Több döntő is összejött a BL nyolcaddöntőiben

Kisorsolták hétfőn délben a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosításait. A párharcok között több, előrehozott döntőnek tekinthető csata is összejött, mint például a Real Madrid-PSG vagy a Chelsea-Barcelona. Könnyebb lehet az útja a legjobb nyolc közé a Romának, amely a Sahtar Donyecket kapta, illetve a Manchester Unitednek és a Bayern Münchennek is: előbbi a Sevillát, utóbbi a Besiktast kapta ellenfélül. Esélylatolgatás.

Juventus-Tottenham

Elsőként az olasz bajnokot és a csoportjában a Real Madridot is megelőző Spurst sorsolták össze Nyonban, az európai szövetség székhelyén. A Juventus nem túl meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő a csoportmeccsek során, hiszen ugyan a Sporting és az Olimpiakosz ellen is hozta a kötelezőt a tavalyi döntős, azonban az egyetlen igazán kemény riválisnak számító Barcelona ellen nem tudott jó játékot produkálni, hiszen Katalóniában 3-0-ás vereség, otthon egy gyengécske gól nélküli döntetlen jött össze. Eközben a Tottenham fölényesen nyerte a csoportját, ami akkor is igaz, ha a Real Madridot csak három ponttal múlta felül az észak-londoni legénység. Csoportelsőségük ugyanis a királyiak elleni hazai sima sikerüknek volt köszönhető. S éppen ez az eredmény jogosít föl arra, hogy azt írjam, nem olyan egyértelmű a párharc, mint amilyennek elsőre tűnik. Ha a játékoskeretek minőségét nézzük, akkor a Juventus a favorit, viszont ha a BL-szereplést, akkor már a Spurs. Amennyiben viszont a bajnoki formát vesszük alapul, akkor megint csak inkább a Juventus felé billen a mérleg, hiszen a Zebrák harmadikok az olasz bajnokságban, de hátrányuk csak kettő pont az éllovas Interrel szemben, ezzel egyidőben viszont a Tottenham csak az angol élvonal hatodik helyét foglalja el. Nehéz tehát tippelni, de ha mégis kellene, akkor inkább a Juventusra tenném a voksom.

Basel-Manchester City

Ahogy európai kupaősz, úgy európai kupatavasz sincs Bázelben manchesteri ellenfél nélkül idén. A kvartettjében a United mögött második helyen végző svájci bajnok ugyanis a Premier League-et szakadéknyi különbséggel vezető Cityvel lesz kénytelen összecsapni a legjobb 16 között. Az egyik legegyértelműbb párharcra van kilátás, hiszen ha a Basel képes is lenne odahaza az első meccsen szoros eredményt elérni, elég valószínűtlen, hogy Manchesterben lenne keresnivalója. A Baselnek nem volt különösebben nehéz csoportja, hiszen a CSZKA Moszkvát és az ebben a szezonban kritikán alul teljesítő Benficát kellett maga mögé utasítania. Otthon ugyan meg tudta verni a Manchester Unitedet is, de az a találkozó már nem bírt téttel a Vörös Ördögök számára. A Manchester City könnyedén nyerte meg saját négyesét a Sahtar Donyeck-Napoli-Feyenoord trió előtt, s meglepődnék, ha nagyobb gondot okozna Agüeroéknak a Basel kiejtése.

Porto-Liverpool

A Porto egyetlen állva maradt portugál csapatként fog farkasszemet nézni a Liverpoollal. A kék-fehérek egy, a feje tetejére állt csoportból jutottak tovább, ahol óriási meglepetésre a Besiktas végzett az élen, míg a tavalyi elődöntős, igaz, idénre alaposan meggyengült Monaco lett az utolsó. A Liverpool úgy nyerte meg csoportját, hogy hat meccsén három-három győzelmet és döntetlent ért el. A második helyezett Sevilla ellen oda-vissza remiztek a Vörösök, s Moszkvából is csak egyetlen árva pontocskát tudtak elcsenni. A spanyolok azonban nem tudtak veretlenek maradni, így az angolok viszonylag simán nyerték a kvartettet. A Porto is döcögősen indított, hiszen otthon kikapott a Besiktastól, majd Lipcsében is alulmaradt, ám utolsó három meccsén veretlen maradt, így megérdemelten lett második a török bajnok mögött. A párharc esélyese nálam egyértelműen a Liverpool, csodának tartanám, ha az egyébként jó erőkből álló Porto fölül tudna kerekedni a többszörös BEK/BL-győztesen.

