Leálltak a Prost-film forgatásával

Valószínűleg sokan néznének meg szívesen a moziban, vagy otthon a tévé előtt ülve egy, a négyszeres Forma-1-es világbajnok, Alain Prost életét földolgozó filmet. Sokáig úgy tűnt, erre csak idén májusig kell várni, mivel megkezdődött az önéletrajzi mű forgatása. Csakhogy a L'Équipe hétvégi értesülése szerint a film munkálatai tavaly nyáron holtpontra jutottak, s így kérdésessé vált az is, elkészül-e valaha az alkotás. Most úgy tudni, hogy egy kínai céggel folytatódhatna a film készítése, mivel ők feltehetőleg több pénzt tudnának adni egy autósportos tematikájú mozi megvalósítására. Egy biztos, jó lenne látni valaha is ezt a filmet! Korábban arról szólt a fáma, hogy a Prost című alkotást idén májusban mutathatják be, a L'Équipe azonban vasárnap arról írt: gyakorlatilag fix, hogy idén nem lesz készre

Az olimpia ellenére is kerülik Dél-Koreát a turisták

Nem gyakoroltak jótékony hatást a februári téli olimpiai játékok a dél-koreai turizmusra, s akkor még nagyon enyhén fogalmazok. A szöuli turisztikai minisztérium adatai szerint februárban 16 és fél százalékkal esett vissza az országba látogató külföldiek száma az egy évvel korábbihoz képest. Látva az ötkarikás játékok erősen közepes látogatottságát, nem nagyon lepődhetünk meg a fejleményeken. Nem mondhatnánk, hogy a NOB erőssége mostanában az olimpiai rendezővárosok kiválasztása. Rió minden idők talán legnagyobb bukása volt, amit jól bizonyít az a tény (is), hogy a brazil metropolisz a 2016-os nyári játékok befejezése óta a csőd szélén áll, s valószínűleg még évekig, ha nem évtizedekig nyögheti a gondokat. Szocsit sem nevezhetjük egy jól lezajlott olimpiának, hiszen legtöbbünknek a pokoli sok, a helyszínek fölhúzására elvert pénz és