Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Darts-vb: Van Gerwent az incidense sem akadályozta meg a győzelemben

Darts-vb: Van Gerwent az incidense sem akadályozta meg a győzelemben

VIDEÓKKAL – Újabb nyolc mérkőzéssel folytatódott szombaton a 2019-es darts-világbajnokság a londoni Alexandra Palace-ban. Ennek keretében színpadra lépett a világelső és sokak által a legnagyobb favoritnak tartott Michael van Gerwen, akinek ugyanakkor egy kisebb incidenssel indult a vb, mivel a bevonulása elején a nézőtérről leöntötték sörrel, ami miatt mezt kellett cserélnie. Ez a fönnakadás azonban nem hátráltatta abban, hogy fölényes győzelmet arasson Alan Tabern ellen. Győzött a korábbi ifjúsági világbajnok Keegan Brown is, valamint Toni Alcinas és Josh Payne is. A mai programban többek között Peter Wrightot és Dave Chisnallt láthatjuk.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Már mindenki Michael van Gerwen bemutatkozását várta az Alexandra Palace-ban az idei első világbajnoki mérkőzésén, fel is csendültek a bevonuló zenéje előtti dallamok, ám a világelső egyszer csak eltűnt arról a „folyosóról”, ahonnan a játékosok felsétálnak a színpadra. A szervezők kis idő elteltével lekeverték a zenét, miközben van Gerwen ellenfele, Alen Tabern már a pódiumon várakozott.

„Hová tűnt van Gerwen?” – tehettük fel magunkban a kérdést. A miértre a választ a televíziós visszajátszások segítségével a meccs közben kaptuk meg. A kétszeres világbajnokot a bevonulása előtt egyik „jóakarója” sörrel leöntötte, ezért a holland elment mezt cserélni és megmosni az arcát. Amikor visszatért az Ally Pallybe, látszódott a tekintetén, hogy megviselték a történtek, és fátyolos szemekkel sétált fel a színpadra.

A biztonságiak azonnal elvitték Michael van Gerwent a színpadra fölvezető folyosóról  “locsolkodás” után (Forrás: PDC)

De a játékán nem (nagyon) érződött meg a kellemetlen közjáték, mert az első játszmát 107 fölötti átlaggal behúzta, majd a másodikban leget sem engedett az angolnak. Tabern a harmadik szettben szépített – a teljesítményével rá is szolgált erre –, ám van Gerwen a negyedik felvonásban emelt játéka színvonalán, s bár több meccsnyilat is elrontott, végül még azelőtt befejezte a mérkőzést, hogy Tabern vérszemet kapott volna.

Van Gerwen győztes kiszállója:

„Sohasem történt velem hasonló korábban. Két pohár italt locsoltak az arcomba. Nagyon ideges voltam, de mit tudok csinálni? Az egyetlen, amit tehettem, hogy átvettem a pólómat és megmostam az arcomat. Elég nehéz pillanatok voltak, kicsit érzelmes hangulatba kerültem, de örülök, hogy győztem” – reagált a történtekre Van Gerwen, aki a meccs után készült felvételek tanúsága szerint addigra már teljesen elfelejtette a történteket és mosolyogva fotózkodott a szurkolókkal és a VIP-vendégekkel.

„A sörrel öntöző szurkolót eltávolítottuk az épületből. A PDC nem tűri ezt a viselkedést”– szól a sportág első számú szervezetének közleménye.

A világranglista éllovasára a harmadik körben a német Max Hopp vár, aki úgy verte meg 3-0-ra a 97.35-ös körátlagot elérő, vagyis a „tömeget” jól dobó Danny Noppertet, hogy a holland összesen húsz(!) nyilat rontott kiszállóra. Pedig előzetesen őt tartották esélyesebbnek a fogadóirodák, de a 32. kiemelt végül simán győzött.

A további mérkőzésekről röviden

Szombaton is összesen nyolc találkozóra került sor a vb-n. Elsőként a délután folyamán Richard North és Robert Marijanovic csaptak össze. A horvát-német kettős állampolgárságú Marijanovic – akinek 147-es kiszállója a torna eddigi legjobb teljesítménye – viszonylag gyorsan kétszettes előnyre tett szert esélyesebb riválisával szemben, ám North összekapta magát és kihasználta azt, hogy ellenfele idegessé vált, és végül 3-2-re győzött. Ellenfele a kvöetkező fordulóban Steve West lesz, vagyis Észak Nyugat ellen csaphat össze.

