VIDEÓKKAL – Amióta 1924-ben, a franciaországi Chamonix-ban sor került az első téli olimpiára, több sportág is szerepelt egy-két ötkarikás játékok műsorán demonstrációs jelleggel. Ezekkel a versenyszámokkal az volt a céljuk a különböző seregszemlék szervezőinek, hogy megismertessenek és megszerettessenek a nézőkkel új sportokat. Ez több vagy kevesebb sikerrel történt: voltak olyan demonstrációs sportágak, amelyek (ha nem is ugyanabban a formában) véglegesen bekerültek az olimpia programjába, s voltak olyanok is, amelyek nem ragadtak meg benne. Ezekből a sportokból adok most egy kis válogatást.
Katonai patrol:
A téli olimpiák műsorára az 1960-as (Squaw-völgy, Egyesült Államok) játékokon fölkerült biatlon elődjének számított ez a sportág, amely a legelső, 1924-es ötkarikás versengés alkalmával már szerepelt a programban. Minden egyes járőr öt tagból: egy tisztből, két tiszthelyettesből és két katonából állt, akiknek egy 30 kilométeres sípályát kellett teljesíteniük, mielőtt megérkeztek a lővészethez. Nem volt egyszerű a dolguk, mivel 24 kilogrammnyi súlyt kellett a hátukon cipelniük, amibe a fegyverük is beletartozott, ugyanakkor a tisztnek – aki mai értelemben a csapatkapitány volt – jogában állt könnyíteni saját felszerelésén: nem volt kötelessége hátizsákot hordani és puska helyett egy szimpla pisztolyt is használhatott.
Síjöring:
A téli olimpiai programon már jó régóta nem láthatjuk ezt a sportágat, de Észak-Európában napjainkig versenyszerűen űzik, többféle formában. Az 1928-as Sankt-Moritz-i játékokon a Krisztus előtt 2500-ban, Skandináviában kitalált síjöring lovas változatát tűzték műsorra. Ebben a verzióban egy lovas által irányított ló kötéllel húzott egy sífutó személyt, akinek a megszokottnál rövidebb lécekkel kellett rendelkeznie, hogy ne zavarja a lovat a haladásban. Hasonló a vízisíhez. Minden esetben kiképezik a lovakat a kötelek, valamint a mögöttük haladó síelő jelenlétének elfogadására. Az 1928-as olimpia síjöring-versenyére napra pontosan kilencven évvel ezelőtt, 1928. február 12-én került sor, s a hazai pályán szereplő svájciak kisajátították maguknak a dobogót, rajtuk kívül más nemzetből érkezett indulóknak nem volt esélyük érmet szerezni. A síjöringet napjainkban motorizált formában és lovak helyett kutyákkal is űzik, de az olimpiákra többé nem került be.
Eisstock:
Gyakorlatilag a curling unokatestvéréről beszélünk, de – elsősorban francia nyelvterületen – jégpétanque-nak is nevezik az eisstockot. Tény és való, hogy mindkét játékkal több hasonlóságot mutat ez a sportág. Bár már a XVI. századból találhatóak feljegyzések arra vonatkozóan, hogy űzték ezt a játékot, de mindössze két téli olimpián szerepelt bemutató sportágként: 1936-ban a németországi Garmisch-Partenkirchenben és 1964-ben az ausztriai Innsbruckban. Egy eisstock-mérkőzésen minden csapat három tagból állt, akiknek az volt a feladatuk, hogy a 30 centiméteres fogantyúkkal ellátott, 4,3 kilogrammot nyomó tárcsákat minél jobb ponton helyezzék el a pályán. Az alapelv egyszerű: a tárcsa minél közelebb kerüljön egy olyan, gumiból készült koronghoz, amely pontokat hozhat az együttes konyhájára. Akinek ez jobban ment, az győzött a végén.
Síbalett:
A franciaországi Albertville (1992) volt az utolsó rendező, amely demonstrációs sportágakat javasolhatott az olimpiai programba. Itt mutatkozott be (s kezdte meg mindmáig tartó ötkarikás szereplését) a curling és a síakrobatika is, valamint a gyorssí és a síbalett, hivatalos nevén akrosí. Mint ahogy műkorcsolyában, a sportolónak itt is egy művészeti programot kellett bemutatnia zenei kísérettel, s törekednie kellett minél változatosabb és látványosabb figurák bemutatására. Gyakorlatilag annyiban tért el a műkorcsolyától, hogy korcsolya helyett sílécen, jég helyett havon és egy fedett csarnok helyett a szabad levegőn szerepelhettek az indulók. A kétségtelenül szokatlan, de egyben látványos sportág nem igazán találta meg a közönségét. Több olimpián nem volt látható. A Nemzetközi Sí Szövetség 2000 óta már nem rendez akrosí-versenyeket, így esetleges jövőbeli visszatérésére kevés esély van.
Kutyaszán-verseny:
1932-ben az egyesült államokbeli Lake Placid-ben került sor a téli olimpiára. A szervezők bemutató jelleggel bevették a műsorba a kutyaszán-versenyt. Egy több mint negyven kilométeres pályán kellett végigvezetniük szánjaikat a vezetőknek, akik két nyéllel irányították a hat kutyát. Csak két nemzet képviseltette magát: az Egyesült Államok és Kanada. A versenyt a kanadai Emile St. Godard nyerte meg, aki négylábúival 4 óra 23 perc alatt teljesítette a távot.
Téli öttusa:
1928-hoz hasonlóan 1948-ban is Sankt-Moritz adott otthont a téli ötkarikás játékoknak, s akkor sem maradtak bemutató sportágak nélkül a nézők. Azután, hogy húsz évvel korábban a síjöringnek az olimpiai programban való állandó részvételére irányuló kísérlete elbukott, a téli öttusa próbálkozta belopni magát a közönség, nomeg a döntéshozók szívébe. Elvben vonzónak tűnt a nyári olimpiákon szereplő öttusa télies változata is. Papíron öt sportágból tevődtek össze a téli pentatlon küzdelmei. Az még rendben volt, hogy sífutást, lövészetet és alpesi sít (lesiklást) is tartalmazott a versenyszám, de hogy a lovaglásnak és a vívásnak mi helye volt egy téli sportágban, arra lehet, hogy még a hetven évvel ezelőtti olimpia szervezői sem tudnák megmondani a választ. Végül három svéd állhatott fel a dobogóra, de a sportág finoman szólva is leszerepelt, így soha többé nem került be az ötkarikás programba.
A fő fotó forrása: lefigaro.fr