Hogyha föltennénk azt a kérdést, hogy a jelenleg aktív játékosok közül ki a világ leggazdagabb labdarúgója, akkor sokan Neymar, Cristiano Ronaldo, vagy akár a napokban csillagászati áron a Barcelonába távozott Philippe Coutinho nevét említenék, azonban egyik sem lenne jó válasz erre a felvetésre. A legtehetősebb focistát ugyanis Angliában kell keresnünk, de ott sem akárhol: az élvonalbeli Leicester City tartalékcsapatában. S nemzetisége sem számít túl gyakorinak a labdarúgás berkeiben, ugyanis a délkelet-ázsiai miniállam, Brunei büszke polgárának vallhatja magát. S mivel Brunei nem egy fociország, ezért nem is sportszakmai okokat kell kutatnunk a nagy vagyonosság hátterében, hanem bizony politikai okokat.
Faiq Bolkiah a világ leggazdagabb labdarúgója. A név nem mondhat túl sokat nekünk, márcsak azért sem, mert jelenleg ugyan a 2016-ban angol bajnoki címet szerző Leicester City játékosa, ám ott csak a tartalékok között számolnak vele. Ugyanakkor ő Brunei szultánjának unokaöccse, akinek vagyonát 17,6 milliárd euróra becsülik.
Hasszanal Bolkiah 1967 óta Brunei legfőbb vezetője (apjától örökölte meg a posztot), és mindig is dúskálhatott a pénzben, amit mindennél jobban bizonyít az, hogy 1997-ben a világ leggazdagabb embere is volt a Forbes magazin szerint. Unokaöccse, a mindössze 19 éves Faiq Bolkiah tehát jelenleg a Leicester tartalékcsapatát erősíti, amellyel 2016-ban kötött három évre szóló szerződést. A focista korábban a Southampton (2009-2013) és a Chelsea (2014-2016) utánpótlás-csapataiban nevelkedett, és a Readingnél, illetve az Arsenalnál is járt próbajátékon, azonban eleddig egyetlen perc játéklehetőséget sem kapott a Rókáknál.
Gyermekkori szenvedélye a labdarúgás
“Szüleim mindig is támogattak abban az álmomban, hogy labdarúgóvá váljak. Keményen edzettek engem pszichológiailag és fizikailag gyermekkoromban, így azt mondhatom, hogy ők voltak a példák előttem” – mondta a The Sun brit napilapban megjelent riportban. Faiq Bolkiah, Brunei válogatottjának csapatkapitánya a sportág iránti hatalmas szenvedélyéről így mesélt: “Már fiatalkorom óta focizom, mindig is szerettem kimenni a pályára, és szerettem birtokolni a labdát”. Twitter-oldalán található egy videó, amelyen a Leicester U18-as csapatának színeiben 2014-ben, a West Bromwich ellen szerzett gólja látható:
U18's Vine: @FBolkiah goal scored against West Brom: https://t.co/r7CcsvhQtm
— Esk Weston (@EskWeston) September 26, 2014
Édesapjáról olyan anekdoták keringenek, hogy 50. születésnapjára egyenesen Michael Jacksont hívta meg énekelni, aki egy 12 és fél millió font (4,3 milliárd forint) értékű csekkel a zsebében távozhatott Bruneiből. A család garázsa sem kong az ürességtől, és akkor még veszettül finoman fogalmaztam: 2300 (!) járgány, Bentley-k, Ferrarik és Rolls Royce-ok egész sora van a szultáni família tulajdonában.
A fő fotó forrása: Instagram @fjbolkiah