
VIDEÓKKAL – Magyar szempontból sporttörténelminek minősül a ma befejeződő pjongcsangi téli olimpia, miután férfi 5000 méteres rövidpályás gyorskorcsolya-váltónk aranyérmes lett, ami Magyarország első téli ötkarikás bajnoki címét jelentette. Nemzetközi szempontból is rengeteg emlékezetes eseménynek lehettünk tanúi az elmúlt tizenhat napban. A Visszapillantó rovat a mai napon az olimpia minden fontosabb történésére visszaemlékszik kronologikus sorrendben és két részletben, vagyis kezdésként a február 10. és 18. közötti időszakra tekintünk vissza.
Február 10.
Azok után, hogy február 9-én egy színpompás nyitóünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette a pjongcsangi téli olimpia, 10-én már ki is osztottáki az első érmeket a játékokon, s a magyarok is megkezdték szereplésüket. Sportolóink elsősorban rövidpályás gyorskorcsolyában voltak érdekeltek, ahol benne volt a pakliban legalább egy pontszerző helyezés. Ez végül össze is jött, miután Liu Shaolin Sándor ötödik lett az 1500 méteres szám döntőjében. Kisebb csoda volt, hogy Sándor egyáltalán bekerült a fináléba, hiszen elődöntős futamában kiesett, de a bírók továbbjuttatták. Ugyanígy járt két másik koris is, így a megszokottnál (és a tervezettnél) jóval több, szám szerint kilenc sportoló állhatott oda a rajtvonalhoz.
Mivel a bírók segítségével továbbjutottak a hátsó sorban kaptak helyet a rajtnál, Liu Shaolin csak a kilencedik pozícióba sorolt be a rajt után.
Shaolin utána feljött az ötödik hely környékére, de előrébb már nem tudott kerülni a tömegben. A győzelmet a dél-koreai Lim Hjo Dzsun szerezte meg.
Liu Shaolin Sándor úgy végzett az 5. helyen, hogy nem is ez a legerősebb száma…
„Nagyon befolyásolta, hogy kilencen voltunk, még nem volt ilyen versenyem – mondta Liu Shaolin Sándor az M4 Sportnak. – Nagyon jó az ötödik hely, örülök neki. Volt egy kisebb ütközésem, ha az nincs, akkor talán az érem is benne lehetett volna. Pozitív, hogy úgy tudtam végigcsinálni a napot, hogy nem zártak ki. Ez az eredmény ad egy pluszt a jövőre nézve.”
Ami a többi magyart illette: férfi 1500-on Liu Shaoang az elődöntőben búcsúzott, míg Burján Csaba a selejtezős futamában esett ki.
Jászapáti Petra és Keszler Andrea is továbbjutott a negyeddöntőbe női 500 méteren.
A női váltó 3000 méteren a harmadik lett elődöntős futamában, így a B-döntőbe került.
Svédország szerezte az olimpia első aranyérmét: a női sífutók 7.5+7.5 km-es síatlon versenye volt az első döntő a játékokon. A győzelmet Charlotte Kalla szerezte meg, a norvég Marit Björgen és a finn Krista Pärmäkoski előtt.
Hatvanegy versenyző vágott neki a 15 km-es távnak, s a klasszikus táv végén a kétszeres címvédő Björgen állt az élre, s vezette a léccseréhez az élmezőnyt, amely ekkor már tizennégy főre olvadt. A csere után már az összetett világkupában vezető norvég Heidi Weng vezetett két honfitársnője előtt.
Az első komolyabb emelkedőn további hárman maradtak le az élbolyból, amikor pedig másodszor mentek fel ugyanezen a dombon, akkor Kalla meglépett a mezőnytől, s tíz másodperces előnyt harcolt ki. Björgen próbált meg utánaeredni, de ez végül csak az ezüstéremhez volt elég. A bronzért Pärmäkoski csatázott a svéd Ebba Anderssonnal, végül nyolc tizedmásodperccel előbbi ért előbb a célba.
