Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Felesége emberölési kísérlettel vádolja a Marseille egyik korábbi focistáját

Felesége emberölési kísérlettel vádolja a Marseille egyik korábbi focistáját

Lucho González korábbi argentin válogatott középpályás tagadja felesége, Andreia Marques azon állításait, miszerint meg akarta ölni őt, gyermekeiket pedig meg akarta erőszakolni. Egyes pletykák szerint a játékosnak ezen ügy miatt kellett távoznia a brazil Atlético Paranaense csapatától a múlt héten, de ezt egyik fél sem erősítette meg. Gonzálezt eltiltották családja láthatásától, ami ellen az argentin fellebbezést nyújtott be az ügyben eljáró brazíliai bíróságnak.

Rendkívül súlyos vádak érték felesége részéről Lucho Gonzálezt, a Marseille, a Porto és az argentin válogatott korábbi középpályását, aki persze mindent tagad. Megesküdött négy gyermekére, hogy soha “egy hajszállal sem” ért hozzá hitveséhez, Andreia Marqueshez, aki azt állítja, hogy a focista meg akarta ölni, s közös gyermekeikkel erőszakoskodni szeretett volna. “Sosem bántottam őt. Az otthoni személyzet tagjai azt mondták, hogy széttépte az egyik közös fotónkat, mielőtt hazatértem volna az edzésről, és elkezdte vagdosni önmagát – mondta a 36 éves játékos a Globoesporte brazil sportújságnak. Fotókat küldött nekem, amin az látszik, ahogy megvagdosta magát. Azt akarta velem éreztetni, hogy mindent előre eltervezett. Azt hiszem, beteg. A szüleim arra tanítottak, hogy tiszteljem a nőket. Egyáltalán nem bántottam őt, esküszöm”.

Lucho González verziója lényegesen eltér attól, amit felesége néhány nappal előtte a portugál sajtóban elmondott. A Correio da Manha című újságnak adott interjúban Andreia Marques nagyon súlyos vádakkal illette a játékost. “Volt egy veszekedésünk, ami odáig fajult, hogy letepert az ágyra, s fojtogatott, miközben azt kiabálta: ‘Meg foglak ölni!’. Felhívta a gyerekeket, hogy ők is lássák, amit csinál. A 7 éves Matteo megpróbálta megállítani, de Lucho őt is bántalmazta. Eszméletlenül érkeztem meg a kórházba. Majdnem meghaltam”. Felesége szerint, klubja, az Atlético Paranaense “kirúgta”, miután a csapat vezetőinek fülébe jutottak a családon belüli erőszakáról szóló információk. Lucho a múlt héten valóban távozott a brazil élvonalban szereplő klubtól, de a hivatalos közlés szerint lejárt szerződését nem hosszabbították meg, így szabadon igazolhatóvá vált. Az együttes Twitter-oldalán köszönetet mondott az argentinnak a piros-feketéknél eltöltött másfél évért.

A paranai bíróság eltiltotta a 36 éves játékost felesége és gyermekei láthatásától. Lucho olyan szempontból érti a döntést, hogy klub, tehát munka nélkül maradt, de elmondása szerint mindenben gyermekei érdekeit tartja elsődlegesen szem előtt, ezért fellebbezést nyújtott be a távoltartási végzés ellen. Abban bízik, hogy a bíróság megsemmisíti az eltiltó határozatot, valamint az ideiglenes őrizetet is, amit a felmerült vádak súlyossága miatt rendeltek el vele szemben. Lucho González azt is elmondta, többen is szívesen tanúskodnak mellette.

A fő fotó forrása: MARCOS BRINDICCI/Action Images/Panoramic

Top
%d blogger ezt szereti: