Itt vagy
Főoldal > Visszapillantó > Szövetségi kapitányok partjelző szerepben, tizenöt napos hajóút és a hazai siker – az első focivébé története

Szövetségi kapitányok partjelző szerepben, tizenöt napos hajóút és a hazai siker – az első focivébé története

VIDEÓVAL – A közelgő új esztendő legfőbb sporteseménye lesz a nyári labdarúgó-világbajnokság. A torna története egészen 1930-ig nyúlik vissza, hiszen akkor került sor az első ilyen eseményre Uruguayban. A világbajnokság szervezésében és színvonalában nehezen összehasonlítható napjaink tornáival, éppen ezért a Visszapillantó rovat második karácsonyi bejegyzésében több megmosolyogtató és meghökkentő momentumra is lehet számítani, de persze a főszerepben maga a foci lesz, hiszen azért a pályákon is történtek emlékezetes események csaknem kilencven évvel ezelőtt.

Az első világbajnokság előzményei

A XX. század elején a labdarúgás egyre növekvő népszerűsége, és a nemzetközi mérkőzések emelkedő száma vezetett oda, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalosan is felvegye a játékok műsorára a sportágat 1900-ban. Alig néhány évvel később, 1904. május 21-én Párizsban megalakult a Fédération Internationale de Football Association, vagyis a FIFA, és az 1908-as londoni olimpián már át is vette a labdarúgó torna lebonyolításának felügyeletét (a nemzeti szövetségek segédlete mellett).

Az olimpia szellemének megfelelően kezdetben szigorúan amatőr státuszú játékosok vehettek részt a játékokon, és inkább számított bemutatónak, mintsem valódi versengésnek, nem sok sportértéke akadt, így aztán megjelentek a profi csapatok részvételével zajló nemzetközi tornák, mint például a Torneo Internazionale Stampa Sportiva (1908, Torino), vagy a Sir Thomas Lipton Trophy (1909, szintén Torino).

1914-ben az olimpiai labdarúgó torna lebonyolítása teljes mértékben a FIFA kezébe került, az eseményt pedig az amatőr labdarúgók világbajnokságának ismerte el. A húszas években kezdett emelkedni az esemény rangja, egyre több ország kapcsolódott be a küzdelmekbe, de mivel profi játékosok továbbra sem vehettek részt, az eredmények nem tükrözték a résztvevő országok valós játékerejét. (Magyarországon 1926-ban került bevezetésre a profizmus)

A FIFA egyértelmű célja az volt, hogy profi világbajnokságot rendezzen a tagországai számára, így 1929-ben Henri Delaunay javaslatára megszületett a 1930-as VB gondolata, melyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség teljes mértékben saját égisze alatt kívánt lebonyolítani. A tervet aztán frankó ideológiával is sikerült megtámogatni, hiszen az 1932-es olimpiát Amerikában, Los Angelesben rendezték, ezért a játék népszerűtlenségére hivatkozva gyorsan ki is kapták a labdarúgást a programból, így minden akadály elhárult az “ellenrendezvény” útjából, Jules Rimet regnáló FIFA elnök pedig üdvözült mosollyal jelenthette be az első labdarúgó-világbajnokság tervezetét. Rendező országnak a kor egyik focinagyhatalmát, “a festett madarak folyóját”, azaz Uruguayt választották. Egyrészt azért, mert mind az 1924-es és az 1928-as olimpiát ők nyerték, másrészt pedig az ország 1930-ban ünnepelte függetlenné válásának századik évfordulóját.

Az európai csapatok és Brazília játékosai, edzői egy maratoni hajóút végén érkeztek meg Montevideóba.
A világbajnokság

Az országban literszámra habzott a medio y medio, candombe csoportok kezdték tüzelni a pampák népét, ellenben Európa arisztokrata gőggel magasról tett a bejelentésre, élén persze az azóta is önmaga bűvöletében élő Angliával. A tornára meghívásos alapon – tehát először és utoljára kvalifikáció nélkül – lehetett bekerülni, de a FIFA képviselőinek gyakorlatilag porszívóügynökként házalva kellett kikönyörögni a csapatokat, senki sem vágyott a butipálmák közé (Sygarus yatay), ha mégoly kiváló pálinkát is lehet belőlük facsarni. Végül a belga, a francia, a román és a jugoszláv válogatottat sikerült bepalizni, az öreg kontinens focihatalmainak többsége, köztük a magyar nemzeti csapat viszont távolmaradt. A négy együttes útiköltségét a FIFA fedezte, a csapatokat az SS Conte Verde nevű óceánjáró hajó gyűjtötte össze Európában, hogy tizenöt napos tengeri út, és Brazília berakodása után Uruguayban kössön ki. A csapatok jobb híján a hajó fedélzetén tartottak edzéseket.

A tizenhárom résztvevő országot négy csoportba sorsolták, mégpedig önkényes alapú kiemeléssel.* A mérkőzéseket kivétel nélkül Montevideóban (Estadio Centenario, Estadio Pocitos, Estadio Parque Central) rendezték.

1.    Csoport – Argentína*, Chile, Franciaország, Mexikó
2.    Csoport – Brazília*, Bolívia, Jugoszlávia
3.    Csoport – Uruguay*, Peru, Románia
4.    Csoport – Egyesült Államok*, Belgium, Paraguay

A kiemeléseket tekintve megállapíthatjuk, hogy kiválóan működött a dél-amerikai lobbi, még ha akkor nem is tudták, hogy a VB-k egyharmadát (18/6) a rendező ország fogja megnyerni, európai csapatok pedig egészen 2010-ig egy megveszekedett címet sem tudnak összegründolni a kontinensen kívül.
Maga a lebonyolítási rendszer egyszerű volt, a négy csoportgyőztes ment az elődöntőkbe, a többiek fakultatív programmal múlathatták a szubtrópusi telet.

Csoportmérkőzések és szervezés

Mondhatnánk, hogy a szervezésbeli hiányosságokat lelkesedéssel pótolták a hazaiak, de álnok hazugság lenne. Az első profi világeseményen olyan apróságok fordultak elő többek között, mint például:

•    Az argentin-francia meccsen (1-0) a két partjelző a román és a bolíviai csapat szövetségi kapitánya volt.

•    Magát a meccset az ábrándos természetű brazil, Almeida Rego vezette. Minden bizonnyal az ő ténykedése kapcsán hódított teret a “mocskos rigó” focis terminusz technikusz Európában, merthogy egy gólhelyzettel kecsegtető francia áttörés közepén fújta le a meccset a pártos lelkű sporttárs – hat perccel korábban, mint az ildomos lett volna. Mikor a mate teát szürcsölő zsűriasztal fél órával később kézfeltartással jelezte a malőrt, a játékosokat a zuhany alól kellett kirángatni a folytatáshoz.

•    A szervezőknek valószínűleg nem sikerült húzóneveket megnyerni a torna felvezetőjéhez, a Románia-Peru összecsapást 300 néző bambulta végig, ami még az NDK-s atlétanők rekordjainál is időt állóbb csúcsnak tűnik.

Az első vébé elsői

•    A világbajnokságok történetének első meccse rögtön kettő volt, hiszen július 13-án egy időben rendezték a Franciaország-Mexikó (4-1) és az Egyesült Államok-Belgium (3-0) mérkőzéseket.

•    Első gólszerző: Lucien Laurent (FRA) – jobblábas kapáslövés egy centerezés után

•    Sokáig úgy tartották, az argentin Guillermo Stabile nevéhez fűződik az első vb-n elért mesterhármas. 1930. július 19-én a Mexikót 6-3-ra verő csapatban lőtt három gólt, de a FIFA 2006 novemberében elismerte, hogy két nappal korábban az amerikai Bert Patenaude triplája volt az első mesterhármas a tornán, amit mellesleg Paraguaynak akasztott. (egy öngól-nem öngól vita nehezítette a kérdés eldöntését)

•    Az első gólkirály: Guillermo Stabíle (ARG) – 8 gól

•    Első tömegverekedés: az Argentína – Chile meccsen egy félidő is elégnek bizonyult, hogy a könnyűsúlyban mindig domináló dél-amerikai harcmodor kiütközzön. A krónikák szerint a cséphadaró-szerű jobb-bal-jobb kombinációkkal dolgozó argentinok semmivel sem maradtak alul a beugrásokkal operáló szomszédok ellen, végül mégis csak a chileieket léptették le öt évre a nemzetközi eseményekről.

