozik.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A tavalyi világbajnokságon negyeddöntőig jutó Darren Webster az első játszmában hét nyilat hibázott el a kiszállókon, amit azért is bánhat nagyon, mert a második és a harmadik felvonásban összesen már csak két lehetősége volt duplára dobni – de azokkal az esélyekkel sem élt. Így az Alexandra Palace nagy kedvence, a 43. életévét éppen kedden betöltő Vincent Van der Voort 3:1, 3:0, 3:0-val jutott tovább, azok után, hogy hétfő este a Fülöp-szigeteki Lourence Ilagan alaposan megráncigálta a bajszát.

Ha Peter Wright és Raymond van Barneveld kieséséhez nem is hasonlítható, kisebb meglepetésként hat a skót Robert Thornton búcsúja is, aki manapság már „csak” a 33. a PDC rangsorában, de a svéd Daniel Larsson (159.) ellen így is esélyesként lépett tábla elé. A japán Aszada Szeigo kétszettes hátrányból felállva kiejtette a mostanában remekül játszó lengyel Krzysztof Ratajskit, ezzel második PDC-vb-jén megszerezte az első győzelmét főtáblás mérkőzésen.

Az esti programban magabiztos, 3-0-s győzelemmel jutott tovább az ötödik kiemelt Daryl Gurney (a kiemelt képen) és a junior-világbajnok Dimitri Van den Bergh is, míg a holland Ron Meulenkamp kétszettes hátrányból felállva győzte le a brazil Diogo Portelát, aki 92.12-es körátlagával új dél-amerikai csúcsot állított fel televíziós mérkőzésen. A PDC-világbajnokságokon első győzelmét arató Meulenkamp a harmadik szettben 113.18-as átlagot dobott, ami a harmadik legjobb teljesítmény a mostani vb-n egy játszmán belül. Győzött az ír Steve Lennon is, aki az ausztrál James Bailey-t verte 3-0-ra.

Darts-világbajnokság, London, a 6. nap eredményei:

1. forduló

Robert Thornton (skót)–Daniel Larsson (svéd) 1-3
Ricky Evans (angol)–Rowby-John Rodriguez (osztrák) 1-3
Krzysztof Ratajski (lengyel)–Aszada Szejgo (japán) 2-3
Steve Lennon (ír)–James Bailey (ausztrál) 3-0
Ron Meulenkamp (holland)–Diogo Portela (brazil) 3-2
Dimitri Van den Bergh (belga)–Chuck Puleo (amerikai) 3-0

2. forduló

Darren Webster (angol, 13.)–Vincent van der Voort (holland) 0-3
Daryl Gurney (északír, 5.)
–Ross Smith (angol) 3-0

A mai mérkőzések fölvezetése

A mai napon is négy-négy délutáni és esti mérkőzésre kerül sor a világbajnokságon. Délután befejeződik az első forduló, este már csak második körös mérkőzéseket láthatunk, vagyis egyre inkább a legjobbak kerülnek előtérbe.

Az első mérkőzésre Nathan Aspinall és a holland Geert Nentjes között fog sor kerülni. Az angol Aspinall finoman szólva sem tartozik a legjobb játékosok közé, hiszen 91. a világranglistán, ugyanakkor idén megszerezte első tornagyőzelmét a felnőttek között, miután megnyerte a Players Championship egyik fordulóját. Major tornákon három legjobb 32 közötti szereplés az eddigi legjobb eredménye. Ez lesz az első világbajnoksága. A világranglistán csupán 170. Nentjes mindössze 2013 óta dartsozik és 2016-ban csatlakozott a PDC-hez. Idén először részt vehetett a UK Openen, ahol a második fordulóban vereséget szenvedett Darryl Pilgrimtől. Az ifjúsági világbajnokságon negyeddöntős volt, ahol a későbbi finalista Martin Schindler verte meg 6:0-ra. Neki is ez lesz az első felnőtt-világbajnoksága, ahová a Development Tourról kvalifikálta magát. A meccsnek Aspinall az esélyese, de több meglepetés is történt már a vébén, úgyhogy Nentjestől se vegyük el az esélyt.

