Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Nem fogunk unatkozni az Európa Liga 32-es tábláján

Nem fogunk unatkozni az Európa Liga 32-es tábláján

A Bajnokok Ligája mellett az Európa Liga sorsolását is megtartották hétfőn. A második számú kupasorozatban azonban még csak a legjobb 32 között jár a mezőny. A 24, a csoportkörből továbbjutott csapathoz ugyanis csatlakoztak a BL-csoportharmadikok is. Velük együtt egy rendkívül ütős mezőny jött össze az egyenes kieséses szakasz első fordulójában, s több igén érdekesnek ígérkező párosításra is sor fog kerülni februárban. Esélylatolgatás.

Dortmund-Atalanta

A legjobb 32-es kör egyik legérdekesebb összecsapásának ígérkezik a Borussia Dortmund és az Atalanta párharca. A német együttes csúnyán elmaradt a elvárttól a Bajnokok Ligájában, hiszen úgy lett harmadik a Tottenham és a Real Madrid között, hogy mindössze kettő pontot tudott szerezni, mind a kettőt a nem túl erős APOEL Nicosia ellen, amely ráadásul csak gyengébb gólkülönbségével szorult a sárga-feketék mögé. Nem is csoda, hogy vasárnap menesztették Peter Boszt, a csapathoz nyáron érkezett vezetőedzőt, aki tavasszal még EL-döntőt vívhatott az Ajax trénereként. Helyére az a Peter Stöger került, aki egy héttel ezelőtt lett kirúgva a Kölntől, amely 15 forduló után is nyeretlenül áll a Bundesligában. Jó kérdés tehát, hogy az egyébként kíváló játékosokkal teletűzdelt BVB mennyire tudja összekapni magát (hiszen a bajnokságban is csak a nyolcadik), s milyen passzban lesz februárban az olaszok elleni két mérkőzésen. Az Atalanta is elmarad tavalyi önmagától. Az a jelenség ütötte fel fejét a bergamóiaknál, ami az olyan csapatokra jellemző, amelyek sok évnyi középmezőnybeli sínylődés után egyszer csak hirtelen megtáltosodnak, s nemzetközi kupaindulsát vívnak ki, majd a következő idényben az európai porondon remekül helytállnak, de mindezt teszik a bajnokság rovására. A kék-feketék jelenleg 12-kek az olasz élvonalban, igaz, egy meccsel kevesebb játszottak, mint a közvetlen riválisok, s a középmezőny rendkívül tömör a Serie A-ban, vagyis egy-egy győzelemmel akár négy-öt helyet is javíthat az együttes. Az Atalanta az Európa Ligában eddig menetelt, hiszen 14 ponttal nyerte meg csoportját a Lyon és az Everton, illetve a fekete lónak minősülő Apollón Limasszol előtt. Tehát az egyik, előzetesen halálcsoportnak titulált négyest tudták megérdemelten megnyerni. Ha a játékoskeretek minőségét nézzük, akkor a Dortmund a párharc egyértelmű esélyese, de sokat fog nyomni a latban, hogy milyen formában lesz a két gárda a két mérkőzésen. Márpedig ha az Atalanta remekül tud játszani, akkor még egy Dortmund-szintű csapatnak is kegyetlenül nehéz lesz nyerni, s persze továbbjutni ellenük.

Celtic-Zenit

Egy újabb remekül csengő párosítás. Celtic-Zenit. A Celtic a BL-ből érkezik, ahol már a sorsolás pillanatától fogva semmi esélye sem volt a továbbjutásra, hiszen a PSG-Bayern München duó magasan kiemelkedett négyeséből. Az Anderlechtet viszont úgy is maga mögött tudta tartani, hogy az utolsó fordulóban hazai pályán kikapott a belgáktól. A skót együttes évek óta egyeduralkodónak számít hazája bajnokságában, a nemzetközi színtéren azonban a 2003-as UEFA-kupa-döntő óta nem tudott komolyabb eredményt felmutatni. A Zenit Szentpétervár kíváló teljesítménnyel, a maximálisan megszerezhető 18 pontból 16-tal tudta megnyerni EL-csoportját a Real Sociedad, a Rosenborg és a pofozógép Vardar Szkopje előtt. Az orosz csapatnak szép emlékei lehetnek a második számú európai kupában glasgow-i csapat ellen vívandó párharcokról, hiszen 2008-ban a Rangers legyőzésével hódította el az UEFA-kupát, az Európa Liga jogelődjét. A mostani ütközetnek is inkább a Zenit az esélyese, főleg úgy, hogy a visszavágóra Szentpétervárott kerül sor. Elsősorban érzésből írom ezt, mert igazából a Celtic sem egy rossz erőkből álló csapat, de azért legyünk őszinték, az orosz bajnokság erősebb, mint a skót. A Celticnek nem nagyon akad komolyabb ellenfele a hazai pontvadászatban, így nem csoda, hogy a nemzetközi színtéren nem igazán tud helytállni a nagycsapatok ellen. A Zenitnek ezzel szemben komoly csatákat kell vívnia az orosz első osztályban főleg a moszkvai csapatokkal. Oroszországnak négy együttese is bejutott a legjobb 32 közé, ez is mutatja, hogy mennyire nem szabad leírni az orosz klubfocit.

Steaua Bukarest-Lazio

Elsősorban a múlt miatt lehet érdekes párharcnak nevezni a Steaua Bukarest (vagy FCSB, kinek hogy tetszik…)-Lazio párosítást, hiszen mindkét csapat főleg a nyolcvanas, kilencvenes években ért el szép eredményeket a nemzetközi porondon. Napjainkban viszont a Lazio az, amelyet egyértelmű esélyesnek lehet tekinteni. Az olaszok csoportgyőztesként kerültek a legjobb 32 közé, kvartettjükben a Nice-t, a Vitesse-t és a Zulte-Waregem gárdáját utasították maguk mögé. A Steaua saját négyesében a második lett a Viktoria Plzen mögött, de megelőzte a Luganót és a Hapoel Beer-Shevát. A Steaua már a negyedik körben bebiztosította továbbjutását, így az utolsó két meccsén már belefért két vereség, igaz, ez a csoportelsőségbe került, aminek így utólag már nem biztos, hogy annyira örülnek a román főváros piros-kék részén. A Lazio csoportgyőzelme igazából egy pillanatig sem volt kérdéses, főleg, hogy az idén nem túl acélos Nice ellen oda-vissza sikerült begyűjteni a három pontot, igaz, nem is volt túl nívós a kvartettjük. A két mérkőzésnek tehát a Lazio vág neki favoritként, de nem árt nagyon odafigyelniük a védekezésre a bukaresti első találkozón, hiszen a Steaua főleg otthon bárkire veszélyes lehet. Rómában viszont szerintem semmi esélyük sem lesz a románoknak.

Köbenhavn-Atlético Madrid

Nem sokan fogadtak arra szeptemberben, hogy a 2014-ben és 2016-ban is BL-döntőt játszó Atlético Madrid nem fog továbbjutni csoportjából az első számú sorozatban. Márpedig ez történt, hiszen sem a Romával, sem a Chelsea-val nem bírtak Griezmannék. Ugyan a Farkasokat megverték hazai pályán, de a csoportutolsó Karabah elleni oda-vissza ikszelés a továbbjutásba került a Matracosok számára. Talán éppen ez, vagyis az azeri bajnok elleni nyeretlenség adhat reményt a dán főváros első számú csapatának drukkerei számára. A párharcnak a spanyolok vágnak neki esélyesként, a koppenhágaiak igazából csak abban bízhatnak, hogy az Atlético Madrid hullámvölgybe kerül februárban, s akkor talán meg lehet viccelni a sokkal jobb erőkből álló ellenfelet. A Kobenhavn sem volt eddig túlságosan meggyőző az Európa Ligában, hiszen csoportjában az első három fordulóban egyaránt döntetlent ért el, majd az ötödik játéknapon kikapott Moszkvában a Lokomotívtól. A negyedik és a hatodik körben viszont sikerült győzniük a Zlín és a Sheriff Tiraspol együttesei ellen, s az így összekapargatott tíz ponttal a második helyen továbbjutottak. Az komoly meglepetés lenne, ha a legjobb 32-ből is továbbmennének, valószínűleg az Atlético megtudja tenni az első lépést afelé, hogy 2010 után ismét elhódítsa az Európa Ligát.