•    Az első magyar a VB-k történetében: Orth György, aki Chile szövetségi kapitányaként volt jelen.

A torna legnagyobb egyénisége

Ha szakmai oldalról közelítünk, akkor talán José (Leandro) Andrade (a képen) nevét említhetjük, aki egyértelműen az uruguayi csapat legnagyobb sztárja volt, hazájában La Maravilla Negrának, vagyis Fekete Csodának becézték, csak Juan Schiaffino, vagy Enzo Francescoli mérhető nagyságához.

A párizsi és az amszterdami olimpián fordult meg Európában, errefelé Aranylábúként emlegette a sajtó, Angliában pedig a nagyszerű uruguayiak legnagyszerűbbikeként (greatest of all great Uruguayans) tartották számon. Lássunk egy tömör jellemzést, melyet a németek válogatott játékosa, Richard Hofmann adott róla:

“Akkoriban egyértelműen Uruguay volt a legjobb csapat a világon, de közülük is kiemelkedett Andrade. Egy igazi művész, mindent tudott a labdával, fejjel és lábbal is gyorsabb volt ellenfeleinél, ami lehetővé tette számára, hogy elkerüljön szinte minden fizikai kontaktust. Hihetetlenül elegánsan játszott, kecses gazellaként szökellt az emberek között. Emellett – társaival ellentétben – igen sportszerű volt, nem fetrengett, nem színészkedett, mosollyal az arcán futballozott. Élmény volt nézni.”

Középpályásként a csapat karmestere volt, bejátszotta az egész pályát. A világbajnokság idején már nem számított fiatalnak, így a jobbhátvéd helyéről került be a VB All-Star csapatába, de felfutásaival, hajszálpontos indításaival innen is remekül mozgatta a csapatot, pedig az 1928-as olimpia elődöntőjében, amit az olaszok ellen játszottak, súlyos szemsérülést szenvedett mikor a gólvonalon mentve nekiesett a kapufának. Idősebb korára fél szemére meg is vakult.

Játékos pályafutása: Penarol Montevideo, Missiones, Reformes, Beljavista, Nacional Montevideo

Pályája végén visszatért a Penarolhoz, de a klub rasszista vezetői ellehetetlenítették. Meghívott vendégként még jelen volt Uruguay második (1950) VB győzelmekor, de aztán nevét elfelejtették, az alkoholizmus mocsarába süllyedt. Utolsó interjúját Fritz Hacknek adta egy sötét, lepusztul szuterénben, de már az újságíró kérdéseit sem értette igazán, felesége válaszolgatott helyette. Egy évvel később holtan találták, minden vagyona egy ágy, egy szekrény és a cipősdobozában őrzött érmei voltak.

Akik még külön szót érdemelnek

Közéjük tartozik az amerikai edzőpáros egyik tagja, Robert Millar vagy Wilfred R. Cummings (hol az előbbi, hol az utóbbi név kering). Történt, hogy az argentinok elleni elődöntőn eszméletlenül kellett lecipelni a játéktérről, miután berohant a pályára, hogy sérült játékosát ápolásban részesítse. A gond azzal akadt, hogy futás közben elejtette a kezében szorongatott elsősegély dobozt, a benne lévő kloroformos üveg pedig a fizika idevágó törvényeinek engedelmeskedve összetört. Emberünk lehajolt, hogy felvegye a törött darabokat, de közben annyi gőzt lélegzett be, hogy menten elaludt (elájult).

Említést érdemel még a nagy sportrajongó II. Károly román király, aki nagy ügybuzgón személyesen jelölte ki az utazó keretet, és határtalan nagylelkűséggel három hónap fizetett szabadságot biztosított a válogatott játékosok számára.

