Téli olimpia: Csinálják a fesztivált az észak-koreai pom-pom lányok a lelátón

VIDEÓVAL – A pjongcsangi téli olimpia kezdete óta (többek között) 229 észak-koreai pom-pom lány gondoskodik arról, hogy az egyébként eddig erősen közepes látogatottságot produkáló játékok minél jobb hangulatban telhessenek el. A közös koreai női hokicsapat meccsein is rendre ők szolgáltatják a nagy hangorkánt. A pom-pom lányok is a hivatalos északi delegáció tagjaiként érkeztek Dél-Koreába, így ők is kivehetik részüket a félsziget két fele közötti enyhülésből.

Hangosan énekelnek, tapsolnak és nagyon összehangoltak. A tetőtől talpig vörösbe öltözött, összesen 229 (fizetett) észak-koreai szurkoló napok óta fölkelti a többi néző és a média érdeklődését egyaránt a téli olimpián, rengetegen kíváncsiak rájuk. A kíváncsiság pedig már akkora méreteket öltött, hogy kedden, amikor a tengerpartra szerettek volna kimenni, változtatniuk kellett úti céljukon, mert egy egész újságíró-sereg támadta le őket.

Ők biztosítják az atmoszférát a stadionokban, különösen a jégkorong-meccsek előtt, de ma hajnalban, a Rjom Ta-eok – Kim Dzsu-szik jégtánc-páros rövid programja során is hatalmas hangulatot varázsoltak a műkorcsolya-arénába. Talán a lányoknak is köszönhető, hogy az észak-koreai kettős 69.40 pontos teljesítményt ért el, amivel a 11. helyen zárt, ennek köszönhetően pedig kvalifikálta magát a csütörtökön esedékes szabad programba.

Koreai népzene

De mit énekelnek a fiatal hölgyek? Az RT France szerint a dal egy tradicionális koreai ének, ami a “Tavasz a gyermekkorom falujában” címet viseli. Ezt a népzenét koreai katonák népszerűsítették a második világháború idején, amikor menekülniük kellett a Mandzsúriát és Kínát már megszállt, Korea meghódítására pedig éppen készülő Japán elől: “Gyermekkori falvam, ahol éltem, virágos és hegyvidéki, barackvirágokkal, azáliákkal, szomszédunknak sok virágpalotája volt, visszaemlékszem azokra az időkre, amikor ott játszottam”. Utána, a pom-pom lányok örvendeznek: “Gyermekkorunk hazája, egyesülj!”. A Washington Post fordítása szerint a dal szövege nem a két Korea egyesülésére szólít fel, hanem inkább a közös női hokiválogatottat buzdítja arra, hogy minél jobban játsszon.

Akármi is legyen a dal tartalma, annyi bizonyos, hogy az északi pom-pom lányoknak hatalmas sikerük van Pjongcsangban, ahol eddig finoman szólva is közepes érdeklődés mellett zajlottak a különböző versenyek, telt ház gyakorlatilag csak a hazai szempontból fontos eseményeken, így a női hokicsapat mérkőzésein, valamint a rövidpályás gyorskorcsolya-viadalokon van. De nem csak Délen, Északon is odafigyel a sajtó a hölgyekre, mégpedig olyannyira, hogy a női hokisok által sok góllal elvesztett meccsekről egyáltalán nem, a pom-pom lányokról annál inkább beszélnek a phenjani hivatalos médiumok.

A fő fotó forrása: AP

Leave a Reply