Sevilla-Manchester United

Még egy olyan nyolcaddöntő, ahol előre nagy biztossággal meg lehet jósolni a továbbjutó kilétét. A Manchester United a csoportban egy bázeli vereséget leszámítva minden mérkőzését megnyerte, az egyik legjobb teljesítménnyel rukkolt elő az első fázisban. A Sevilla a Liverpool mögött második lett, de a spanyol csapat – csakúgy, mint a bajnokságban – a BL-ben is felemásan szerepelt eddig. A Liverpool ellen oda-vissza ikszelt, azonban 5-1-re kikapott a Szpartak Moszkva otthonában, s az utolsó fordulóban Mariborban sem tudott nyerni. A spanyol bajnokságban a múlt hétvégén pedig egy ötösbe szaladt bele a Real Madrid otthonában. Ebben a párharcban is nagy téttel lehet fogadni arra, hogy az angol csapat megy tovább, s ezt nem csak az elért eredmények, hanem a mutatott játék és a keretek minősége alapján is el lehet mondani.

Real Madrid-PSG

Elérkeztünk az egyik olyan nyolcaddöntős párosításhoz, amelyre azt mondhatjuk, hogy döntőnek is simán elmenne. A kétszeres címvédő, s rekordgyőztes Real Madrid a Neymarral és Kylian Mbappéval erősítő Paris Saint-Germainnel került össze. Megjósolhatatlan a két mérkőzés kimenetele. Valószínűleg a pillanatnyi forma fog dönteni, hiszen két hasonlóan erős kerettel bíró csapatról van szó. A mutatott játék terén eddig a PSG volt meggyőzőbb, hiszen csoportját csont nélkül tudta megnyerni a Bayern München előtt, miközben a Real Madrid második lett saját négyesében. A bajnokság terén is a párizsiak állnak jobban, hiszen kilenc pontos előnnyel vezetik a francia pontvadászatot, miközben Cristiano Ronaldóék az éllovas Barcelonával szembeni nyolc pontos lemaradással csak negyedikek a spanyol első osztályban. Az egyik legérdekesebb kérdés az lesz, hogy Neymar és Cristiano Ronaldo, akik tavaszig a hispán bajnokságban is több ízben szembe kerültek egymással, most mire mennek a másik ellen. Jó eséllyel azon fog múlni a továbbjutás sorsa, hogy a két gólzsák közül melyik fog jobb két napot kifogni a párharc során. A PSG-nél nem szabad megfeledkezni Edinson Cavaniról sem, míg a Real Madridnál Karim Benzemáról. Az ő játékuk is sokat fog nyomni a latban, s persze a többi csapatrész teljesítménye is rendkívül fontos lesz. Az is érdekes kérdés, hogy a PSG képes lesz-e a Real Madrid testén keresztül megvalósítani a több éve szövögetett nagy álmot, vagyis a legjobb négybe jutást. Ahogy arról a múlt héten írtam, Unai Emery vezetőedző alatt – aki a Sevilla mestereként szintén testközelből megismerhette a madridiak képességeit – inog a kispad a Strasbourg és a Bayern München elleni vereségek után, ráadásul a katari vezetők bizalma sem töretlen feléje, így még az sem biztos, hogy megéli a BL-nyolcaddöntős összecsapásokat a francia csapat szakmai stábjának élén. Az viszont biztosnak tűnik – pláne a múlt heti fejlemények tükrében -, hogy ha elbukja ezt a csatát a párizsi együttes, akkor Emerynek mennie kell.

