Kobe Bryant nyert egy Oscart

VIDEÓVAL – No nem a parketten bemutatott színészkedésekért, hanem a Dear Basketball (Kedves Kosárlabda) című animációs kisfilmért vehette át az amerikai filmakadémia díját a Los Angeles Lakers egykori sztárja ma hajnalban. A kisfilmben Bryantnek a sportághoz írott “szerelmes leveléhez” igazodik a cselekmény, amely megmozgatta a narancssárga labdák szerelmeseit. A néhány éve visszavonult kosárlabdázó a kis szobrocska átvétele után azt mondta, nem gondolta, hogy valóra válhat az Oscar-díj az alkotás számára, éppen ezért rendkívül boldog, hogy ez sikerült.

Kobe Bryant azt követően is Los Angelesben maradt, hogy közel húsz évnyi Lakers-karrier után 2016-ban visszavonult az aktív sporttól. Black Mamba ugyanakkor azóta sem távolodott el a kosárlabdázástól, amit egy hollywoodi animátor, Glen Keane ki is használt. Rávette ugyanis a legendát, hogy Dear Basketball (Kedves Kosárlabda) címmel animációs kisfilm készüljön Bryantnek a sportág iránt érzett szerelméről.

Forrás: AP

A kisfilm története egy “szerelmes levél” körül forog, amelyet az ötszörös NBA-bajnok írt a kosárlabdának. “Nem tudtam, hogy ez lehetséges. Mint egy kosárlabdázó, csak annyi dolgom volt, hogy fölemeljem a labdát és bedobjam, de azt nem tudtam, hogy a filmnek ekkora sikere lehet. Örülök, hogy egy kicsit többet tudtam tenni, köszönöm. Köszönöm az Akadémiának ezt a hihetetlen büszkeséget, amit ez a díj okoz” – hangoztatta az Oscar-díj átvétele után Kobe Bryant a rendező társaságában.

A legenda a kis beszédében megjegyzést tett a Fox News amerikai hírcsatorna azon újságírójának, aki nemrég a sportág másik nagy alakját, LeBron Jamest támadta kommentárjaiban, az egyikben egyenesen azt javasolta neki, hogy “állítsa le magát és fogja be a száját”, miután kemény politikai álláspontjának hangot adott. “Nagyon meg vagyok hatódva, meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem ezt. Olyan, mintha egy gyermek volnék, és álmodnék arról, hogy kosárlabdázom” – mondta Bryant az AFP-nek.

A kosárlabdázó jelölése némi vihart kavart, ugyanis nemrég egy nő azzal vádolta meg Kobe Bryantet, hogy 2003-ban, amikor még csak 19 éves volt, és egy szállodában dolgozott, a sztár kikezdett vele. Kobe Bryant biztosított afelől, hogy kettejük kapcsolata konszenzusos volt. Végül a feljelentést nem követte büntetőeljárás.

https://youtu.be/0sRxz5GF3Yo

Több sportoló is ott volt a gálán

Nem Kobe Bryant volt a nemzetközi sportélet egyetlen képviselője az Oscar-gálán, hiszen több más sportoló is tiszteletét tette a nagy eseményen. Ott volt például a spanyolok kíváló teniszezőnője, Garbine Muguruza is, aki “össze is futott” Kobe Bryanttel a gála után:

Forrás: Garbine Muguruza/Twitter

A kiemelt kép forrása: AP

Leave a Reply