Jenson Button visszatér

Jenson Button a lényegében teljesen kihagyott idei szezon után jövőre ismét autóba ül. A korábbi F1-es világbajnok a japán Super GT-ben tér vissza, miután felcsigázta a szuzukai 1000 kilométeres versenyen való vendégszereplése.

Újra láthatja a közönség a versenypályán Jenson Buttont, a 2009-es Forma-1-es világbajnokot, miután megerősítette, hogy a lényegében kihagyott idei szezon után ismét főállású versenyző lesz. Button a 2016-os idény végén mondott búcsút a Formula-1-nek, de az idén még beugrott Fernando Alonso helyére a McLaren-Hondához a Monacói Nagydíjon és a japán Super GT-ben is indult – számol be róla a GPHírek.hu

Kiderült, ez hozta meg a kedvét ismét a versenyzéshez, és 2018-tól is itt száll majd ringbe. „A Hondánál fogok versenyezni, szerződésem van arra, hogy a Hondával a Super GT 2018-as szezonjában induljak” – mondta a japán gyártó Motegiben megtartott közönségrendezvényén.

Bár a legnagyobb sikereit Mercedes motorokkal érte el, Button neve összefonódott a Hondával, miután 2003-tól a japán gyártó által támogatott BAR csapatnál versenyzett, később ez lett a gyári Honda-csapat is, aminek Button szerezte az egyetlen győzelmét a 2006-os Magyar Nagydíjon. A brit pilóta később a McLaren-Honda pilótája is volt, kevés sikerrel.

Bár Button és a Honda útjai elváltak a McLarentől, ők együtt folytatják, részben azért, mert a brit pilóta elsősorban új otthonában, az USA-ban vagy a szívéhez mindig is közel álló Japánban keresett versenyzési lehetőséget 2018-ra – írja a szakportál. A végső lökést az idei vendégszereplése hozta meg a Super GT-ben, ennek zárófordulóján, a szuzukai 1000 kilométeres versenyen indult váltótársaival, és bár a kalandját nem koronázta siker, ő jól érezte magát.

„Az elmúlt néhány évben erről álmodoztam – ismerte el. – Imádom ezt a kategóriát. Az idén futottam itt egy versenyt, és az nagyon izgatottá tett, és várom a következő szezont. Sokat kell tesztelni ahhoz, hogy otthonosan érezzem magamat, javítsuk a csomagunkat, és jövőre versenyképesen jelenjünk meg” – tette hozzá.

A Super GT lényegében a japánok DTM-je, a Honda, a Nissan és a Lexus részvételével. A bajnokság fennállásának 25. szezonja 2018. április 7-8-án indul Okajamában, és egy thaiföldi fordulótól eltekintve végig a szigetország pályáin zajlik majd, összesen 8 futam erejéig. A versenyeken pilótacsere is történik, egyelőre nem tudni, hogy kik lesznek Button váltótársai, csak annyi biztos, hogy a brit pilóta az erősebb, GT500-as kategóriában vesz majd részt.

A fő fotó forrása: grandprix247.com

Leave a Reply