Itt vagy
Főoldal > 2018 > április > 09

Felemás magyar kezdés a Túraautó Világkupában

VIDEÓKKAL – Egy kiesés, egy hetedik és egy ötödik hely – ezzel kezdte meg szereplését az idén debütáló Túraautó Világkupában (WTCR) Michelisz Norbert. A BRC Hyundai magyar pilótája a szombati első futamon nem tudott célba érni, mivel kitört a bal hátsó kereke. A vasárnap rendezett második és harmadik versenyen egyaránt pontokat szerzett, előbbin a mezőny sűrűjéből indulva tudott jól végezni, utóbbin viszont nem jól jött ki a rajtból, de aztán szépen tartotta helyezését. A Zengő Motorsport pilótái, Szabó Zsolt és Nagy Norbert is a mezőny végén kullogtak az egész hétvégén, vagyis még bőven van mit rendbe rakni a magyar istállónál.

MotoGP: Flúgos futam Argentínában

VIDEÓKKAL – A gyorsaságimotoros-világbajnokság Argentin Nagydíján volt minden, mint a búcsúban. Kaotikus volt a rajt, mivel a fölszáradó pályán nagy volt a tanácstalanság azzal kapcsolatban, hogy száraz vagy esős gumikkal vágjanak-e neki a futamnak a pilóták. Az egyébként számos nagy csatát hozó verseny fő pillanata egyértelműen akkor jött el, amikor Marc Marquez és Valentino Rossi vívtak meg egymással, a spanyol azonban elvesztette a fejét, s kilökte a Doktort. Marquez a futam után bocsánatot akart kérni Rossitól, aki azonban elhajtotta őt. A versenyt végül Cal Crutchlow nyerte Johann Zarco és Alex Rins előtt.

Vettel a sivatagban is legyőzhetetlennek bizonyult

Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, vagyis az idei második versenyen is őt intette le elsőként a kockás zászló. A németnek úgy sikerült győznie, hogy Valtteri Bottas megszorongatta az utolsó körökben, de nem tudott eléggé közel kerülni hozzá. A dobogóra még Lewis Hamilton állhatott föl. Kimi Räikkönen egy elhibázott kerékcsere miatt kiesett, a Ferrari egyik szerelője pedig lábtörést szenvedett a kiállás során, ami miatt komoly pénzbüntetést kapott az olasz istálló. Pierre Gasly, a Toro Rosso fiatal pilótája okozta a legkellemesebb meglepetést, ugyanis a negyedik helyre hozta be a Honda-motorral hajtott autóját. Nem lesz idejük sokat pihenni a csapatoknak és a versenyzőknek, hiszen ezen a hétvégén már jön is a következő futam Kínában.

Top