Sebastian Vettel győzelmével zárult a Forma-1-es Belga Nagydíj. A Ferrari német versenyzője a rajtnál megelőzte az élről induló Lewis Hamiltont, s végig maga mögött tarotta a világbajnoki pontverseny éllovasát, aki másodikként futott be. Ez azt jelenti, hogy Vettel hét ponttal csökkenteni tudta hátrányát az összetettben. Max Verstappen lett a harmadik, míg Valtteri Bottas a 17. helyről startolva a negyedik lett. A rajtnál hatalmas baleset történt: Fernando Alonso nemes egyszerűséggel átugratott Charles Leclerc autóján, miután Nico Hülkenberg nagy sebeséggel eltalálta hátulról. Leclercet csak a glória mentette meg a súlyos sérüléstől, míg Hülkenberget a történtek miatt 10 helyes rajtbüntetéssel sújtották az Olasz Nagydíjra.
HIRDETÉS
A részleteket lásd ide kattintva!
Sebastian Vettel megnyerte a Belga Nagydíjat, miután a 2. helyről rajtolva már az első körben megelőzte a pole pozícióból kezdő Lewis Hamiltont. A Ferrari versenyzője pont jókor tette ezt, mert pillanatokkal később beküldték a Biztonsági Autót egy hatalmas rajtbaleset miatt, amelyben kiesett Nico Hülkenberg, Fernando Alonso, Charles Leclerc és később Kimi Räikkönen, valamint Daniel Ricciardo is.
Hamilton egy ideig tartotta a lépést Vettellel, de a kerékcserék után a Ferrari pilótája elhúzott, és végül 11 másodperces előnnyel nyert a brit előtt. Max Verstappen és Valtteri Bottas is megelőzte a két Force Indiát, de Sergio Pérez és Esteban Ocon így is értékes pontokat szerzett a csődből megmentett istállónak. A további pontszerzők: Romain Grosjean, Kevin Magnussen, Pierre Gasly és Marcus Ericsson.
A 2012-es Belga Nagydíjat idézte a 2018-as spái futam rajtja, a versenyzők ugyanis ezúttal sem úszták meg roncsderbi nélkül az első kanyart, és akárcsak 6 évvel ezelőtt, ezúttal is Fernando Alonso bukott a legnagyobbat. A ludas Nico Hülkenberg volt, aki a mezőny végéről rajtolva csúnyán elmérte a féktávot, telibe találta hátulról Alonsót, aki szószerint átrepült Leclerc autóján.
A Sauber glóriáján igen nagy horzsolások voltak láthatók a baleset után, a monacói tavaly egy ilyen balesetet nem biztos, hogy sértetlenül megúszott volna.
Több, Alonso bukásától különálló koccanás is történt, az óvatosan rajtoló Kimi Räikkönen autóját hátulról eltalálta Daniel Ricciardo, miután az ausztrál is kapott egyet, amitól megsérült a hátsó szárnya. Eközben a büntetése miatt hátulról rajtoló Bottas Szergej Szirotkint torpedózta meg, de viszonylag olcsón megúszta.
A baleset miatt pályára küldték a Biztonsági Autót, de nem azonnal, így Vettelnek lehetősége volt a Kemmel egyenesben szélárnyékból kibújva elmenni Hamilton mellett, aki a két Force India is keményen támadott.
Räikkönen defektes jobb hátsó kerékkel egy teljes kört evickélt, majd a Biztonsági Autó mögött a mezőny hátsó felére sorolt be.
Eközben Ricciardo autóját újjáépítették, az ausztrál körhátrányban ugyan, de visszatért a pályára, a futam záró szakaszában azonban feladta az értelmetlenné váló körözést.
Hasonlóan járt Räikkönen is, aki a Biztonsági Autó kiállása után pár kör erejéig még autózott, majd a sérült kocsijával a bokszba hajtott, egy körrel később pedig végleg leparkolta a Ferrarit a garázsban.
Bottas volt az egyedüli az élcsapatok balesetbe keveredő pilótái közül, aki folytatni tudta, szuperlágy gumikra váltott, és megkezdte a felzárkózást.
Az újraindításnál Hamilton igyekezett közel maradni Vettelhez, a Ferrari erőfölénye azonban ismét látványosan kirajzolódott. Az első és egyetlen bokszkiállásig a két négyszeres világbajnok 3 és 4 másodperc közötti távolságban követte egymást, az izgalmakat hátrébb kellett keresnünk.
Ezt legfőképp Max Verstappen előzései szolgáltatták, a holland a több tízezres szurkolótáborának legnagyobb örömére mindkét Force Indiát levadászta, majd a senki földjén találta magát a 3. helyen. Ezután a futama meglehetősen eseménytelen volt, Hamiltont utolérni nem volt esélye, Pérezt pedig módszeresen leszakította magáról.
Vettel féltáv előtt egy körrel állt ki lecserélni a szuperlágy gumikat lágyra, Hamilton egy körrel később követte, szintén a sárga oldalfalú Pirellikre váltott. Ez volt a verseny egyetlen pillanata a rajt és az újraindítás után, amikor megemelkedhetett a Ferrari és a Mercedes bokszfalán ülők pulzusa, a Verstappen mögé visszaálló Hamilton ugyanis egy kör alatt is jókorát harapott le hátrányából, Vettel azonban még éppen a Red Bull elé jött vissza.
Ezután a német pilóta esélyt sem hagyott riválisának, hamarosan már 5 másodperccel vezetett, a verseny végéig 10 másodperc fölé növelte az előnyét.
A Mercedes veszteségeit a kerékcserék után a mindkét Force Indiát levadászó Bottas igyekezett minimalizálni, a finn a 17. helyről rajtolva egy helyre a dobogótól, Verstappen mögött, a negyedik helyen végzett.
Sebastian Vettel azután, hogy az egész hétvégén gyorsabb volt Hamiltonnál, kivéve az időmérő edzés utolsó szakaszát, 7 pontot faragott 25 pontos hátrányán, így 18 pontos lemaradással várhatja a Ferrari hazai futamát.
“Remekül rajtoltam, Lewis eléggé kiszorított balra, de tudtam, hogy a hegytetőn lesz még lehetőségem – nyilatkozta Vettel a futam után az interjúkat készítő Martin Brundle-nak. – Az időzítés kulcsfontosságú volt és úgy gondoltam, tökéletesen kiviteleztem [az előzést]. Jól sikerült az újraindítás is a Biztonsági Autó után és később nagyon sima versenyünk volt. Remek hétvégét zárunk.”
Hamilton meglehetősen szűkszavú volt, de ezúttal legalább megvárta Brundle-t, aki elől a Brit Nagydíjon emlékezetes módon inkább elvonult a pihenőszobába, és csak a díjátadó ceremónia után adott interjút. „Gratula Sebnek, én minden tőlem telhetőt megtettem és végül is jól szerepeltem, de úgy elment mellettem, mintha ott sem lennék – mondta csalódottan Hamilton. Igyekeznünk kell, aztán majd meglátjuk, mit tehetünk. Van néhány trükkös dolog az autójukban, mindent megtettem, amit tudtam, folytatnunk kell a munkát.“
Max Verstappen ahhoz képest, hogy a hétvége elején az ötödik hely nézett ki a maximumnak a Red Bullnak, elégedett lehet, de ahogyan az kívülről is látható volt, nem izgulta halálra magát. „Kissé unalmas volt, különösen az első 10-12 kör után. Eleinte zűrzavaros volt a helyzet, de kimaradtunk a bajból, a magunk dolgával foglalkoztunk és eljutottunk a dobogóra. Spa előtt mi voltunk balszerencsések, néha így alakul, de ma nagyon boldog vagyok.”
A Forma-1-es világbajnokság következő futamára ezen a hétvégén Monzában kerül sor, ahol a Ferrari hazai versenye, az Olasz Nagydíj következik.
A Belga Nagydíj végeredménye (44 kör után):
Sebastian Vettel FERRARI 1:23:34.476 25 vb-pont
2. Lewis Hamilton MERCEDES AMG +11.061 18
3. Max Verstappen RED BULL +31.372 15
4. Valtteri Bottas MERCEDES AMG +1:08.605 12
5. Sergio Pérez RACING POINT FORCE INDIA +1:11.023 10
6. Esteban Ocon RACING POINT FORCE INDIA +1:19.520 8
7. Romain Grosjean HAAS +1:25.953 6
8. Kevin Magnussen HAAS +1:27.639 4
9. Pierre Gasly TORO ROSSO +1:45.892 2
10. Marcus Ericsson SAUBER +1 kör 1
11. Carlos Sainz Jr. RENAULT +1 kör
12. Szergej Szirotkin WILLIAMS +1 kör
13. Lance Stroll WILLIAMS +1 kör
14. Brendon Hartley TORO ROSSO +1 kör
15. Stoffel Vandoorne MCLAREN +1 kör
Kimi Räikkönen FERRARI kiesett.
Daniel Ricciardo RED BULL kiesett.
Nico Hülkenberg RENAULT kiesett.
Fernando Alonso MCLAREN kiesett.
Charles Leclerc SAUBER kiesett.
Az egyéni világbajnokság állása 13 futam után (még 8 van hátra):
Lewis Hamilton MERCEDES AMG 231 pont
2. Sebastian Vettel FERRARI 214
3. Kimi Räikkönen FERRARI 146
4. Valtteri Bottas MERCEDES AMG 144
5. Max Verstappen RED BULL 120
6. Daniel Ricciardo RED BULL 118
7. Nico Hülkenberg RENAULT 52
8. Kevin Magnussen HAAS 49
9. Fernando Alonso MCLAREN 44
10. Sergio Pérez RACING POINT FORCE INDIA 40
11. Esteban Ocon RACING POINT FORCE INDIA 37
12. Carlos Sainz Jr. RENAULT 30
13. Pierre Gasly TORO ROSSO 28
14. Romain Grosjean HAAS 27
15. Charles Leclerc SAUBER 13
16. Stoffel Vandoorne MCLAREN 8
17. Marcus Ericsson SAUBER 6
18. Lance Stroll WILLIAMS 4
19. Brendon Hartley TORO ROSSO 2
20. Szergej Szirotkin WILLIAMS 0
A konstruktőrök világbajnokságának állása 13 futam után:
MERCEDES AMG 375 pont
2. FERRARI 360
3. RED BULL 238
4. RENAULT 82
5. HAAS 76
6. MCLAREN 52
7. TORO ROSSO 30
8. SAUBER 19
9. RACING POINT FORCE INDIA 18*
10. WILLIAMS 4
*A Force India a tulajdonosváltás miatt az összes, a Magyar Nagydíjjal bezárólag összegyűjtött pontját elvesztette.
HIRDETÉS
A részleteket lásd ide kattintva!
A kiemelt kép forrása: AFP/EMMANUEL DUNAND