Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Hazai Pálya > A futamgyőzelem nem, a dobogó viszont összejött Michelisz Norbinak a Hungaroringen

A futamgyőzelem nem, a dobogó viszont összejött Michelisz Norbinak a Hungaroringen

VIDEÓVAL – Két alkalommal is dobogóra állhatott Michelisz Norbert a Túraautó Világkupa (WTCR) magyarországi hétvégéjén, azonban egyik esetben sem annak tetejére. A szombati futamot a harmadik, a mai másodikat pedig a második helyen zárta. A többi magyar induló is remekül helytállt az ismételten fergeteges hazai közönség előtt.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

ELSŐ FUTAM

Hiába indult az élről, a rajtnál előbb egy pozíciót vesztett Michelisz Norbert, majd a kettes kanyarban szendvicsbe került, és több helyet is visszacsúszott a BRC Racing magyar versenyzője a Hyundai-jal a Túraautó Világkupa első hungaroringi versenyén. Yvan Muller mögött találta magát, végig küzdött a harmadik helyért, amit a közönség lankadatlan szurkolásának köszönhetően az utolsó előtti körben meg is szerzett.

Az első helyen a francia Yann Ehrlacher végzett az All-Inkl.Com Münnich Motorsport Honda Civicjével, mögötte csapattársa, az argentin Esteban Guerrieri lett a második, Michelisz Norbert pedig a harmadik.

A pole pozíció megszerzése után joggal remélhette a közönség, hogy meglesz a győzelem, Michelisz Norbert azonban az időmérő után pontosan tudta, mire számíthat: a BRC Racing magyar versenyzője azt mondta, ismeri a Hondákat, tudja, hogy jól rajtolnak. Így is lett. A francia Yann Ehrlacher olyan bődületesen nagyot rajtolt, hogy a hatodik helyről a harmadik helyre ugrott, majd az elején zajló kakaskodást kihasználva az élre állt, és nem is adta ki a kezéből az első helyet egészen a leintésig. Csapattársa, az argentin Esteban Guerrieri tartotta vele a ritmust, senkitől sem zavartatva teljesítették a 12 körös első futamot.

Michelisz Norbi az első kör első kanyarjában kedves kis szendvicsbe került: egyik oldalról Guerrieri, a másik oldalról saját csapattársa, Gabriele Tarquini szorongatta. Nem tudta tartani a helyét, több pozíciót is visszacsúszott és Yvan Muller mögé került. A többszöri ritmuskiesés, és az újabb pozícióvesztés ellenére egy percre sem adta fel, végig keményen támadta az előtte szintén egy Hyundai-t kormányzó franciát. Folyamatosan nézelődött, kereste a pozíciót az előzéshez, de egészen az utolsó előtti körig kivárt, majd a célegyenes végén kihasználta a tempóelőnyt és megelőzte a mumusát.

Csalódottságnak nyoma sem volt Michelisz Norbertnek az eredményhirdetés utáni tájékoztatón. “A rajtom nem volt a legrosszabb, de a győzelemhez ez persze nem elég. Esteban nagyon korán mellém került, az első kanyarban próbáltam védeni az ívet, de Guerrieri ugyanazt csinálta mellettem, így nehéz volt. Igyekeztem agresszív maradni, amennyire lehet a falnak tolni. A hármas kanyarban meg tudtam előzni Gabriele Tarquinit, utána pedig Yvan Muller következett, megint. Nagyon közel voltunk egymáshoz, arra vártam, hogy hibázzon. Egyszer össze is értünk, utána is nyomás alatt tartottam, végül sikerült is megelőzni.”

A fiatal futamgyőztes Yann Ehrlacher boldogan nyilatkozott az eredményhirdetés utáni sajtótájékoztatón: “Fantasztikus rajtunk volt, ki tudtam használni a helyzeteket, hogy előrébb kerüljek, szerencsésen alakult minden, elmondhatatlanul érzem magam.”

Csapattársa, a harmadik helyezett Esteban Guerrieri is hasonlóan vidáman foglalta össze a futamon történteket: “Nagyon jól sikerült a rajt, de őszintén szólva szerencsés voltam, minden összejött, abszolút elégedett vagyok az eredménnyel, jó a Hondákat az élen látni.”

