Öt megválaszolatlan kérdés a Forma-1-ről

Már csak hármat kell aludniuk a Forma-1 szerelmeseinek, ugyanis pénteken hajnalban az első szabadedzéssel kezdetét veszi a száguldó cirkusz idei szezonja Ausztráliában. Mint ahogy mindig, most is sok kérdés foglalkoztatja az autósportos közvéleményt az idény startja előtt, számos versenyzőre és csapatra lesz érdemes odafigyelni. A Sportudvar most öt kérdést fogalmaz meg a 2018-as évaddal kapcsolatban, amelyekre csak az esztendő folyamán kaphatunk választ. Három istálló lesz harcban a vb-címért? Azután, hogy a Red Bull 2010 és 2013 között majdhogynem osztatlanul uralkodott a Forma-1-ben, 2014 óta a Mercedes dominál hasonlóképpen, amit mitsem bizonyít jobban az az adat, hogy az ezüst nyilak az elmúlt négy idény 79 futamából 63-at megnyertek. Toto Wolff istállóját tavaly alaposan megszorongatta a Ferrari a szezon első felében, ám a nyári