A svéd versenyző pályafutása harmadik olimpiai aranyérmét szerezte összességében, míg Björgen a tizenegyedik ötkarikás érménél tartott ekkor, amivel rekorder lett a női sífutók között.
Laura Dahlmeier nyerte meg a női sílövők sprintversenyét a pjongcsangi téli olimpián. A német klasszis hibátlanul lőtt, és közel fél perccel előzte meg a norvég Marte Olsbut. A bronzérem a cseh Veronika Vitková nyakába került. Női gyorskorcsolyában 3000 méteren narancsba öltözött a dobogó, ugyanis a sportág nagyhatalmának számító Hollandia versenyzői kibérelték maguknak a pódium mindhárom fokát: az aranyérmet Carlijn Achtereekte, az ezüstöt Ireen Wüst, a bronzot pedig Antoinette de Jong szerezte meg.
Az olimpia egyik leglátványosabb sportága volt a síugrás, amelyben a nyitó napon a férfiak normálsánc-versenyére került sor.
Az első sorozatban meglepetésre Stefan Hula volt a legjobb. A lengyel ugró nem is kevéssel, 5.9 ponttal előzte meg honfitársát, a címvédő Kamil Stochot. Ám hiába Hula nagyszerű teljesítménye, a második körben közel sem tudott olyan jót ugrani. A német Andreas Wellinger az ötödik helyen állt, hátránya 6.9 pont volt.
Nem csak Hula rontott a folytatásban, Stoch is jócskán elmaradt a tőle elvárhatótól. Ellenben Andreas Wellingernek minden összejött, 113.5 méteres repülése elég volt a győzelemhez. A hátrányából tetemes előnyt ért el, összesítésben 8.4 ponttal előzte meg a norvég Johann André Forfangot. A bronzérmet Forfang honfitársa, Robert Johansson szerezte meg.
Andreas Wellinger már volt olimpiai bajnok, de 2014-es sikerét csapatban érte el.
Február 11.
Ezen a napon egy magyar lett volna érdekelt az alpesi síző Kékesi Márton személyében, ám a lesiklást a kedvezőtlen időjárás miatt későbbre halasztották, így honfitársunknak nem szurkolhattunk.
Először szerepelt az olimpia műsorán curlingben a vegyes páros, amelynek elődöntőjébe Svájc, Kanada, az orosz csapat és Norvégia jutott be.
A gyorskorcsolyázóknál folytatódott a hollandok diadalmenete: a férfiak 5000 méteres számát a sportág legendája, Sven Kramer nyerte meg, aki sorozatban harmadik olimpiai bajnoki címének örülhetett ezen a távon, összesen pedig már négy elsőségnél tartott ekkor.
Az ezüstéremről két ezred döntött, a kanadai Ted-Jan Blömen ennyivel előzte meg a norvég Sverre Lunde Pedersent.
A negyedik helyen az új-zélandi Peter Michael végzett. Nagy bravúr lett volna az érem tőle, mert országának Pjongcsang előtt csupán egy dobogója volt a téli játékok történetében (1992-ben műlesiklásban Annelise Coberger végzett a második helyen).
A hódeszkások is belecsaptak a lecsóba. Elsőként a férfiak slopestyle (lejtő stílusú) versenyére került sor, amelyben az amerikai Redmond Gerard végzett az élen két kanadai, Max Parrot és Mark McMorris előtt.
A fináléban a versenyzők háromszor próbálkozhattak programjuk bemutatásával, amelyből a legjobb pontszám számított a végeredménybe. Az első kör után még az új-zélandi Carlos Garcia Kinght vezetett a norvég Marcus Kleveland előtt, de pontszámaik még a nyolcvanat sem érték el (a maximális pontszám száz), így az már akkor borítékolható volt, hogy ennyi nem lesz elég még a dobogóhoz sem. Mivel ők nem javítottak a későbbiekben, ezért aztán vissza is csúsztak az ötödik és a hatodik helyre.
A második kör után a kanadai Mark McMorris vette át a vezetést, megelőzve a norvég Staale Sandbecht, s mindketten nyolcvan pont fölött teljesítettek. A harmadik körben azonban a 17 éves Gerard 87.16-ot kapott, s ezzel az élre ugrott, alaposan feladva a leckét az utána következőknek. Megközelíteni sem sikerült ezt az eredményt a többieknek, egészen az utolsó versenyzőig, a selejtezőt megnyerő Max Parrotig, ő azonban remekül produkált. Pontszáma (86) azonban így is csak az ezüstéremre lett elég, leszorítva a dobogóról az utolsó pillanatban norvég riválisát.
Gerard győzelme abból a szempontból történelminek nevezhető, hogy ő az első téli olimpiai bajnok, akinek kettessel kezdődik a születési évszáma: 2000. június 29-én látta meg a napvilágot.
A játékok másik extrém sportágában, a síakrobatikában is bajnokot avattak a második versenynapon. A francia Perrine Laffont nyerte meg a női mogul számot, amiben mindössze kilenc századponttal előzte meg a kanadai Justine Dufour-Lapointét. A bronzérmet a kazah Julija Galiseva szerezte meg.
A női műkorcsolyázók és a jégtáncosok rövid programjával befejeződött a csapatverseny selejtezője, ahol a párosok már be is mutatták kűrjüket.
A jégtáncosoknál a kanadai Tessa Virtue, Scott Moir duó, a hölgyeknél pedig az orosz Jevgenyija Medvegyeva volt a legjobb, s végül a kanadai, az orosz, az amerikai, az olasz és a japán csapat jutott be a fináléba.
Az öt nemzet páros műkorcsolyázói mutathatták be kűrjeiket is, ahol a Meagan Duhamel, Eric Radford kanadai duó kapta a legmagasabb pontszámot, s ezzel hat pontra növelték országuk előnyét összesítésben az orosz csapat előtt, ami elég masszív különbségnek tűnik. A hétfői döntőben a férfi és női műkorcsolyázók és a jégtánc párosok kűrjével alakult ki a végső sorrend.
Simen Hegstad Krüger úgy nyerte meg a férfi sífutók síatlon versenyszámát a pjongcsangi téli olimpián, hogy rögtön a rajt után elesett.
A férfiak 15+15 km-es számában néhány másodperccel a start után Krüger megakadt valamin, elesett, és további négyen is belekeveredtek a bukásba. Mindannyian folytatni tudták, ám nagy hátrányt szedtek össze.
Krüger bukása:
¡Debutamos en los Juegos de PyeongChang! ⛷🇪🇦 El español Imanol Rojo (@irojo1990) toma la salida en la prueba de skiathlon. Entre todos los participantes él lleva el dorsal 57. ¡Mucho ánimo!#WinterIsGaming
Cada segundo de los Juegos en https://t.co/fLW7LTPBrj pic.twitter.com/WDMPJ2tuEd
— Eurosport.es (@Eurosport_ES) February 11, 2018
Krüger azonban nagyon összekapta magát, felzárkózott, majd robbantott, és végül 8 másodperces előnnyel megnyerte az aranyérmet.
Martin Johnsrud Sundby érkezett mögötte a második helyen 8 másodperccel később, a harmadik helyen pedig Hans Christer Holund 9.9 másodperccel lemaradva ért célba. A negyedik az orosz Gyenyisz Szpicov lett, aki szintén bukott Krügerrel az elején. Óriásit alakítottak a norvégok.
Arnd Peiffer lett az olimpiai bajnok a férfi biatlonosok 10 kilométeres versenyében Pjongcsangban. A német hibátlan lövészettel végzett az élen, miközben a legnagyobb sztároknak (Johannes Bö, Martin Fourcade) a rossz lövészet miatt semmi esélye nem volt az aranyéremre.
A mostani világkupát alapul véve a nyolc versenyen győztes norvég Johannes Bö és a hat viadalt nyerő, az összetett világkupa legutóbbi hat kiírását megnyerő francia Martin Fourcade számított a legesélyesebbnek.