A mezőny további négy magyar résztvevője közül a Michelisz Norbert csapatában, a M1RA-ban versenyző Nagy Dániel teljesített a legjobban, hetedik lett. A KCGM Honda Civicjét vezető Tassi Attila a 19. helyen ért célba, a Zengő Motorsport pilótái, vagyis Szabó Zsolt és Nagy Norbert a 22., illetve a 27. helyen zártak.

A Zengő Motorsport versenyzői nem igazán tudták leplezni csalódottságukat, de mindketten bíznak a vasárnapi jobb folytatásban.

“Nem úgy alakult a rajtom, ahogy szerettem volna, elmelegedtek a gumik. A rajtnál tudtam ugyan előzni a kavarodásban, de aztán visszaestem. Az időmérőn többször is átléptem a limitet a 11-es kanyarban, amiért elvették a gyors körömet. Egy ilyen rosszabb nap után a hazai közönség segít lehiggadni” – elemezte a szombati teljesítményét Szabó Zsolt.

Csapattársa, Nagy Norbert sem elégedett a futamon történtekkel. “A rajtnál két kerékkel a fűre mentem, tudjuk, hogy ilyenkor mi történik. Szerencsére kevésbé sérült az autó, mint amilyen súlyosnak tűnt elsőre a becsapódás, reméljük, hogy holnapra topformába tudjuk hozni a Cuprát.”

A szabadkártyás Tassi Attila a technikával bíbelődött a hétvége első napján: Szenvedtünk a beállításokkal, nem úgy működik a Honda, ahogy szeretnénk. A rajt nem volt rossz, de ki kellett kerülnöm egy balesetet, azután Zsoltival (Szabó – a szerk.) mentem együtt. Az autó azt jelezte, hogy forr a víz, hűteni kellett a motort. Bárhol végezzek is, hatalmas pluszt jelent, hogy támogatnak a nézők, nagyon jó ilyen hangulatban versenyezni.”

A másik szabadkártyás Nagy Dániel a hetedik helyen ért célba, érthető, hogy elégedetten idézte fel az eseményeket. “Közepes volt a rajtom, az első kanyarban én is nehéz szituba keveredtem, de kimaradtam a csetepatéból, ehhez mondjuk szerencse is kellett. Aztán három-négy körön keresztül tudtam tartani Tarquini tempóját, sőt, volt, hogy gyorsabb is voltam nála, még a lökhárítónk is összeért. A terv az volt, hogy az utolsó körökben begyújtom a rakétákat, de elfogytak a gumik, úgyhogy ezt nem sikerült megvalósítani.”

MÁSODIK FUTAM

Nagy Dániel a második helyről rajtolva, okos versenyzéssel a második helyen ért célba a túraautó-világbajnokság magyarországi hétvégéjén, a vasárnapi nyitó futamon. Úgy, hogy végig maga mögött tudta tartani a magyarok mumusának számító, négyszeres túraautó-világbajnok Yvan Mullert.

Habár többször is közel került az élen haladó Rob Huff Volkswagen Golf GT TCR-éhez, nem kapkodta el, nem akarta túltolni, hanem éretten, higgadtan versenyezve behozta a második helyre a M1RA Hyundai i30 N TCR-ét.

A Hungaroring közönségének vastagon benne volt a keze ebben a dobogóban, megállás nélkül biztatták a magyarokat, akik remek akciókkal hálálták meg a szurkolást.

Miközben Nagy Dániel a dobogós helyét őrizgette, addig a többi magyar a sűrűjében állt helyt. Michelisz Norbert rögtön a rajt után feljött a nyolcadik helyre, szinte azonnal az előtte haladó Sébastien Loeb Racinges Mehdi Bennani Golfjának lökhárítóján találta magát. A hatodik körben meg is előzte, de a marokkói gyorsan visszavette a pozíciót. Michelisz Norbi – hasonlóan padavanjához, Nagy Dánielhez – nem kockáztatott, hanem kivárt, hiszen az alatta duruzsoló Hyundai láthatóan gyorsabb volt a Golfnál. A nyolcadik körben ugyanott, ahol korábban, a kettes kanyarban bújt be Bennani mellé, ezúttal meg is tartotta a pozícióját, a kockás zászló a nyolcadik helyen intette le a helyi hőst.