A következő meccset Mickey Mansell és Jim Long vívták. Előzetesen szinte mindenki az északír Mansellt tartotta a favoritnak, hiszen már több világbajnokságon is szerepelt, miközben ellenfelének ez volt az első hivatalos mérkőzése Észak-Amerikán kívül. Mansellen ugyanakkor meccs közben végig az látszódott, hogy valami nincs rendben vele, mivel szinte folyamatosan remegett a teste a dobások közben, tehát lehet, hogy elkapott valami nyavalyát, ami rányomta bélyegét a játékára. Ugyan az első szettet még behúzta, ám utána képtelen volt több játszmát nyerni és Long győzött 3-1-re. Ez a meccs pályázik a világbajnokság leghosszabb ideig tartó és egyben legalacsonyabb színvonalú mérkőzése címre is, hiszen a közel másfél órás ütközetet Long 75.33-as körátlaggal tudta megnyerni, míg Mansell 75.22-t dobált össze. Ezek az átlagok normális esetben édeskevésnek minősülnek a győzelemhez, sőt a játszmanyeréshez is egy nagy PDC-tornán. Long Benito van de Passzal találkozik a második fordulóban.

A harmadik találkozót Josh Payne és Jeff Smith játszotta egymással. Ez a mérkőzés hatalmas felüdülést jelentett az előző összecsapás kínszenvedése után. Mindketten remekül játszottak annak ellenére is, hogy 90 alatt maradt a meccsátlaguk. Végül Payne döntő szettben húzta be a mérkőzést, vagyis 3-2-vel jutott be a második fordulóba, ahol a 12. kiemelt Dave Chisnall lesz az ellenfele.

Az esti program Toni Alcinas és Craig Ross mérkőzésével kezdődött. Ross az egyik játékos vízumproblémák miatti kizárásával szerzett jogot a vb-részvételre és ugyan nem tudott szettet nyerni a spanyol ellen, de nem vallott szégyent, holott előzetesen semmilyen eredményét nem lehetett föllelni a világhálón. Alcinas tehát 3-0-ra nyert, és ma este Peter Wrighttal mérkőzik.

Ezt követte két fiatal angol, Ryan Searle és Stephen Burton találkozója. Searle végig dominált, ellenfele nem tudott fölé kerekedni egyik szettben sem, így végül a nagyhajú játékos 3-0-ra nyert. Ellenfele a következő fordulóban Mensur Suljovic lesz.

Az este harmadik összecsapásán a 2014-es ifjúsági világbajnok Keegan Brown (aki keresztnevét a korábbi nagyszájú angol labdarúgóról és menedzserről, Kevin Keeganről kapta) és a cseh vb-újonc Karel Sedlácek nézett farkasszemet egymással. Bár Brown is 3-0-ra győzött, de nem mondhatnánk, hogy sima volt a találkozó, hiszen Sedlácek végig komoly teljesítményre volt képes és folyamatosan nyomást helyezett Brownra, ám a fiatal angolt ez nem törte meg. Brown a következő mérkőzésén Jelle Klaasennel találkozik.

Darts-világbajnokság, London, a szombati eredmények:

1. FORDULÓ
Richard North (angol)
–Robert Marijanovic (német) 3-2
Mickey Mansell (északír)–Jim Long (kanadai) 1-3
Josh Payne (angol)–Jeff Smith (kanadai) 3-2
Toni Alcinas (spanyol)–Craig Ross (új-zélandi) 3-0
Ryan Searle (angol)–Stephen Burton (angol) 3-0
Keegan Brown (angol)–Karel Sedlácek (cseh) 3-0
2. FORDULÓ
Max Hopp (német, 32.)
–Danny Noppert (holland) 3-0
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Alan Tabern (angol) 3-1

