Musa duplájával nyert Nigéria Izland ellen

VIDEÓKKAL – Nagyon izgalmassá tette a D-csoport utolsó fordulóját a nigériai válogatott, amely Ahmed Musa duplájával 2:0-ra verte Izlandot a labdarúgó-világbajnokságon. Az első játékrészben egyetlen kapuralövése sem volt a Szuper Sasok becenévre hallgató afrikai együttesnek, azonban a második félidőben teljesen megváltozott a játék képe, s ez eredményezte Nigéria győzelmét. Jelenleg Horvátország 6, Nigéria 3, míg Izland és Argentína 1-1 ponttal áll a kvartettben, vagyis Messiéknek is van még közepes reményük a továbbjutásra.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A világbajnokság egyik legegzotikusabb mérkőzésén nem számíthattunk gólzáporra, komoly fizikai tesztre viszont annál inkább, miután mindkét csapat játékosai előszeretettel vetik be kivételes testi erejüket. Pedig mindkét oldalon vannak szép számmal labdaügyes játékosok, izlandi oldalon Sigurdsson, Bödvarsson és Finnbogason, nigériai részről pedig Moses, Iheanacho és Mikel sem jön zavarba, ha labdát lát.

Bár az is igaz, hogy a meccs kis túlzással Argentínának volt a legfontosabb, hiszen bármelyik csapat győzelme esetén komoly hátrányba kerültek volna Messiék a továbbjutásért vívott harcban, ez különösen igaz volt arra az esetre, ha Izland nyerne, hiszen akkor az északiak egy horvátok elleni békés iksszel kiejthetnék az argentinokat.

Ehhez képest az első húsz percben a mindkét részről elvégzett negyven méteres bedobások jelentettek látványosságot. A szövetségi kapitányok sem voltak teljesen elégedettek, legalábbis erre utalhatott, hogy az afrikai csapatot irányító Gernot Rohr már a 30. percben melegíteni küldte a kispadon ücsörgő kontingenst. A 36. percben láthattuk az első lábbal vezetett és említésre méltó akciót: Bjarnason tört be a nigériai tizenhatosra, de Balogun ki tudta előle csúsztatni a labdát.

A 41. percben megint Bjarnason akciózott, de középre adott labdájára senki nem érkezett. A 45. percben ennél is nagyobb lehetőség maradt ki: Gylfi Sigurdsson nyesett be egy szabadrúgást, amiről csak cenitekkel maradt le Finnbogason. A hajrát megnyomták az izlandiak, Sigurdsson szöglete után Bödvarsson fejese ment kevéssel a jobb kapufa mellé. Nigéria úgy zárta le a meccs első részét, hogy nem volt kapura menő lövése.

Parádésan kezdődött ugyanakkor a második félidő, Nigéria kapura lőtt. Musa lövését kellett elvetődve fognia Halddórssonnak. Egy perccel később egy izlandi bedobást kifejeltek az afrikaiak, Musa letette Mosesnek, aki végigrobogott vele a pályán, középre adott, a támadást kísérő Musa egy légstoppal megállította a labdát, és mielőtt leesett volna, kíméletlenül bevarrta Halddórsson kapujába.

A gól után percekig kellett ápolni az izlandiak középhátvédjét Ragnar Sigurdssont, miután Musa véletlenül fejbe rúgta térddel a lövés után. A gól, mint általában a gólok, jót tett a meccsnek, Izland is elkezdte magát csipkedni, és Nigériának is voltak további lehetőségei, N’didi lövését kellett védenie Halldórssonnak.

Ne felejtsük el megemlíteni, hogy Ahmed Musa lett az első nigériai játékos, aki két világbajnokságon is gólt szerzett, és az első, aki három gólt ért el a Szuper Sasok színeiben.

A 75. percben úgy tűnt, hogy Musa eldöntötte a meccset: előbb tizenhatról szétbombázta a keresztlécet, majd fél perccel később egy gyönyörű egyéni akció végén elfektetve védőket és kapust is, a kapuba vágta a labdát.

A 82. percben óriási lehetőséget kapott a szépítésre Izland, miután Ebuehi teljesen fölöslegesen rúgta vádlin Finnbogasont, a játékvezető pedig videózás után tizenegyest ítélt. Gylfi Sigurdson azonban csúnyán a kapu fölé küldte a labdát.

A hátralévő percekben Izland még próbálkozott, de a nigériai kontrákban folyamatosan benne volt a gólveszély. Gól viszont már nem született, azaz Nigéria három pontot szerezve a csoport második helyére lépett, és Argentína reményeit is életben tartotta, amelyikkel majd az utolsó fordulóban mérkőzik meg kedden.

A kiemelt kép forrása: FIFA/GETTY IMAGES

Leave a Reply