Michelisz Norbert negyedik lett a Túraautó Világkupában

Befejeződött a Makaói Nagydíjjal a Túraautó Világkupa első idénye. Michelisz Norbert az összetett negyedik helyén zárt, miután a záróversenyen harmadikként ért célba. A magyar versenyző csapattársa, a nagy öreg Gabriele Tarquini lett a világkupa-győztes, míg a szintén igen rutinosnak számító – és a magyar szurkolók által nem kedvelt – Yvan Muller végzett a pontverseny második helyén. A Zengő Motorsportnak nem sikerült pontot szereznie az utolsó hétvégén, pilótái azonban tisztesen helytálltak a páratlanul szűk utcai pályán, ahol természetesen most is rengeteg tömegbaleset volt.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Igazi drámával kezdődött a szezon utolsó hétvégéje Michelisz Norbert és az egész BRC Racing Team számára Makaóban. Az olasz csapat versenyzői mindketten belekeveredtek a mai első futam (a hétvégén a második) első körének balesetébe a legendás pálya Lisszabon kanyarjában. Előbb Oriola és Ehrlacher találta meg valahogy egymást, a spanyol autója olyan szerencsétlenül pörgött, hogy lehetetlen lett volna megmondani, merre érdemes kikerülni. Jean-Karl Vernay-nek és Michelisz Norbertnek sem sikerült, mindketten nekimentek a már törött autóknak, így a babakék festésű Hyundaiok szinte darabokban értek vissza a boxba. 

Michelisz Norbert sem úszta meg a tömegkarambolt (Forrás: FIA WTCR)

A futamot Fréderic Vervisch, a Comtoyou versenyzője nyerte meg az Audival, a DTM-menő és a makaói pálya iránt rajongó Timo Scheider lett a második a Münnich Motorsport Hondájával, Yvan Muller pedig a harmadik, saját csapata Hyundai i30 N TCR-ével. Az összetett szempontjából utóbbi helyezése volt a legfontosabb, azzal ugyanis, hogy Tarquini nem szerzett pontot, Muller sokat hozott ellenfelén, és az utolsó futam előtt már csak 18 pont volt a lemaradása. Vagyis az egyénivel együtt a csapatbajnoki cím sorsa is az év utolsó versenyén dőlt el. 

Előtte azonban megfeszített munka várt a BRC Racing Team szerelőire, szűk másfél órájuk volt arra, hogy nemcsak összerakják, de versenyképes állapotba is hozzák a csapat mindkét autóját. Michelisz Norbi autójának jobb eleje teljesen eltűnt, szinte újjá kellett építeni a jármű első felét. Elképesztő teljesítménnyel hozták rendbe a Hyundaiokat, így ott lehettek a rajtrácson a magyar idő szerint hajnali háromnegyed négykor induló főfutam rajtjánál.

Michelisz Norbi az ígéretes harmadik, csapattársa, Tarquini a 14. helyről, az olasz bajnoki riválisa, Yvan Muller pedig a hatodik helyről rajtolt. A magyar versenyzőnek egyetlen dolga volt, érje el a lehető legjobb helyezést úgy, hogy közben minél távolabb tartsa a pontoktól Yvan Mullert. Okos és intelligens autózással, felesleges kockázatot nem vállalva Michelisz Norbert végül a harmadik lett, Tarquinit a tizedik helyen intették le, Muller a negyedik lett. Mindez azt jelentette, hogy Gabriele Tarquini lett a túraautó-világkupa 2018-as bajnoka, a csapatbajnoki címet viszont az Yvan Muller Racing viheti haza Makaóból.

Az autóból kiszállva az újdonsült bajnok első dolga az volt, hogy megölelje csapattársát és megköszönje neki a hétvégi segítséget. Tarquini szurkolótábora úgy éltette a dobogón álló Michelisz Norbit, ahogyan a magyarok tették volna, így Ázsiában felhangzott – igaz, olasz akcentussal – egy kis “Noooorbi, Noooorbi.”

Az eredményhirdetés utáni sajtótájékoztatón újra megköszönte magyar csapattársa munkáját az 56 éves bajnok, és elmondta azt is, nem bánja, hogy mikor kilenc évvel ezelőtt a visszavonulásán gondolkodott, végül a folytatás mellett döntött. “Jól tettem, hogy nem hagytam abba a versenyzést, fantasztikus érzés ennyi idősen bajnokságot nyerni. Ez azt mutatja, hogy még mindig gyors vagyok.”

A kérdésre, hogy jövőre is láthatjuk-e az autóban, azt mondta, még nem döntötte el. A beszélgetésbe bekapcsolódó Yvan Muller szerint mindenképp folytatnia kellene riválisának a versenyzést. “Mert le akarlak győzni” – mondta a francia, “nem, én akarlak legyőzni” – vágott vissza az olasz, mire Michelisz Norbert a vitát rövidre zárva közölte: “mindkettőtöknek nyugdíjba kellene mennie”– az érintettek és az újságírók is értékelték a magyar humorát.

Michelisz Norbert érthetően csalódottan kommentálta az eredményeket: “Persze, hogy csalódott vagyok, nem erről álmodtam a szezon elején, sőt, még a szezon felénél sem. Szerettem volna bajnok lenni, de ha már így alakult, akkor természetesen örülök, hogy hozzásegíthettem a csapattársamat a bajnoki címhez. Őszintén szólva elég dühös voltam, mikor a fordított rajtrácsos futamon belekeveredtem a sűrűjébe, nem igazán értettem az egész szituációt. Nehéz volt eldönteni, hogy melyik irányt válasszam, ahol nem ütközik nekem a pörgő Honda, a lehető legbalszerencsésebb helyzetben voltam, mert ahogy Vernay belerohant Oriolába, teljesen eltorlaszolta előttem az utat. Utána óriási volt a nyomás rajtam és az egész csapaton, főleg, amikor kiderült, hogy sokkal komolyabban sérült az autó, mint ahogy elsőre tűnt. Nem sok idő volt a javításra, miközben nagyon fontos volt, hogy ott legyek a rajtrácson.”

Azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt kényelmes számára az év utolsó hétvégéjén rá háruló hátvéd szerep, őszintén, de a tőle megszokott eleganciával válaszolt. “Mást szerettem volna, még a szezon felénél is. Aki sportolt, versenyzett, az tudja, hogy mennyire nehéz, mikor nyerni szeretne, és nem nyer. Ugyanakkor vannak helyzetek, amikor meg kell tanulni profin viselkedni. Ha az ember tudatos és gondol a jövőjére, akkor tudja azt, hogy mikor nincs választása. De nyilvánvaló, hogy versenyzőként nem ezeket a helyzeteket szeretem a legjobban, de persze hogy ha ezzel segíthettem egy közös cél elérését, akkor annak persze tudok örülni is.”

A 2018-as Túraautó Világkupát tehát Gabriele Tarquini nyerte meg, Yvan Muller lett a második, Esteban Guerrieri a harmadik, Michelisz Norbi pedig a negyedik. Reméljük, jövőre összejön az a hőn áhított bajnoki cím!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: index.hu

Leave a Reply