Az első, fekvő lövészetben Johannes Bö háromszor rontott, majd az állóban egyszer, így négy hibával kiszállt az éremesélyesek közül. A második lövészet után közel egyperces hátránnyal állt, végül a 31. helyen fejezte be a viadalt.
Martin Fourcade megnyerte? Dehogy… A francia klasszisnak is három büntetőkört kellett futnia a fekvő lövészetnél, ugyanakkor állóban hibátlanul célzott, így maradt egy kis esélye. 8.6 kilométernél 22 másodperc volt a hátránya, ennyit kellett volna ledolgoznia 1.4 km alatt.
Nem sikerült neki, csak a 8. lett, így a hibátlanul célzó Arnd Peiffer nyerte meg az aranyérmet. A 30 éves németnek volt már egy ezüstje, de azt a váltóval szerezte 2014-ben, így első egyéni olimpiai érme rögtön egy arany volt. Nem teljesen meglepetés Peiffer sikere, mert 2011-ben világbajnok volt ebben a szakágban. A második helyen a szintén hibátlanul lövő Michal Krcmár végzett, akinek egy junior világbajnoki ezüst volt a legjobb eredménye korábbról. A bronzérmet az olasz Dominik Windisch nyakába akasztották.
https://twitter.com/_/status/962664397561827329
Komoly meglepetés született a szánkósoknál is. A férfiak egyéni versenyében négy futamot rendeztek, ezek összesített eredménye alapján lett meg a három dobogós. A német Felix Loch, aki 2010-ben és 2014-ben is megnyerte ezt a számot, idén is fő favorit volt, főleg, hogy három menet után az élen állt. Csakhogy rendkívül szoros volt a verseny, s Loch az utolsó futamában a falnak ütközött, s csak nagy korrigálás árán tudott tovább csúszni. Ez elég is volt ahhoz, hogy lecsússzon az első helyről, végül csak ötödik lett. A viadalt az osztrák David Gleirscher nyerte, az ezüstérmet pedig az amerikai Chris Mazdzer kapta, aki hazája első olimpiai érmét szerezte szánkózásban. A dobogó harmadik fokára a német Johannes Ludwig állhatott föl.
Február 12.
A XXIII. téli olimpiai játékok harmadik napi programjából az erős szél miatt törölték az alpesisí-versenyeket, a szabadtéri helyszíneken alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát az időjárás. Kanada két, az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Hollandia és Norvégia egy-egy aranyérmet szerzett, a holland gyorskorcsolyázó Ireen Wüst sporttörténelmet írt, a német sílövő Laura Dahlmeier pedig a játékok első duplázója.
Törölték a programból a női óriás-műlesiklást, amelyben Hozmann Szonja és Maróty Mariann Mimi is érdekelt volt. A versenyt február 15-re, csütörtökre halasztották.
A hódeszka-versenyek „elengedése” – főleg a női slopestyle-é – éles kritikákat kapott, lévén a kavargó, erős szél igencsak veszélyes volt a versenyzőkre. Többen is kifejtették, annak örültek a legjobban, hogy épségben letudták a versenyt, ami több bukást is hozott.
Martin Fourcade nyerte biatlonban a férfiak, Laura Dahlmeier a nők üldözőversenyét. Dahlmeier az első duplázó Pjongcsangban.
A holland Ireen Wüst megszerezte ötödik olimpiai bajnoki címét is, miután megnyerte a női 1500 méteres gyorskorcsolya-versenyt. Ez Wüst 10. olimpiai érme, ezzel most már ő minden idők legtöbb ötkarikás dobogós helyet megszerző gyorskorcsolyázója. Wüst az első sportoló, aki négy különböző téli olimpián nyert aranyérmet egyéni versenyszámban (Torino, Vancouver, Szocsi, Pjongcsang).
A műkorcsolyázók csapatversenyét Kanada nyerte, a női slopestyle-t az amerikai Jamie Anderson. Férfi mogulban a kanadai Mikael Kingsbury lett az olimpiai bajnok, a női síugrók normálsánc-viadalában pedig a norvég Maren Lundby győzött.
