Pénzügyi fair play: a PSG beperli az UEFA-t

A Paris Saint-Germain keresetet nyújtott be a svájci Lausanne-ban székelő Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz, amiért az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szeptemberben felülvizsgálatot rendelt el a francia klub ellen a pénzügyi fair play-re vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával indított eljárással kapcsolatban. Júniusban egyszer már lezárta az ügyet a szövetség, amely akkor nem hozott szankciókat a PSG-vel szemben. Ez a Der Spiegel múlt hétvégi tényfeltárása alapján lehet, hogy nem is meglepő, hiszen a Sportudvar is beszámolt róla, hogy Michel Platini egykori UEFA-elnök és Gianni Infantino volt UEFA-főtitkár, jelenlegi FIFA-vezető állítólag titokban olyan egyezséget kötött a párizsi klub tulajdonosaival, amely alapján a csapatot nem zárták ki a nemzetközi kupákból, pedig a szabályok megsértése miatt ezt a szankciót kellett volna elrendelni. A PSG most azt szeretné tisztázni, hogy az UEFA miért vonta felülvizsgálat alá az ügyet, mivel állítása szerint mindez bizonytalanságot szült a klub körül, amely nem tesz jót a pénzügyi helyzetnek.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A PSG ellentámadásba lendült. Mint ismert, az európai szövetség ellenőrző testülete tavaly szeptemberben vizsgálatot indított a francia klubnál, miután az év nyarán Kylian Mbappé és Neymar szerződtetéséért több mint 400 millió eurót fizetett ki. A vizsgálódás idén nyár elején lezárult, ám szeptemberben újraindult. A párizsi klub emiatt a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult – erősítették meg az AFP számára az egyesületnél.

Az UEFA azt vizsgálja, hogy sor került-e a pénzügyi fair play megsértésére a PSG részéről, vagyis hogy többet költött-e a két játékosra, mint amennyi bevételt működésével generálni tud. Az eljárás végeredménye akár a nemzetközi kupákból való kizárás is lehet. Az ügyet idén júniusban szankció meghozatala nélkül lezárta a kontinentális szövetség, ám szeptemberben újra megnyitotta az aktákat, hogy “alapos felülvizsgálatot” végezzen rajtuk.

Ez a szituáció annyira felbőszítette a PSG-t, hogy beperelte az UEFA-t a CAS-nál. Jean-Claude Blanc, a klub helyettes vezérigazgatója már múlt pénteken hangot adott elégedetlenségének az AFP számára adott interjúban, amelyre annak kapcsán került sor, hogy a Football Leaks legújabb jelentései szerint a fővárosi egyesület az európai szövetség akkori vezetőinek közbenjárásával úszta meg néhány évvel ezelőtt, hogy ugyancsak a pénzügyi fair play megszegése miatt a kizárás sorsára jusson a nemzetközi kupák kapcsán.

“Jelen pillanatban bizonytalanok vagyunk, mivel egy 700 alkalmazottat foglalkoztató klub vagyunk, amelynek sok csapata van nem egy sportágban, s lehetséges, hogy újra kell terveznünk a működésünket”

“Beadványunkkal felfüggesztjük az UEFA döntését” – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes, aki azt is mondta: “a szerződéseink értéke, a PSG bevétele végső soron csökken a pénzügyi fair play-jel kapcsolatos vizsgálat miatt, s ezért szeretnénk elégtételt venni”.

“Ez a bizonytalanság minden más iparágban elfogadhatatlan lenne, mint ahogy az is, ha a jogalkotó a piac szabályozása szerint dönthetne arról, hogy melyik szereplőnek van joga befektetni, és melyiknek nincs” – zárta le protezsálását Blanc.

A svájci Lausanne-ban székelő CAS a világ legfelsőbb sportjogi fóruma. Júliusban ez a szervezet semmisítette meg az UEFA-nak az AC Milan európai kupákból való kizárására vonatkozó döntését, amelyet ugyancsak a pénzügyi fair play megsértése miatt hozott az olasz klub ellen. A Milan így végül mégis elindulhatott az Európa Ligában, ahol jelenleg is a főtáblán szerepel.

A Journal de Dimanche francia vasárnapi újság szerint a PSG mostani keresete arra mindenképpen jó, hogy szüneteltesse, vagy ahogy a lap fogalmaz: megbénítsa az UEFA eljárását, hiszen amíg nem tisztázódik a CAS előtt, hogy az európai szövetség milyen jogalappal rendelte el a párizsiak ügyének felülvizsgálatát, addig az nem hozhat semmilyen határozatot sem.

Az ügy önmagában is érdekes lenne, de külön pikantériát adnak neki a német Der Spiegel internetes oldalán pénteken megjelent legújabb Football Leaks-tényfeltárás megállapításai. Az oknyomozó újságírók szerint ugyanis Gianni Infantino, az UEFA korábbi főtitkára, a nemzetközi szövetség (FIFA) mostani elnöke, valamint Michel Platini, a kontinentális szövetség egykori első embere (aki ma korrupció miatti többéves eltiltását tölti) 2014-15 tájékán titokban egyeztettek a PSG vezetőivel, hogy a francia bajnok milyen módon úszhatja meg a nemzetközi sorozatokból való kizárást a pénzügyi fair play megszegése miatt.

A Der Spiegel tudni véli, hogy a PSG (a Manchester City-vel egyetemben) a két sportdiplomata segítségével úszta meg azt, hogy pénzügyi szabálytalanságok miatt kizárják a Bajnokok Ligájából. Állítólag titkos megállapodásokat kötöttek a párizsi klub tulajdonosaival, a csapat így továbbra is pályára léphetett az európai kupaporondon.

A PSG egy közleményben cáfolta a vádakat, s kijelentette: mindig a törvényeket és a nemzetközi sportszervezetek által fölállított szabályokat betartva, tisztességesen járt el.

Úgy néz ki, hogy a PSG és az UEFA vitája korántsem csitult el, s már sem Platini, sem Infantino nincs a kontinentális szervezetnél, igaz, utóbbi a FIFA elnökeként talán nyomást gyakorolhat a jelenlegi UEFA-vezetésre, hogy a párizsiak – már amennyiben bűnösnek találják őket – megint csak megússzák az eltiltást. Amennyiben viszont Infantino sem tudna segíteni, s megtörténne a kizárás, akkor megint ott lesz lehetőségként a CAS, amely a Milant is megmentette a kizárástól idén.

Kíváncsian várjuk az ügy további fejleményeit…

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: AFP

A kiemelt képen Nasszer Al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke látható.

Leave a Reply