A világbajnoki döntő

1930. júlis 30. (14:15) Centenario stadion, Montevideo.
Vezette: Jan Langenus (BEL), partjelzők: Henri Christophe (BEL), Ulises Saucedo (BOL)

URUGUAY – ARGENTINA 4:2 (1:2)
1;0 Dorado 12, 1:1 Peucelle 20, 1:2 Stábile 37, 2:2 Cea 57, 3:2 Iriarte 68, 4:2 Castro 89.

URUGUAY: Enrique Ballesteros (kapus), Alvaro Gestido, Lorenzo Fernandez, Victoriano Santos Iriarte, Jose Andrade, Hector Castro, Hector Scarone, Pablo Dorado, Ernesto Mascheroni, Pedro Cea, Jose Nasazzi
Szövetségi kapitány: Alberto Suppici

ARGENTINA: BOTASSO (kapus), Manuel Ferreira, Juan Evaristo, Jose Della Torre, Guillermo Stabile, Luisito Monti, Pedro Suarez, Francisco Varallo, Carlos Peucelle, Mario Evaristo, Fernando Paternoster
Szövetségi kapitány: Juan Jose Tramutola

A meccs érdekességei közé tartozik, hogy az első félidőt argentin, a másodikat uruguayi labdával játszották, mert mindkét fél ragaszkodott a saját portékájához. A kérdést végül pénzfeldobással döntötték el.

Egyébként már az is csak a vakszerencsén múlt, hogy időben el tudták kezdeni a meccset. Az argentin szurkolókat – és legfőképp a játékvezetői hármast – szállító tíz bérhajó némileg elkavarodott a hatalmas ködben, mindössze kettő tudott időben kikötni közülük, fedélzeten a belga Jan Langenusszal. Mázli.

A jól kezdő argentinok csak egy félidőt bírtak az ellenállhatatlanul rohamozó hazaiak ellen, akik a második félidőben ledózerolták őket a pályáról. A kegyelemdöfést Hector Castro gólja jelentette, aki egy gyermekkori balesetben elvesztette egyik karját. Az uruguayi játékosok nemzeti hősök lettek, mindannyian földet és házat kaptak Montevideó környékén.

A világbajnok uruguayi csapat.

Nem úgy a másik oldalon, ahol természetesen magát a sorstragédiát jelentette a vereség, és az elveszített VB-döntő korbácsolta indulatoknak is nagy szerepe volt abban, hogy a hagyományos liberális-konzervatív csatározások után egy katonai puccs átvette a hatalmat a kevésbé hatékony civil kormánytól. Ekkor ismerte meg az ország a fiatal ezredes, Juan Domingo Perón nevét.

Az alábbi videón a döntő rövid összefoglalója tekinthető meg:

A visszaemlékezés zárásaként pedig íme a torna teljes eredménysora gólszerzőkkel, kezdőcsapatokkal és a csoportok végeredményeivel:

1. CSOPORT
Franciaország – Mexikó 4-1

Franciaország: Thépot – Mattler, Capelle – Villaplane, Pinel, Chantrel – Libérati, Delfour, Maschinot, L. Laurent, Langiller
Mexikó: Bonfiglio – R.G. Gutierrez, M. Rosas – F. Rosas, Sánchez, Amezcua – Pérez, Carreno, Mejia, Ruiz, Lopez

gól: L. Laurent (19.), Langiller (40.), Maschinot (42., 87.), ill. Carreno (70.)

Argentína – Franciaország 1-0

Argentína: Bossio – Della Torre, Muttis – P.A. Suárez, Monti, J. Evaristo – Perinetti, Varallo, M. Ferreira, Cherro, M. Evaristo
Franciaország: Thépot – Mattler, Capelle – Villaplane, Pinel, Chantrel – Libérati, Delfour, Maschinot, L. Laurent, Langiller

gól: Monti (70.)

Chile – Mexikó 3-0

Chile: Cortes – Riveros, Poirier – A. Torres, Saavedra, Elgueta – Ojeda, Subiabre, Villalobos, Vidal, Schneeberger
Mexikó: Sota – R.G. Gutierrez, M. Rosas – Amezcua, Sánchez – F. Rosas, Lopez, Gayon, Ruiz, Carreno, Pérez

gól: Vidal (4., 64.), M. Rosas (50. – öngól)

Chile – Franciaország 1-0

Chile: Cortes – Chaparro, Morales – A. Torres, Saavedra, C. Torres – Ojeda, Subiabre, Villalobos, Vidal, Schneeberger
Franciaország: Thépot – Mattler, Capelle – Villaplane, Delmet, Chantrel – Libérati, Delfour, Pinel, Veinante, Langiller

gól: Subiabre (64.)

Argentína – Mexikó 6-3

Argentína: Bossio – Della Torre, Paternoster – Chividini, Zumelzu, Orlandini – Peucelle, Stábile, Varallo, Demaria, Spadaro
Mexikó: Bonfiglio – R.G. Gutierrez, F.G. Gutierrez – M. Rosas, Sánchez, Rodriguez – F. Rosas, Lopez, Gayon, Carreno, Olivares

gól: Stábile (8., 17., 80.), Zumelzu (10., 55.), Varallo (53.), ill. M. Rosas (40., 65. – az elsőt 11-esből), Gayon (75.)

Argentína – Chile 3-1

Argentína: Bossio – Della Torre, Paternoster – J. Evaristo, Monti, Orlandini – Peucelle, Stábile, Varallo, M. Ferreira, M. Evaristo
Chile: Cortes – Chaparro, Morales – A. Torres, Saavedra, C. Torres – Arellano, Subiabre, Villalobos, Vidal, Aguilera

gól: Stábile (12., 14.), M. Evaristo (51.), ill. Subiabre (16.)

Végeredmény:

Argentína 6 pont

Chile       4 pont

Franciaország  2 pont

Mexikó     0 pont

2. CSOPORT
Jugoszlávia – Brazília 2-1

Jugoszlávia: Jaksic – Ivkovic, D. Mihajlovic – Arsenijevic, Stevanovic, Djokic – Tirnanic, B. Marjanovic, Bek, Vujadinovic, Sekulic
Brazília: Joel – Brilhante, Italia – Hermogenes, Fausto, Fernando – Poly, Nilo, Arakén, Preguinho, Théophilo

gól: Tirnanic (21.), Bek (31.), ill. Preguinho (62.)

Jugoszlávia – Bolívia 4-0

Jugoszlávia: Jaksic – Ivkovic, D. Mihajlovic – Arsenijevic, Stevanovic, Djokic – Tirnanic, B. Marjanovic, Bek, Vujadinovic, Najdanovic
Bolívia: Bermudez – Durandal, Chavarria – Argote, Lara, Balderrama – Gomez, Bustamente, Mendez, Alborta, Fernández

gól: Bek (60., 67.), B. Marjanovic (65.), Vujadinovic (85.)

Brazília – Bolívia 4-0

Brazília: Velloso – Zé Luiz, Italia – Hermogenes, Fausto, Fernando – Benedicto, Russinho, Carvalho, Preguinho, Moderato
Bolívia: Bermudez – Durandal, Chavarria – Sáinz, Lara, Balderrama – Ortiz, Bustamente, Mendez, Alborta, Fernández

gól: Moderato (37., 73.), Preguinho (57., 83.)

Végeredmény:
Jugoszlávia 4 pont
Brazília       2 pont
Bolívia        0 pont

3. CSOPORT
Románia – Peru 3-1

Románia: Lapusneanu – Steiner, Bürger – Raffinszky, Vogl, Eisenbeisser – Kovács M., Desu, Wetzer, Stanciu, Barbu
Peru: Valdivieso – de las Casas, Soria – Galindo, Garcia, Valle – Flores, Villanueva, Denegri, Neyra, Souza

gól: Desu (1.), Stanciu (75.), Kovács M. (80.), ill. Souza (63.)
kiállítva: Galindo (58.)

Uruguay – Peru 1-0

Uruguay: Ballestrero – Nasazzi, Tejera – Andrade, Fernández, Gestido – S. Urdinarán, Castro, Petrone, Cea, Iriarte
Peru: Pardón – de las Casas, Maquillón – Denegri, Galindo, Astengo – Lavalle, Flores, Villanueva, Neyra, Souza

gól: Castro (60.)

Uruguay – Románia 4-0

Uruguay: Ballestrero – Nasazzi, Mascheroni – Andrade, Fernández, Gestido – Dorado, Scarone, Anselmo, Cea, Iriarte
Románia: Lapusneanu – Czakó, Bürger – Robe, Vogl, Eisenbeisser – Kovács M., Desu, Wetzer, Raffinszky, Barbu

gól: Dorado (6.), Scarone (24.), Anselmo (30.), Cea (35.)

Végeredmény:

Uruguay    4 pont
Románia    2 pont
Peru         0 pont

4. CSOPORT
Egyesült Államok – Belgium 3-0

Egyesült Államok: Douglas – Wood, Moorhouse – Gallagher, Tracey, Auld – Brown, Gonsalves, Patenaude, Florie, McGhee
Belgium: Badjou – Hoydonckx, Nouwens – de Clercq, Hellemans, Braine – Diddens, Moeschal, Adams, Voorhoof, Versijp

gól: McGhee (10., 48.), Patenaude (15.)

Egyesült Államok – Paraguay 3-0

Egyesült Államok: Douglas – Wood, Moorhouse – Gallagher, Tracey, Auld – Brown, Gonsalves, Patenaude, Florie, McGhee
Paraguay: Denis – Olmedo, Miracca – Etcheverry, E. Diaz, Aguirre – Nessi, Dominguez, A.R. González, Cáceres, Pena

gól: Patenaude (10., 50.), Florie (15.)

Paraguay – Belgium 1-0

Paraguay: P. Benitez – Olmedo, Flores – S. Benitez, E. Diaz, Garcete – Nessi, Romero, A.R. González, Cáceres, Pena
Belgium: Badjou – de Deken, Hoydonckx – Braine, Hellemans, Moeschal – Versijp, Delbeke, Adams, Nouwens, Diddens

gól: Pena (40.)

Végeredmény:

Egyesült Államok    4 pont
Paraguay     2 pont
Belgium       0 pont

Elődöntők:
Argentína – Egyesült Államok 6-1

Argentína: Botasso – Della Torre, Paternoster – J. Evaristo, Monti, Orlandini – Peucelle, Scopelli, Stábile, M. Ferreira, M. Evaristo
Egyesült Államok: Douglas – Wood, Moorhouse – Gallagher, Tracey, Auld – Brown, Gonsalves, Patenaude, Florie, McGhee

gól: Monti (20.), Scopelli (56.), Stábile (69., 87.), Peucelle (80., 85.), ill. Brown (88.)

Uruguay – Jugoszlávia 6-1

Uruguay: Ballestrero – Nasazzi, Mascheroni – Andrade, Fernández, Gestido – Dorado, Scarone, Anselmo, Cea, Iriarte
Jugoszlávia: Jaksic – Ivkovic, D. Mihajlovic – Arsenijevic, Stevanovic, Djokic – Tirnanic, B. Marjanovic, Bek, Vujadinovic, Sekulic

gól: Cea (18., 67., 72.), Anselmo (20., 31.), Iriarte (61.), ill. Vujadinovic (4.)

Döntő
Uruguay – Argentína 4-2

Uruguay: Ballestrero – Nasazzi, Mascheroni – Andrade, Fernández, Gestido – Dorado, Scarone, Castro, Cea, Iriarte
Argentína: Botasso – Della Torre, Paternoster – J. Evaristo, Monti, P.A. Suárez – Peucelle, Varallo, Stábile, M. Ferreira, M. Evaristo

gól: Dorado (12.), Cea (57.), Iriarte (68.), Castro (89.), ill. Peucelle (20.), Stábile (39.)

A fő fotó forrása: These Football Times

Vélemény, hozzászólás?

Top