A versenynap után Németország vezette az éremtáblázatot Hollandia és Norvégia előtt. Eddig az időpontig hat nemzet (Németország, Hollandia, Norvégia, Kanada, Egyesült Államok, Franciaország) szerzett egynél több aranyérmet Pjongcsangban.

Február 13.
Ezen a napon lépett a sikerhez vezető útra férfi 5000 méteres rövidpályás gyorskorcsolya-váltónk, amely elődöntőjéből bejutott a február 22-ei fináléba, ahol Dél-Korea, Kanada és Kína lesznek az ellenfelek.
Keszler Andrea és Jászapáti Petra sem jutott elődöntőbe a rövid pályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyszámában, melyet az olasz Arianna Fontana nyert meg. Liu Shaoangot kizárták a férfi 1000 előfutamában egy versenybaleset után. Liu Shaolin Sándor újraindított futamából a negyeddöntőbe jutott.
Az időjárás végre engedte versenyezni az alpesi sízőket is, a férfi kombinációt az előző napok szeles kálváriája után meg lehetett rendezni. Az alpesi sí egyik legnagyobb egyénisége, az osztrák Marcel Hirscher életében először ünnepelhetett olimpiai aranyérmet. Samsal Dalibor a 32., Kékesi Márton a 35. helyen végzett.
A hódeszkások női félcső versenyszámát a csupán 17 esztendős amerikai Chloe Kim nyerte meg.
A férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyszámában holland siker született, Kjeld Nuis révén. A magyar zászlóvivő Nagy Konrád a 29. helyen végzett.
Sífutásban a női és férfi klasszikus stílusú sprintversenyt bonyolították le. A nőknél a svéd Stina Nilsson, a férfiaknál a norvég Johannes Hösflot Klaebo diadalmaskodott. Kónya Ádám a 67. helyen végzett a kvalifikációban, nem jutott tovább.
Kanada nyerte meg a curling vegyes párosok versenyét, a döntőben 10–3-ra legyőzve Svájcot. A bronzérem az Orosz csapaté, amely Norvégiát múlta felül, sikerének azonban nem örülhetett sokáig, de erről majd a második részben…
Női szánkóban német győzelem született Natalie Geisenberger révén.

Február 14.
A pjongcsangi téli olimpia Valentin napi versenynapján hat számban avattak volna a tervek szerint bajnokot, ám az időjárás közbeszólt (ezt is várták) – elmaradt az alpesi sí, így aztán ezen a napon nem is szurkolhattunk magyar versenyzőknek. A biatlonversenyt másnapra halasztották. Shaun White tovább építette saját legendáját, megnyerve a férfi félcső olimpiai bajnoki címét – ez a hódeszka-klasszis harmadik, egyben az Egyesült Államok századik téli ötkarikás aranyérme. Címvédés történt a férfi szánkósok kettes (Tobias Wendl, Tobias Arlt) és a férfiak északiösszetett-versenyében (Eric Frenzel) – a két sikerrel Németország továbbra is vezette az éremtáblázatot. A női gyorskorcsolyázók 1000 méteres távján olimpiai csúccsal lett első a holland Jorien ter Mors.

Február 15.
Alpesi sí, curling, gyorskorcsolya, hódeszka, férfi és női jégkorong, műkorcsolya, síakrobatika, sífutás, sílövészet, szánkó, szkeleton – monstre program volt a pjongcsangi téli olimpia első csütörtökén. A magyar sportolók közül alpesi síelőinknek (Hozmann Szonja, Maróty Mariann, Kékesi Márton) és a sífutó Szőcs Emőkének szoríthattunk. Hozmann Szonja a 49. helyen ért célba női óriás-műlesiklásban, Maróty Mariann Mimit kizárták. Kékesi Márton az 53. helyet szerezte meg férfi lesiklásban, Szőcs Emőke 77. lett női 10 km sífutásban. A nap sztorija női biatlonban a svéd Hanna Öberg szenzációs győzelme lövőhiba nélkül, a férfiak egyéni indításos számát a norvég Johannes Thingnes Bö nyerte meg. Véget ért a holland egyeduralom gyorskorcsolyában, a németek tovább dominálnak szánkóban és műkorcsolyában is nyertek egy aranyérmet. A nap legeredményesebb csapata Norvégia 3 aranyéremmel.
