Téli olimpia: Egy magyar síakrobata „produkciója” szolgáltatja a röhögőgörcsöt

VIDEÓKKAL – Swaney Elisabeth sporttörténelmet írt ma hajnalban Pjongcsangban. Ő lett ugyanis az első magyar síakrobata, aki olimpián rajthoz állhatott. Más miatt azonban sajnos nem írhatom, hogy történelmet írt volna. Az édesanyja révén magyar gyökerekkel is rendelkező sportoló utolsó lett a félcső selejtezőjének 24 fős mezőnyében. Ezzel önmagában még nem is lenne hatalmas gond, azonban ha megnézzük Swaney két gyakorlatát, s azokat összevetjük a legjobbak teljesítményével, akkor még a sportághoz egyébként hozzám hasonlóan semennyire sem értők is megállapíthatják, hogy sem só, sem bors nem volt a 33 esztendős hölgy produkciójában. A hazai és a nemzetközi sajtó, valamint a közösségi médiumok népe talán még sosem cikizett úgy magyar sportolót, mint ahogy azt most Swaney-vel teszi. Sokat mond az ügyről, hogy még a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is csak annyit tudott érdemben mondani a síakrobatázó szereplésére reagálva, hogy „szükségesnek tartjuk a nevezési módszertan újragondolását”.