A L’Équipe francia sportnapilap úgy értesült, hogy a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata vezetőinek szemében meggyengült Unai Emery vezetőedző pozíciója a Bayern München elleni kedd esti Bajnokok Ligája-vereség után. A lap úgy tudja, nem kizárt, hogy a spanyol trénert egy újabb sikertelen szezon után már jövő nyáron elküldhetik, holott szerződése még nem járna le.
Nagyon kényelmes helyzetben van a PSG: kilenc pont előnnyel vezeti a francia bajnokságot, s fölényesen csoportja élén végzett a Bajnokok Ligájában, Unai Emery vezetőedző mégis szorult helyzetben van. Erről a L’Équipe adott hírt csütörtöki számában, amiben azt írja, a keddi, müncheni BL-vereség rontotta a spanyol szakember pozícióit a klubvezetés előtt. Ez a fentiek tükrében meghökkentőnek hangozhat, de annak minősül az a tény is, hogy a párizsiak 2014 decembere után vesztettek el ismét két tétmérkőzést egymás után, hiszen a németországi zakó előtt a bajnokságban az újonc Strasbourg otthonában is kikaptak 2-1-re. Ezzel nagyon nem elégedettek a vezetők. “Nem játszottunk. Ez az igazság, s nagyon sajnálom ezt az eredményt, s különösen az első félidőben mutatott játékot – bosszankodott Nasszer Al-Khelaifi, a PSG tulajdonosa a BEIN Sports adásában. Nagyszerű játékosaink vannak, s nem azért jöttünk ide, hogy 3-1-re kikapjunk”.
“Ez egy nagy lecke volt mindenkinek” – tette hozzá néhány perccel később. A párizsi elnökre eddig nem igazán volt jellemző, hogy megszólaljon csapata egy-egy mérkőzésével kapcsolatban, s az még kevésbé, hogy dühösen bemenjen az öltözőbe. Erre került ugyanis sor a keddi BL-meccs szünetében, s feltehetőleg nem vágott túl szép szavakat a szakmai stábhoz, de valószínűleg a játékosokhoz sem. A figyelmeztetés világos. És minden tekintet logikusan Emery felé fordult. “Már sok csalódást kellett átélnie a tavalyi szezonban a Barcelona elleni fiaskóval és a bajnoki cím elvesztésével. Kedden Münchenben teljesen visszavonult, nem produkált semmiféle edzői munkát sem, nem próbálta megváltoztatni a dolgok alakulását” – sajnálkozott egy, a PSG többségi tulajdonosához, a Qatar Sports Investmentshez közel álló forrás. Állítólag odáig jutott a helyzet, hogy egyesek már hangot emeltek a klubon belül azért, hogy Emeryt még a télen bocsássák el a vezetőedzői tisztségből. Hogy ennek mi az oka? Hiányosak a vezetői készségei, képtelen a játékosokból egy hibátlanul működő csapatot formálni, s túl bonyolultan áll hozzá ahhoz, hogyan vezetgesse a PSG-t az európai sakktáblán a sakk-matt, azaz a BL-győzelem felé.
Egy BL-elődöntő nem elég
Ahelyett, hogy Al-Khelaifi időt hagyna választottjának a szezon végéig a bizonyításra, állítólag már több edzővel is fölvette a kapcsolatot, akiket alkalmasnak találna arra, hogy akár a következő szezontól átvegyék a csapat irányítását. A L’Équipe szerint elsősorban olasz szakemberek állnak a katari vezető kívánságlistájának élén, mint a Juventust edző Massimiliano Allegri vagy a Chelsea menedszere, Antonio Conte. Bár a szezon elején a BL-elődöntő volt a fő célkitűzés a párizsiaknál, de lehet, hogy még ennek teljesítése esetén sem maradhat a baszk tréner, akinek 2019-ig szóló szerződése van a PSG-vel. Annyi bizonyos, hogy a tavalyi idény kudarcai már jelentősen rontottak Unai Emery hitelén, így akár egy újabb vereség az állásába is kerülhet.
A fő fotó forrása: Reuters/lefigaro.fr