A mai mérkőzések fölvezetése

Ma is két részletben összesen nyolc mérkőzésre kerül sor a világbajnokságon. A napot a német Gabriel Clemens és az angol Aden Kirk találkozója nyitja. Mindketten vb-debütánsok. Clemens idén csatlakozott a PDC-hez, miután egy évtizeden keresztül a BDO-t, vagyis az amatőrök szervezetét erősítette. Ott volt egy elődöntős szereplése a World Mastersen tavaly, eztuán váltott. Hamar lerakta névjegyét a PDC-nél is, hiszen amellett, hogy rendszeresen eljutott a European Tour és a Players Championship fordulóira, utóbbinak a 64-es nagydöntőjében a legjobb 16-ig menetelt. Jelenleg 77. a világranglistán. Kirk ugyan már 2010 óta a PDC tagja, de eddig elkerülték a nagy eredmények. Nagy tornákról eddig csak egy 2014-es UK Open-nyolcaddöntőt tudunk följegyezni, ami persze önmagában nem rossz eredmény. Jelenleg 101. a világranglistán. Az utolsó pillanatban kvalifikálta magát, mivel a legutolsó selejtezőverseny megnyerésével szerzett indulási jogot a vb-re. A mérkőzésnek Clemens az esélyese, hiszen tapasztaltabb és jobb eredményei vannak eddig, de Kirk meglepetést okozhat.

A második meccset az ír William O’Connor és a holland Yordi Meeuwisse fogja játszani. Itt egyértelműen O’Connor az esélyes, hiszen a világranglista 52. helyezettjéről van szó, aki már három alkalommal vívhatott nyolcaddöntőt major tornán és az idei évben szinte az összes nagy versenyen ott volt. Eddigi egyetlen, tavalyi vb-szereplése alkalmával nem tudott mérkőzést nyerni. Meeuwisse vb-újoncnak számít, ami nem meglepő, hiszen csak 2016 óta tartozik a profik közé. 118. a világranglistán, eddigi legjobb eredménye pedig egy legjobb 64 közötti szereplés volt a 2017-es UK Openen.

A harmadik találkozón az északír Brendan Dolan és a kínai Liu Jüan-csün fog színpadra lépni. Itt is egyértelműek az esélyek, hiszen Dolan rutinos vb-induló, a mostani már a 11. vb-je lesz, ráadásul zsinórban. 36. a világranglistán még úgy is, hogy legjobb eredményeit inkább a 2010-es évek elején érte el, amikor döntőt játszhatott a World Grand Prix-n, ahol ugyan dobott egy kilencnyilast, de végül elbukta a finálét. A világbajnokságon egyszer sem jutott a második fordulónál messzebbre, hat esetben is a legjobb 32 jelentette számára a végállomást. Liuról mindössze annyit tudni, hogy kétszer szerepelhetett a csapat-világbajnokságon a kínai válogatottban, valamint két alkalommal játszhatott a Sanghaj Darts Mastersen, ahol 2016-ban Phil Taylortól, idén pedig Gerwyn Price-tól kapott ki. Ez lesz az első egyéni világbajnoksága, ahová a kínai selejtező megnyerésével jutott ki.

A délután utolsó találkozóján a 12. kiemelt Dave Chisnall és a tegnap látott Josh Payne fog megmérkőzni egymással. Az esélyek Chisnall mellett szólnak, akinek ez lesz a 8. PDC-világbajnoksága. 2010-ben még az amatőrök között vb-döntőt játszhatott, míg a profiknál egy negyeddöntő az eddigi legjobbja 2017-ből. Összesen négy PDC-s major tornán jutott be a döntőbe, de mindegyiket elveszítette. Egy éve leszerepelt, hiszen az első fordulóban 3-0-ra kikapott Vincent van der Voorttól. Nyilvánvalóan most szeretne javítani, ám Payne ellen nem lesz egyszerű dolga, hiszen a fiatal angol egyre jobb játékossá válik, idővel akár az élmezőnynek is a tagjává válhat, de már most képes lehet egy nagy skalp begyűjtésére, úgyhogy a Chizzy becenévre hallgató Chisnallnak föl kell kötnie a nadrágját ellene.