A másik BRC Racing Teames Hyundaijal Gabriele Tarquini is villantott, a 10. körben előzte meg Esteban Guerrieri Hondáját, és feljött a negyedik helyre. Az utolsó körökben már nem volt változás, a végeredmény ez lett: Huff, Nagy Dániel, Muller, Tarquini, Guerrieri, Michelisz Norbert.

A Zengő Motorsport Cupráival Szabó Zsolt a kilencedik, Nagy Norbert a 11. lett. Tassi Attila a rajtrács végéről, a 26. helyről rajtolva a 18. helyen hozta be a KCMG Hondáját.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

HARMADIK FUTAM

Michelisz Norbert az élről indult ugyan a vasárnapi főfutamon, ezúttal azonban nem a Hondák előzték meg a rajtnál, ahogy szombaton történt, hanem csapattársa, Gabriele Tarquini zárta előtte az ideális ívet. A hetedik körig egymás mögött autóztak, majd jött az eső miatti leintés.

A piros zászlós szünet alatt mindenki maga dönthette el, hogy slick- vagy esőgumikon folytatja, a többség nem bízott a tartós esőben, és maradt slicken. Jó döntésnek bizonyult, mert – kis képzavarral élve – valójában nagyobb volt az eső füstje, mint a lángja. A biztonsági autó mögül újraindított mezőnyt továbbra is Tarquini vezette, mögötte Michelisz Norbi, harmadik helyen pedig Muller haladt.

Michelisz Norbert autójának jobb elejéről a kasztni egy darabja elég vészjóslón lifegett a verseny hátra lévő részében, de ez sem zavarta a magyart abban, hogy körről körre közelebb kerüljön csapattársához. Sajnos azonban a körök elfogytak, pedig ha van még belőle egy-kettő, akkor meg tudta volna szerezni az első helyet.

Így maradt a második pozíció, a centikben mérhető, szinte bosszantóan kicsi különbség, majd az eső és jégverés után a pezsgőfürdő a dobogón.

Michelisz Norbi némi csalódással a hangjában nyilatkozott a jégeső által megbolondított díjátadó után. “Sajnos a rajtom átlagosra sikerült, ezen ment el minden. Kicsit rossz érzés, hogy nem nyertem itthon, de ez nem a világvége. A hazai közönség szeretete már inkább pluszt jelent nekem, mint nyomást, erre tegnap szükségem is volt. Sajnálom, hogy ma nem tudtam többet hozzátenni a teljesítményemhez” – mondta a magyar versenyző, aki a futamgyőzelem nélkül is értékes pontokat szerzett Magyarországon, összetettben a negyedik helyen áll 75 ponttal.

Nagy Dániel a délutáni második hely után kora este is nagyot autózott, hatodik helyen hozta be a Michelisz-csapat, a M1RA Hyundai i30 N TCR-ét.

A Zengő Motorsport versenyzői közül Nagy Norbertnek sikerült jobban a főfutam, 11. lett, csapattársa, Szabó Zsolt idő előtt feladta, így a 23. helyen zárt a Cuprával, őt azonban valószínűleg kárpótolja, hogy a vasárnapi nyitó futamon a kilencedik lett, ezzel pedig megszerezte saját, és a Zengő Motorsport első világkupás pontjait.

Szépen teljesített a KCMG Hondájával Tassi Attila is, aki a 26. helyről indult és a 17. helyen intette le a kockás zászló.

A szurkolók szemmel láthatóan és füllel hallhatóan üdvözölték, hogy előbb a nyitófutamon Nagy Dániel, majd a főfutamon Michelisz Norbert tudta maga mögött tartani Yvan Mullert. A francia az elmúlt években többször is összeakadt a magyarok kedvencével, de a hazai pályán pici revánsot tudtak venni rajta a történtek miatt.

A Zengő Motorsport megmutatta, mekkora volt a leintés utáni zivatar:

Leszakadt az ég

Bár azt mindig is tudtuk, hogy a hungaroringi pályán percről-percre változhat az időjárás, de ez azért erős váltás ..

Közzétette: Zengő Motorsport – 2018. április 29.

Folytatás május 10-12-én a legendás nürburgringi pályáról, a Nordschlaiféről.

A kiemelt kép forrása: index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Top