Az első forduló utolsó mérkőzésén a holland Jeffrey De Graaf és a Fülöp-szigeteki Noel Malicdem csap össze egymással. De Graaf 2016 óta a PDC tagja, de már az 58. helyen áll a világranglistán. 2016-ban a UK Openen a legjobb 64-ig, a Players Championship Finals-ön a legjobb 32-ig, valamint 2017-ben a UK Openen újfent a legjobb 64-ig jutott. Szintén 2017-ben debütálhatott a világbajnokság színpadán, ahol az első fordulóban 3-1-re kikapott Jelle Klaasentől. Malicdem idén csatlakozott a PDC-hez, holott már 1999 óta dobálja a nyilakat és 41 éves. Az ázsiai sorozatból jutott ki a világbajnokságra, ahol debütálni fog. A mérkőzésnek De Graaf az esélyese, de Malicdemre is el lehet mondani, hogy egy fekete ló, mivel keveset tudunk róla, így simán meglepetést okozhat.

A harmadik mérkőzés már a második forduló keretében fog zajlani. A 14. kiemelt Joe Cullen és Brendan Dolan találkoznak. Cullen élete legjobb ranglista-helyezését tudhatja magáénak, amit annak köszönhet, hogy idén talán olyan jól játszik, mint korábban soha. A World Matchplayen negyeddöntős, míg az Európa-bajnokságon elődöntős volt, ami élete legjobb eredményének számít major tornáról. A vb-ken már nem ennyire jó a mutatója, hiszen eddigi tíz mérkőzéséből csupán kettőt tudott megnyerni. Tavaly nyeretlen maradt, miután az első fordulóban kikapott Jermaine Wattimenától. Az északír Dolan az első fordulóban a kínai Liu Jüan-csünt verte 3-0-ra, és amennyiben jó napot fog ki, akkor Cullen ellen sem az esélytelenek nyugalmával játszhat, de ennek ellenére is inkább az angol a találkozó esélyese.

Ezt követi Kim Huybrechts és Daniel Larsson mérkőzése. Huybrechts a 21. kiemeltje a tornának, vagyis most mutatkozik be. 2012 óta rendszeresen részt vesz a vb-ken. Legjobb szereplését debütáló évében érte el, amikor a negyeddöntőig jutott, azóta viszont a nyolcaddöntőnél messzebbre képtelen volt eljutni, egy éve pedig már az első körben kiesett. Gyenge év áll az egyszeres major-döntős belga mögött, hiszen azon major tornák közül, amelyekre eljutott, csupán a World Matchplayen és a UK Openen tudott egy körnél többet menni. Larsson meglepetésre legyőzte Robert Thorntont, így jó kérdés, hogy vajon Huybrechtset is meglepheti-e. Én adnék esélyt a svédnek az újabb bravúrra, hiszen Huybrechts nagyjából hasonló leszálló pályára került a karrierjében, mint Thornton.

Az este első mérkőzésén a 26. kiemelt James Wilson és William O’Connor találkozik. A kereken négy évtizede dartsozó Wilson harmadik PDC-világbajnokságára készülhet. Amíg a BDO-nál egy negyeddöntő a legjobb eredménye, addig a profik között csupán a legjobb 32-ig tudott eljutni, igaz, mentségére szóljon, hogy ott Michael van Gerwentől kapott ki egy évvel ezelőtt. Idén bejutott a European Tour egyik állomásának döntőjébe, de ott is van Gerwen állta az útját. O’Connor az első fordulóban Yordi Meeuwisse-t győzte le 3-0-ra. A meccsnek Wilson az esélyese, de O’Connor sem rossz játékos, ha jó formába lendül, akkor meglepheti ellenfelét.

