“Az ellenfeleiteket verjétek, ne a nőtöket!” – így üzentek a Lens szurkolói csapatuk két focistájának

Nem csak a francia élvonalban volt balhés mérkőzés a hétvégén, hanem a másodosztályban, a Ligue 2-ben is, ahol a Lens – Bourg-en-Bresse összecsapáson a hazai együttes ultrái több, a csapatot kritizáló transzparenst függesztettek ki a lelátókra. A találkozót a vendégek nyerték meg, a lens-i drukkerek pedig lille-i kollégáikhoz hasonlóan megpróbáltak betörni a pályára a meccs végén, hogy számon kérjék a focistákon az utóbbi idők gyenge szereplését. A korábban az első osztályban élcsapatnak számító Lens mindössze 15. a második vonalban, s nüanszok választják el a kiesőzónától.

“Az ellenfeleiteket verjétek, ne a nőtöket!” – ez csak az egyike volt annak a jó néhány igen kemény hangvételű transzparensnek, amit a Lens szurkolói függesztettek ki a Felix-Bollaert Stadion lelátóira a Bourg-en-Bresse elleni francia másodosztályú bajnoki mérkőzésen hétfőn. Ezzel a felszólítással a piros-sárga csapat két, egyaránt nemi erőszakkal vádolt játékosára, Nicolas Douchez-ra és Brice Dja Djédjére utaltak a felháborodott ultrák. Douchez-t, aki az együttes kapusa, tízezer euróra büntette egy bíróság február 23-án, egy nő ellen “ittas állapotban elkövetett erőszak” és más személyekkel szembeni erőszak kísérlete miatt. Ez tízszer nagyobb összeg, mint amit február 2-án kért rá az ügyész. A PSG egykori játékosának ügyvédje közölte, védence nem fog fellebbezni az ítélet ellen. Ami Dja Djédjét illeti, ő a Watfordtól került hat hónapra kölcsönbe a Lens-hoz, s ugyancsak erőszakos cselekedetéért két napot kellett fogdában töltenie, s február 10-én büntetőeljárás indult ellene is.

A szurkolók itt még nem álltak le, más “kritikákkal” is illették játékosaikat:

“Bohócok kifelé, nem a cirkuszban vagytok, hanem a Bollaert-ben”

“Ti csak a sz*rt keveritek, és székrekedésetek van!”

“Csak a FIFA-nak jó, hogy jól vagytok”

“Vachoux, sok szerencsét ezekhez a kecskékhez!”

“Tartsátok tiszteletben azt a címert, ami a mezeteken van!”

“Ti vagytok a francia labdarúgás szégyene!”

“20 éve hősök voltunk, ma nullák vagyunk”

“A nevetés nem öl meg, csak megkárosít”

“Szolgáljatok ki minket, szakadjatok meg értünk!”

Azt hiszem, bőven szemléltettem, milyen hangulat uralkodhatott a mérkőzésen. Ezek a föliratok azonban nem segítettek a Lens csapatán, amely egy 77. percben bekapott góllal 1-0-ás vereséget szenvedett, ami azt jelenti, hogy a Bourg-en-Bresse egy pontra fölzárkózott a piros-sárgák mögé. Az 1998-ban még az élvonalban bajnoki címet szerző, napjainkban azonban már évek óta a Ligue 2-ben szenvedő Lens pillanatnyilag a 15., és 29 forduló alatt 31 pontot sikerült összegyűjtenie. A már osztályozót jelentő 18. pozíciót elfoglaló (tavaly még a Ligue 1-ben vitézkedő) Nancytól is csak három egység választja el a gárdát. Nem csoda, hogy a csalódott szurkolók közül többen is megpróbáltak betörni a pályára.

Eric Sikora, a Lens vezetőedzője a találkozó után így nyilatkozott: “Ez az első alkalom, hogy ilyesmit tapasztaltam a szurkolók részéről, s mindezt csak utólag tudtam megérteni… De azt, hogy egy stadion nem énekel… Meg tudom érteni a szurkolókban lévő szorongást és türelmetlenséget, amely az eredmények elmaradása miatt alakult ki bennük. Egy nagyszerű csapatunk van, de nagyon nehéz helyzetben vagyunk, és szükségünk van azokra az emberekre, akik mindig is a csapat mögött álltak, kivéve ma”.

A Lens legfőbb szurkolói csoportja már a mérkőzés előtt is forrongott, ugyanis egy fenyegető hangvételű közleményt tettek közzé, amely így szólt:

“A lens-i szurkolóknak sok megaláztatást kellett átélniük, s ez már túl hosszú ideje tart… Minden egyes esztendőben azt gondoljuk, hogy már láttunk ennél rosszabbat is a pályán, de nem, ti rendre alul tudjátok múlni még ezt is. (…) Ma eljött az ideje annak, hogy nemet mondjunk erre a kritikán aluli szereplésre, a katasztrófális menedzsmentre és a játékosokra, akikben semmi büszkeség sincs. (…) Követeljük a szélhámosok és a zsoldosok távozását, akik folyamatosan bemocskolják címerünket! (…) A túlméretezett egóval rendelkezőknek, akik nem mutatnak semmilyen harci szellemet, itt nincs helyük! A Racing nem az a klub, amelyen élősködők kényük-kedvük szerint ugrálhatnak, s kecskéket küldhetnek ki a pályára valódi labdarúgók helyett. Nem támogatjuk jelenlegi játékosainkat, de ott leszünk a meccsen, hogy szembesítsük őket a felelősségükkel”.

Ma jelent meg az hír, ami alapján újabb lens-i játékosok (vagy a szurkolók nyelvjárása szerint kecskék) kerülhetnek komoly bajba. Guillaume Kaznovski, aki a Lens közeli Lievain település önkormányzati képviselője, egyben a Felső-Franciaországi Regionális Tanács képviselője is, Twitter-oldalán arról számolt be, hogy a csapat három labdarúgója erőszakosan bánt vele közvetlenül a hétfői mérkőzés után. Közlése szerint Abdellah Zoubir, Abdelrafik Gérard és Souleymane Diarra előbb csak verbálisan inzultálták, majd legutóbbi meg is ütötte, amikor nem volt hajlandó telefonjával videóra venni őket. A politikus arról is hírt adott, hogy feljelentést tett, s sérülései miatt öt napig táppénzre kellett mennie. A Voix du Nord regionális napilap szerint az RC Lens tudatában van a panasznak, de elvárja a képviselőtől, hogy részletes tájékoztatást adjon neki a történtekről.

Majdhogynem ugyanolyan cipőben járnak a lens-iak, mint egy másik, szebb napokat is látott észak-franciaországi klub, a Lille, amely az élvonalban a biztos kiesést jelentő 19. helyen áll, s amelynek problémáiról ebben a tegnapi cikkben részletesen írtam.

A kiemelt kép forrása: Federico Pestellini/Panoramic

A kiemelt kép a Lens-Reims francia másodosztályú bajnoki mérkőzésen készült 2017. október 21-én.

Leave a Reply