Ludogorec Razgrad-Milan

A nemrég edzőváltáson átesett AC Milan a bolgár bajnok Ludogorec Razgrad ellen vívja majd párharcát a legjobb 32 között. Az olasz gárda a nyilvánvaló favoritja ennek a párosításnak még úgy is, hogy az ősszel látott gyengélkedés az EL-ben is megmutatkozott a milánói piros-feketék részéről. Csoportjukat ugyan megnyerték, de az AEK Athén ellen otthon és idegenben is remiztek, az utolsó – már tét nélküli – összecsapáson pedig kikaptak Rijekában, ahol még a B-csapattal is kötelező lett volna nyerniük. Gennaro Gattuso újdonsült vezetőedző startja nem volt zökkenőmentes, hiszen a rijekai vereség előtt a tökutolsó Beneventót sem sikerült megverniük a bajnokságban, viszont legutóbb győztek a Bologna ellenében. Jó kérdés, hogy a Milan magára fog-e találni az új tréner vezetésével, de akármilyen formában is lesz februárban, a Ludogorecet simán ki kell ejtenie.

Lyon-Villarreal

Az Olympique Lyonnais számára különösen fontos idén az Európa Liga, hiszen jövő májusban a csapat staidonjában kerül megrendezésre a sorozat fináléja. A franciák az Atalanta elleni vereséggel a második helyen végeztek négyesükben, s így várható volt, hogy nem is fognak könnyű ellenfelet kapni a 32 között. Ez így is történt, hiszen az a Villarreal lesz Nabil Fekirék riválisa, amely hagyományosan jól teljesít az Európa Ligában, 2011-ben elődöntőt játszott. A spanyol együttes megnyerte nem túl erős csoportját, de teljesítménye korántsem volt meggyőző, ami talán az őszi edzőváltásnak is betudható. A második Asztanát mindössze egy ponttal tudta maga mögött tartani a Sárga Tengeralattjáró, amely az utolsó körben otthon kikapott a negyedik helyen végző Maccabi Tel-Avivtól. A spanyol bajnokságban hatodik ugyan a gárda, de inkább hátra kell figyelnie, mintsem előre, hiszen a közvetlenül előtte álló Sevillától hét pont választja el. A Lyon a francia ligában a második helyen áll, igaz, hátránya kilenc pont a PSG-vel szemben, s csak jobb gólkülönbségének köszönhetően utasítja maga mögé a Monacót és a Marseille-t is. Mindennek függvényében úgy gondolom, hogy a Lyon fog továbbjutni a párharcból, de ez leginkább akkor valósulhat meg, ha hazai pályán sikerül előnyt szerezniük, ugyanis úgy érzem, hogy ha fór nélkül mennének az idegenbeli visszavágóra, akkor ott nem lesznek képesek higgadtan focizni, s egy ilyen szituáció könnyedén a Villarreal malmára hajthatja a vizet.

Östersund-Arsenal

Az idei európai klubsorozatok legnagyobb talánya a svéd Östersund együttese. A csapat pár éve még a hazai ötödosztályban szerénykedett, ám évente sikerült szintet lépnie, így mára eljutott oda, hogy a nemzetközi porondon szerepelhet. Itt pedig eddig mindenkinek elgurult az álla a piros-fekete legénység teljesítményétől. Az Östersundnak már a selejtező második körében be kellett kapcsolódnia a küzdelmekbe, s ott rögtön egy nagy vadat ejtett a Galatasaray személyében. Otthon 2-0-ra megverte a többek között Gomissal, Derdiyokkal és a kapuban Muslerával fölálló török csapatot, Isztambulban pedig 1-1-et ért el, így továbbjutott. A harmadik körben a luxemburgi Fola Esch kiejtése nem okozott gondot a svédeknek, majd az utolsó fordulóban a PAOK Szalonikit úgy múlták felül, hogy Görögországban 3-1-re kikaptak, otthon viszont 2-0-ra diadalmaskodtak, vagyis idegenben lőtt góllal jutottak a csoportkörbe. Itt aztán folytatódott a tündérmese, hiszen az első körben idegenben sikerült nyerni a Zorja Luhanszk ellen, de az igazán nagy bravúr a második játéknapon jött, amikor odahaza legyőzték a Hertha Berlint. A harmadik fordulóban az Athletic Bilbao ellen 2-2-re végeztek, majd ugyan Baszkföldön egy góllal alulmaradtak, de a Zorja hazai legyőzésével bebiztosították helyüket a legjobb 32 között, a berlini 1-1-es döntetlen már nem osztott, nem szorzott. Második helyen továbbmentek a skandinávok, ám könnyen lehet, hogy a 32 között jön el a végállomás számukra. Ellenfélnek ugyanis az Európa Liga papíron második legerősebb csapatát, az Arsenalt kapták. Az Ágyúsok szintén az EL-ben kezdték az idényt, ám nekik csak a csoportkörben kellett beszállniuk. Kvartettjüket könnyedén megnyerték a Crvena zvezda, a Köln és a BATE Boriszov előtt. Ezt a párharcot is simán kellene hozniuk az észak-londoniaknak, azonban a svédországi odavágón nagyon nehéz lehet a dolguk. Az Östersund otthon bárkit képes lehet legyőzni, vagy legalább alaposan megszorongatni, erre az Arsenalnak is fel kell készülnie. Attól viszont nem valószínű, hogy tartaniuk kell majd az angoloknak, hogy nagyon télies lesz az időjárás, hiszen ugyan Skandináviáról beszélünk, de Östersundban inkább a brithez hasonló, esős, esetleg havas időjárásra van nagyobb esély, mintsem egy igazán kemény északi télre. Amennyiben az Östersundnak sikerülne továbbjutnia, arra nem lehetne már szavakat találni…

Napoli-Lipcse

Az Östersund mellett a másik nagy talánynak a Napolit tekinthetjük a nemzetközi színpadon. Az olasz együttes hazája bajnokságát sokáig vezette, s jelenleg is a második helyen áll, egy ponttal az Inter mögött. A Bajnokok Ligájában viszont mindössze hat pontot tudott gyűjteni, ami természetesen édeskevés volt a továbbjutáshoz, úgyhogy jöhet az Európa Liga. Előzetesen mindenki biztosra vette, hogy a nápolyiak tovább fognak menni, hiszen a Manchester City mellett a Sahtar Donyeck és a Feyenoord volt a riválisuk. Azonban az ukránok remek játékkal rukkoltak elő, a Napolit is megverték “hazai” pályán, s mivel Hamsíkék a Citytől oda-vissza kikaptak, s a Feyenoord otthonából is pont nélkül távoztak, így simán kiestek. Sokakban fölmerült, hogy a Napoli számára a bajnokság mindenek fölött áll. Ez maximálisan érthető is lenne, hiszen a déliek 1990 után szeretnének ismét felülni az olasz foci trónjára, s erre idén lehet a legnagyobb esélyük. Azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy Maurizio Sarri vezetőedző nem túlzottan híve a rotációnak, szinte mindig ugyanazt a csapatot játszatja, s decemberre nyilvánvalóan elfáradtak még az olyan kíváló focisták, mint Lorenzo Insigne, Dries Mertens, vagy éppenséggel Marek Hamsík is. A Napoli a Red Bull Leipzigot, tehát Gulácsi Péter csapatát kapta ellenfélül az EL-ben. Ahogyan az egyik sportcsatorna olasz focimagazinjában elhangzott hétfőn este, a Napoli egy olyan riválist kapott, amely ellen nem ciki kiesni. Ezzel is arra utalt az idézett szakértő, hogy nem biztos, hogy az égszínkékek komolyan fogják venni az Európa Ligát, s továbbra is a Serie A lesz a prioritás számukra. Februárig még sok víz fog lefolyni a Dunán, könnyen lehet, hogy addigra komolyabb hátrányba kerül a Napoli a bajnokságban. Ilyen esetben lehetséges, hogy már teljesen komolyan fognak hozzáállni a lipcseiek elleni két mérkőzéshez, s ha ez így lesz, akkor nem jelenthet nekik gondot a továbbjutás. Bár a Lipcse jó erőkből áll, s Gulácsi Péter a múlt héten elmondta, hogy a BL után az EL-ben is szeretnének tapasztalatot gyűjteni, de úgy vélem, hogy ez maximum két, Napoli elleni meccsel fog megvalósulni, folytatás nem lesz számukra.

A többi meccsről dióhéjban

Nem írok az összes párharcról részletes elemzést, csak egy-két mondatban térek ki rájuk. A Crvena zvezda a CSZKA Moszkvát kapta ellenfélül. A belgrádiak lesznek az egyedüli olyan csapat a legjobb 32 között, akik az első selejtezőkörből jutottak el idáig. Nehéz jósolni, de talán a BL-ből átkerülő CSZKA, az UEFA-kupa 2005-ös győztese lehet az esélyesebb. A másik belgrádi együttes, az utolsó selejtezős párharcban a Videotont kiejtő Partizan a cseh Viktoria Plzennel csap össze. Itt is kiegyenlítettnek tűnnek az erőviszonyok, de talán a Plzen pályázhat nagyobb eséllyel a továbbjutásra. Az Asztana Sportinggal került össze. Itt egyértelmű a portugálok esélyessége, azonban egész Európát át kell utazniuk az odavágó miatt, s a nagy út sokat kivehet a focistáikból, akik így könnyen megéghetnek Kazahsztánban. Az AEK Athén Dinamo Kijevvel találkozik. A görögök a Milan mögött jutottak tovább a csoportból, mégpedig remek játékot nyújtva. Az ukránok megnyerték saját négyesüket, ugyancsak jó teljesítménnyel. Nehéz tippelni a továbbjutó kilétére, de talán a Dinamo Kijev az esélyesebb. A Marseille Braga együttesét kapta. A franciák nem voltak túlzottan meggyőzőek a csoportkörben, hiszen idegenben nyeretlenek maradtak, ráadásul már volt egy portugáliai túrájuk, amely elsősorban Patrice Evra kung-fus produkciója miatt marad emlékezetes, s nem az OM teljesítménye miatt, hiszen Guimaraesben 1-0-ra kikaptak. Otthon viszont veretlenek maradtak, ezért sikerült továbbjutniuk. A Braga csoportelsőként került ide, de jó kérdés, hogy mire mehetnek a sok remek focistával rendelkező marseille-iek ellen. A továbbjutásra inkább az Olympique-nek adnék nagyobb esélyt. Egy másik dél-francia együttes, a szezont pocsékul kezdő, de lassan magára találó NiceLokomotív Moszkvával nézhet farkasszemet. Balotelliék esélyei egyértelműek, de ha februárra ismételten gödörbe kerülnek, akkor az orosz Loki ezt könnyedén kihasználhatja, s meglepetést okozhat. A Real SociedadRed Bull Salzburggal csap össze. A spanyolok a párharc favoritjai, hiszen ugyan az osztrák együttes büszkélkedhet a legtöbb EL-csoportelsőséggel, de általában a sima továbbjutás után az egyenes kieséses szakaszban hamar elvérzik Mozart szülővárosának csapata. Most is ezt tartom valószínűbbnek. És végül, de nem utolsó sorban jöjjön a Szpartak Moszkva és az Athletic Bilbao ütközete. Az oroszok a Liverpool elleni 0-7-tel estek ki a BL-ből, amelynek csoportfázisában viszont volt egy hazai 5-1-es sikerük is a Sevilla ellen. Jó kérdés, hogy a moszkvaiak melyik arcukat fogják mutatni a spanyolok ellen, de a párharc esélyesének a Bilbao számít még akkor is, ha idén kicsit gyengébben szerepel eddig, mint az elmúlt években.

Az Európa Liga legjobb 32 közötti mérkőzéseit február 13-án és 15-én, illetve 21-én és 22-én fogják lejátszani. A Sportudvar figyelemmel kíséri az EL történéseit, úgyhogy emiatt is érdemes a blogra kattanni!

A fő fotó forrása: Getty Images/uefa.com/maszol.ro

Vélemény, hozzászólás?

Top