Öt megválaszolatlan kérdés a Forma-1-ről

Már csak hármat kell aludniuk a Forma-1 szerelmeseinek, ugyanis pénteken hajnalban az első szabadedzéssel kezdetét veszi a száguldó cirkusz idei szezonja Ausztráliában. Mint ahogy mindig, most is sok kérdés foglalkoztatja az autósportos közvéleményt az idény startja előtt, számos versenyzőre és csapatra lesz érdemes odafigyelni. A Sportudvar most öt kérdést fogalmaz meg a 2018-as évaddal kapcsolatban, amelyekre csak az esztendő folyamán kaphatunk választ.

Három istálló lesz harcban a vb-címért?

Azután, hogy a Red Bull 2010 és 2013 között majdhogynem osztatlanul uralkodott a Forma-1-ben, 2014 óta a Mercedes dominál hasonlóképpen, amit mitsem bizonyít jobban az az adat, hogy az ezüst nyilak az elmúlt négy idény 79 futamából 63-at megnyertek. Toto Wolff istállóját tavaly alaposan megszorongatta a Ferrari a szezon első felében, ám a nyári szünet után az addig éllovas Sebastian Vettel túlzottan idegesnek és ebből fakadóan megbízhatatlannak bizonyult, a németek viszont nem inogtak meg, s maradtak a trónon. Abban viszont minden szakértő egyetért, hogy idén mindkét félnek fejlődnie kell, minden bizonnyal még versenyképesebbé kell válnia, ha a csúcsra szeretne érni. „Szimulációink szerint a legjobb esetben egy kicsivel előrébb tartunk, a legrosszabb esetben pedig nem sokkal vagyunk elmaradva – mondta Wolff, a Mercedes vezetője az előszezoni tesztek során.

Valószínűleg idén hármunk között fog eldőlni a világbajnoki cím”

– utalt ezzel a kijelentéssel alighanem a Red Bullra, amely nagyon fogadkozik, hogy idén utoléri a két élcsapatot.

Toto Wolff abban reménykedik, hogy egy hármas küzdelem csak erősíteni fogja egyfelől pilótái, a címvédő Lewis Hamilton és Valtteri Bottas, másfelől a csapattagok fegyelmezettségét is.

Visszatér-e a dobogóra a Renault és a McLaren?

A Renault a hatodik, a McLaren pedig a kilencedik helyen zárta a konstruktőrök tavalyi világbajnokságát. Idén mindkét csapat jóval magasabbra vágyik az összetettben. A brit istálló a purgatóriumi kínszenvedésekben gazdag hondás korszak után, ettől az évtől a francia gyártó erőforrásaival fog küzdeni, vagyis elég szoros viszony lesz a két csapat között. Vajon sikerül nekik kéz a kézben följebb jutni? Az előszezoni tesztek alapján nehéz kérdés, ugyanis a McLaren csak a gyakorlások végére tudta magát összeszedni a kezdeti motorproblémák után, s ugyan az utolsó teszten Fernando Alonso a legjobbak között szerepelt, ám mindössze 600 kört tudott menni a narancssárga autó, vagyis relatív információhiánnyal küszködhetnek a wokingiak a riválisokhoz képest. Az is gondot jelenthet számukra, hogy Alonso maratont készül teljesíteni idén: az F1 mellett az endurance-világbajnokságon is indulni fog, s januárban rajthoz állt a daytonai 24 órás viadalon is, s nem kizárt, hogy további amerikai versenyeken is fel fog tűnni a mezőnyben.

A Renault nem tudott kiemelkedő teszteredményekkel előrukkolni, azonban így is sokat várnak a Nico Hülkenberg – Carlos Sainz Jr. párostól. Konkrétan dobogókat. Mindkét pilótáról elmondható, hogy gyors és megbízható, s a csapathoz a tavalyi év második felében érkezett spanyol sokat hozzátehet az összteljesítményhez az istállónál a harmadik idényét megkezdő Hülkenberg mellett.

A magam részéről úgy vélem, hogy a Renault-nak több sansza lehet a dobogós helyezésekre, a McLaren pedig egyelőre némileg sötét lónak számít, hiszen a sok tesztprobléma miatt nem sokat tudhattunk meg a brit autókban dolgozó Renault-motorok képességeiről.

Ocon és Pérez idén is ölre mennek egymással a Force Indiánál?

A Hamilton-Vettel világbajnoki párharc mellett egy belső „háború” borzolta még igazán a kedélyeket a Forma-1-ben 2017-ben. Sergio Pérez és Esteban Ocon is többször hozták hidegrázásba csapatuk vezetőit a tavalyi év során, elég csak a spái ütközéseikre gondolni. Az első teljes F1-idényét teljesítő francia Ocon jobban teljesített annál, minthogy csak úgy egyszerűen az indiai istálló második számú versenyzőjének lehetett volna titulálni. Összesen 18 futamon ért célba a top tízben, s összesen 100 pontot szedett össze, így abszolút logikus, hogy idén ennél is jobb produkcióra tartom képesnek őt. Ezen véleményemet több, az F1-ben nálam jártasabb személy is osztja. Ha Ocon szeretne mexikói csapattársán revansot venni, s legyőzni őt csapaton belül, akkor még gyorsabbnak, még megbízhatóbbnak, s nem utolsó sorban higgadtabbnak kell lennie. Ez utóbbi nagyon fog kelleni ahhoz, hogy ne legyen idén ismét belviszály az istállón belül. Többen is azzal a véleménnyel vannak Oconról, hogy egy potenciális világbajnok. Például Toto Wolff, a Mercedes vezetője is így gondolja.

