Egy focicsapat, amely kispályás hobbiból indult, de ma már nagypályán is vitézkedik – bemutatjuk a Sinter FC-t!

VIDEÓVAL - Magyarországon manapság megszámlálhatatlanul sok kispályás labdarúgócsapat létezik. Közülük sok csak baráti alapon működik, s jellemzően pár év múltán feloszlik. Van néhány, amely több éve szerepel különböző bajnokságokban, s ma már a közösségi médián keresztül is gyűjt szurkolókat, és esetleg még szponzorokkal is rendelkezik. De olyan csapat, amely egy egyetemi kispályás focibajnokságban négy együttest is ki tud állítani, amely támogatók sokaságával büszkélkedhet, és amely mára már a fejlődésnek olyan szintjére jutott, hogy a megyei harmadosztályú nagypályás pontvadászatban is részt vesz, és ott is komoly célokat fogalmaz meg magának, csak egy van. A Sinter FC. A klub 2009-ben egy középiskolai osztályban kialakult baráti körből jött létre amolyan hobbiként, de napjainkban a Debreceni Egyetemen már igen profi módon működik, s a