Az esti program második mérkőzésén mutatkozik be a 2010-es döntős, jelenleg világranglista-8. ausztrál Simon Whitlock, akinek Ryan Joyce lesz az első ellenfele. A hosszú, összefont hajáról és hasonló tulajdonságokkal rendelkező szakálláról ismert Whitlock mögött nem rossz év van, hiszen döntőt játszott az Eb-n, míg a World Matchplayen és a Grand Slam of Dartson negyeddöntős volt. Hosszú évek után visszakerült a Premier League-be, ahol viszont csak a 8. tudott lenni. Az elmúlt négy évben a legjobb 32-nél messzebb egyszer sem tudott jutni a vébén, de kiesése akkor is nagy meglepetés lenne, ha azt nézzük, hogy Joyce kiváló játékkal intézte el az első fordulóban Anasztaszija Dobromiszlovát.

Ezt követően színpadra lép a 10. kiemelt Michael Smith is, aki a nagy túlélővel, Ron Meulenkamppal fog meccselni. Azok után, hogy a tavalyi vb-n a későbbi győztes Rob Cross ellen meccsnyilakat elhibázva kapott ki, majd döntőt játszhatott a Premier League-ben, viszonylag gyengén teljesített a nagy tornákon, hiszen a major versenyek közül a UK Open kivételével sehol sem tudott a második körnél messzebbre jutni. Megnyerte a World Series of Darts sanghaji versenyét, míg ugyanezen sorozat melbourne-i állomásán döntős volt, mint ahogy a széria nagydöntőjében is csak a fináléban maradt alul, ott pedig úgy, hogy meccsnyilai voltak a végső győzelemhez. Emellett volt egy elvesztett European Tour-döntője is, vagyis a nagy győzelmek úgy igazából elkerülték. 2012 óta folyamatosan tagja a vb-mezőnynek. Eddigi legjobb eredménye egy negyeddöntő volt 2016-ban, ahol Raymond van Barneveldtől kapott ki döntő szettben. Meulenkamp 0-2-ről verte 3-2-re Diogo Portelát tegnap este, így minden bizonnyal sokat kivett belőle az első körös meccse. Persze nem csak ezért nem ő a találkozó esélyese, hanem azért sem, mert az élmezőnyhöz tartozó játékosok ellen eddig kevés sikerélménye volt.

A nap zárásaként a 9. kiemelt James Wade is nyilakat ragad, hogy megmérkőzzön Aszada Szejgóval, aki nagy meglepetésre kiejtette Krzysztof Ratajskit tegnap délután. Wade idén megnyerte az Európa-bajnokságot és a World Series of Darts bécsi nagydöntőjét is (mindezt nyolc nap leforgása alatt), tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy az elmúlt egy-két év gyengélkedése a múlté. Egy éve már az első fordulóban kiesett a korábbi háromszoros vb-elődöntős balkezes angol, úgyhogy van min javítania. Erre Aszada ellen minden esélye megvan, de látva a tegnap történteket, nem dőlhet hátra, mivel a japán nagy küzdő. Ennek ellenére inkább Wade a favorit ezen a meccsen.

A mai nap programja:

13:30 (Tv: Sport1)
1. forduló
Geert Nentjes (holland)–Nathan Aspinall (angol)
Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)–Jeffrey de Graaf (holland)

2. forduló

Joe Cullen (angol, 14.)–Brendan Dolan (északír)
Kim Huybrechts (belga, 21.)–Daniel Larsson (svéd)

20:00 (Tv: Sport1)
2. forduló
James Wilson (angol, 26.)–William O’Connor (ír)
Simon Whitlock (ausztrál, 8.)–Ryan Joyce (angol)
Michael Smith (angol, 10.)–Ron Meulenkamp (holland)
James Wade (angol, 9.)–Aszada Szejgo (japán)

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: PDC

Leave a Reply