Vettel ismét a bokszban verte Hamiltont Melbourne-ben

A tavalyi évhez hasonlóan idén is Sebastian Vettel győzelmével kezdődött a Forma-1-es szezon. A Ferrari négyszeres világbajnoka csak úgy, mint 2017-ben, most is jobb bokszutcai taktikájának köszönhetően került az élről startoló, s a versenyt a Biztonsági Autó pályára küldéséig kontrolláló Lewis Hamilton elé. A Mercedes pilótája onnantól fogva, hogy az üldöző szerepébe kényszerült, nem tudta visszavenni a vezetést, így ismét be kellett érnie a második hellyel. A dobogóra Kimi Räikkönen állhatott még föl. Nem sokkal maradt el a Red Bull tempója sem a két élcsapatétól, úgyhogy ez egy izgalmas szezont vetít előre, mint ahogy az is, hogy a McLaren, a Renault és a Haas is rendkívül bíztatóan kezdett, igaz, legutóbbinak egyik pilótája sem láthatta meg a kockás zászlót, mivel elromlott az istálló új kerékrögzítési rendszere a bokszutcában, így mindketten a futam föladására kényszerültek a rosszul föltett abroncsok miatt.

Hamilton simán eljött a rajtnál a pole pozícióból, mögé a két Ferrari, Räikkönen és Vettel sorolt be. Kevin Magnussen a külső ívre helyezkedett, ezzel meglepte Max Verstappent, átvette tőle a 4. pozíciót. A másik Red Bullt hajtó Daniel Ricciardo maradt a 8. helyen (ahová büntetése miatt került az időmérős 5. helyezés után), Romain Grosjean és Nico Hülkenberg mögött. Valtteri Bottasnak, aki az időmérő edzésen 27 g-vel csapódott a korlátnak, ezért nem érezte jól magát a rajt előtt, szintén nem sikerült jól a start, a finn az első köröket a 15. helyen töltötte.

Bottas első éles előzésére a 10. körig kellett várni, akkor Esteban Ocon Force Indiáját hagyta maga mögött. Nem sokkal ezután Verstappen borzolta a kedélyeket, aki – miután a gumik túlmelegedésére panaszkodott – elvesztette a türelmét a Haas mögött, és egy 360 fokos piruettet mutatott be.

A holland a kilencedik helyre tudott visszaállni. Nem sokkal később Pierre Gasly autója lassult le, kékes füst szállt ki a Toro Rossóból – kiderült, hogy a Honda elszenvedte az idei első motorhibáját, ami a francia kiállásához vezetett.

Hamilton az élen egyenletes tempót diktált, a brit előnye először a 16. körben haladta meg a 3 másodpercet Räikkönennel, illetve a finnt szorosan követő Vettellel szemben.

Räikkönen nyitotta meg a kerékcserék sorát a 19. körben, az ultralágyak helyett a lágy (sárga) gumikat kapta meg, közben csak egy pozíciót veszített. A Mercedes azonnal reagált, a következő fordulóban kihívták Hamiltont, aki a finnhez hasonlóan a lágy abroncsokon tért vissza a pályára.

A vezetés ezzel Sebastian Vettel ölébe hullott, aki csendesen már a biztonsági autó beküldéséért fohászkodott.

A Haas-Ferrarik remeklése a 24. fordulóig tartott. Magnussen a negyedik helyről állt ki kereket cserélni, de alig hogy visszatért a pályára, félrehúzódott és megállt. A dán a rádióban futóműhibát jelzett, de úgy tűnt, hogy a szerelők rögzítették rosszul a bal hátsó kereket. Másfél perccel később végleg ráfagyott a mosoly Günther Steiner csapatvezető arcára: Grosjean autója is megállt, a két Haas egy körön belül kiesett! Mivel mindkét leállás közvetlenül a kerékcsere után történt, vélhetően a Haas új kerékrögzítési rendszere okozta a bajokat.

A virtuális biztonsági autót kihasználva a vezető Vettel, illetve a Haas F1 problémái után a 4. helyre felzárkózó Ricciardo is kiállt a gumifrissítésre. Általános meglepetésre Vettel megtartotta a vezetést, ami joggal aggasztotta Hamiltont. „Én hibáztam, vagy a (virtuális) biztonsági autó miatt kerültünk hátrányba?” – kérdezte tanácstalanul rádión keresztül a Mercedestől. A világbajnok nem hibázott, inkább a Ferrarinak volt szerencséje a Biztonsági Autóval, illetve azzal, hogy kivárták a megfelelő pillanatot a cserére.

Mindkét Haas elszállt a rossz kerékrögzítés miatt, pedig története legjobb eredményét produkálhatta volna a csapat. (Forrás: AFP/William West)

Féltáv után, a 32. kör végén engedték el újra a mezőnyt, Vettel megőrizte a vezetést Hamilton, Räikkönen, Ricciardo, a csendesen előrelopakodó Fernando Alonso (McLaren), Verstappen, Hülkenberg és Bottas előtt. A következő 10-12 perc feszülten, de helycserék nélkül telt el. Hamilton nem akarta szem elől téveszteni Vettelt, DRS-távolságon belülre zárkózott fel, de a Ferrari-pilótának voltak még tartalékai. A 46. fordulóban Vettel 1:26,785 perccel megfutotta a verseny addigi legjobb körét, amire Hamilton 1:26.523-mal válaszolt, jelezve, hogy versenytempóra a Ferrari partiban van a Mercedesszel. Ez jó előjel a szezon egészére nézve.

Hamilton a verseny hajrájára fordulva berádiózott a Mercedesnek: „Nyomhatom már neki? Szóljatok, ha igen!”, amivel egyértelművé tette a szándékait. Nem sokkal ezután, a 47. fordulóban azonban elfékezte magát, ezzel Vettel újra 3 másodperces előnyhöz jutott. A világbajnok körről körre dolgozta le a hátrányát. Räikkönennek közben hátrafelé is figyelnie kellett, Ricciardo ugyanis egyre közelített hozzá. Alonso a remek 5. helyet őrizte a Mclaren-Renault-val, az ő visszapillantó tükrében Verstappen Red Bullja lett egyre nagyobb.

Carlos Sainzot közben másféle veszély fenyegette: a spanyol jelezte, hogy háborog a gyomra, gyengének érezte magát az autóban, miközben a 10. pozíciót őrizte Sergio Pérez (Force India) előtt.

(Forrás: AFP/William West)

Vettel az utolsó körökben fejben „egyben maradt”, és több mint 5 másodperces előnnyel megelőzte Hamilton Mercedesét. Hamiltonnak lesz néhány kellemetlen kérdése a Mercedes mérnökeihez. Räikkönen a 3. hellyel gondoskodott arról, hogy a Ferrari konstruktőri vb-tabella élére álljon, Daniel Ricciardo pedig négy helyet tudott javítani a rajtpozíciójához képest.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY:

1. Sebastian Vettel FERRARI 1:29:33.283 25 pont
2. Lewis Hamilton MERCEDES AMG +5.036 18 pont
3. Kimi Räikkönen FERRARI +6.309 15 pont
4. Daniel Ricciardo RED BULL +7.069 12 pont
5. Fernando Alonso MCLAREN +27.886 10 pont
6. Max Verstappen RED BULL +28.945 8 pont
7. Nico Hülkenberg RENAULT +32.671 6 pont
8. Valtteri Bottas MERCEDES AMG +34.339 4 pont
9. Stoffel Vandoorne MCLAREN +34.921 2 pont
10. Carlos Sainz Jr. RENAULT +45.722 1 pont
11. Sergio Pérez FORCE INDIA +46.817
12. Esteban Ocon FORCE INDIA +1:00.278
13. Charles Leclerc SAUBER +1:15.759
14. Lance Stroll WILLIAMS +1:18.288
15. Brendon Hartley TORO ROSSO +1 kör
Marcus Ericsson SAUBER kiesett
Szergej Szirotkin WILLIAMS kiesett
Romain Grosjean HAAS kiesett
Kevin Magnussen HAAS kiesett
Pierre Gasly TORO ROSSO kiesett
Az egyéni világbajnokság állása, mivel egy futam telt el, egyezik a verseny végeredményével.
A KONSTRUKTŐRI VILGÁBAJNOKSÁG ÁLLÁSA (1 futam után):
1. Ferrari 40 pont
2. Mercedes AMG 22 pont
3. Red Bull 20 pont
4. McLaren 12 pont
5. Renault 7 pont
6. Williams 0 pont
7. Sauber 0 pont
8. Haas 0 pont
9. Toro Rosso 0 pont
10. Force India 0 pont
A Forma-1-es világbajnokság április 8-án, a Bahreini Nagydíjjal folytatódik.
A kiemelt kép forrása: Ferrari Media/CR2/CALLO ALBANESE

Leave a Reply