Darts-vb: A Masina néhány év szünet után ismét a favoritok között van

VIDEÓVAL – A Sportudvar darts-világbajnokságot fölvezető sorozatának mai cikkében azt a James Wade-t mutatom be, aki a 2000-es évek végén és a 2010-es évek elején aratta legnagyobb sikereit, ám ezt követően hosszú esztendőkön át alig jöttek a diadalok, amiben szerepet játszott mentális betegsége. Idén viszont úgy néz ki, hogy visszatérhet a legjobbak közé, hiszen ősszel nyolc nap leforgása alatt két nagy tornát is megtudott nyerni, ami nem mindennapos teljesítmény a sportágban. Ez alapján az angol akár a végső győzelemre is eséllyel pályázhat a világbajnokságon, de vajon tényleg sikerülhet neki ez?

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

James Wade (teljes nevén: James Martin Wade) 1983. április 6-án született a nagy-britanniai Aldershotban. Tizennégy éves korában kezdett el dartsozni, és valósággal berobbant a köztudatba, hiszen már nagyon fiatalon sikert sikerre halmozott. A 2001 és 2004 között a BDO versenyein induló Wade 2006-ban (vagyis egy naptári éven belül) három kilencnyilas kiszállót dobott – apró szépséghiba, hogy egyiket sem tévés meccsen -, amire azt megelőzően egyetlen játékos sem volt képes. Ezek után nem is csoda, hogy a PDC-nél megválasztották az év fiatal játékosának, majd egy évvel később a felnőttek között is a legjobbnak bizonyult. Ekkor talán senki sem gondolta volna, hogy 2018-ban már nem a legtöbb kilencnyilast dobó, hanem a legtöbbet elszenvedő játékosok között fogjuk emlegetni. Ezt jól példázza Phil Taylor történelmi tette, aki elsőként tudott egy mérkőzésen kettő darab tökéletes leget teljesíteni és lám-lám, akkor is Wade volt a szenvedő fél. De volt olyan mérkőzése is a balkezes angolnak, amikor ő dobott előbb kilencnyilast, ám Robert Thornton néhány leggel később “visszadobta” azt, ami addig szintén példátlan volt, mármint hogy egy meccsen mindkét játékosnak összejön a tökéletes leg, de említhetnénk a 2013-as világbajnokság elődöntőjét is, ahol Michael van Gerwen zsinórban 17 darab nyilat helyezett el a megfelelő helyen, vagyis volt egy kilencnyilasa, majd a rá következő legben egy majdnem kilencnyilasa. Ott is James Wade figyelhette közvetlen közelről ellenfele parádéját.

A 2013-as év borzalmas volt Wade számára, de erre még később visszatérek. Tehát 2006-ban a legjobb fiatal, 2007-ben pedig a legjobb felnőtt dartsos lett a PDC-nél, ami természetesen nem volt véletlen, hiszen 2007-ben két igen rangos major versenyt, a World Matchplayt és a World Grand Prix-t is megtudta nyerni. 2008-ban elkerülték a nagy sikerek, de 2009-ben megnyerte a Premier League-et, egy évre rá pedig megszerezte második, és mindmáig utolsó World Grand Prix-címét. Ezen kívül akkoriban nyert egy Championship League-et is.

Hiába azonban a sok major-diadal, a vb-ken valamiért eddig nem jutott föl a csúcsra, holott kétszer (2012, 2013) is eljutott a legjobb négyig, ott azonban rendre elvérzett. Az utóbbi években három negyeddöntős szereplése is volt, 2018-ban azonban az első kört sem élte túl, ami 2007 óta a legrosszabb eredménye, hiszen csak első két PDC-vb-jén, 2005-ben és 2006-ban nem tudott meccset nyerni.

Évek kellettek neki ahhoz, hogy megtalálja a megfelelő becenevet

Mielőtt rátérnénk Wade pályafutásának, sőt talán egész életének legnehezebb szakaszára, ejtsünk néhány szót a beceneve körüli mizériáról, nem sok olyan játékos van ugyanis, aki négy becenévvel is versenyzett már. Ki tudja, talán ehhez is köze volt mentális problémáinak. Az angol játékos 2006-ban még a Gladiátor nevet viselte, de kilencnyilas kiszállói, valamint James Bond után a 009-es jelzővel illették. A 2007-es világbajnokságon hivatalosan is ezt a nevet használta, az év végén rendezett Grand Slam of Darts versenyén azonban ismét nem volt beceneve.

Ezt megelégelve összehívta a szurkolóit, akiket arra kért, válasszanak neki egy számukra tetszetős jelzőt. A szimpatizánsok a Spectacular (magyarul: látványos) becenévre szavaztak, mondván, Wade a világelit egyetlen játékosa, aki szemüvegben játszik és talán az egyetlen balkezes, aki a legjobbak közé tartozik. Sokáig azonban ezt a nevet sem használta, a 2008-as Premier League során már The Machine (magyarul: a masina vagy a gép) néven futott, ezen pedig már nem változtatott, azóta is ez a nickneve.

