Darts-vb: Kiesett Raymond van Barneveld

VIDEÓKKAL – Újabb négy mérkőzéssel folytatódott hétfőn a PDC-dartsvilágbajnokság Londonban. Vasárnap este Peter Wright kiesése hatalmas döbbenetet váltott ki a szurkolókból, hiszen egy nagy közönségkedvenc búcsúzott. Hétfőn újabb sokkot kellett átélniük a sportág szerelmeseinek, hiszen kiesett az ötszörös világbajnok és ugyancsak nagy közönségkedvenc Raymond van Barneveld, akit a litván Darius Labanauskas ejtett ki egy döntő szettes mérkőzésen. Rajta kívül továbbjutott Vincent van der Voort, Devon Petersen és az a Ryan Joyce is, aki a másik női induló, Anasztaszija Dobromiszlova ellen győzött. Ma bemutatkozik Daryl Gurney, Dimitri van den Bergh, Darren Webster és Krzysztof Ratajski is.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Hétfőn csak esti etapot tartottak, az első mérkőzésen a holland Vincent van der Voort csapott össze a rendkívül lelkes, jó dobásait követően erősen gesztikuláló Fülöp-szigeteki Lourence Ilagannal, akinek volt miért mutogatnia, hiszen kifejezetten jól játszott. A rutin azonban Van der Voort mellett szólt, ha nem is könnyen, 3-1-re megnyerte a meccset.

„A tapasztalatomnak köszönhettem, hogy győztem. Lourence volt a jobb, ezért nagyon megkönnyebbültem a végén” – értékelt Van der Voort, aki a 2009-es vb-n Bezzeg Nándort győzte le az első fordulóban. Következő ellenfele Darren Webster lesz ma délután.

A bevonuláskor mindig jó kedélyű dél-afrikai Devon Petersen gyorsan elhúzott 2-0-ra Wayne Jones ellen, de az angol visszakapaszkodott, és az ötödik szett ötödik legjében tombolt az idegek harca. Ketten együtt zsinórban 13 meccsnyilat hibáztak el, mire Petersen eltalálta a dupla kettest, így ő játszhat Ian White-tal péntek este a második körben.

Ezt követően a világbajnokság második női szereplője, az orosz Anasztaszija Dobromiszlova állt pódiumra, s bár kecses mozdulatokkal játszott, a kiszállókat nagyon jól dobó Ryan Joyce ellen nem volt esélye, 3-0-ra kikapott. Joyce a következő fordulóban Simon Whitlockkal meccsel szerdán este.

A nap fő meccsén jött a nap meglepetése! Darius Labanauskas ugyanis mindkét kezdéséből megnyerte a szettet a nagyon gyengén kiszállózó Raymond van Barnevelddel szemben, akinek az egyenlítés még mindkétszer összejött, de a döntő játszmában elveszítette a saját kezdését, ez pedig megbosszulta magát.

“Száz százalékban biztos, hogy ez életem legnagyobb győzelme” – nyilatkozta az érthetően boldog Labanauskas, aki Adrian Lewisszal vagy Ted Evettsszel fog találkozni a harmadik fordulóban.

“Ez egy nagyon fájdalmas vereség, főleg úgy, hogy tényleg nincs magyarázatom erre a teljesítményre – értékelt van Barneveld, akinek a következő lesz az utolsó világbajnoksága, mivel 2020-ban visszavonul. Nem tudom, mi történt, mert minden rendben ment a meccs előtt. Nagyon jól éreztem magam, mielőtt a színpadra kerültem, és jól ment a gyakorlás, de valamilyen oknál fogva minden megváltozott, amikor fölléptem a színpadra. Meg kellett volna nyernem a harmadik szettet, de miután ez nem sikerült, elvesztettem az önbizalmamat”.

Darts-világbajnokság, London, az 5. nap eredményei:

1. forduló
Vincent van der Voort (holland)
–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 3-1
Wayne Jones (angol)–Devon Petersen (dél-afrikai) 2-3
Ryan Joyce (angol)–Anasztaszija Dobromiszlova (orosz) 3-0
2. forduló
Raymond van Barneveld (holland, 17.)–Darius Labanauskas (litván) 2-3

A mai mérkőzések fölvezetése

Ma ismét rendeznek délutáni és esti programot is, vagyis nyolc mérkőzésre fog sor kerülni. A délután első találkozóján az idegességéről ismert skót Robert Thornton és a svéd Daniel Larsson fog összecsapni egymással. A mérkőzésnek Thornton az esélyese annak ellenére is, hogy gyenge éven van túl és hosszú évek után először csúszott ki a világranglistán a legjobb 32-ből (33. jelenleg), ami miatt nem kapott kiemelést a tornára. Korábban két major versenyt is megnyert (2012 – UK Open, 2015 – World Grand Prix), de az elmúlt években nem jött ki neki a lépés, elkerülték a tornagyőzelmek. Világbajnokságokon a legjobb eredménye egy negyeddöntő 2015-ből, ahol Michael van Gerwentől kapott ki 5-2-re. 2009 óta mindig részt vett a PDC-világbajnokságon, vagyis a mostani már a 11. indulása lesz. Eddig csupán egyszer volt rá példa, hogy nem élte túl az első kört: 2016-ban Alan Norris 3-0-ra verte. Larsson először jutott el a vb-re, amit annak köszönhet, hogy bekerült az első kettő közé az észak-európai és balti játékosok számára kiírt sorozatban. Az amatőrök között, vagyis a BDO-nál korábban kétszer indulhatott a világbajnokságon, de ott egyszer sem tudott a legjobb 32-nél messzebbre eljutni. 2017-ben csatlakozott a PDC-hez, de emellett részt vett az idei WDF Európa-kupán, ahol csapatban az első helyen végzett.

A második mérkőzést két igen gyorsan dobó játékos, az angol Ricky Evans és az osztrák Rowby-John Rodriguez fogja játszani. Evans nem véletlenül kapta a Rapid becenevet, hiszen hozzá fűződik a sportág történetének leggyorsabb 180-asa, amit a 2017-es vb-n dobott. A mostani lesz a negyedik világbajnoksága. Első kettő indulása (2014 és 2016) alkalmával egyaránt eljutott a második fordulóig, utóbbi esetben pedig nem akárkit, hanem Simon Whitlockot győzte le. Legutóbb 2017-ben szerepelhetett az Alexandra Palace-ban, ám akkor az első körben búcsúzott Michael Smith-szel szemben. Jó formában van, ugyanis az októberi Európa-bajnokságon és a novemberi Players Championship Finals-ön is nyolcaddöntős volt. Rodriguez ugyancsak negyedszer és ugyancsak egy év kihagyás után vehet részt ismét a vb-n. Eddig egyszer sem jutott túl az első fordulón, hiszen 2015-ben Raymond van Barneveld, míg 2016-ban és 2017-ben Dave Chisnall állította meg rögtön az elején. Neki is van egy Eb-nyolcaddöntője még 2015-ből, ami eddigi legjobb eredménye major tornán. Többször is tagja volt az osztrák válogatottnak a csapat-világbajnokságon, amellyel 2016-ban és 2017-ben is a negyeddöntőig jutott. Ami az esélyeket illeti, inkább Evans győzelmére fogadnék, hiszen jelenleg ő van jobb formában.

A harmadik összecsapást a lengyel Krzysztof Ratajski és a japán Aszada Szejgo vívja. A délutáni találkozók közül talán itt a legegyértelműbbek az esélyek, hiszen Ratajski élete formájában van, miután a Players Championship utolsó két fordulóját megnyerte, a nagydöntőben pedig Gerwyn Price-t és Adrian Lewist is megverte. Emellett a UK Openen és a Grand Slam of Dartson is nyolcaddöntős volt, utóbbi tornán van Barneveldet is fölülmúlta, ami akkor is nagy bravúr, ha tudjuk, hogy a holland legenda gyengélkedik. Ez lesz a második világbajnoksága a lengyelnek, aki egy éve történt debütálása alkalmával az első fordulóban kiesett. Aszada szintén 2018-ban szerepelt először a PDC-vb-n, ám neki is az első kör jelentette a végállomást a későbbi világbajnok Rob Cross-szal szemben. A japán selejtező megnyerésével szerzett indulási jogot a vébére, ezen kívül a PDC ázsiai sorozatában nyert meg három állomást idén. A major tornákról nincs komolyabb eredménye és őszintén szólva, komoly meglepetés lenne, ha le tudná győzni Ratajskit.

A délután utolsó meccsén a 13. kiemelt Darren Webster és a tegnap látott Vincent van der Voort feszül egymásnak. Komoly mérkőzésre lehet számítani, hiszen van der Voort abban az esetben, ha jó napot fog ki, akkor bárkire veszélyes lehet. Az esélyek azonban így is inkább a civilben kőművesként dolgozó (innen ered beceneve, a Demolition Man is) angol mellett szólnak, aki idén életében először jutott be a legjobb 16 közé a világranglistán. Ha csak a 2018-as eredményeit nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a vb-n, a World Matchplayen és az Európa-bajnokságon is negyeddöntős volt, míg a World Grand Prix-n nyolcaddöntőt játszhatott. A mostani lesz a 9. vb-szereplése. Eddigi legjobb eredménye két negyeddöntő volt: a már említett 2018 mellett még 2007-ben sikerült ilyen messzire eljutnia. 2014-ben volt utoljára példa arra, hogy már az első fordulóban elvérezzen. Ugyan ez már a második kör, de Websternek kiemeltként csak most kell először színpadra lépnie, úgyhogy ha kiesik, akkor lényegében az ugyanolyan rossz szereplésnek fog minősülni, mint az öt évvel ezelőtti. Jó kérdés, hogy ki nyerhet. Amennyiben van der Voort a tegnap este mutatott formáját fogja nyújtani, akkor az aligha lesz elég Websterrel szemben, de ha mindketten legjobbjukra lesznek képesek, akkor egy hatalmas csatának lehetünk szemtanúi kora este.

Az esti program első mérkőzésén az ír Steve Lennon és az ausztrál James Bailey csapnak össze. A PDC-hez 2017-ben csatlakozott Lennon nagyon jó évet futott 2018-ban, hiszen amellett, hogy a Players Championship Finals versenyén a negyeddöntőig jutott, életében először döntőt játszhatott a European Tour egyik hollandiai állomásán, ahol Michael van Gerwen verte 8:5-re. Számos major tornán indult idén, de a legtöbb esetben már az első fordulóban kiesett, mint ahogy a tavalyi világbajnokságon is, ahol kettő szettes hátrányból még ki tudott egyenlíteni Michael Smith ellen, ám a döntő játszmát elbukta. Bailey-ről annyit tudni, hogy az ausztrál Pro Tour-sorozat két versenyét is megnyerte idén, valamint diadalmaskodott az Oceanic Mastersen is. Ez utóbbi sikere eredményezte világbajnoki részvételét, amely az első lesz neki karrierje során. Részt vehetett a World Series of Darts melbourne-i versenyén, ám ott Gary Andersontól 6:2-re kikapott az első fordulóban. A kevés balkezes játékos egyikéről van szó személyében. Komoly meglepetés lenne, ha sikerülne legyőznie Lennont, de sosem lehet tudni, ki, milyen formában lép a színpadra.

A második találkozón az ugyancsak balkezes holland Ron Meulenkamp és a brazil Diogo Portela mérkőzik meg egymással. Meulenkamp harmadszor vehet részt a PDC-vb-n, emellett kétszer a másik szervezet, a BDO világbajnokságán is indulhatott, ám eddigi négy próbálkozása alkalmával egyszer sem tudott győzni. Idén azonban nyolcaddöntőt játszhatott a World Grand Prix-n és hasonló eredményt ért el a 2016-os Players Championship Finals-ön is. Portela másodszor szerepelhet az Ally Pally-ben, egy éve Peter Wright ejtette ki egy sima 3-1-gyel. A riói születésű, de évek óta Nagy-Britanniában élő, és civilben szerelőként dolgozó 30 éves dartsos azzal hívta föl magára először a figyelmet, hogy 2017-ben a European Tour egyik németországi állomásán legyőzte Martin Schindlert, ezzel az első brazil lett, aki ebben a sorozatban nyerni tudott egy mérkőzést. A legutóbbi két évben indulhatott a brazil válogatott tagjaként a csapat-világbajnokságon is, ám komolyabb eredményt nem sikerült elérnie, ugyanakkor megnyerte a PDC Challenge Tour egyik fordulóját. A meccsnek Meulenkamp a favoritja, de Portelából simán kinézem azt, hogy meglepetést okozzon. Majd kiderül, hogy mi lesz…

Az este harmadik meccsét a kétszeres ifjúsági világbajnoki címvédő belga Dimitri van den Bergh és az amerikai Chuck Puleo fogja vívni. Van den Bergh nagyon jó formában van, amit az jelez, hogy 36. a világranglistán és a novemberi Grand Slam of Dartson úgy jutott el a negyeddöntőig, hogy a legjobb 16 között kilencnyilast dobott. A táncos bevonulása miatt (is) közkedvelt játékos a 2018-as felnőtt-világbajnokságon is eljutott a legjobb nyolcig, ahol több szettes hátrányból állt fel Rob Cross ellen, ám a döntő játszmát elveszítette egy fantasztikus mérkőzésen. A mostani lesz a 4. világbajnoksága a felnőttek között: 2016-ban a második, 2017-ben pedig az első forduló jelentette számára a végállomást. Puleo az amerikai selejtezőtorna megnyerésével jutott ki a vb-re, életében először. Ezen kívül nem sokat lehetett kideríteni arról, hogy milyen nyíldobáló is, úgyhogy egy igazi sötét lóként fog színpadra állni, de győzelme így is hatalmas szenzáció lenne.

A nap utolsó mérkőzésén az ötödik kiemelt északír Daryl Gurney és az angol Ross Smith csap össze egymással. Itt Gurney a favorit, aki megnyerte a vb-t megelőző utolsó tornát, a Players Championship Finals-t és december elején egy komoly mezőnyt fölvonultató bemutatótornán is első lett, vagyis igen jó formában dobál mostanság. 2017-ben megnyerte a World Grand Prix-t, ami első major-győzelme volt, emellett idén először indulhatott a Premier League-ben is, ahol ötödikként zárt. A világranglistán ugyanezt a helyezést foglalja el. Ez lesz a hatodik világbajnoksága a profik között, legjobb eredménye egy negyeddöntő 2017-ből. Egy éve leszerepelt, mivel már a második fordulóban kiesett, holott sokat vártak tőle szurkolói és a szakértők is. Az első körben Paul Limet búcsúztató Smith ellen óriási meglepetés lenne, ha kikapna.

A mai nap programja:

13:30
1. forduló
Robert Thornton (skót)–Daniel Larsson (svéd)
Ricky Evans (angol)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)
Krzysztof Ratajski (lengyel)–Aszada Szeigo (japán)
2. forduló
Darren Webster (angol, 13.)–Vincent van der Voort (holland)
20:00
1. forduló
Steve Lennon (ír)–James Bailey (ausztrál)
Ron Meulenkamp (holland)–Diogo Portela (brazil)
Dimitri Van den Bergh (belga)–Chuck Puleo (amerikai)
2. forduló
Daryl Gurney (északír, 5.)–Ross Smith (angol)

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: PDC

Leave a Reply