F1: Räikkönen öt év után nyert újra, Hamilton még nem világbajnok

Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája nyerte a Forma-1-es Amerikai Nagydíjat a texasi Austinban. A 2007-es világbajnok a 2013-as Ausztrál Nagydíjon aratott sikere óta nem tudott versenyt nyerni mostanáig. Räikkönen mögött Max Verstappen és Lewis Hamilton fért még föl a dobogóra, de mivel Sebastian Vettel negyedik lett, ezért Hamilton még nem világbajnok.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A Forma-1 történetében negyedszer rendeztek versenyt október 21-én, de ez volt az első alkalom, hogy nem avattak világbajnokot, mert Lewis Hamilton 3. és Sebastian Vettel 4. helye matematikailag még nem biztosította be előbbi sikerét. Voltak olyan időszakok a futamon, amikor úgy tűnt, ez összejöhet, leginkább Vettel első körös megpördülése miatt, amivel a mezőny sűrűjébe visszaesett 15.-nek.

Hamiltont ugyan lerajtolta Kimi Räikkönen, de a mérleg a brit felé billent azzal, hogy a virtuális Biztonsági Autó idején (a 11. kör végén) kihívták kerékcserére, így sok időt megtakarított a bokszkiállással. A 20. körre a friss gumin újra utolérte a finnt, aki bár sikeresen hárította a támadását, a saját depólátogatását követően jelentős hátrányba került.

Innentől az volt a kérdés, hogy Hamilton gumikímélő tempóban megpróbál elmenni a célig, vagy kiáll egy újabb szett abroncsért, de amikor látványosan fogyni kezdett az előnye, egyértelművé vált, hogy utóbbi lesz a forgatókönyv. Ezzel a 4. helyre csúszott le, ahonnan csak egyet lépett fentebb csapattársa, Valtteri Bottas előzékenységének/szófogadásának köszönhetően, Räikkönennel és a 18. helyről rajtoló, elképesztő felzárkózást bemutató Max Verstappennel nem tudott mit kezdeni. A bajnokavatásra így legalább a most vasárnapi Mexikói Nagydíjig várnia kell.

A Ferrari egyik szeme sírt, a másik nevetett az első körben: finn pilótájuk két év után először javított a pozícióján a nyitó körben, Vettel azonban Daniel Ricciardóval csatázva megforgott a stadionrész egyik kanyarjában. “Bizonyára a holtterébe kerültem és nem látott. A kanyar szűkült és már nem tudtam elkerülni az ütközést” – nyilatkozta.

A váltócsere miatt a 18. helyről induló Max Verstappenhez hasonlóan gyorsan átvágtatott a középmezőnyön, a 12. körben már 5. volt; egy pozíciót Daniel Ricciardo műszaki hibából eredő kiesésével is nyert, egyébként a lerobbant Red Bull műszaki mentése idézte elő a verseny egyetlen virtuális Biztonsági Autó-fázisát.

Vettel (már tényleg alig pislákoló) világbajnoki reményeinek életben maradásához ugyanakkor az kellett, hogy Hamilton a második kerékcseréje után új lendületre kapva ne tudjon elmenni legalább a 2. Verstappen mellett.

Ez nem történt meg, az utolsó körökre hiába érte utol és támadta az élen haladó párost. “Nem igazán tudom, hogyan alakult így a stratégiánk” – mondta Hamilton. Verstappent bő két körrel a cél előtt majdnem elcsípte, de kicsúszott a bukótérbe a nyújtott jobbkanyarnál.

“Rossz volt a stratégia – ismerte el Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Át kell néznünk, mit csinálhattunk volna jobban”. Kimi Räikkönen ennek is köszönhetően a 2013-as idénynyitó óta első győzelmét aratta. “Nagyszerű hétvégénk volt, jó rajtot vettem, utána pedig keményen kellett nyomnom. A gumik nem voltak a végén túl jó állapotban, próbáltunk következetes köröket futni és életben tartani őket” – mondta.

A Mercedes problémájához hozzájárulhatott, hogy a hétvégén messze most volt a legmelegebb, körülbelül 30 fokos az aszfalt, és hogy a futam előtt a Pirelli óvatosságból 0,1 bar-ral megemelte a minimálisan előírt nyomást a hátsó gumikban.

Verstappen autójában kicserélték a váltót a futam előtt, így csak a 18. helyről indulhatott, de a 7. körben már 5. volt, néhány másodpercre csapattársától. Ebben segítette néhány másik első körös ütközés is: Lance Stroll kilökte Fernando Alonsót az egyik gyors kanyarban – két verseny alatt másodszor akadtak össze –, míg Romain Grosjean Charles Leclercnek ment neki. Az ártatlan Alonso és a vétkes Grosjean kiesett, utóbbi manőverét a futam után . Stroll bokszutcán áthajtásos büntetést kapott.

Verstappen a 23. körben szabadult meg a lágy gumitól és a szuperlágyra váltott, és azáltal, hogy a Mercedes csak a következő fordulóban hívta ki Bottast, megelőzte. Räikkönenre ő is felzárkózott a végére, de a 2. hellyel sem elégedetlen. “Kissé váratlan ez az eredmény, jól rajtoltam, jó volt az első kör – mondta. – Lewis egyértelműen a határon volt, úgyhogy boldog vagyok, hogy előtte tudtam maradni.” Bottas zuhanása ezzel nem ért véget, az utolsó előtti körben ugyanis Vettel szintén elment mellette.

A Renault nagy lépést tett a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért a kettős pontszerzéssel (Nico Hülkenberg 6., Carlos Sainz 7. lett), hiszen 22 pontra növelte az előnyét a Haas előtt, amelynek fekete hétvégéje volt, hiszen ha Grosjean kiesése nem lett volna elég a hazai pályán szereplő istálló számára, akkor ehhez pluszba jött még Kevin Magnussen utólagos kizárása, mivel a dán autója 105 kg benzint fogyasztott el a futam alatt, amivel túllépte a megengedett mennyiséget. Sainz még azzal sem bukott pozíciót, hogy 5 másodperces büntetést kapott egy pálya elhagyásával szerzett előnyért. Magnussenhez hasonlóan diszkvalifikálták utólag Esteban Ocont is, akinek kocsijában az első körben az üzemanyag átfolyási sebessége átlépte a 100 kg/h-s limitet.

A kizárásoknak köszönhetően Sergio Pérez a 8., Brendon Hartley a 9., míg Marcus Ericsson a 10. helyet szerezte meg.

A Forma-1-es világbajnokság vasárnap a Mexikói Nagydíjjal folytatódik, ahol Lewis Hamiltonnak a győzelem már az ötödik világbajnoki címet eredményezné, hiszen ha Sebastian Vettel be is jönne másodiknak, akkor is behozhatatlan, 77 pontos hátránnyal rendelkezne.

Az Amerikai Nagydíj végeredménye (56 kör után):

VERSENYZŐCSAPATIDŐ/HÁTRÁNYVB-PONT
1.Kimi RäikkönenFerrari1:34:18.64325
2.Max VerstappenRed Bull+1.28118
3.Lewis HamiltonMercedes+2.34215
4.Sebastian VettelFerrari+18.22212
5.Valtteri BottasMercedes+24.74410
6.Nico HülkenbergRenault+1:27.2108
7.Carlos Sainz Jr.Renault+1:34.9946
8.Sergio PérezForce India+1:41.0804
9.Brendon HartleyToro Rosso+1 kör2
10.Marcus EricssonSauber+1 kör1
11.Stoffel VandoorneMcLaren+1 kör
12.Pierre GaslyToro Rosso+1 kör
13.Szergej SzirotkinWilliams+1 kör
14.Lance StrollWilliams+2 kör
Romain GrosjeanHaaskiesett
Charles LeclercSauberkiesett
Fernando AlonsoMcLarenkiesett
Daniel RicciardoRed Bullkiesett
Kevin MagnussenHaaskizárva
Esteban OconForce Indiakizárva

A versenyzők világbajnokságának állása 18 futam után (még 3 van hátra):

VERSENYZŐCSAPATPONTSZÁM
1.Lewis HamiltonMercedes346
2.Sebastian VettelFerrari276
3.Kimi RäikkönenFerrari221
4.Valtteri BottasMercedes217
5.Max VerstappenRed Bull191
6.Daniel RicciardoRed Bull146
7.Nico HülkenbergRenault61
8.Sergio PérezForce India57
9.Kevin MagnussenHaas53
10.Fernando AlonsoMcLaren50
11.Esteban OconForce India49
12.Carlos Sainz Jr.Renault45
13.Romain GrosjeanHaas31
14.Pierre GaslyToro Rosso28
15.Charles LeclercSauber21
16.Stoffel VandoorneMcLaren8
17.Marcus EricssonSauber7
18.Lance StrollWilliams6
19.Brendon HartleyToro Rosso4
20.Szergej SzirotkinWilliams1

A konstruktőrök világbajnokságának állása:

CSAPATPONTSZÁM
1.Mercedes563
2.Ferrari497
3.Red Bull337
4.Renault106
5.Haas84
6.McLaren58
7.Force India47
8.Toro Rosso32
9.Sauber28
10.Williams7

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: formula1.ferrari.com

Leave a Reply