Francia-belga: A megfontoltság vagy a rámenőség fog győzedelmeskedni?

Franciaország és Belgium mérkőzésével ma este megkezdődnek a legjobb négy küzdelmei a labdarúgó-világbajnokságon. Mindkét együttes dél-amerikai riválist ejtett ki a negyeddöntőben, de amíg a franciák Uruguay elleni diadala papírformának minősült, addig a belgák Brazília elleni győzelmén sokan fölkapták a fejüket. Pedig ez a belga csapat most mutatta meg talán legjobban, hogy mennyire bivalyerős, s hogy bármire képes lehet ezen a vébén. A franciák ugyanakkor rendkívül tudatosan és megfontoltan haladnak előre, eddig minden mérkőzésükön csak annyit adtak ki magukból, amennyire feltétlenül szükség volt a győzelemhez. Vajon most beindulnak, és simán legyőzik a belgákat? Esetleg a belgák Mbappéékat is meg tudják lepni kemény kontrajátékukkal? A választ – játékidőtől függetlenül – valamikor 23:00-23:30 körül fogjuk megkapni, de addig is érdemes eljátszani ezekkel a gondolatokkal. Esélylatolgatás.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Akik már jól beleszoktak abba, hogy focivébé van, azok számára döbbenetes lehet az a tény, hogy bizony, ma este már az első elődöntőre kerül sor, ami azt jelenti, hogy ezzel együtt már csak négy mérkőzés van hátra, és vasárnap véget ér a torna.

Egyszer minden véget ér – hangzik a közhelyszerű nagy igazság. A vébé is véget fog érni ezen a héten, de hogy milyen módon, az nagyon nagy és izgalmas kérdés is egyben. Alapból nehéz megjósolni, hogy a legjobb négybe bejutott válogatottak közül ki érhet fel a labdarúgóvilág trónjára, s kezdheti meg ott négy éves uralkodását, de most talán a megszokottnál is nehezebb tippelni a végső győztes kilétére.

Jól mutatja ezt az a tény, hogy a nyolcaddöntők után a szakértők és a szurkolók többsége is (leszámítva persze a még állva maradt országok drukkereit, szakértőit) brazil diadalt várt a világbajnokságtól, mivel Neymarék mutatták a legmeggyőzőbb játékot, s amióta Titét 2016-ban kinevezték a szövetségi kapitányi posztra, tétmérkőzésen nem volt vereségük. Ez a tézis azonban péntek este megdőlt: Belgium remek első félidei kontrafocival, majd kemény második félidei védekezéssel 2:1-re legyőzte, s hazaküldte a tanácstalanul passzolgató, ívelgető, s szinte mindent a színészkedést már-már mesterfokon űző Neymarra feltévő selecaot, amelynek szurkolói legfeljebb abban találhattak némi vígaszt, hogy ezúttal nem szégyenült meg csapatuk az egész világ előtt, mint négy éve, hazai földön a németek elleni 1-7-el.

Belgium kiejtette az ötlettelen brazilokat

Belgium úgy tudta viszonylag könnyedén két vállra fektetni a brazilokat, hogy a nyolcaddöntőben pokoli módon megszenvedett a talán még általa is előre lesajnált Japánnal, s csak a 94. percben tudta megfordítani a mérkőzést kétgólos hátrányból. Ez a hektikusság jellemezte tehát a vörös ördögöket az egyenes kieséses szakaszban azok után, hogy a csoportkört hibátlanul teljesítették, igaz, egy nem túl erős négyesben szerepeltek, hiszen a szintén elődöntős Anglia mellett Tunézia és Panama személyében két olyan gárda volt még ellenfelük, amelyeknek a világbajnoki részvételét is sokan megkérdőjelezték.

Romelu Lukaku Panama ellen duplázott egy könnyed győzelem során. (Forrás: AFP)

Ilyen előjelekkel készülhetnek a belgák a franciák elleni elődöntőre. Játékosaik számára újdonság lesz a vb-elődöntő műfaja, hiszen először jutottak ilyen messzire, igaz, a belga fociban sem gyakoriak a világbajnoki elődöntők, ugyanis 1986 után másodszor sikerült idáig eljutni.

Afelől ugyanakkor ne legyen kétségünk, hogy ez a belga keret abszolút nem fog megilletődni a nagy lehetőségtől. Ezt egyáltalán nem várhatjuk egy olyan válogatottól, amelynek gerincét az angol Premier League-ben edződő labdarúgók adják.

Az viszont egy nagyon jó kérdés, hogy mégis milyen taktikával lehet legyőzni azt a Franciaországot, amely a takaréklángon is simán teljesített csoportkör után a legjobb tizenhat között a vezetés birtokában elaludt Argentína ellen, s hátrányba került, majd onnan fölébredve gyorsan berámolt három gólt ellenfelének, majd a nyolc között Uruguayt megint nem káprázatos focival, de nagyon eredményes játékkal relatív simán ugyancsak legyőzte?

