Rob Cross a darts-világbajnok!

VIDEÓKKAL – A vb-újonc Rob Cross és az élete utolsó profi mérkőzésére készülő Phil Taylor vívják a 2018-as darts-világbajnokság döntőjét Londonban, az Alexandra Palace-ban. A fináléról a Sportudvar 21 órától élőben tudósít. Cikkünk folyamatosan frissül!

JÓ ÉJSZAKÁT!

A darts-világbajnokság döntőjének élő közvetítését ezennel befejezem. Rob Cross élete első vb-jét tehát megnyerte, Phil Taylor pedig visszavonult. Kellemes álmokat kívánok miindenkinek!

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
Rob Cross (angol, 20.)–Phil Taylor (angol, 6.) 7:2 
(3–1, 3–1, 3–0, 0–3, 3–0, 3–1, 3–1, 0–3, 3–0)

ÖSSZEFOGLALÓ

Cross sokkal jobban kezdte a mérkőzést. Taylor sem dobott olyan rosszul, de nem tudta felvenni riválisa tempóját. Ezért Cross nyerte meg az első két szettet, kétszer 3–1-gyel.
Cross körátlaga 107.34, Tayloré 102.78 volt ekkor.

Cross nyerte a harmadik játszmát is, Taylor csak a negyedik szett behúzásával tudott szépíteni.

Az ötödik szett majdnem szenzációt hozott, hiszen Taylor nagyon közel járt a kilencnyilas leghez. Azonban elhibázta a dupla 12-t. Ráadásul még csak nem is tudta megnyerni a leget, Cross viszont hideg vérrel megtette, sőt, a szett is az övé lett. Újra növelte az előnyét (4:1).

Taylor egyáltalán nem játszott rosszul, folyamatosan 100 fölött volt a körátlaga, de egyszerűen nem tudott mit kezdeni Cross brutálisan erős dobásaival.

Cross egyre közelebb került a világbajnoki címhez. Taylor küzdött, és tényleg nem dobott rosszul, de ezen az estén nem lehetett esélye. Még egy szettet nyert, de Cross végül 7:2-re győzött. Könyörtelen játékot produkált…

ILYENRE SIKEREDETT PHIL TAYLOR UTOLSÓ BEVONULÁSA:

KILENCEDIK SZETT – 7:2

Rob Cross egy negyvenes kiszállóval 1-0-ra nyerte az első leget.

Rob Cross ismét brékel, már csak egy leg kell neki a vb-címhez.

Rob Cross kiszállt 140-ről, s EZZEL Ő A 2018-AS DARTS-VILÁGBAJNOKSÁG GYŐZTESE!

NYOLCADIK SZETT – 6:2

Phil Taylor kiszáll, 0-1. Ő kezdte a szettet.

Phil Taylor brékel egy 63-as kiszállóval, 0-2. Ismét fölébredt a közönség, s éneklik a Taylort éltető dalt.

Phil Taylor egy 32-ssel befejezi a szettet, s továbbra is jól érzi magát. Nem véletlen, hiszen alighanem utoljára állhat az Alexandra Palace színpadán…

HETEDIK SZETT – 6:1

Rob Cross 56-ról kiszáll, eddig 22 kiszállóra eldobott nyílból 16-ot bedobott a megfelelő helyre. Phil Taylor már csak legyintget mindenre.

Phil Taylor egyenlít, s viccesen ünnepelteti magát. 1-1.

Rob Cross 32-ről kiszáll, 2-1-re vezet.

Phil Taylor elrontja 161-re a bullt, s Rob Cross megcsinálja a 93-at, ezzel behúzza a hetedik szettet is, és már csak egyre van attól, hogy élete első világbajnokságán rögtön a csúcsra érjen.

HATODIK SZETT – 5:1

Rob Cross 52-ről kiszállt, mindössze 11 nyíl felhasználásával, 1-0.

Rob Cross 40-ről kiszállt, 2-0.

Phil Taylor öt tökéletes nyilat helyezett el a táblán, de jól láthatóan nem koncentrál teljes mértékben. A kiszállót viszont bedobta, 123-mal szépít.

Rob Cross egy 84-es kiszállóval befejezi a szettet, s 5:1-re vezet. Már csak kettő kell neki a vb-címhez.

ÖTÖDIK SZETT – 4:1

Phil Taylor nyolc tökéletes nyilat helyezett el a táblán, csak az utolsót rontotta el a kilencnyilas-kísérlet során. Rob Cross meg is büntette ezért, s egy 83-as kiszállóval lezárta a játékot.

Rob Cross ismét brékelt, 2-0-ra vezet.

Phil Taylor elrontott egy 153-as kiszállót, amit Rob Cross nem hagyott büntetlenül: 25-ös kiszállóval lezárta a leget és a szettet is, s már 4:1-re vezet. Phil Taylortól az eddig mutatottnál sokkal több kell, ha világbajnoki címmel akár visszavonulni.

NEGYEDIK SZETT – 3:1

Phil Taylor hosszú idő után nyert újból leget, mégpedig egy 151-es kiszállóval. 0-1. Az eddig döbbent csendben lévő közönség elkezdte bíztatni a búcsúzó legendát.

Phil Taylor 50-es kiszállóval 2-0-ra vezet.

Phil Taylor a harmadik leget is behúzza, ezzel szépít. Két szett Rob Cross előnye.

HARMADIK SZETT – 3:0

Rob Cross 36-tal kiszállt, 1-0. Phil Taylor eddig messze elmarad a megszokott formájától.

Rob Cross 52-vel kiszállt, s 2-0-ra vezet a játszmán belül.

Rob Cross 153-as kiszállóval lezárta a harmadik szettet is, 3:0-ra vezet a játszmák tekintetében.

MÁSODIK SZETT – 2:0

Rob Cross 32-es kiszállóval nyerte az első leget, elvette Phil Taylor kezdését.

Rob Cross 68-as kiszállóval 2:0-ra vezet.

Phil Taylor 40-el szépít, 2-1.

Rob Cross 167-es kiszállóval lezárja a második szettet, 2:0-ra vezet. A döntő hét nyert szettig tart.

ELSŐ SZETT – 1:0

Phil Taylor szelfizett az egyik nézővel a bevonulás során. Rövidesen kezdődik a mérkőzés.

Rob Cross nyerte a meccs előtti bullra dobást, így ő kezdhetett.

Rob Cross 84-es kiszállóval nyerte az első leget, 1-0.

Phil Taylor 46-ossal egyenlít, 1-1.

Rob Cross két darab 180-at is dobott, végül 58-as kiszállóval abszolválta a harmadik leget, 2-1.

Rob Cross 47-es kiszállóval nyerte a negyedik játékot, amivel a szettet is hozta, 3-1.

Néhány perc késéssel kezdődik a mérkőzés.

MIT KAP A GYŐZTES ÉS MIT A VESZTES?

Aki megnyeri a ma esti döntőt, a világbajnoki trófea mellé 400 000 fontot, átszámítva 139,6 millió forintot is kap. A vesztes sem fog üres kézzel távozni az Alexandra Palace színpadáról, hiszen 170 000 fonttal, vagyis 59,33 millió forinttal lesz gazdagabb. A pénzdíjazásnak a dartsban különösen nagy jelentősége van, hiszen ez alapján alakul a sportág világranglistája, tehát Rob Cross számára emiatt sem mindegy, milyen eredményt ér el. Akinek sikerülne kilencnyilast dobnia, annak további 20 000 fonttal, közel 7 millió forinttal lenne kitömve a pénztárcája.

ELŐZMÉNYEK

Rob Cross és Phil Taylor jutottak be a világbajnokság döntőjébe, s a tornán mutatott teljesítményük alapján mindketten megérdemelten kerültek a fináléba. Rob Cross a verseny huszadik kiemeltjeként döntőzhet. 2008 után ő az első, aki újoncként menetel el az utolsó mérkőzésig a világbajnokságon. Tíz évvel ezelőtt Kirk Shepherd hajtotta végre a nem mindennapi bravúrt, ám ő a fináléban 7:2-re kikapott John Parttól. Crossnál magasabb kiemeléssel csak egy játékos, Raymond van Barneveld jutott döntőbe: a holland 2007-ben a 32. kiemeltként játszhatott Phil Taylorral a vb-címért, s hirtelen halál-leg után 7:6-ra győzött.

Rob Cross eddig 22 szettet nyert, s 13-at elvesztett. 80 leget nyert, és 72-t bukott. 31 alkalommal brékelt, vagyis ennyiszer tudta úgy megnyerni a játékot, ha ő dobott másodikként a körön belül. 174 darab 100 fölötti és 95 darab 140 fölötti dobása volt eddig, s 55 darab 180-at dobott. A legmagasabb kiszállója 164-es volt, s 41,67%-kal kiszállózott. Tornaátlaga 100.93.

Rob Cross útja a döntőig:

1. forduló – 3:0 Seigo Asada ellen

2. forduló – 4:3 Michael Smith ellen

Nyolcaddöntő – 4:1 John Henderson ellen

Negyeddöntő – 5:4 Dimitri van den Bergh ellen

Elődöntő – 6:5 Michael van Gerwen ellen

Phil Taylor tavaly januárban bejelentette, hogy a mostani lesz az utolsó világbajnoksága, egyben az utolsó versenye is, mivel ma este visszavonul. The Power a jövőben bemutatókra fog járni, februárban és márciusban Ausztráliában és Új-Zélandon vesz részt egy körúton. Tizenhat világbajnoki címet nyert eddig, ebből tizennégyet a PDC-nél (első kettő címét még a BDO-nál szerezte), s a mai lesz a tizenkilencedik PDC-vb-döntője. Mondani se kell, hatalmas dolog lenne, ha világbajnoki címmel búcsúzna az angol legenda.

Phil Taylornak ugyancsak huszonkét szettet sikerült eddig nyernie, de mindösszesen ötöt vesztett el. Hetvenöt leget megnyert, negyvenhármat elveszített. Harminckét alkalommal brékelt, 169 darab 100 fölötti és 72 darab 140 fölötti dobása volt, míg 180-akból huszonhatot termelt eddig. Legmagasabb kiszállója 126-os volt, s 52,08%-os kiszállózást produkált. Tornaátlaga 99.79.

Phil Taylor útja a döntőig:

1. forduló – 3:1 Chris Dobey ellen

2. forduló – 4:0 Justin Pipe ellen

Nyolcaddöntő – 4:0 Keegan Brown ellen

Negyeddöntő – 5:3 Gary Anderson ellen

Elődöntő – 6:1 Jamie Lewis ellen

A két játékosnak ez lesz az első, egyben az utolsó egymás elleni mérkőzése. A találkozó 21 órakor kezdődik.

Leave a Reply