Én úgy látom, hogy Pérez és Ocon közel hasonló képességű pilóták, s ha jobb autó kerülne alájuk, akkor mindketten esélyesek lehetnének akár a végső győzelemre is. A Force India elég magabiztosan tartotta a csapatok között a negyedik helyet tavaly, de lássuk be, kevés esély mutatkozik arra, hogy föl tudja venni a versenyt a nagyokkal. Arra mindenképpen van sanszuk, hogy idén is a negyedik helyen zárják a konstruktőri világbajnokságot, de szerintem ennél többre jelenleg nem képesek.

Többször lesz top 10-ben a Sauber az Alfa Romeóval?

Az Alfa Romeo márka 1988 után tér vissza a Forma-1-be, köszönhetően a Ferrarin keresztül a Sauber-csapattal kötött partnerségnek. Hivatalosan Alfa Romeo Sauber néven fog futni az istálló, amely tavaly utolsó lett a konstruktőrök között. A svájciak természetesen nem csak a nagymúltú olasz gyártó nevét hordhatják magukon, hanem a velük történő technikai kollaborációnak is haszonélvezői lehetnek. A csapat egyik pilótája a már tavaly is náluk szereplő svéd Marcus Ericsson lesz, aki mellé a Scuderia egyik felfedezettjét, az F1-újonc monacói Charles Leclercet ültették be erre az évre. Mindenképpen előrelépés, hogy idén már nem az előző évi, hanem az aktuális Ferrari-motorral lesznek fölszerelve ezek a versenyautók, így nyilvánvaló, hogy teljesítménynövekedés várható, a kérdés már csak az, hogy ez mekkora lesz, mennyiben segítheti a csapatot azon céljában, hogy 2018-ban végre elmozduljon az utolsó helyről a világbajnokságban. Persze nem csak az idei Ferrari-motorok megléte ad okot bizakodásra a svájciaknál, hanem az is, hogy 45 millió euróból fölépítettek egy saját szélcsatornát, így könnyebben tudták vizsgálni a kocsik viselkedését különböző körülmények között. Mindettől tehát azt remélik Sauberék, hogy sikerül több ízben a top tízbe, vagyis a pontszerző helyek közé jutniuk 2017-hez képest, amikor ez mindössze kétszer sikerült.

Megmondom őszintén, kíváncsian várom, hogyan tér vissza az Alfa Romeo kerek három évtized után a Forma-1-be, s a Sauber mennyire tud élni az együttműködés biztosította lehetőségekkel.

Végzett a Haas a fakanállal?

Az első két szezon után állandósult az amerikai Haas-istálló jelenléte a Forma-1-ben, s igazából ez az egyetlen pozitívum, amit el lehet mondani velük kapcsolatban. Nem igazán tűntek ki eddig a mezőnyből, voltak azért rendesen pontszerző helyeik, de jó eredmény elérésére nem volt esélyük. A Haas problémája abból fakad, hogy még mindig egy szárnyak nélküli repülőgép, amely így képtelen fölszállni. Ez egy olyan költségvetés hibája, amely nem elegendő ahhoz, hogy egész évben töretlenül fejleszteni lehessen az autót, vagyis a repülőgéphez továbbra sem állnak rendelkezésre szárnyak. Ugyan a csapat jobban szerepelt tavaly, mint tavalyelőtt (2016-ban 29, 2017-ben 47 pontot gyűjtöttek pilótái), de mindkét idényben azonos utat járt be: a szezon első felében jó teljesítményekkel tudott előrukkolni, amit a nyári szünet után bizonyos visszaesés követett. Az amerikai istálló az idei évnek is Romain Grosjeannal és Kevin Magnussennel vág neki, s komoly ambíciókat fogalmazott meg magával szemben: szeretne negyedik lenni a csapatok között. Jó kérdés azonban, hogy a Toro Rossóval, amely a Honda-motorokkal meglepetést okozhat, valamint az erőteljes Ferrari-hátszéllel megtámogatott Sauberrel szemben meg vannak-e a célok eléréséhez szükséges eszközök a Haas kezében?

Úgy vélem, nem igazán. Szerintem idén sem fog a Haas előrébb jutni a mezőnyben, sőt, úgy látom, inkább hátra kell kacsintgatnia, mivel a Toro Rosso és az Alfa Romeo Sauber is könnyedén fölzárkózhat rá, s akkor még az utolsó hely sem kizárt a konstruktőri világbajnokságban.

A Sportudvaron a következő napokban több írásban is foglalkozni fogok a Forma-1-es világbajnokság idei esélyeivel, úgyhogy érdemes lesz a hét további részében is követni az oldalt!

A kiemelt kép forrása: F.Faugere/L’Équipe

A kiemelt képen a Force India két pilótája, Esteban Ocon (balra) és Sergio Pérez láthatóak.

Hozzászólás