Az Aljona Savchenko, Bruno Massot kettős nyerte meg a műkorcsolyában a párosok aranyát. A németek világrekordot jelentő pontszámot értek el a szabadkorcsolyázás során.
Ezen a napon végre le tudták bonyolítani az eredetileg február 11-ére tervezett férfi lesiklást az alpesi sízők számára. A győzelmet a norvég Aksel Lund Svindal szerezte meg honfitársa, Kjetil Jansrud előtt. A hölgyek óriás-műlesiklását az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte meg.
A norvég Ragnhild Haga hatalmas fölénnyel nyerte meg a női 10 km-es sífutószámot. Marit Björgen megszerezte 12. olimpiai érmét, utolérve Björn Daehlie-t.
A nők egyéni indításos 15 km-es biatlonversenyében a svéd Hanna Öberg szenzációs sikert aratott, hibátlan lövőteljesítménnyel – óriási meglepetés! Öberg a szám olimpiai történetében az első bajnok, aki 20/20-at lőtt.
Gyorskorcsolya férfi 10 000 méteren 5 aranyérem után megtört a holland hegemónia, a kanadai Ted-Jan Bloemen az aranyérmes, Sven Kramer még dobogóra se állhatott.
Papírforma a szánkó váltószámában: Németország az olimpiai bajnok. Natalie Geisenberger, Tobias Wendl és Tobias Arlt egyaránt négyszeres ötkarikás aranyérmes lett.
Február 16.
Hét számban avattak bajnokot a pjongcsangi téli olimpia hetedik versenynapján. Először állhatott a dobogó tetejére fehérorosz versenyző a 2018-as ötkarikás játékokon, egy-egy aranyérem jutott még Ausztriának, Dél-Koreának, Hollandiának, Olaszországnak, Svájcnak és Svédországnak. Ez volt a második olyan versenynap, amelyen az észak-amerikai országok nem nyertek a legfényesebb medáliából. Dario Cologna a svájci sporttörténet „legaranyosabb” olimpikonja lett, beérve a négyszeres olimpiai bajnok Simon Ammannt és Georges Miez-t.
Alpesi síben a férfi szuper-G-t az osztrák Matthias Mayer nyerte meg, Kékesi Márton kiesett. Női műlesiklásban a svéd Frida Hansdotter győzött. Maróty Mariann Mimi az 53. lett, Hozmann Szonját kizárták.
A svájci Dario Cologna győzelmével ért véget a férfi sífutók 15 km-es versenye. A magyar Kónya Ádám a 89. helyen ért célba. Cologna negyedik olimpiai bajnoki címe ez, ezzel beérte a síugró Simon Ammannt, valamint a tornász Georges Miez-t – csak ők hárman tudtak a svájci sportolók közül négy ötkarikás aranyérmet nyerni.
Női hódeszkakrosszban Michela Moioli Olaszországnak hozott aranyérmet. Az ötszörös világbajnok Lindsey Jacobellisnek megint nem jött össze az ötkarikás arany – sőt, az érem sem.
Dél-Korea második aranyérmét ünnepelte: Jun Szung Bin győzött férfi szkeletonban.
Újabb holland aranyérem gyorskorcsolyában, Esmee Visser nyerte meg a női 5000 métert.
Megszerezte első aranyát Fehéroroszország, méghozzá szabadstílusú sí női ugrásban (aerial). A hatos döntőben négyen buktak, Hanna Huszkova diadalmaskodott.
A címvédő japán Hanju Juzuru vezetett a műkorcsolyázás rövid programja után. A hihetetlen népszerűségnek örvendő Hanju a spanyol Javier Fernándezt és honfitársát, Uno Somát előzte meg.
Február 17.