Az este első mérkőzésén két angol: Luke Humphries és Adam Hunt feszül egymásnak. Humphries 23 éves és ez lesz a második világbajnoksága. Egy éve a selejtezőben vereséget szenvedett. Ezen kívül még az idei UK Openen tudott eljutni a legjobb 64-be. 94. a világranglistán. A 25 esztendős Hunt először játszhat az Alexandra Palace színpadán. Kétszer jutott el a legjobb 64-ig a UK Openen, illetve egyszer a Players Championship Finals versenyén. 100. a világranglistán. Nehéz a továbbjutó személyét megjósolni, de én inkább Huntra tennék, hiszen pályafutása során már van Gerwent, Chisnallt, Mervyn Kinget, Krzysztof Ratajskit és Rowby-John Rodriguezt is legyőzte, Humphries esetében viszont nem bukkantam hasonló bravúrokra a múltból.

A következő meccset az angol Matthew Edgar és a litván Darius Labanauskas fogja játszani. Edgar először szerepelhet a vb-n. A világranglistán a 92. helyet foglalja el. Eddigi legjobb eredménye két legjobb 32 közötti szereplés volt a UK Openen. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy edzőpartnere az a Kevin Painter, aki 2004-ben vb-döntős volt, és 2002-2018 között minden világbajnokságra eljutott, most azonban ez nem jött össze neki. Edgar, amikor nem dartsozik, az angol negyedosztályban szereplő Northampton labdarúgócsapatának edzőjeként dolgozik. Labanauskas idén csatlakozott a profikhoz és első litvánként vehet részt a világbajnokságon. A BDO hasonló eseményén negyeddöntős volt 2017-ben, ezután döntött arról, hogy átmegy a PDC-hez. Azzal jutott ki a mostani vb-re, hogy az észak-európai és balti játékosok számára kiírt sorozat ranglistájának első kettő helyezettje között végzett. Nehéz megmondani, hogy ki nyerhet, de talán inkább a litvánnak adnék nagyobb sanszot a győzelemre.

Az este harmadik összecsapásán az angol Ross Smith és a szingapúri Paul Lim találkozik egymással. Smith 2014 után és összességében is másodszor játszhat a PDC-vb-n. Akkor az első forduló jelentette számára a végállomást. Jelen pillanatban a 107. a világranglistán. Korábban többek között Peter Wrightot is le tudta győzni, míg Adrian Lewis ellen dobott egy kilencnyilast Gibraltáron. Lim a világbajnokság rangidőse, hiszen januárban lesz 65 éves. 1990-ben ő dobta a mindmáig utolsó kilencnyilast a BDO-világbajnokságon. A PDC-nél ez lesz a 12. vb-indulása (1997-ben szerepelt először), ám eddig egyszer sem tudott a második körnél messzebbre eljutni. Tavaly egy nyíl választotta el attól, hogy a profik között is legyen kilencnyilasa világbajnokságon. A mérkőzésnek talán ő az esélyese, de nehéz tippelni, mivel jó kérdés, hogy milyen formában van.

A nap utolsó mérkőzését a 3. kiemelt Peter Wright és a spanyol Toni Alcinas játssza. Wright 2014-ben döntős volt, ám azóta ezt nem tudta megismételni. Idén volt egy World Grand Prix- és egy Bajnokok Ligája-döntője, de mindkettőt elveszítette. Alcinasról ugyanakkor szép emlékei lehetnek, hiszen a Players Championship Finals első körében 6:2-re legyőzte őt. A spanyolnak legfeljebb akkor lehet esélye győzni, ha Wright nagyon rossz, míg ő nagyon jó napot fog ki.

A mai program:

13:30 (Tv: Sport2) 
1. forduló
Gabriel Clemens (német)–Aden Kirk (angol)
Yordi Meeuwisse (holland)–William O’Connor (ír)
Brendan Dolan (északír)–Liu Jüan-csün (kínai)
2. forduló
Dave Chisnall (angol, 12.)–Josh Payne (angol)
20:00 (Tv: Sport1) 
1. forduló
Luke Humphries (angol)–Adam Hunt (angol)
Matthew Edgar (angol)–Darius Labanauskas (litván)
Ross Smith (angol)–Paul Lim (szingapúri)
2. forduló
Peter Wright (skót, 3.)–Toni Alcinas (spanyol)

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: PDC

Top
%d bloggers like this: