Fernando Alonso elképesztő kihívása: az F1-ben és az endurance-vb-n is rajthoz áll idén

Ahogy az hónapok óta tudható, Fernando Alonsót nem csak a Forma-1-ben láthatják idén az autósportok szerelmesei. A kétszeres világbajnok spanyol ugyanis a száguldó cirkusz mellett egy számára új sorozatban is ott lesz a mezőnyben, mivel bekerült a Toyota endurance-világbajnokságon induló csapatába. Alonso ígéretes évnek tartja 2018-at, hiszen meglátása szerint a McLaren-Renault és a Toyota is nagyon jól teljesíthet ebben az évben. Sokan várják már kíváncsian (velem együtt), hogy milyen sikerességgel lesz képes egyszerre két világbajnokságban is versenyezni.

36 éves korában, amikor már szépen lassan közelít karrierje végéhez, Fernando Alonso csak két F1-világbajnoki címmel (2005, 2006) rendelkezik. Talán ennek tudható be leginkább, hogy a spanyol egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy más sorozatokban is kipróbálja magát, hátha azokban még lesz sikerélménye. Így végül úgy döntött, hogy megkeresi magának a dicsőséget és a vezetés élményét, s másutt is harcba száll a győzelmekért. Ez nem újkeletű dolog Alonso esetében, hiszen tavaly rajthoz állt az indianapolisi 500 mérföldes futamon, közismert nevén az Indy 500-on is, ahol több körön át vezetett, végül azonban a Honda-motor kilehelte a lelkét, így nem tudta befejezni a világ egyik legrangosabb versenyét. A spanyol már akkor kilátásba helyezte, hogy mivel nagyon élvezte az amerikai száguldást, ezért nem zárja ki annak lehetőségét, hogy más sorozatokban is szerepeljen, ugyanakkor miután a McLaren lecserélte a Hondát a Renault-ra, egyértelművé vált számára, hogy nem fogja eldobni a Forma-1-et. Így az nem jöhetett szóba, hogy esetleg az IndyCar-ban is állandó ülést kapjon, vagyis maradtak a javarészt európai helyszíneken zajló sorozatok. Így tette le végül voksát az endurance-világbajnokság, vagyis a megbízhatósági autózás mellett, s leszerződtette a Toyota alakulata. Alonsónak nagy álma, hogy megszerezze a Hármas Koronát, vagyis megnyerje a Monacói Nagydíjat, az Indy 500-at és a le mans-i 24 órás versenyt is. Monte-Carlóban már sikerült a dobogó tetejére állnia, idén júniusban pedig meg lehet a le mans-i diadal is. Az bizonyos, hogy ebben az évben nem fog rajthoz állni Indianapolisban, de szeretne még párszor eljutni oda is.

Fernando Alonso számára nem lesz teljesen új az endurance-ozás, hiszen januárban részt vett a daytonai 24 órás viadalon is. Ezen kívül további 26 versenyhétvégét fog teljesíteni 2018-ban, amik közül hét május 27. és július 8. közé fog esni. “Jelen pillanatban úgy gondolom, meg tudom csinálni – nyilatkozta a spanyol még Barcelonában, az előszezoni tesztek során. Ismerem az együléses autókat, a gumikat, a hibrid motorokat, a pályákat, az utazásokat… Sok dolog van tehát pályafutásom jelenlegi szakaszában, amit jól tudok kezelni”.

“A mentális megközelítés szempontjából ez nem jelent gondot, mert minden alkalommal, amikor bepattansz az autóba, versenyképes akarsz lenni. Fizikailag is rendben vagyok. Az utazások jelentik számomra az egyetlen aggodalmat. Utazni sok energiába kerül, nekem pedig nagyon hatékonynak kell lennem a fontos pillanatokban. Minden késlekedés, minden kihagyott kapcsolati lehetőség fájni fog ebben az évben” – tette hozzá.

“Programja teljesíthető, de nem lesz egy sétagalopp”

Bizonyos tudósok úgy vélik, hogy a spanyol egészségére nem jelent túlzott kockázatot a kettős terhelés. “Programja teljesíthető, de nem lesz egy sétagalopp – nyilatkozta Eric Berton, az Etienne-Jules Marey Mozgalom tudományos intézetének igazgatója a francia Nemzeti Sportnak, a L’Équipe-nek. A megfelelő előkészítéssel megvalósítható. A pilóták kiváltságos körülmények között fejlődnek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy figyelmüket a versenyre összpontosítsák”. Damien Davenne, a caeni egyetem oktatója és egyben alvásszakértő úgy véli, Alonsó esetében a pihenés szempontjából két időszakot lehet majd azonosítani: az “elfoglalt” és a “kezelhető” időszakot. Először júniusban, a Kanadai Nagydíj és a le mans-i 24 órás verseny idején lehet majd ezt megfigyelni rajta, elsősorban azért, mert rövid időn belül kell egyik földrészről a másikra utaznia, hogy két versenyen is ott lehessen. Ezeket az időszakokat persze csak szakértő szemmel lehet észrevenni: “A váltás szakaszában lesz, de ez valójában nem lesz probléma egy olyan versenyen, amelyen van pilótaváltás és pihenés. Ez egyben egy olyan periódus is lesz számára, amikor kevesebb alvásra lesz szüksége”. “Az október hónap (öt verseny szeptember 30. és október 28. között, köztük ázsiai, oroszországi és észak-amerikai viadalok is – a szerk.) a legkomplikáltabb” – tette hozzá. Ennek oka, hogy télen megnövekszik az alvásigény, amit elsősorban a szezon végére felhalmozódó fáradtság idéz elő.

A McLarennél nem aggódnak amiatt, hogy Alonso nagyon erős programja befolyással lehetne a teljeítményére. “A pilóták nagyon jól edzettek, fizikóterapeutáik vannak, és műszakok szerinti napi időbeosztásuk van, ami elég időt biztosít neki az alvásra – részletezte Éric Bouiller, a csapat igazgatója. Fernando visszatér egy versenyhétvégéről ugyanazon alapon, mint amikor önök elutaznak a világ másik felére, és 24 vagy 48 órában működniük kell” – nyilatkozta az újságíróknak Melbourne-ben, a hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

Tehát úgy néz ki per pillanat, hogy Fernando Alonso felkészült a nagy kalandra. Most már csak az a kérdés, hogy a McLaren és a Toyota felkészült-e arra, hogy sikerekkel tegye széppé ezt a kalandot a spanyol kíválóság számára. Az idő előre haladtával kiderül… Én a magam részéről mindenesetre szurkolok neki, hogy sikerüljön teljesítenie minden versenyét, s ezt mondom úgy, hogy sosem voltam nagy Alonso-drukker.

A kiemelt kép forrása: T.Gromik/L’Équipe

Leave a Reply