Megérte várni, ennél testhezállóbb jelzőt ugyanis nem is találhatnánk Wade-re, akinek az arcáról semmilyen érzelmet nem lehet leolvasni a mérkőzések közben. Talán ezért sem annyira népszerű a szurkolók körében, mint vetélytársai. Nem extravagáns a megjelenése, nem öltözködik kirívóan, egyáltalán nem mondható el róla, hogy tipikus dartsozó kinézete lenne. De lehet, hogy épp a hétköznapiságával tűnik színes és szimpatikus egyéniségnek a rajongók számára.

Kis híján legyőzte a bipoláris depresszió

És hogy miért ennyire visszafogott a világelit egyetlen balkezes játékosa? Alapjában véve valószínűleg azért, mert egyszerűen ilyen személyiség, azt azonban sokan nem tudják róla, hogy 2013-ban súlyos depresszióval küzdött, kórházban kezelték, melynek következtében a PDC a 2014-es Premier League-sorozatra nem hívta meg – a lelkiállapotának ez sem tett jót. Ráadásul 2013-ban a szervezet négy versenyre szóló eltiltással sújtotta, amiért – a hivatalos indoklás szerint – több nyári Pro Tour-versenyen tanúsított “viselkedésével megsértette a darts szabályait, valamint ártott a sportág jó hírnevének”.

“Előfordult, hogy a saját születésnapomon egész nap az ágyamban feküdtem, és sírtam. Szívrohamot akartam kapni, meg akartam halni. Mind az életben, mind mentálisan hullámvasútra kerültem. Már 11-12 éves koromban érzékeltem, hogy teljesen más az életről alkotott képem, mint a többi gyermeknek. Emlékszem, még meg is kérdeztem a szüleimtől, hogy szellemileg nincs-e valami bajom. Őrült hangulatváltozásaim voltak. Az egyik percben majd kiugrottam a bőrömből örömömben, a másikban pedig már a túlvilágra vágytam” – emlékezett vissza Wade, akit 28 napig egészségügyi intézményben kezeltek, mert nem lehetett magára hagyni.

“Segítségre szorultam. Időről időre pszichiáterhez jártam, de beláttam, hogy 24 órás felügyeletre van szükségem. Amikor kórházba kerültem, megkérdezték tőlem, képes lennék-e bántani magamat. Erre azt feleltem, hogy igen, de nem tudom, hogyan csináljam. Azonnal kezelésbe vettek. Bizonyos értelemben nagyon intenzív helyre kerültem, ahol nem volt tükör, radiátor, függönyzsinór és semmilyen olyan eszköz, amivel az ember kárt tudna okozni magában” – tette hozzá, majd egy megrázó történetet is elmesélt.

A 2013-as Masters elődöntőjében Wade nagyon sima, a legek tekintetében 10:1-es vereséget szenvedett Phil Taylortól, miközben kevesebb mint 74-es körátlagot dobott. Bánatában levette a cipőjét és a zokniját, és a novemberi estén mezítláb sétált vissza a szállodába a közeli mezőn és réten keresztül.

“Bűnhődni akartam a teljesítményem miatt, mert sokkal jobb játékra is képes vagyok, mint amit akkor nyújtottam. Buta módját választottam a csalódottság levezetésének, de semmi rosszat nem csináltam. Utána elmentem a kulisszák mögötti zártkörű összejövetelre, ám megkértek, hogy távozzam. Dühös voltam, úgy éreztem magam, mintha iskolában lennék, és kiközösítenének” – mondta.

Wade egy évvel később – ezzel is jelezvén, hogy kilábalt a problémák tengeréből – úgy nyerte meg a Masters döntőjét, hogy 5:0-ás, 6:1-es, 9:2-es és 10:6-os hátrányban is volt Mervyn Kinggel szemben, de egy csodálatos 135-ös kiszállónak köszönhetően 11:10-re győzött. Nem csak a trófeát és a végső sikerért járó pénzdíjat vihette ezért a nem mindennapi fordításért haza, hanem a PDC-nek az év legjobb televíziós teljesítményért járó díját is.

A nagy fordítás ebben a videóban látható:

Visszatérve az önvallomásához, Wade ebben hozzátette, manapság boldogabb, mint valaha, ám tudat alatt még mindig fél attól, hogy egyszer ismét érzelmi válságba kerül. De amíg felesége, a korábban a játékosokat a színpadra kísérő (Wade-el is többször megtette ezt!) hölgyként, vagyis walk-on girlként dolgozó Sammi Marsh mellette áll, erre kicsi az esély. Az idei év pedig tovább javíthatott a helyzeten, hiszen megszületett a Wade-házaspár első gyermeke.

“Samantha mindig támogatott, nélküle nem tartanék itt. Nem mondom, hogy már a túlvilágon lennék, de ez is benne volt a pakliban, miután a darts rengeteg csalódást okozott. Most azonban erősebb vagyok, mint valaha” – tett pontot kálváriája végére a most 35 éves játékos ebben a néhány esztendővel ezelőtti interjúban.

Most már tudjuk, hogy James Wade miért visszafogottabb és átlagosabb, mint mondjuk Peter Wright, Simon Whitlock vagy Michael van Gerwen. Bátorságra vall, hogy fölismerte, szakemberek segítségére van szüksége, és tiszteletet érdemel, amiért hihetetlen mélységből visszakapaszkodva ismét normális életet él.

Áprilisban távozott a nagy mentor

Az idei esztendő a gyermekáldást megelőzően azonban nagy tragédiát hozott Wade számára: április 5-én, egy Premier League-forduló előtt csupán néhány órával szívrohamban meghalt egyik, ha nem a legnagyobb mentora, egyben a sportág legendája, az ötszörös BDO-világbajnok Eric Bristow, aki betegsége alatt az egyik legfőbb támogatója volt a balkezes dartsosnak. Bristow-t 2010-ben megjelent önéletrajzi kötete miatt sok támadás érte a média részéről, így 2017-ben már el sem kísérte Wade-t a vb-re, pedig mindketten hasonló betegségben szenvedtek.

Nem véletlen, hogy James Wade a novemberi Grand Slam of Darts-ot megelőző nyilatkozatában azt tűzte ki célul, hogy ő hódíthassa el elsőként az Eric Bristow-ról elnevezett trófeát, mivel a legenda mindig is nagy barátja volt, s egy ilyen győzelemmel szeretne az emléke előtt tisztelegni. Mint tudjuk, végül nem Wade, hanem a döntőt rendkívül sportszerűtlen játékkal megnyerő Gerwyn Price emelhette magasba a kupát, miután Wade már a legjobb 16 között kiesett a BDO-tól érkezett német Michael Unterbuchnerrel szemben.

Holott minden bizonnyal az első gyermek megszületésének nagy szerepe lehetett abban, hogy James Wade október végén és november elején, nyolc nap leforgása alatt két, egymást követő nagy versenyt is megnyert. Előbb az Európa-bajnokságon hódította el a végső győztesnek járó trófeát, valamint tette zsebre az ezért járó nem kicsi csekket, majd november első hétvégéjén a World Series of Darts Finals elnevezésű viadalon nem talált legyőzőre, holott a fináléban Michael Smithnek meccsnyilai is voltak ellene, de végül neki sikerült 11:10-re diadalmaskodnia. Nem sok játékos mondhatja el magáról, hogy nyolc nap alatt két nagy versenyt is megnyerjen, vagyis ez is bizonyítja, hogy Wade visszatért a legjobbak közé.

Ezt a két tornát követte a Grand Slam of Darts, ahol tehát a legjobb 16 jelentette Wade-nek a végállomást. A világbajnokságot megelőző utolsó versenyen, a Players Championship Finals-ön ugyancsak a nyolcaddöntőig jutott el, ahol a feltörekvő generációt képviselő Chris Dobey döntő legben, 10:9-re tudta legyőzni.

Ezeknek az eredményeknek köszönhetően James Wade a 9. kiemelést kapta a jövő csütörtökön startoló világbajnokságra, ahol első meccsén a Krzysztof Ratajski – Aszada Szejgo első körös összecsapás győztesével fog találkozni. A lengyel Ratajski élete eddigi legjobb formájában várhatja a vébét, hiszen a Players Championship Finals-ön Gerwyn Price-t és Adrian Lewist is megverte, vagyis simán meglepheti James Wade-et is. Amennyiben viszont az angolnak a papírformát érvényesítve sikerül továbbjutnia, akkor a következő fordulóban Jelle Klaasen, esetleg Keegan Brown kerülhet az útjába, majd ha rajtuk is túljut, akkor a legjobb 16 között Simon Whitlock vagy Alan Norris lehet az ellenfele. Whitlock ellen nyerte meg az Eb-döntőt, vagyis róla vannak friss és szép emlékei. Hogyha a nyolcaddöntőt is kipipálja, akkor a legjobb nyolc között jó eséllyel Michael van Gerwen lehet a riválisa az Alexandra Palace színpadán.

Jó kérdés, hogy James Wade milyen lelki állapotban, nomeg persze milyen formában utazik Londonba, de ha az ősz közepén látott teljesítményét tudja nyújtani, akkor simán mehet több kört, viszont ha valami miatt megint nem fog menni neki a játék, akkor akár a tavalyi első fordulós búcsú is megismétlődhet…

A darts-világbajnokságot fölvezető sorozat korábbi cikkei:

Raymond van Barneveld

Adrian Lewis

Dave Chisnall

Michael Smith

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply