A Sportudvaron egészen augusztus végéig nap mint nap beszámolunk a labdarúgó átigazolási piac legfontosabb történéseiről. Nyélbe ütött üzletek, komoly ajánlattételek, fontos nyilatkozatok és a legérdekesebb híresztelések – ezeket gyűjtjük egy csokorba, hogy olvasóink ne maradjanak le egyetlen fontos információról sem!
HIRDETÉS
A részleteket lásd ide kattintva!
Busai távozik Diósgyőrből
A labdarúgó NB I-ben kilencedik helyen álló Diósgyőri VTK bejelentette, Busai Attila távozik a miskolci együttestől.
Mint ismert, augusztus elején a DVTK szakmai vezetősége Busai Attilát és Ugrai Rolandot a második csapathoz küldte a két játékos teljesítménye miatt.
A Diósgyőr szerda délelőtt szűkszavú közleményben jelezte, közös megegyezéssel felbontotta Busai szerződését.
Ugrai sorsáról egyelőre nincs hír. A Nemzeti Sport információja szerint a támadó jövője továbbra is bizonytalan.
A 29 éves Busai 2017 februárjában a Ferencvárostól szerződött a DVTK-hoz a Bognár István-transzfer keretén belül. Az előző szezonban 29 NB I-es bajnoki meccsen összesen két gólt szerzett, a mostani idényben pedig három élvonalbeli találkozón lépett pályára – rendre kezdőként.
Eszékről igazolt a Puskás
Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette Benedik Miocot (a kiemelt képen), a horvát élvonalbeli NK Osijek (Eszék) védekező középpályását.
A 23 éves Benedik Mioc az eszéki klubnál nevelkedett, később kölcsönben megfordult a Segesta Sisaknál, az NK Beliscénél és az NK Visnjevacnál is. A horvát védekező középpályás Eszéken kezdte a 2018–2019-es szezont, a horvát élvonalban és az Európa-liga-selejtezőben egyaránt négy mérkőzésen lépett pályára.
„Egy héttel ezelőtt értesültem a Puskás Akadémia érdeklődéséről. Nagyon megörültem a lehetőségnek, és szinte azonnal rábólintottam az ajánlatra. Nem kellett utánanéznem a klubnak, hiszen utánpótláskorú játékosként és a felnőttcsapat tagjaként is többször játszottam felkészülési mérkőzést a Puskás ellen. Az együttes évről évre fejlődik, komoly klubbá vált, remélem, hozzájárulhatok ahhoz, hogy a csapat a jövőben még nagyobbat lépjen előre” – idézi Benedik Miocot a pfla.hu.
Sokszoros ukrán válogatott érkezhet Kisvárdára
Ukrán lapértesülés szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárdával tárgyal Artem Milevszkij, és közel a megegyezés a felek között.
A sport.ua értesülése szerint már csak a szerződés részleteiben kell dűlőre jutni a feleknek – a lap hozzáteszi, hogy az már korábbi beszámolók szerint eldőlni látszott, hogy nem tér vissza legutóbbi csapatához, a Dinamo Breszthez.
A 33 éves támadó 2006 és 2012 között 50 alkalommal ölthette magára az ukrán válogatott mezét – szerepelt a lengyelekkel közösen megrendezett Európa-bajnokságon is, az első két mérkőzésen csereként kilenc és harminc, a csoportzárón kezdőként 77 percet kapott –, összesen nyolc alkalommal volt eredményes.
Milevszkij 2002 és 2013 között 228 tétmérkőzésen 81 gólig és 54 gólpasszig jutott a Dinamo Kijevben, majd játszott a török Gazientepsporban, a horvát Hajduk Splitben és RNK Splitben, a román Concordia Chiajnában, az orosz FK Tosznóban, legutóbb pedig a fehérorosz Dinamo Bresztet erősítette.
Érdekesség, hogy mielőtt az ukrán U17-es válogatottban bemutatkozott, szerepelt a fehérorosz U16-osok között is.
Kisvárdán nem ő lenne az első ukrán igazolás a nyáron, hiszen korábban Roman Karaszjuk, Pavlo Lukjancsuk, Temur Parcvanija és Anton Sinder is aláírt – igaz, utóbbi négy hónapos eltiltást kapott azért, mert fejelő mozdulatot tett a játékvezető felé, ezért csapata kezdeményezte szerződése felbontását.
Dárdaiék kölcsönvették a PSV védőjét
Dárdai Pál csapata, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC egy szezonra kölcsönvette, míg a jövő nyáron opciós joggal végleg megvásárolhatja Derrick Luckassent, a PSV holland utánpótlás-válogatott középhátvédjét.
A védelem jobb oldalán és védekező középpályásként is bevethető Luckassen várható Berlinbe szerződéséről holland sajtóértesülésekre hivatkozva egy héttel ezelőtt már beszámolhattam, kedden este pedig a Hertha a hivatalos honlapján megerősítette az érkezését.
A 23 éves, holland korosztályos válogatott labdarúgó 2014-ben, az AZ Alkmaar színeiben mutatkozott be az Eredivisie-ben, majd 2017 júliusában ötmillió euró ellenében a PSV-be szerződött, amelyben az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 22 mérkőzésen lépett pályára, a jelenlegi idényben viszont egyetlen perc lehetőséget sem kapott.
Luckassen a holland bajnokságban összesen 84 meccsen szerepelt. A Hertha öltözőjében nem minden arc lesz számára ismeretlen, hiszen Karim Rekikkel a holland utánpótlás-válogatottban már játszott együtt.
A berlini klub közleménye arról nem számol be, hogy az egyéves kölcsön után 2019 nyarán mennyi pénzért vásárolhatják meg végleg a 186 centiméter magas középhátvédet.
Német védőt igazolt, horvát védőt pedig igazolhat a Monaco
Az AS Monaco labdarúgócsapata 20 millió euróért megszerezte a 21 éves Benjamin Henrichset a Bayer Leverkusenből. A háromszoros német válogatott szélső hátvéd öt évre írt alá a francia együtteshez.
„Henrichs nagyon tehetséges játékos, az érkezése csak erősíti a csapatot. Biztos vagyok benne, hogy hozzájárul a csapat jó eredményeihez” – mondta Vagyim Vasziljev, a hercegségbeli klub alelnöke.
Henrichs összesen 76 mérkőzésen öt gólt szerzett a Leverkusenben. A védő még pályára lépett a hétvégi Bundesliga-fordulóban, ahol a Bayer 2–0-s vereséget szenvedett a Borussia Mönchengladbach otthonában.
„Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen nagy európai klub tagja lehetek. Mindent megteszek, hogy minél hamarabb beilleszkedjek, és a stábbal, illetve az új csapattársaimmal azon leszünk, hogy minél több mérkőzésen megszerezzük a győzelmet” – idézi Henrichset a klub hivatalos honlapja.
Nem sokkal Benjamin Heinrichs érkezésének bejelentését követően a L’Équipe című francia sportnapilap arról számolt be, hogy a Monaco David Colina személyében egy 18 éves, korábbi U-17-es horvát válogatott balhátvédet is szeretne szerződtetni.
Colina iránt a Juventus és a Manchester City is érdeklődik, azonban a francia sajtó úgy tudja, hogy ma már a hercegségbe utazott az orvosi vizsgálatokon való megjelenés céljából.
David Colináért jelenlegi egyesülete, a Dinamo Zagreb kicsivel több mint 1 millió eurót szeretne kapni.
A Monaco három forduló után 4 ponttal a tabella 10. helyén áll a francia bajnokságban. A következő körben hazai pályán, a Marseille-jel csap össze.
Yaya Touré Londonba szerződhet
A volt Manchester City-játékos, Yaya Touré, aki jelenleg szabadon igazolható, átesett az orvosi vizsgálaton egy meg nem nevezett londoni klubnál – jelentette ki az elefántcsontparti középpályás ügynöke, Dimitri Seluk a Twitter-oldalán.
A 35 éves középpályás az elmúlt idény végén hagyta el a manchesteri együttest, amelynél nyolc szezont töltött el, ez idő alatt 230 Premier League-mérkőzésen lépett pályára, és háromszor ünnepelhetett csapatával bajnoki címet.
A játékost két hete még a West Ham Uniteddel boronálták össze, de korábbi edzője, Manuel Pellegrini elhessegette a szerződtetéséhez fűződő híreket. Közösségi oldalán Seluk is kijelentette, hogy ügyfele nem a „kalapácsosokhoz” szerződik, ahogy az is bizonyos, hogy nem is a Crystal Palace-ba.
Még egy vereség és elküldhetik Mourinhót – sajtóhír
A Manchester United labdarúgócsapatának 55 éves menedzsere, José Mourinho elveszítheti a munkáját egy esetleges hétvégi, Burnley elleni fiaskó után – írja a Daily Mail.
„Egyesek szerint egy Burnley elleni bukás jelentené a portugál munkásságának végét, mások pedig nem nagyon tudják elképzelni, hogy az edző túlélné a szeptemberi hónapot” – állítja egy ismeretlen forrás a Daily Mailnek.
A klub kedden megerősítette Mourinhót a pozíciójában, attól függetlenül, hogy az együttes 26 éve nem kezdett ilyen rosszul angol első osztályú idényt.
A portugál tréner állítólag a játékosaival sincs a legjobb kapcsolatban, Paul Pogbával, Anthony Martiallal, Luke Shaw-val és Eric Baillyval is megromlott a viszonya az utóbbi 18 hónapban. Martialról éppen tegnap írtam, hogy könnyen eligazolhat a klubtól még augusztusban.
A Manchester United három forduló után három ponttal a 13. helyen áll a Premier League-ben, miután a Leicestert a nyitányon legyőzte, ám a folytatásban a Brightontól és a Tottenhamtől is kikapott.
Nem sieti el a Bordeaux az új edző szerződtetését
Stéphane Martin, a Girondins Bordeaux elnöke sajtótájékoztatót tartott, amelyen részletesen beszélt arról, hogy Thierry Henry végülis miért nem vállalta el a csapat vezetőedzői posztját.
“Több ok is van. Elsősorban a bizonytalanság miatt mondott nemet, ami a klubot övezi a tulajdonosi jogok átadása-átvétele kapcsán. Ugyanakkor nincs dráma, mert Éric Bedouet (a csapat megbízott vezetőedzője – a szerk.) nagyon jó munkát végzett eddig. Rendelkezik a legmagasabb franciaországi edzői diplomával, vagyis nem aggódtunk, amikor bedobtuk a mélyvízbe, s a folytatásban is számítunk rá” – mondta Martin.
A klubelnök a leendő szakvezető személyét illetően homályosan fogalmazott: “Sok név szóba került Gustavo Poyet elküldése óta. Minden bizonnyal a következő napokban nem lesz bejelentés, az is lehet, hogy csak a két hét múlva esedékes válogatott szünet után nevezzük meg az új trénert. Nem kell sietnünk, nincs nagy baj” – hangsúlyozta Stéphane Martin.
Mint ismert, Gustavo Poyetnek, a Bordeaux-t mindössze január óta irányító szakembernek azután kellett távoznia a Girondins-től, hogy a Mariupol elleni Európa Liga-selejtezőt követő sajtótájékoztatón kemény hangnemben kritizálta a klub vezetését, amiért a megkérdezése nélkül adták el Gaetan Laborde-ot, s leszögezte, nem biztos, hogy ezek után van értelme a csapatnál maradnia.
A klubvezetés elsőre azonnali hatállyal ki akarta rúgni az uruguayit, azonban a játékosok tiltakozásának hatására végül “csak” egy hétre felfüggesztették, de bordeaux-i jövője gyakorlatilag lenullázódott. Egyből megindultak a találgatások, hogy ki lehet Poyet utódja, s egészen a múlt hét végéig úgy nézett ki, hogy Thierry Henry lehet az új szakvezető. Henry végül állítólag azért nem tudott dűlőre jutni a vezetőséggel, mivel sok pénzt akart kérni ahhoz, hogy még augusztusban új játékosokat igazolhasson, ebbe azonban nem ment bele az az amerikai befektetőcég, amely hivatalosan októbertől lesz a klub tulajdonosa, de a döntésekbe már most van beleszólása.
Xabi Alonso visszatér Madridba
A tavaly nyáron visszavonult Xabi Alonso visszatér a Real Madridhoz, és az U13-as csapat edzője lesz – adta hírül az MTI.
A világ- és kétszeres Európa-bajnok középpályás 2009 és 2014 között erősítette a Real Madridot, amellyel Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát, bajnokságot, és kétszer spanyol Király-kupát nyert. Korábban a Liverpool, később pedig a Bayern München színeiben focizott.
Az ESPN szerdai beszámolója szerint a 36 esztendős Alonso az év elejétől a spanyol szövetség edzőképző tanfolyamának hallgatója, s hamarosan megszerzi az UEFA A- és B-licencet. A kurzus részeként mindenkinek kötelező egy évet eltöltenie egy utánpótlásgárda mellett. Raúl a közelmúltban átvette a Real Madrid U16-os csapatának irányítását, de korábban például Zinédine Zidane, Guti és Santiago Solari is dolgozott a klub fiatal játékosaival.
A baszk nemzetiségű Alonso 114 alkalommal játszott és 16 gólt szerzett 2003 és 2014 között a spanyol válogatottban.
Akinfejev hosszabbított a CSZKA Moszkvával
Igor Akinfejev a CSZKA Moszkva kapusa marad. Az orosz válogatott hálóőre (aki együttesével vb-negyeddöntőt vívhatott idén nyáron) 2022-ig hosszabbította meg szerződését a fővárosi klubbal, vagyis 36 éves koráig biztosan a CSZKA focistája marad.
Oblak mégsem hosszabbítana az Atléticóval?
Ha lehet hinni az AS spanyol napilapnak, akkor Jan Oblak a korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését az Atlético Madriddal, legalábbis most biztosan nem.
Az újság szerint a 25 esztendős szlovén kapus csalódott a klub vezetésében, amiért egy évet kellett várnia arra, hogy az szerződéshosszabbítási ajánlatot tegyen le elé az asztalra.