Amennyiben a belgák ugyanazt az ellentámadásokra építő játékot fogják produkálni (vagy legalábbis kísérletet tesznek rá), mint Brazília ellen, akkor úgy gondolom, hogy Franciaország könnyedén ritmust tud váltani, s képes lesz megfojtani ezt a belga hozzáállást. A galloknak nagyon stabil védelmük van, mondom ezt úgy, hogy Argentína ellen három gólt is kaptak, ugyanakkor ezt leszámítva csak Ausztrália tudta bevenni kapujukat, s ő is csak 11-esből.

Már a negyeddöntők előtti felvezetésben is említést tettem Benjamin Pavard-ról, aki számomra továbbra is egyéni szinten a vébé legkellemesebb meglepetése. Argentína elleni bombagólja simán beférkőzhet a torna tíz legszebb találata közé. Uruguay ellen is remekül tette a dolgát, nagy szerepe volt abban, hogy az Edinson Cavani hiánya miatt meggyengült csapat képtelen volt épkézláb gólhelyzetet kialakítani. Ezen a mérkőzésen azonban egy másik francia védő is megmutatta, hogy képes meccseket eldönteni egy jó megmozdulással. Raphaël Varane-ról van szó, akinek fejesével előnybe kerültek a franciák az urukkal szemben. A rögzített helyzeteknél minden bizonnyal nagy szükség lesz ma is a Real Madrid négyszeres BL-győztes játékosának 191 centiméteres magasságára, hiszen a belga védelem sem panaszkodhat méreteire.

Ha csak a brazilok elleni kezdőcsapatból indulunk ki, akkor láthatjuk, hogy a három belga védő közül Toby Alderweireld 186, Vincent Kompany 190, Jan Vertonghen pedig 189 centiméter magas. Minden bizonnyal ma este is ők fognak a hátsó alakzatban szerepelni.

Persze a franciákat sem kell félteni a légi csatáktól, bár amennyiben ma is az uruk elleni hátvédnégyes fog kezdeni, akkor azért a belgáknak lesz magasságbeli fölényük, hiszen Varane 191 centimétere mellett Benjamin Pavard 186, Lucas Hernandez és Samuel Umtiti pedig egyaránt 183-183 centiméter magasak. Az eddig látottak alapján meglennék lepve, ha nem ez a négyes kezdene ma este is.

Természetesen a meccs nem feltétlenül csak a levegőben dőlhet el, hanem a gyepen is. Mindkét csapatnak több húzóembere is van, de mindkét oldalon ki lehet emelni egy-egy focistát, akik eddig egyértelműen a legjobban teljesítettek a világbajnokságon. A galloknál nem is lehet szó másról, mint Kylian Mbappéról, aki három góljával a francia csapat házi gólkirálya Oroszországban.

Elsősorban az Argentína elleni duplája után kezdtek ódákat zengeni róla szurkolók, szakértők, szakírók egyaránt, s tény és való, hogy Messiék ellen olyan játékra volt képes, amellyel helyet követel magának minimum a világ öt legjobb játékosa között. Uruguay ellen ugyan némileg szürke volt a teljesítménye (a horihorgas uruguayi védők között nem sokszor jutott lövőhelyzetig), de ő egy olyan labdarúgó, aki még akkor is hőssé válhat egy mérkőzésen, ha kilencven percen át nem csinál semmit, majd a 94. percben ő szerzi a győztes gólt.

Eddig mindenki Kylian Mbappét (j) éltette a francia játékosok közül. Az utolsó héten is rászolgál erre? (A felvétel a Peru elleni csoportmérkőzésen készült, amit az ő góljával nyertek meg a franciák.)

Mielőtt még azt hinné az olvasó, hogy Mbappé maga a francia válogatott egy személyben, rátérek a többi sztárra. Köztük elsődlegesen Antoine Griezmannra, aki két gólig jutott eddig a vébén. Az Atlético Madrid csatára ugyan a 2016-os hazai rendezésű Európa-bajnoksággal szemben nem első számú alakja a mostani francia válogatottnak, de eddigi teljesítményével nem okozott csalódást. Uruguay ellen ő szerezte a második, mindent eldöntő gólt, igaz, Fernando Muslera uruguayi kapus hatalmas hibája is kellett ehhez, ami persze Griezmann érdemeiből semmit sem von le.

Ő is abszolút egy olyan játékos, aki egy átaludt mérkőzésen egyszer csak fölébred álmából, s rúg egy olyan gólt, amivel eldöntheti a találkozót. Simán benne van a pakliban, hogy ő lesz a mai mérkőzés nyerőembere. Mbappéhoz hasonlóan képes világklasszis teljesítményre (amit klubjában és a válogatottban is többször láthattunk már tőle), s bizonyosan rengeteg fejtörést fog okozni a belgáknak, akik nyilván rá is külön készülnek, mint Mbappéra.

Minden bizonnyal keményen készülnek a belga védők Olivier Giroud játékára is, akinek azonban eddig nem jött össze a gólszerzés a vébén, de ennek ellenére alapembernek számít, Uruguay ellen amolyan előretolt ékként focizott. Jó kérdése lesz a mérkőzésnek, hogy Giroud, akinek klubot kellett váltania ahhoz januárban, hogy most egyáltalán ott lehessen Oroszországban, megtudja-e törni a gólcsendet vagy esetleg ő lövi vagy fejeli döntőbe a francia csapatot. Az önbizalmának nagyon jót tenne, ha végre be tudná venni az ellenfél kapuját, s továbbjutás esetén a döntőben valószínűleg az eddigieknél nagyobb elszántsággal hajtana, ami egy csúcsformában lévő Griezmann és Mbappé mellett kis túlzással előre borítékolná a francia végső sikert.

A franciák várhatóan a Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, Hernandez – Pogba, Griezmann – Mbappé, Matuidi, Kanté – Giroud összeállításban lépnek pályára ma este. Eddig is ez volt az alapcsapata Didier Deschamps szövetségi kapitánynak, amely Uruguay ellen csak azért nem állhatott össze, mert Blaise Matuidi sárga lapos eltiltását töltötte.

A vb-n él egy olyan szabály, amelynek értelmében az elődöntőktől kezdve mindenki tiszta lappal indulhat, vagyis aki csak egy sárga lapot kapott a torna eddigi szakaszában, annak törlődik a figyelmeztetése, így nem fordulhat elő, hogy valaki két sárga lap miatt lemaradjon a döntőről. Viszont ha a negyeddöntőben kapja meg egy játékos a második sárga kártyáját a vébén, akkor az elődöntőben nem léphet pályára.

Így járt Thomas Meunier a belga oldalon, hiszen Panama és Brazília ellen is figyelmeztetésben részesült. Az ő helyén valószínűleg Thomas Vermaelen fog kezdeni. A brazilok elleni csapathoz képest még egy helyen lehet változtatásra számítani Roberto Martinez szövetségi kapitánytól. Marouane Fellaini helyett jó eséllyel Yannick Carrasco fog bekerülni a kezdőbe.

Hitachi TV-készülékek 5 év garanciával (december 31-ig meghosszabbítva!)

S ha már így rákanyarodtam a belgák várható összeállítására, akkor nézzük meg, kik azok a vörös ördögök közül, akik sikerre vihetik a csapatot ma este, Szentpéterváron!

Aki a franciáknál Mbappé, az a belgáknál Romelu Lukaku. Eddig négy gólt ért el a tornán, amivel a 6 gólos Harry Kane mögött a második helyen áll a góllövőlistán. Ugyan összes eddigi találatát az első két mérkőzésen szerezte (dupla Panama és Tunézia ellen), de az azóta lejátszott találkozókon sem okozott csalódást. Anglia ellen eleve nem jutott szóhoz a tartalékos csapatban. Japán ellen kicsit szürke volt a játéka, lehet, hogy ha nem az, akkor nem kell a belgáknak nagy feltámadást bemutatniuk. A brazilok ellen is gól nélkül maradt, de akadtak lehetőségei, amikkel azonban vagy a brazil védők hathatós munkájának köszönhetően, vagy pedig saját hibájából nem tudott élni. Volt egy nagy gólszerzési lehetősége, ám azt elrontotta.

Várhatóan nagyon fognak figyelni rá a francia védők, hiszen amellett, hogy lábbal nagyon ügyes, fejjel is komoly veszélyt jelent a maga 190 centiméteres magasságának köszönhetően. A francia csapatból többen is közelről ismerhetik a Manchester United csatárát, így pl. Hugo Lloris, a Tottenham kapusa is, akinek – amellett, hogy gólokat kapott tőle – egy igen kellemetlen emléke is van a horihorgas támadóról: 2013-ban, amikor már a Spurs kapuját védte, Lukaku viszont még az Evertonban focizott, a két csapat mérkőzésén egy nagyon szerencsétlen ütközésnek voltak részesei, aminek következtében Lloris fejsérülést szenvedett, rövid időre az eszméletét is elvesztette, s le kellett cserélni.