Sahtar Donyeck-Roma

A 6. számú nyolcaddöntős párosítás a meglepetésre továbbjutó ukrán Sahtar Donyeck, és a csoportját szintén meglepetésre, de abszolút megérdemelten megnyerő AS Roma párharca lett. A Sahtar, amely immáron sokadik éve kénytelen otthonától több mint ezer kilométerre, Lvovban vívni hazai meccseit, a Manchester City mögött és a Napoli előtt végzett második helyen négyesében. A narancs-feketék a nápolyiak ellen otthon győztek, idegenben pedig kikaptak, de mivel Hamsíkék nem tudtak nyerni sem Manchesterben, sem Rotterdamban, a Sahtar pedig otthon megverte a Manchester Cityt is, így az ukrán együttes megérdemelten jutott a legjobb tizenhat közé. Itt viszont a Chelsea-t és az Atlético Madridot maga mögé utasító Roma fog szemben állni velük, amely nagyon összeszedett és megfontolt játékkal, valamint remek egyéni teljesítményekkel (pl. Stephan El Shaarawy duplája a Chelsea elleni 3-0-ás siker alkalmával) érdemelte ki az elsőséget egy olyan kvartettben, ahol előzetesen féltettem őket a két fő riválissal szemben. Ennek a párharcnak is ők az esélyesei, de Ukrajnában nem lesz egyszerű dolguk, simán elképzelhető, hogy egygólos hátránnyal fordulhatnak majd a hazai visszavágóra, de ott nehezen tudom elképzelni, hogy lemásolnák az olasz válogatott svédek ellen mutatott produkcióját, vagyis tovább fognak jutni.

Chelsea-Barcelona

A Romával azonos csoportból továbbjutott angol bajnok Chelsea már korántsem esélyese saját nyolcaddöntőjének, hiszen Hazard-ék ellenfele a spanyol bajnokságot vezető, s a BL-ben is eddig nagyon jól szereplő Barcelona lesz. A két csapatnak ez lesz a sokadik egymás elleni ütközete az első számú európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszában tíz év leforgása alatt. Volt, amikor a katalánok jöttek ki győztesül a két meccs összesített eredménye alapján, s volt, amikor a londoniak. Most a Barcelona az egyértelmű favorit, hiszen amíg Messiék minden sorozatban töretlen lendülettel haladnak előre, addig a Kékek a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában is botladoztak már nem egyszer. Elég csak a római sima vereségre, vagy a bajnokságban a Burnley és legutóbb a West Ham ellen bekövetkezett váratlan kudarcokra gondolni. A Chelsea-nek elsősorban a hazai odavágón kellene legalább kétgólos előnyt kiharcolnia a barcelonai visszavágóra, mivel szerintem ez a Barcelona a Camp Nouban egy ilyen hátrányt is könnyedén ledolgozna, s továbbjutna.

Bayern München-Besiktas

Ha csak azt kellene figyelembe venni, hogy a Besiktas jutott ide csoportelsőként, a Bayern München pedig másodikként, akkor a török bajnokot nevezhetnénk a párharc esélyesének. A csoportbéli helyezés azonban innentől fogva már mit sem ér, elég csak a Real Madrid-PSG ütközetre gondolni. Itt ráadásul hatványozottan érvényesül ez a kijelentés, hiszen hatalmas meglepetés lenne, ha a Besiktas, amelytől már a csoportból való továbbjutás is nagy bravúr volt, ki tudná verni a visszatérő Jupp Heynckessel magára találó bajorokat. Az első meccs Münchenben lesz, s nem lepődnék meg, ha már ott eldőlne a továbbjutás kérdése. Ha esetleg nem is dőlne el, akkor sem lennének még nagy bajban a németek, hiszen Isztambulban is kötelességük legyőzni a Besiktast.

Ezek tehát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosításai. Az első mérkőzéseket február 13-14-én és 20-21-én, míg a visszavágókat március 6-7-én, és 13-14-én rendezik. A Sportudvaron figyelemmel fogjuk kísérni a BL-nyolcaddöntők történéseit, úgyhogy érdemes lesz minket olvasni akkor is!

A fő fotó forrása: Origo

Leave a Reply