VIDEÓVAL – A Kínai Labdarúgó Szövetség egy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a korábbi brazil válogatott Diego Tardellit, amiért a helyi bajnokság egyik mérkőzése előtt “nem ünnepélyes” gesztust tett a himnusz lejátszása közben. Ez alatt arra gondoltak az illetékesek, hogy Tardelli az arcát dörzsölte a nemzeti induló közben, ami az indoklás szerint “hátrányos társadalmi hatást okozott”.
HIRDETÉS
A részleteket lásd ide kattintva!
Kínában nem viccelődünk azon, hogy a bajnoki mérkőzések előtt lejátsszák az ország himnuszát. Diego Tardelli most igazán megtanulhatja ezt, ugyanis egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, amiért a hivatalos közlés szerint “nem ünnepélyes gesztust tett” a nemzeti induló elhangzása közben. Az első osztályú Sandong Luneng 33 éves középpályása arcával a földet bámulta, jobb kezével pedig az arcát dörzsölte a Sanghaj SIPG elleni vasárnapi bajnoki találkozó előtt. A helyi hatóságok ezt minősítették nem ünnepélyes gesztusnak. A Kínát csaknem hét évtizede irányító kommunista párt tavaly hozott egy törvényt, amelynek értelmében meg lehet büntetni azokat, akik nem tisztelettudó módon hallgatják az Önkéntesek indulója című költeményt. Ezért akár három év börtön is járhat.
“Diego Tardelli megnyilvánulásai nem voltak ünnepélyesek, amikor a himnuszt lejátszották és énekelték. Ez hátrányos társadalmi hatást váltott ki” – közölte a kínai szövetség egy szerda este kiadott közleményben. A szankció számtalan szurkolót meglepett.
“Az arcot simogatni egy méltatlan viselkedés lenne?” Ez egy kicsit eltúlzott döntés” – írta egy hozzászóló a Weibo nevű kínai közösségi oldalon. Mások ugyanakkor védelmükbe vették a szövetséget a szigorú döntés miatt. “Nem számít, melyik országból jöttél, tiszteletben kell tartanod a himnuszt és a nemzeti zászlót” – szögezte le egy másik kommentelő.
A kínai labdarúgás iránt világszerte növekvő érdeklődés miatt a világ legnépesebb országának szövetsége arra törekszik, hogy keményen megbüntesse azokat a magatartásformákat, amelyeket deviánsnak tekint. Erre kiváló példa a fegyelmi bizottság másik, ugyancsak szerdán hozott határozata, amelynek keretében 40000 jüanra, átszámítva 1,6 millió forintra büntette meg a Sanghaj SIPG együttesét, amiért annak játékosai a Sandong Luneng elleni mérkőzés második félidejére késve érkeztek meg az öltözőből. A találkozót végül egyébként a világváros csapata nyerte 4:2-re.
HIRDETÉS
A részleteket lásd ide kattintva!
A kiemelt kép forrása: Titan Sports Plus/Twitter