A múlt szombati versenynapon kilenc aranyérem talált gazdára. Több számban is érdekeltek voltak magyar versenyzőink – Liu Shaolin Sándor két körből is továbbjutva a férfi rövidpályás gyorskorcsolya 1000 méteres számában finálézott, melyben elesett, a versenybírók pedig kizárták. Jászapáti Petra bravúros napot zárt a nők 1500 méteres számában: döntőbe jutott, ahol aztán a hatodik helyen zárt, amivel egy olimpiai pontot szerzett. Bácskai Sára Luca szintén 1500 méteres állt rajthoz, ő az előfutamából nem jutott tovább – eredetileg az 5. lett, később viszont kizárták.
Előbbi versenyszámban a kanadai Samuel Girard, utóbbiban a dél-koreai Csoj Min Dzsong lett az olimpiai bajnok.
Elise Christie, a britek rövidpályás gyorskorcsolyázója – és Liu Shaolin Sándor kedvese – az elődöntőben óriásit bukott, amely után kórházba szállították. Liu Shaolin később elárulta, beszélt Christie-vel, aki elmondta, jól van.
A női szuper-G döntőjében óriási meglepetés született, miután a cseh Ester Ledecká – aki eredetileg hódeszkás, és ezúttal kölcsönléccel versenyzett – diadalmaskodott.
Hanju Juzuru megvédte elsőségét a férfi műkorcsolyázóknál – történelmi tettről van ráadásul szó, Hanju 1952 óta az első férfi, aki megvédte címét a férfiak versenyében, akkor az amerikai Dick Button lett aranyérmes 1948 után ismét. Ez volt a téli olimpiák történetének 1000. éremosztó viadala.
A női biatlonosoknál a 12.5 km tömegrajtos futamban Anastasiya Kuzmina diadalmaskodott, ugyancsak a nőknél a sífutók 4×5 km-es váltóját a norvégok nyerték meg.
A férfi síugrók nagysánc-versenyét a címvédő lengyel Kamil Stoch nyerte meg a normál sáncon győztes német Andreas Wellingert megelőzve.
Női síakrobatikában a svájci Sarah Höfflin szerzett aranyérmet, női szkeletonban pedig a brit Lizzy Yarnold diadalmaskodott.
Február 18.
A Pjongcsangban zajló téli olimpia múlt vasárnapi versenynapján hat aranyérmet osztottak ki: az osztrák Marcel Hirscher férfi óriás-műlesiklásban volt a legjobb, a norvégok férfi slopestyle-ban és a sífutók váltójában is örülhettek, a 15 kilométeres biatlonban a francia Martin Fourcade centikkel nyert, az ukrán Olekszandr Abramenko lett a legjobb a férfi síakrobatika ugrás számában, a női gyorskorcsolyában pedig Kodaira Nao győzött. A két sikert arató norvégok az éremtáblázaton átvették a vezetést a németektől.
Férfi óriás-műlesiklásban a két magyar induló közül Kékesi Márton volt a jobb, a 42. helyen végzett 13.82 másodperces hátránnyal, míg Samsal Dalibor 14.84 mp-vel követte Hirschert.
„Erre a futamra vagyok a legbüszkébb, emiatt már megérte kijönni az olimpiára. Azt terveztem, hogy bevállalós legyek, ezt meg is valósítottam, nagyon élveztem ezt a futamot” –mondta a versenyt követően Kékesi Márton.
Ez volt az olimpia első kilenc napját felidéző összefoglaló. A második résszel ma este jelentkezem, addig is jó szórakozást kívánok eme cikk elolvasásához, nomeg ehhez a kis vidámsághoz is:
🙌 Put your hands up in the air 🎵🎶 Put your hands up in the air 🙌 🎵🎶 #olympics #PyeongChang2018 pic.twitter.com/uJ902ebja4
— The Olympic Games (@Olympics) February 18, 2018
A kiemelt kép forrása: AFP
A kiemelt képen a férfi 15+15 km-es sífutószám három norvég dobogósa: Simen Hegstad Krüger (bal szélen), Martin Johnsrud Sundby és Hans Christer Holund láthatóak.