Őrizetbe vett tulajdonos, jogi trükközések és borzalmas játék – a Monaco a tönk szélére jutott?

Egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy az AS Monaco labdarúgócsapata jó kontextusban tűnne fel a hírekben az elmúlt hetek során. Önmagában már az is igen rossz képet fest a hercegségbeli klubról, hogy az augusztusi nyitóforduló óta nyeretlen a francia bajnokságban, s 13 forduló után mindössze 7 ponttal kieső helyen tanyázik. Azonban úgy néz ki, hogy a Football Leaks oknyomozó sorozat keretében fény derülhet a 2017-ben még bajnoki címet és BL-elődöntőt produkált egyesület hihetetlen mélyrepülésének okaira is. Az oknyomozásnak köszönhetően került ugyanis rendőri őrizetbe Dmitrij Ribolovljev, a Monaco orosz tulajdonosa, és szintén ennek köszönhetően magyarázkodhat egyre-másra a klub a különböző kétes ügyletekkel kapcsolatban. Ribolovljev őrizetbe vételére részben éppen a Monacóval kapcsolatos ténykedése miatt került sor, ami komoly veszélyeket jelenthet a klubra nézve, hiszen amellett, hogy könnyedén kieshet az élvonalból, akár több évre kizárhatják a nemzetközi porondról.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A Monaco 2017 tavaszán a Manchester Cityt és a Borussia Dortmundot kiejtve elődöntőig jutott a Bajnokok Ligájában, a francia bajnokságot pedig 95 ponttal és 107 rúgott góllal nyerte meg a Paris Saint-Germain előtt. Ugyanez a csapat a múlt héten két hazai mérkőzésen 0-8-as gólkülönbséget hozott össze: előbb kedden a belga Bruges-től kapott ki 4-0-ra, amivel biztossá vált, hogy nem juthat tovább Bajnokok Ligája-csoportjából, s jó eséllyel az Európa Ligában sem folytathatja tavasszal, majd pedig vasárnap ugyancsak 4-0-ás pofonba szaladt bele a PSG ellenében a francia élvonal 13. fordulójának rangadóján, aminek köszönhetően kieső helyen áll saját hazája bajnokságában. Mi történt?

Ribolovjev a sírból támasztotta fel a monacói labdarúgást

Dmitrij Ribolovljev orosz milliárdos 2011 decemberében vásárolta meg az akkor még a másodosztályban szereplő Monaco 66,67 százalékát. A Ribolovljev-éra első, csonka szezonját a nyolcadik helyen fejezte be a csapat az olasz Marco Simone vezetésével, a következő idényre viszont sikerült megszerezni az európai elitben is ismert vezetőedzőt, Claudio Ranierit. Irányításával a Monaco mindössze négy vereséget szenvedett a 2012/13-as szezonban, 64 gólt rúgott, és a másodosztály bajnokaként kvalifikálta magát az élvonalba.

Ribolovljev vagyonát kihasználva 2013 nyarán a Monaco volt Európa egyik legbőkezűbb csapata, ami az átigazolási piacon elszórt pénzt illeti: a klub összesen 130 millió euróért vásárolt új játékosokat, közte az Atlético Madrid kétszeres Európa Liga-győztes kolumbiai sztárját, Radamel Falcaót. Falcao akkoriban a világ legjobb klasszikus csatára volt, így az ő megszerzése azt az üzenetet hordozta magában, hogy Monaco már nemcsak a luxus és a csilivili miatt vonzó állomás a legjobb játékosok számára, hanem a labdarúgóklub által kitűzött szakmai célok miatt is.

Dmitrij Ribolovljev kezdetben nem sajnálta a pénzt a Monaco élcsapattá tételére (Forrás: AFP/NICOLAS TUCAT)

A 2013/14-es bajnoki szezonban az újonc Monaco a második helyen ért célba a Paris Saint-Germain mögött. A második helyet egy harmadik követte (ezt már Leonardo Jardim irányításával), és ekkor úgy tűnt, hogy a Riviérán új focinagyhatalom van alakulóban, csakhogy Ribolovljev házasságának megszűnésével a pénztárca is kiürült. Egy év alatt a csapat megvált a nagyobb sztárjaitól, és a Lyonhoz hasonlóan a saját nevelésű fiataljaira helyezte a hangsúlyt. Idén nyáron az egyik legérdekesebb átigazolási stratégiát választották: kölcsönben megszerezték olyan klubok tehetségeit, akik a fennálló versenyhelyzet miatt kevésbé jutnak szóhoz.

A világ legdrágább válása

Az eredetileg orvosként végzett Ribolovljev felesége, Jelena állítólag ráunt arra, hogy férje és barátai a családi jachton szerveznek rendszeres partikat fiatal lányoknak, ezért beadta a válópert, és 2014-ben egy genfi bíróság 4,7 milliárd svájci frankot ítélt meg a számára. Ribolovljev harcolt a lelépési pénz csökkentéséért, de Jelena nem volt szívbajos: elárulta, hogy férje különféle offshore vállalkozásokba rejtette vagyonát előle és az adóhatóság elől. Erre még később visszatérek…

2016-2017: a pünkösdi királyság éve

Leonardo Jardim egyszer már bebizonyította, hogy igazi mesterember, aki az adott helyzetből képes összeeszkábálni a megfelelő keveréket. A portugál tréner másodszor is behozta harmadiknak a Monacót, amely aztán a 2016/17-es szezonra a világ egyik leghatékonyabb kontracsapatává vált: a lendületes suhancokból álló csapat bárkit képes volt belerángatni egy igazi adok-kapok meccsbe. A Bajnokok Ligájában csoportelsőként jutottak tovább, majd az egyenes kieséses szakaszban kiejtették a Manchester Cityt (összesítésben 6–6, idegenben lőtt gól döntött), és a Borussia Dortmundot (6–3), végül az elődöntőben a Juventus ellen buktak el (1–4), de így is sikerült megszakítaniuk a torinóiak 690 perces kapott gól nélküli sorozatát a BL-ben.

A bajnokságban nyolc pontot vertek a Paris Saint-Germainre, és 107 (!) rúgott góllal 2000 után ismét bajnokok lettek.

Radamel Falcao igazi vezérévé vált a Monacónak (Forrás: AFP/VALERY HACHE)

Ribolovljev házasságának felbomlásával a felvásároló csapatból a gigaklubok első számú célpontja lett a Monaco. Az orosz mágnás pénze már egészen másról szólt, mint korábban, Ribolovljev felfedezte a monacói fociban lévő lehetőséget, és üzletet csinált belőle.

2014 nyarán egy remek világbajnoksággal a háta mögött a kolumbiai James Rodriguez 80 millió euróért a Real Madridhoz igazolt.

Visszatekintve, nevezhetjük őt az „első fecskének”. A következő évben a Monaco már 150 millió eurót keresett az átigazolási piacon, a legnagyobb üzletet az Anthony Martial-transzfer jelentette: a Manchester United 50 millió eurót fizetett a fiatal franciáért. 2016 nyara nyugodtan telt, egy évvel később azonban megint lehúztak egy vagon pénzt a csapatokról, pontosabban az angolokról: a Benjamin Mendy, Bernardo Silva párosért 105 millió eurót kaptak a Manchester Citytől, Tiemoué Bakayokóért pedig 40-et a Chelsea-től. Legnagyobb értékét, az új szupersztárt, Kylian Mbappét is elveszítette a klub, de a pénzügyi fair play szabályai miatt ekkor még nem fizetett érte a Paris Saint-Germain, csak idén nyáron, de akkor 180 millió eurót. Mbappé mellett Thomas Lemart 70 millióért adták el az Atlético Madridnak, Fabinhót pedig 50-ért a Liverpoolnak. Összesen 316 millió folyt be a klub kasszájába.