A Matracosok 2021-ig toldanák meg Oblak kontraktusát, s 200 millió eurós kivásárlási árat szabnának meg érte. A portás ugyanakkor állítólag azt is nehezményezi, hogy az Atlético vezetősége nem tartotta be a neki tett ígéreteit.
Karius: Jó döntés volt a Besiktashoz igazolnom!
Loris Karius, a Liverpool által a Besiktasnak két évre kölcsönadott német kapus először nyilatkozott a török klubhoz történt megérkezése óta.
Karius úgy véli, hogy új pillért fektethet le a karrierjében, s ezáltal fejlődhet, jobbá válhat.
“Sokat beszéltem Jürgen Kloppal. Megértette a helyzetemet. Úgy gondolom, hogy mindenki számára jó ötlet volt, hogy ide kerültem kölcsönbe”.
Joao Mario a Besiktashoz tart?
A Gazzetta dello Sport arról írt mai számában, hogy Joao Mario, az Inter portugál középpályása a török Besiktas csapatában folytathatja pályafutását.
A 25 éves labdarúgó nem fér bele Luciano Spalletti vezetőedzőnek az idei szezonra vonatkozó terveibe, s a milánói kék-feketék vezetősége is azt szeretné, ha végleg távozna a csapattól.
Joao Mario januártól májusig a West Ham kölcsönjátékosa volt, most pedig, amennyiben létrejön a megállapodás, akkor válogatottbeli csapattársával, Pepével egy klubban focizhat.
A Gazzetta dello Sport úgy tudja, Joao Mario már meg is kérte élettársát, hogy költözzön Isztambulba.
Coentrao szerződésének felbontásáról tárgyal a Real Madriddal
A múlt hét egyik legérdekesebb híre volt, amikor az AS spanyol napilap arra hívta föl a figyelmet, hogy Fabio Coentrao, a Real Madrid középpályása május óta nem posztolt közösségi oldalára, s az edzőközpontban sem látták azóta.
A portugál érdekes módon éppen aznap tett közzé fotókat arról, hogy a madridiaknál külön edzővel készül.
Az eddig is tudvalévő volt, hogy Julen Lopetegui, a királyi gárda vezetőedzője nem számolt a játékossal, aki az elmúlt két szezont is kölcsönben más csapatoknál töltötte.
Ma jött a hír, hogy Coentrao szerződésének fölbontását kezdeményezte a Real Madrid vezetőségénél.
Az O Jogo című portugál lap viszont arról számolt be, hogy az egyeztetések nem haladnak zökkenőmentesen, mivel a spanyol egyesület csak 3-4 millió eurót kíván fizetni a focistának a tavalyi szezonért, holott ő többet követel.
Marcelo a Juventusban?
A Tuttosport arról adott hírt, hogy a Juventus jövő nyáron is nagy halat foghat a Real Madridtól azok után, hogy idén Cristiano Ronaldót sikerült megszereznie.
A torinói sportlap úgy tudja, hogy a Juventus 50 millió eurót készül ajánlani a jövő nyáron már 31. életévébe lépő brazil védőért, Marceloért a királyiaknak.
Julen Lopetegui, a Real Madrid vezetőedzője nem is zárkózna el az üzlettől, mivel az így kapott pénzből vásárolná meg Marcos Alonsót, a Chelsea spanyol hátvédjét.
A Barcelona már 2019-re készül
A Sport című katalán napilap mai címlapján arról számolt be, hogy az FC Barcelona már a 2019-es nyári átigazolási időszakra készülődik.
“A Barca vezetői úgy zárták az átigazolási szezont, hogy sem De Jongot az Ajaxból, sem Pogbát a Manchester Unitedből, sem pedig Rabiot-t a PSG-ből nem szerezték meg. Ennek ellenére elkötelezettek abban, hogy jövőre egy még jobb ajánlattal rukkoljanak elő számukra. Biztosak benne, hogy a háromból legalább két labdarúgó barcelonai lesz 2019-től” – áll a címlapon.
Borriello után Cassano is Ibizára szerződik?
Könnyen lehet, hogy két egykori olasz válogatott csatárt is meg tud szerezni az átigazolási időszak utolsó napjaiban a spanyol harmadosztályú kiscsapat, az UD Ibiza.
Marco Borriello tegnap már aláírt a szórakozóhelyeiről ismert sziget klubjához, ma pedig a 36. életévét taposó Antonio Cassanóról írta meg a Corriere della Sera olasz napilap, hogy szintén oda szegődhet.
Cassano állítólag remek formában van annak ellenére is, hogy közel egy éve nem lépett pályára, mivel – miután lejárt szerződése a Hellas Veronánál – nem volt csapata.
HIRDETÉS
A részleteket lásd ide kattintva!
A kiemelt kép forrása: pfla.hu