Letöltendő börtönre ítélték az életkorukról hazudó benini focistákat

Egy igen nagy érdeklődésre számot tartó tárgyalásra került sor kedden az afrikai Beninben. A per tárgyát pedig az ország U17-es labdarúgó-válogatottjánál kitört botrány adta. Néhány hónappal ezelőtt több benini játékosról is kiderült ugyanis, hogy hamis életkort tüntetett fel személyes iratain, ezáltal megvezette a szövetséget és a nemzeti csapat szakmai stábját. Több vádlottat, köztük jópár játékost is két hónap letöltendő börtönre ítéltek. A legsúlyosabb, 12 hónapos büntetést a helyi szövetség volt elnöke kapta, akinek utódja a benini focit hosszú évek óta uraló korrupció fölszámolására tett ígéretet.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Cotonou város bírósága kedden letöltendő börtönbüntetésre ítélte azokat a benini labdarúgókat, akik eltitkolták valós életkorukat. Ugyancsak szabadságvesztésre ítélték a Benini Labdarúgó Szövetség előző elnökét, aki ebbe a botrányba bukott bele.

Benin korosztályos együttesét kizárták a 2019-es U17-es Afrikai Nemzetek Kupájából, miután fény derült arra, hogy több játékos is hamis életkorral szerepelt a csapatban, s így fölmerült annak gyanúja, hogy koruk alapján nem is lenne helyük ebben a korosztályban.

A legsúlyosabb büntetést Anjorin Moucharaf, a Benini Labdarúgó Szövetség előző elnöke kapta, akit 12 hónapos szabadságvesztésre ítéltek, amiből viszont csak 2 hónapot kell leülnie. Moucharafot 2011 júliusában egyszer már őrizetbe vették, amikor pénzügyi szabálytalanságok elkövetésének gyanújába keveredett. Végül ártatlannak találták, így visszatérhetett a szövetséghez, amelyben az utóbbi két évtizedben több ízben volt elnök és alelnök is.

A nemzeti csapat tíz játékosáról derült ki, hogy részt vett az életkor-hamisításban. Őket is bíróság elé állították és a keddi tárgyaláson hat hónap börtönt kaptak, amiből nekik is csak kettő hónapot kell bizonyosan leülniük. Vicentia Bocot, az IRM nevű, a focisták ügyeit intéző cégnek a vezetőjét, valamint Moses Ekouét és Ibrahim Mama Chabit, a korosztályos együttes szakmai stábjának tagjait felmentették a vádak alól.

Az ügy további szereplőiről: egy rendőrről és helyi képviselőkről pedig kimondták, hogy jóhiszeműen jártak el, és átverték őket, ezért ugyancsak ártatlannak tekinthetők.

A benini labdarúgás számos szereplője és több szurkoló is jelen volt a tárgyaláson, amelyre már hosszú ideje vártak az országban. Athanase Soton, az egyik helyi szurkolói szövetség vezetője az AFP-nek kijelentette, hogy “az ítélet lágy, de pedagógiai célzatú”.

Kizárták az országot a jövő évi ifjúsági kontinensviadalról

Benint szeptember elején zárta ki az afrikai szövetség a jövőre esedékes U17-es Afrikai Nemzetek Kupája mezőnyéből, miután kiderült, hogy az együttes tíz játékosa is hamis életkort adott meg, s ebbéli cselekedetükben a szövetség több illetékese is segítette őket. A labdarúgókat a nigeri főváros, Niamey repülőterén, a gépről leszállva állították elő, amellyel Tanzániába, a korosztályos kontinenstorna selejtezőjének helyszínére kellett volna utazniuk.

Mathurin de Chacus, a benini szövetség új elnöke bejelentette, hogy véget akar vetni a benini labdarúgásban uralkodó “korrupciónak, improvizálásnak és amatőrizmusnak”.

De Chacus-t augusztus elején választották meg a sorozatos botrányok miatt igen megtépázott hírnevű szervezet élére. Nem sokkal ezután feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az U17-eseknél történt szabálytalanságok miatt, és “nagyon súlyos” szankciókat ígért. Ez lényegében mára be is teljesült.

Az országot a FIFA 2004-ben teljesen felfüggesztette és azután több alkalommal hasonlókkal fenyegette meg – a labdarúgásban ritka módon – 2010 és 2013 között. 2016-ban eltiltották a junior csapatot valamennyi hivatalos mérkőzéstől és az év decemberében Patrice Talon, Benin elnöke közvetítő szerepet vállalt az átláthatóságért felelős országos hatóság és a szövetség közötti egyeztetésekben.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Imago/Panoramic

Leave a Reply