A tinikre próbál építeni a Monaco, kevés sikerrel

A folytonosságot tinijátékosok megszerzésével fenntartani próbáló Monaco gyalázatosan szerepel az idei szezonban. 13 forduló után a 19. helyen áll a csapat a bajnokságban, mindössze egy mérkőzést nyerve, azt is a legelső fordulóban a Nantes ellen. Jardimot október közepén kirúgták, helyére pedig Thierry Henry érkezett, aki a nyári világbajnokságon még a bronzérmet szerzett belga válogatott segédedzőjeként dolgozott. Vezetőedzői tapasztalattal azonban még nem rendelkezik a világ- és Európa-bajnok csatár, így akár ennek számlájára is írhatnánk a hercegségbeli csapat mélyrepülését. Ez azonban hibás megállapítás lenne.

Eric Devin, a brit Guardian francia labdarúgásra szakosodott újságírója egy nemrég megjelent cikkében úgy fogalmazott, hogy Jardim csak a körülmények áldozatává vált azzal, hogy folyamatosan cserélődött a csapat a keze alatt. Devin szerint az egyébként általa a legintelligensebb XXI. századi Ligue 1-edzőnek tartott portugál szakember már motiválni sem tudta a jelenlegi keretet, mivel a veterán játékosok, akik húzni tudnák a csapatot, tisztában vannak azzal, hogy ők már csak a 2017-es sikerszezon itt ragadt maradványai, túl vannak a pályájuk csúcsán, és senkinek sem kellenek.

Ráadásul az elmúlt években bebizonyosodott, hogy az önmagát játékoseladásokból fenntartó Monaco nem küzd a nagy trófeákért, neki a dobogó és a biztos Bajnokok Ligája-részvétel bőven elég.

Thierry Henry próbál segíteni a Monacón, de nem rajta múlik, hogy a klub rossz játékospolitikát követ évek óta (Forrás: AFP/THOMAS SAMSON)

Abban viszonylag nagy egyetértés van a sportújságírók között, hogy a Monaco jelenlegi igen sanyarú helyzetéért nem Leonardo Jardimot és nem is Thierry Henryt terheli felelősség, hanem sokkal inkább Dmitrij Ribolovjev többségi tulajdonost, aki gigászi összegbe került válása után már nem a sportszakmai, hanem az üzleti célokat helyezte előtérbe a klubnál.

A tulaj rácsok mögé került

Mindössze néhány órával a Monaco Bruges elleni Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt rendőrök keresték föl monte-carlói otthonában Dmitrij Ribolovljevet, akit több más személlyel együtt őrizetbe vettek.

A független francia oknyomozó portál, a Mediapart a Football Leaks-sorozat keretében súlyos pénzügyi visszaélésekkel gyanúsította meg a Monacót, a labdarúgóklub azonban cáfolt, közleményében azt írván, hogy az egyik 2014-es szerződésével kapcsolatos vádak valótlan információkon és pontatlanságokon alapulnak.

A Mediapart a birtokába került iratok alapján azt állítja, hogy Dmitrij Ribolovljev hongkongi és brit Virgin-szigeteki offshore-céghálón keresztül, színlelt szponzori szerződés révén saját pénzt próbált a hercegségbeli klubba pumpálni.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénzügyi fair play szabályai nem teszik lehetővé az efféle tulajdonosi finanszírozást, ezért próbálta Ribolovljev reklámszerződésnek álcázni a remélt pénzmozgást – állítja a Mediapart, hozzátéve: a 2014-es megállapodás értelmében az AIM nevű reklámügynökség évi 140 millió euróval támogatta volna a klubot tíz esztendőn keresztül.

Ez az összeg hatalmas, meghaladja a Monaco akkori éves kiadásait (125 millió euró), és nagyjából ötszöröse a Real Madrid vagy a Barcelona legnagyobb értékű szponzori szerződésének – állítja az oknyomozó portál.

Az ügyletre azért volt szükség – teszik hozzá –, mert a Monaco veszteségei a megelőző három idényben 170 millió euróra rúgtak, ami azzal fenyegetett, hogy a pénzügyi fair play szabályainak megsértése miatt kizárják a csapatot a Bajnokok Ligájából. A Mediapart állítása szerint az UEFA vizsgálatot is indított az AIM-szerződés ügyében, de a klubnak sikerült elkerülnie a súlyos szankciókat.