Reméljük, ma nem történik semmi ilyesmi senkivel sem, de simán benne lehet a mérkőzésben, hogy Lukaku megtöri a hosszas gólcsendet, s megszerzi ötödik gólját a vébén. Nem lesz azonban könnyű dolga a francia védők között, s akkor még finoman fogalmaztam…

Nem mehetünk el szó nélkül a belga válogatott csapatkapitánya, Eden Hazard mellett sem, aki két gólt szerzett eddig a tornán, s karszalagjához méltóan igazi vezéregyénisége a csapatnak, már-már ugyanakkora esze, mint Luka Modrics a horvátoknak. Eddig egyetlen mérkőzésen sem lehetett különösebb panasz a teljesítményére, hiszen mindig nagyon kivette a részét a támadásokból, s ha kellett, akkor a védekezésből is. Jellemzően a bal szélen lódul meg, onnan igyekszik helyzetbe hozni önmagát vagy valamely csapattársát.

Eden Hazard a belga csapat esze. Tudása elég lesz vajon a franciák ellen is? (A felvétel a Tunézia elleni csoportmérkőzésen készült.)

A francia védelem jobb oldalán minden bizonnyal Benjamin Pavard-ra fog hárulni az a feladat, hogy fölvegye a versenyt a Chelsea játékosával. Sok fog múlni azon, hogy Pavard mennyire hagyja élni Hazard-t a bal szélen, valamint az is, hogy Hazard mennyire tud érvényesülni a jobb oldalon, hiszen ott is képes játszani, amennyiben az ellenfél védői rákényszerítik erre. Éppen emiatt képes megforgatni a védelmet, amivel könnyen helyzetbe hozhatja bármely csatárt, de saját magát is, s sikerre vezetheti a belgákat.

Ugyancsak képes lehet a nyerőember szerepében tetszelegni Kevin De Bruyne is, aki Brazília ellen egy csodálatos kontra végén vette be az ellenfél hálóját. A Manchester City középpályása a brazilok ellen egy kissé szokatlan pozícióban, jobboldali támadóként szerepelt, de látszólag remekül érezte magát új helyén, amit gólja bizonyít a legjobban. Roberto Martinez valószínűleg ma este is ebben a szerepkörben fogja pályára küldeni De Bruynét, akinek Lucas Hernandezzel gyűlhet meg leginkább a baja. De Bruyne erősségét jelentik a pontrúgások is (ez Hazard-ra is igaz), vagyis egy szabadrúgásnál, de akár a büntetőpárbajban is jól jöhet a tudása, hiszen nehezen lehet ilyen szituációkban megzavarni.

A védelmet várhatóan alkotni fogó focistákról föntebb már írtam: magas játékosok, akiket irtó nehéz lesz a levegőben megverni, de ahogy a brazilok ellen láttuk, a földön is. Vermaelen kapcsán már jeleztem, hogy feltehetőleg az ő feladata lesz Thomas Meunier pótlása, hiszen eddig nem számított kezdőembernek a világbajnokságon. Vincent Kompany sérülése miatt kihagyta az első két csoportmérkőzést, Panama ellen még a keretbe sem nevezte Martinez kapitány. Anglia ellen csereként már beszállhatott, míg a japánok és a brazilok ellen már kezdett, s a franciák ellen is szerepelni fog. Bűn lenne kihagyni a kezdőből, mivel a selecao ellen is az első perctől az utolsóig szükség volt szolgálataira, s könnyen elképzelhető, hogy a gallok ellen sem lesz egy nyugodt pillanata, főleg, ha hátrányban kell támadniuk Griezmannéknak.

Jan Vertonghen Japán elleni, teljesen véletlenül összehozott csodagólja kellett a belga válogatottnak ahhoz, hogy fölébredjen, s megfordítsa a nyolcaddöntőt az ázsiaiak ellen. Ez jól példázta, hogy ebben a csapatban tényleg bárki képes lehet váratlan megmozdulásokra, amelyek nagyon jól jöhetnek az együttesnek a franciák ellen is. Toby Alderweireld is egy nagyon kemény védőjátékos, az ő munkájára is hatalmas szüksége lesz Belgiumnak, ha története során először be akar jutni a világbajnoki döntőbe.

A végére egy apró érdekesség, ami a franciákra nézve nem túl jó előjel: napra pontosan kettő évvel ezelőtt, 2016. július 10-én került sor az Európa-bajnokság párizsi döntőjére, amelyben a portugálok hosszabbításban 1:0-ra legyőzték a kékeket. Amennyiben ma este a vb-elődöntőben a belgák is jobbnak bizonyulnának, akkor július 10-e lehet a francia foci fekete dátuma.

Nagyon nehéz megjósolni, hogy a franciák megfontolt, rendkívül tudatos játéka vagy a belgák rámenős, bátor focija fog a másik fölé kerekedni ma este, magyar idő szerint 20 órától, a szentpétervári Kresztovszkij Stadionban. Akármi is történik, arról a Sportudvar késő este összefoglalót fog adni, Facebook-oldalán pedig azonnal jelezni fogja a meccs legfontosabb történéseit, úgyhogy ma is érdemes lesz az oldat követni!

A kiemelt kép forrása: dnaindia.com

Leave a Reply