BL-esélylatolgatás – 2. rész

Újabb nyolc mérkőzéssel folytatódik ma a labdarúgó Bajnokok Ligája. Bemutatkoznak az E-, az F-, a G- és a H-csoport csapatai is, köztük a címvédő Real Madrid és a MOL Vidit kiejtő AEK Athén is. E csoportok esélyeit veszem górcső alá most.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

E-csoport: AEK Athén, Ajax, Bayern München, Benfica

Egy olyan csoportról beszélhetünk első ránézésre, ahol egyértelmű a csoportgyőztes kiléte, hiszen a Bayern München magasan kiemelkedik ebből a négyesből. Ha jobban a dolgok mélyére nézünk, akkor is ez lehet a véleményünk, hiszen ha megnézzük a négy csapat keretét, akkor azok alapján is nyilvánvaló, hogy a német rekordbajnok, a sorozat 2013-as győztese a topfavoritja az E-csoportnak.

A Bayern számára az utóbbi években sem jelentett problémát a csoportból való továbbjutás. Egészen a 2002-2003-as szezonig kell visszamennünk az időben, hogy olyan idényt találjunk, amikor a bajorok már a csoportfázis során elvéreztek. Azóta egy szezont leszámítva folyamatosan a Bajnokok Ligája indulói, s mindig továbbmentek az egyenes kieséses szakaszba. Az elmúlt két évben az Atlético Madrid és a Paris Saint-Germain mögött második lett a müncheni együttes, idén azonban komoly meglepetést jelentene, ha nem sikerülne mindenkit maga mögé utasítania.

A Bayernnél edzőváltás volt a nyáron, hiszen Jupp Heynckes helyére Niko Kovac érkezett. A horvát szakvezető irányításával eddig hibátlan a piros-fehér gárda a Bundesligában. A keretben nem történtek gyökeres változások, s mindenképpen jó hír, hogy Manuel Neuer csaknem egy év kihagyás után visszatért a kapuba. Veszteség viszont, hogy Corentin Tolisso megsérült a Leverkusen elleni legutóbbi bajnoki mérkőzésen, ezért nem számíthat rá Kovac. A többi alapember, úgy mint Robert Lewandowski vagy Thomas Müller, bevethetőek, mint ahogy Arjen Robben, Franck Ribéry és James Rodríguez is pályára léphet a Benfica otthonában ma este.

Annak a Benficának az otthonában, amely tavaly csúnyán leszerepelt a BL-ben, hiszen szerzett pont nélkül, mindössze egy rúgott, ugyanakkor tizennégy kapott góllal tökutolsó lett csoportjában. Mindenképpen feledtetni szeretné szurkolóival ezt a blamát a lisszaboni csapat. Egy Bayern elleni siker valószínűleg sokat segítene ebben. A portugál ezüstérmes egyébként hol továbbmegy, hol pedig nem a BL-csoportból: a tavalyi bukást megelőző két idényben rendre másodikként továbbjutott egy nem túl acélos kvartettből, 2014-15-ben viszont utolsó lett a Monaco-Leverkusen-Zenit trió mögött, ami szintén nem a legerősebb hármas. A mostani csoportra is azt lehet mondani, hogy van két olyan csapat, amelyet simán maga mögé utasíthat a Benfica, de benne van a pakliban az is, hogy ismét a negyedik helyen végeznek a portugálok. Meglátjuk…

A csoport másik két alakulata az Ajax és az AEK Athén. Számunkra fájó lehet, hogy a görög bajnok szerepelhet itt, hiszen a selejtező utolsó körében a MOL Vidit ejtették ki. Székesfehérváron alighanem elégedettek lettek volna egy ilyen sorsolással.

Az Ajax három év után tér vissza a Bajnokok Ligájába. Legutóbbi itteni szereplése alkalmával harmadik lett csoportjában, most azonban komoly esélye nyílhat a továbbjutásra, amennyiben az AEK Athén és a Benfica ellen képes lesz győzelmeket aratni. Egy fiatal csapatról van szó, amelynek nem volt könnyű dolga a selejtezőben, hiszen az utolsó fordulóban a Dinamo Kijevet kellett kiejtenie, ami végül egy 3:1-es hazai diadalnak köszönhetően sikerült.

Jó kérdés, hogy az amszterdamiak mire mehetnek egy ilyen csoportban, alighanem az AEK Athén elleni ma esti első mérkőzés után okosabbak leszünk.

Végül essen pár szó az AEK Athénról is, amelyet nem kell bemutatni, hiszen a Vidi elleni párharc megnyerésével jutott föl a főtáblára, pedig egyik meccsen sem volt egyszerű dolga a magyar bajnokkal szemben. A sárga-fekete mezben játszó görög bajnok egyébként nagy visszatérőnek nevezhető, hiszen ezt megelőzően legutóbb a 2006-2007-es idényben jutott el a BL csoportköréig. Akkor a későbbi végső győztes Milan és a Lille mögött harmadik helyen zárt, csak az Anderlechtet tudta megelőzni.

Számomra a görögök számítanak a fekete lónak ebben a csoportban, hiszen a keretnek nem túl nagy a BL-rutinja, ami főleg a Bayern és a Benfica ellen hátrányt jelenthet. Előnyére válhat viszont a csapatnak, hogy a hazai mérkőzéseken minden bizonnyal félelmetes hangulatot fognak varázsolni szurkolóik az athéni Olimpiai Stadionba, ahol az AEK hazai nemzetközi mérkőzéseit játssza. Mondjuk ez a fegyver nem igazán működött a tavalyi Európa Liga-szezon során, hiszen hat csoportmeccséből csak egyet tudott megnyerni, azt is Rijekában, miközben a többi találkozóján, így a hazai mérkőzésein is döntetlenre végzett, igaz, az ellenfelek között volt a Milan is, amellyel szemben mindig nagy eredmény a pontszerzés egy AEK-szintű együttes számára. Az athéniak döntetlen-szériája az egyenes kieséses szakaszban is folytatódott, hiszen a Dinamo Kijevvel oda-vissza ikszeltek, ám kárukra éppen a hazai meccs végződött 1:1-gyel, így a kijevi 0:0 mellett ez az ukránok továbbjutását eredményezte.

Vajon folytatódik az AEK döntetlenjeinek sorozata a BL-ben is? Vagy tökutolsó lesz az együttes? Esetleg ők lesznek a meglepetéscsapat? Ha a ma esti, Ajax elleni meccsen ezekre a kérdésekre még nem is kapunk válaszokat, de legkésőbb a csoportfázis felénél már látni fogjuk, mire mennek a Vidi kiejtői.

Az E-csoport mai programja:

18:55 Ajax – AEK Athén

21:00 Benfica – Bayern München

F-csoport: Hoffenheim, Lyon, Manchester City, Sahtar Donyeck

A Bajnokok Ligája egyetlen magyar érdekeltségű csoportjához érkeztünk, hiszen itt szerepel a Bundesligát három góllal kezdő Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim, amely először szerepelhet a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján. Érett már a német együttes ide jutása, hiszen évek óta ott volt a tűz közelében, tavaly is csak a selejtező utolsó körében, a Liverpool ellen vérzett el.

Angol ellenfele most is lesz a bajnokságot egyébként nem túl jól kezdő Hoffenheimnek, hiszen a Manchester City számít a kvartett favoritjának, mégpedig toronymagasan. De mielőtt még rátérnék az angol bajnokra, a Hoffenheim kapcsán mindenképp fontos kérdés számunkra, hogy Szalai Ádám vajon a BL-ben is alapember lesz-e, és ha igen, akkor tud-e itt is gólt, gólokat lőni. A német sajtó a kezdőbe jósolja a magyar válogatott csatárt a Sahtar elleni mai mérkőzésre, amire eddigi teljesítménye alapján abszolút rászolgálna, hiszen hármas holtversenyben vezeti a német bajnokság góllövőlistáját: három játéknap alatt ugyanennyi gólt hozott össze, többet, mint a csapattársak összesen (2). Ez persze három forduló után még nem feltétlenül egy sokat mondó adat, de hogy Szalai Ádám kiválóan kezdte a szezont, az egyáltalán nem kérdés.

Julian Nagelsmann személyében egy mindössze 31 éves tréner irányítja a csapatot, akinek viszont már van néhány éves edzői tapasztalata, s tehetségét mutatja az is, hogy már most biztos, hogy a következő idénytől a Lipcse vezetőedzője lesz. Számára is új kihívás lesz a BL-csoportkör, a csapat eredményeit érdemes lesz az ő szemszögéből is nézni.

A Man. City ellen a papírforma nem a Hoffenheim mellett szól, a Sahtar és a Lyon ellen már több keresnivalója lehet Szalai Ádám együttesének. Az előzetes esélylatolgatások többsége a City-Lyon párost várja a két továbbjutó helyre, ami a keretek minőségét tekintve nem meglepő, hiszen a Manchester City egyértelműen kiemelkedik ebből a négyesből, a Lyon pedig egy igen jó kerettel rendelkezik, amelyben ott van a világbajnok Nabil Fekir és a holland csatár, Memphis Depay is. A harmadik helyet illetően megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy a Sahtar és a Hoffenheim közül mely gárda érhet oda az EL-folytatást érő pozícióba. A Sahtar Donyeck rutinos BL-szereplőnek mondható, hiszen a legutóbbi tíz idényből nyolcszor is a legrangosabb sorozatban szerepelt. Tavaly éppen a Manchester City mögött lett második, amelyet hazai pályán legyőzött. Továbbjutásának még nagyobb értéket adott az, hogy az előzetesen mindenki által, még általam is erősebbnek tartott Napolit könnyedén utasította maga mögé.

A továbbjutásra most is minden esélye meglehet a háború miatt évek óta Lvovban játszó együttesnek, amennyiben képes borsot törni a City orra alá, s a másik két csapattal szemben is sok pontot tud szerezni.

Kíváncsian várhatjuk, hogyan alakulnak a dolgok ebben a kvartettben, de az biztos, hogy szurkolhatunk Szalai Ádámnak, hogy a nemzetközi porondon is termelje a gólokat.

Az F-csoport mai programja:

18:55 Sahtar Donyeck – Hoffenheim

21:00 Manchester City – Lyon

G-csoport: CSZKA Moszkva, Real Madrid, Roma, Viktoria Plzen

Ebben a négyesben szerepel a sorozat háromszoros címvédője, egyben 13-szoros rekordgyőztese, a Real Madrid, valamint a tavalyi idény meglepetéscsapata, az elődöntőbe a Barcelonán keresztül eljutott AS Roma is. Mellettük két, mindenki által előre lesajnált együttes, a CSZKA Moszkva és a cseh bajnokként automatikusan(!) a főtáblára került Viktoria Plzen került ide.

Abban nem igazán oszlanak meg a vélemények, hogy a Real Madrid a csoport esélyese. Ez annak ellenére is igaz, hogy már nincsen Cristiano Ronaldo. Van viszont Karim Benzema, Gareth Bale és Luka Modric is többek között, akik várhatóan húzóemberei lesznek a királyi gárdának. A madridiak a Bilbao elleni iksszel hangoltak a Roma elleni ma esti rangadóra, amelyen a vb előtti napokban, viharos körülmények között kinevezett Julen Lopetegui vezetheti a csapatot. Nagy kérdés, hogy az ő irányítása mellett hogyan fog szerepelni a legutóbbi három kiírás győztese, hiszen sokan úgy vélik, hogy a csoportkörből simán továbbmehet a csapat, de az egyenes kieséses szakaszban bármikor jöhet egy olyan ellenfél, amellyel szemben Ronaldo hiányában könnyen elvérezhet a Madrid. Szerintem a portugál nélkül is képes lehet a spanyol együttes az újabb címvédésre, bár bízom abban, hogy idén végre nem egy hispán alakulat emelheti majd magasba a BL-trófeát.

A Roma ugyancsak egy döntetlennel, a Chievo elleni hazai 2:2-vel hangolt a mai ütközetre. Az örök város csapata inkább gyengült a nyáron, mintsem erősödött, hiszen Radja Nainggolan, Kevin Strootman és a kapus, Alisson Becker is távozott, érkezett viszont a friss világbajnok Steven Nzonzi és Patrick Kluivert fia, Justin is, aki a Torino ellen remekbe szabott gólpasszt osztott ki Edin Dzekonak. S ha már a bosnyák szóba került: Dzekot mostanában több helyről is az a kritika érte, hogy kevés gólt szerez, holott tavaly ő volt a csapat gólzsákja. Ennek ellenére valószínűleg kezdő lesz a Bernabeúban, hiszen a többi támadó: Stephan El Shaarawy, Cengiz Ünder, Patrick Schick és Diego Perotti sem termelték az utóbbi hónapokban a gólokat. El Shaarawy eredményes volt a Chievo ellen, de a csapat másik találatát a középpályás Bryan Cristante hozta össze.

Amennyiben a papírforma nem borul, akkor a Romának simán hoznia kellene a második helyet, de ha esetleg meglepetésre el tudná hozni a három pontot a Real Madrid otthonából, akkor rögvest a legnagyobb eséllyel pályázhatna a csoportgyőzelemre, feltéve, hogy a CSZKA-Plzen párossal szemben hozza a kötelezőt, s otthon sem kap ki a Madridtól.

A harmadik helyért nagy harc várható a CSZKA Moszkva és a Viktoria Plzen között. Mindkét gárda inkább az Európa Ligában szokott vitézkedni, az oroszok tavaly pl. a negyeddöntőig jutottak ott. A CSZKA-nak nagyobb a BL-tapasztalata és szerintem a kerete is erősebb, mint a cseh bajnoké, ezért őket várom a harmadik helyre, amely az Európa Liga 32-es tábláján való részvételt jelenti majd a tavaszi folytatásra. A Plzennek akkor lehet esélye, ha ma este legyőzi hazai pályán a moszkvaiakat, s az orosz fővárosban is jó eredményt ér el. Abban ne nagyon kételkedjünk, hogy sem a Real Madrid, sem a Roma ellen nem lesz sok sansza a pontszerzésre ennek a két együttesnek, de a Napoli tegnapi belgrádi döntetlenje jó példa arra, hogy a Bajnokok Ligájában is bármi megtörténhet.

A G-csoport mai programja:

21:00 Real Madrid – Roma

21:00 Viktoria Plzen – CSZKA Moszkva

H-csoport: Juventus, Manchester United, Valencia, Young Boys

Valószínűleg ez a csoport is nagy érdeklődésre fog szert tenni, hiszen itt szerepel a Cristiano Ronaldót soraiban tudó Juventus és a portugál sztár korábbi csapata, a Manchester United is. CR7 manchesteri visszatérésére egészen október 23-áig várni kell, és a ha a papírforma érvényesül, akkor az lesz a csoport végkimenetelét döntően meghatározó összecsapás is a két együttes torinói találkozójával együtt, hiszen az esélyek alapján ennek a két gárdának kellene továbbjutnia ebből a négyesből.

A Juventus hibátlanul vezeti az olasz bajnokságot négy fordulót követően, a Manchester United viszont korántsem kezdett ennyire jól, hiszen az angol első osztályban már a Tottenhamtől és nagy meglepetésre a Brightontól is kikapott. Legutóbbi meccsét ugyan hozta a Watford ellen, de a szurkolók így sem kedvelik jobban José Mourinho vezetőedzőt, akinek menesztéséért már pénzgyűjtést is szerveztek a csalódott szimpatizánsok. Az sem a legjobb előjel a Vörös Ördögök háza táján, hogy az utóbbi másfél évtizedben nem egyszer képes volt olyan csoportból kiesni a Manchester, amelyből az előzetes várakozások alapján simán tovább kellett volna jutnia. Ez akár most is megtörténhet, hiszen a Valenciát képesnek látom arra, hogy borsot törjön az angolok orra alá. Persze a spanyol csapat sem rajtolt jól hazája bajnokságában, hiszen négy forduló alatt három döntetlent és egy vereséget tudott elérni. De hát a Bajnokok Ligája más tészta, bármikor történhetnek váratlan események egy-egy mérkőzésen.

A csoportból egyértelműen kilóg a svájci bajnok Young Boys, amelynek esetében nemhogy a továbbjutásra, hanem a harmadik hely megszerzésére sem kötnék fogadást. Hogy képesek lesznek-e meglepetést okozni, hamarosan kiderül…

A H-csoport mai programja:

21:00 Young Boys – Manchester United

21:00 Valencia – Juventus

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: hajdupress.hu

Szólj hozzá!