A Monaco nem tagadja az AIM-szerződés aláírását, ugyanakkor hozzáteszi, hogy azt valójában sohasem hajtották végre, így a benne szereplő összegek nem szerepelhettek a klub könyvelésében.

A szerződés értelmében a reklámügynökség feladata az lett volna, hogy évi 30 millió eurónyi kiegészítő támogatást teremtsen elő a klub számára, de az együttműködés nem jött létre. A klub szerint azért, mert „a tervek túl ambiciózusak voltak”, a Mediapart szerint viszont azért, mert Ribolovljev összekülönbözött az AIM irányítójával, Bernard de Roosszal, aki állítólag a mesterkedés nyilvánosságra hozatalával fenyegetőzött.

Ribolovljevtől egyáltalán nem meglepő, ha összetűzésbe keveredik valakivel.

Yves Bouvier svájci műkereskedő elleni hadjárata már több éve tart és tucatnyi országra kiterjedt. Az orosz milliárdos 2015-ben azzal vádolta meg Bouvier-t, hogy amikor az ő közvetítésével festményeket vásárolt, a svájci a művek vásárlását igazoló papírokat meghamisította és megbízójának a hamis, a valóságosnál jóval magasabb vételárat igazoló számlákat nyújtott be. A milliárdos 10 évig vásárolt műtárgyakat – köztük Van Gogh, Gauguin, Monet, Picasso alkotásait – Bouvier közvetítésével, három évvel ezelőtt azonban az árak manipulálására vonatkozó információkat kapott és feljelentést tett.

Bouvier egyelőre nem került börtönbe, de Ribolovljev minden országban pert indít ellene, ahol megfordul. Teszi ezt annak ellenére, hogy a párharc már-már önsorsrontásba megy át: a legalább hétmilliárd dolláros vagyont felhalmozott orosz üzletembert a közelmúltban nemkívánatos személynek minősítették választott új hazájában, Monacóban, miután kiderült, hogy kenőpénzzel próbálta meg rávenni a hercegség rendőrségét és bíróságát, hogy a Bouvier-ügyben számára kedvező döntést hozzon. A rendőröket és bírókat egyebek mellett rendszeresen meghívták a Ribolovljev többségi tulajdonában lévő AS Monaco meccseire, Philippe Narmino igazságügy-miniszter pedig ajándékokat kapott Ribolovljevtől, és a milliárdos svájci hegyi villájában töltött el több hétvégét, a vendéglátó költségén. “Teljes szívből hálásak vagyunk Dmitrijnek a nagyszerű vendéglátásért, s kérjük, adja át neki legjobb kívánságainkat” – írta a miniszter és felesége Ribolovljev ügyvédnőjének az egyik hétvégi síelés után.

A “Monacogate” néven ismertté vált botrány kirobbanása után Narmino a “korengedményes nyugdíjat” választotta, ám lehet, hogy ez sem menti meg őt a felelősségre vonástól. A hatóságok hivatalos vizsgálatot indítottak, és nem kizárt, hogy az ügy vádemeléssel folytatódik.

Közben az ugyancsak nem folttalan Bouvier karrierje is derékba tört: miután 2015-ben azzal vádolták, hogy lopott Picasso-képeket árult, most arról panaszkodik, hogy Ribolovljev pereskedése miatt teljesen elvesztette hitelét: senki sem bízik benne, senki sem hajlandó vásárolni tőle. Az ügybe belekeveredett az egyik legismertebb aukciós ház, a Sotheby’s is, Ribolovljev szerint az árverési cég Bouvier cinkostársaként próbálta őt többször becsapni. Emiatt az orosz októberben egy New York-i bíróságon pert indított a Sotheby’s ellen.

Így jutottunk el november 6-ához, amikor Ribolovljevet a monacói rendőrség őrizetbe vette. Ez a fejlemény pedig kapcsolódik a föntebb említett önsorsrontáshoz, hiszen a hírek szerint az oligarcha nem csak a gyanús reklámszerződés, hanem elsősorban a Bouvier-vel folytatott harca miatt került rácsok mögé.

A két férfi ugyebár kölcsönösen beperelte egymást. A Ribolovljev jogi ügyeit intéző Tetjana Bersheda csapdába akarta csalni Bouvier-éket, de miután stikában fölvett egy beszélgetést, a rendőrség nem csak a videót, hanem a törölt SMS-ei ezreit is vizsgálni kezdte a bizonyítékul önként leadott mobiltelefonján. Ezek arra utalnak, hogy értékes ajándékokkal, utazásokkal vesztegetett meg magasrangú monacói rendőröket, vizsgálóbírókat és más tisztviselőket, amiről föntebb már tettem említést.

Ribolovljevet a festményei sodorhatták nagy bajba (Forrás: AFP)
Ribolovljev saját zsebébe is kért pénzt Mbappé eladásáért cserébe? 

A Mediapart nem állt meg a tiltott támogatást elfedni szándékozó reklámszerződésnél, s további kétes ügyeket hozott nyilvánosságra Dmitrij Ribolovljevvel kapcsolatban. Az oknyomozó portál azt állítja ugyanis, hogy a Monaco tulajdonosa, valamint Jorge Mendes portugál játékosügynök (többek között Cristiano Ronaldo és José Mourinho menedzsere) is részesült pénzben Kylian Mbappé átigazolása során, aki tavaly nyáron kölcsönbe került a PSG-hez, majd idén nyáron 180 millió eurót fizettek érte.

Mendes megütötte a jackpotot – írta a Mediapart. Az ő szerepe azért különösen furcsa ebben a transzferben, mert Kylian Mbappénak nincs külön ügynöke, ügyeit édesapja viszi. Ráadásul arra is fény derült, hogy a szerződés aláírása előtt egy nappal még egyetlen játékosügynök neve sem szerepelt az aláíró felek listáján.

Ebből az következik – teszi hozzá a Mediapart -, hogy Mbappé – a tudtán kívül – egy igen vastag csekkel ajándékozta meg Mendest.

Mégis hogyan lehet az, hogy 2017. augusztus 30-án, vagyis az aláírás előtt egy nappal a kontraktus tervezetében még az állt, hogy “a PSG és a Monaco kijelentik, hogy egyetlen játékosügynök sem vett részt a szerződésről szóló tárgyalásokban”?

Augusztus 31-én kora reggel Daniel Bique, a Monaco jogi igazgatója úgy módosíttatta a megállapodást, hogy az aláíró felekhez hozzátették két játékosügynök: az olasz Roberto Calenda és Jorge Mendes nevét.

Mendesről az a hír járja, hogy Dmitrij Ribolovljev igen közeli bizalmasa. Ennek ellenére a szerződés megkötésénél történt jelenléte nem ütközik a nemzetközi szövetség (FIFA) szabályaiba, mivel a papírok tanúsága szerint már július 11-én megállapodás született Mbappé átigazolásáról, amit a szabályok értelmében azonnal jeleztek az UEFA rendszerének.

Az augusztus 31-ei szerződésmódosítás úgy rendelkezett, hogy Jorge Mendes a 180 millió eurós átigazolási díj 5%-át tehette zsebre. Ezzel az a probléma, hogy valószínűleg visszamenőlegesen dátumozták a megállapodást, mivel az átigazolásról július 11-én született szerződést Vadim Vasziljev, a Monaco sportigazgatója csak szeptember 8-án írta alá, míg Mendes azóta sem. Márpedig ez a külön egyezség részét képezi a Kylian Mbappé átigazolásáról szóló kontraktusnak.

Ezenkívül Mendes neve semelyik tárgyalás papírjain nem szerepel, holott ezeken meg kellett volna jelennie. Csak egy augusztus 23-ai, monacói megbeszélésen vett részt, már ha lehet hinni az adatoknak.

Jorge Mendes úgy részesült a Kylian Mbappé átigazolásából befolyt összegből, hogy jogilag nem lett volna rá módja (Forrás: independent.co.uk)

A portugál ügynökről egyébként nem árt tudni, hogy több jelenlegi vagy egykori Real Madrid-játékos képviselője is, így pl. ő foglalkozik Cristiano Ronaldo ügyeivel is, annak a Juventusba való szerződésében is kulcsszerepet játszott idén nyáron.

Ez azért fontos szál, mert annak idején a Real Madrid is élénken érdeklődött Mbappé iránt, sőt egy ideig úgy tűnt, hogy a királyiak már befutottak, s a fiatal tehetség náluk fog kikötni. Mendes 2017 márciusában e-mailt küldött Vasziljevnek, amihez csatolta a spanyol klub Mbappé iránti érdeklődéséről szóló újságcikkeket is. Mendes azt ajánlotta a monacói vezetőknek, hogy befolyását föl tudja használni arra, hogy a Real Madrid tovább emelje a Mbappéért fölkínált összeget. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy óvatosnak kell lenni, mivel ekkor még csak elméletben létezett ez a pénz.

Jorge Mendes, a Real Madridhoz közel álló ügynök Mbappé PSG-be igazolásán dolgozott? – tette fel a kérdést a Mediapart.

Végül Mendes 9 millió eurót kaszírozott Kylian Mbappé játékjogának értékesítéséből igen homályos szerepének köszönhetően. Ez a 9 millió azonban lényegében eltörpül amellett az összeg mellett, amit Ribolovljev tehetett zsebre Mbappé eladásával, merthogy a megmaradt 171 millió euró egésze sem az AS Monaco kasszájában landolt. A Mediapart szerint az orosz tulajdonos, aki 2011-es érkezése óta 332 millió eurót pumpált a klubba, válása miatti jelentős veszteségeinek mérséklése érdekében nem kevés pénzt magának tett el.

“2017. november 17-én a klub pénzügyi igazgatója azt írta, hogy a PSG-től várhatóan 145 millió fog érkezni az adók levonása után, de ez majdnem teljes egészében a tulajdonos zsebébe kerül – írta a Mediapart. Az AS Monaco az elnököt nettó összegben részesíti két alkalommal: 2018. június 30-án 77 millióban, míg 2019 júniusában 47 millióban. Ez összesen 124 millió”.

A Monaco cáfol

A klub kedden közleményt adott ki, amelyben határozottan cáfolta a vádakat, és kijelentette, hogy “Dmitrij Ribolovljev, a Klub Elnöke soha egyetlen eurót sem vett el a klub kasszájából Kylian Mbappé eladását követően”.

Hozzáteszik, hogy miután a klub a 2017/18-as idényben nyereséges volt, ezért a tulajdonjogok átadás-átvétele során kötött szerződés egyik záradékának megfelelően a profitnak egy meghatározott része Dmitrij Ribolovljevet illette meg abból az okból kifolyólag, hogy többségi tulajdonosként saját pénzéből törlesztette a klub adósságainak jelentős részét. Közlik továbbá, hogy eme záradék aktiválására csak Ribolovljev döntése nyomán kerülhet sor, ő azonban eddig egyszer sem tartott igényt a szóban forgó összegre, így az továbbra is a Monaco számláján van.

A hercegségbeli egyesület közleménye arra is kitér, hogy az orosz többségi részvényes folyószámláját a klub működtetésére és az átutalások teljesítésére használják. Szerintük ez cáfolja a Mediapart állításait, s mivel az újság alaptalanul vádaskodik, ezért a Monaco vizsgálja a jogi lépések lehetőségét.

A fentiek alapján én inkább arra fizetnék nagyobb tétben, hogy a Monaco ellen fog jogi eljárás indulni, amennyiben bebizonyosodik, hogy amit az oknyomozó újságírók leírtak, az az igaz, s nem a klub által előadott verzió. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket, amint lesznek újabb történések, azokról igyekszem minél előbb írni.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: 24.hu

Leave a Reply