Túraautó-vb: A nagy mumust is beveti a Volvo Michelisz Norbert ellen a szezonzárón

A Volvo mindent megtesz azért, hogy a túraautó-világbajnokság (WTCC) bajnoki címéhez segítse Thed Björköt: az idényzáró katari futamra szerződtette Yvan Mullert, a túraautó-világbajnokság valaha volt legeredményesebb versenyzőjét. A négyszeres világbajnok francia tavaly vonult vissza a versenyzéstől, azonban a szezonzáró katari versenyen elütötte Michelisz Norbertet az összetett harmadik helyétől, s most is valami hasonlóra készülhet, csak éppen a világbajnoki cím kapcsán.

Thed Björk 6.5 ponttal előzi meg Michelisz Norbertet, akinek nincsenek jó emlékei Mullerről, aki karrierje utolsó versenyén, Katarban tavaly szándékosan elengedte maga mellett Tiago Monteirót, így megfosztva a magyar pilótát a vb 3. helyétől.

Most sokkal nagyobb a tét. A Hondák és a Volvók ugyanannyi (80-80 kilogramm) pluszsúlyt hordoznak majd, úgyhogy ezen nem múlik.

Viszont Muller sohasem rettent vissza a kétes megoldásoktól, több vetélytársával is volt konfliktusa ebből, s a Volvo vezetősége pontosan tudja, mit csinál.

„Azért ülök autóba, hogy Thedet a világbajnoki címhez segítsem. Nehéz lesz, de biztos vagyok benne, hogy mindenünk megvan a cél eléréséhez” – mondta az idén a Volvót eddig a pályán kívül segítő Muller, aki Nestor Girolami helyét veszi át a svéd csapatnál.

A két versenyt péntek este rendezik meg villanyfényben.

„Az utóbbi hónapokban minden hétvégéhez úgy álltam hozzá, hogy nem gondoltam a világbajnoki címre, az esélyeimre, hanem minden egyes viadalt mini-világbajnokságként kezeltem – mondta Michelisz Norbert. – A stratégia működött, minden versenyhétvégén a legtöbbet hoztam ki a lehetőségeimből. Háromszor indultam az első, háromszor a második rajtkockából, három futamot nyertem meg, hármon második voltam, ami azért nem rossz. Katar előtt is úgy érzem, ez a taktika lehet a nyerő. Nem szabad úgy elutazni az utolsó futam helyszínére, hogy a világbajnoki cím jár a fejemben, inkább arra kell összpontosítanom, hogy a hétvégéből a lehető legtöbbet hozzam ki. Természetesen jobb lett volna pontelőnnyel érkezni az utolsó hétvégére, de a hat és fél pontot nem mondanám nagy hátránynak. Ez olyan különbség, amelyet önerőből le lehet küzdeni. Elég csak abba belegondolni, hogy két hétvégével ezelőtt 32.5 pont volt a mínuszom, ami mostanra hat és félre csökkent. Ez is azt mutatja, hogy van gyakorlati esélye a világbajnoki címemnek.”

Érdekesség, hogy ha Michelisz Norbert pénteken megszerzi az első két hely valamelyikét a katari futam időmérő edzésén, új rekordot állít fel: korábban senkinek sem sikerült még sorozatban hétszer az első sorból indulnia a túraautó-világbajnokságon. Ennél több is forog kockán, hiszen az időmérésen elért eredményekért is pontot osztanak, amelyekkel lehetne faragni egy kicsit a hátrányból.

A sors furcsasága egyébként, hogy bár az utóbbi napokban mindenki Michelisz Norbert (249 pont) és Björk (255.5) izgalmasnak ígérkező vb-csatájáról beszél, matematikailag megszerezheti még a bajnoki címet Mehdi Bennani (216), Nicky Catsburg (211.5), Tom Chilton (210.5) és Esteban Guerrieri (205) is. Mindannyiuknak (beleértve a két éllovast is) ez lenne az első világbajnoki címe.

A Sportudvar be fog számolni a túraautó-világbajnokság fináléjáról pénteken este, úgyhogy érdemes lesz ránk kattintani akkor is!

A PROGRAM
CSÜTÖRTÖK
16.30–17.15: 
1. szabadedzés
19.15–20.00: 2. szabadedzés
PÉNTEK
12.30–13.30:
 időmérő (Tv: Eurosport2, M4 Sport)
13.40–14.00: csapatidőfutam (MAC3)
19.20: 1. futam (10 kör) (Tv: M4 Sport)
20.35: 2. futam (12 kör) (Tv: M4 Sport)

TÚRAAUTÓ-VB
Az állás 18 futam után: 
1. Thed Björk (svéd, Volvo S60) 255.5 pont, 2. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic) 249, 3. Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée) 216, …17. Nagy Dániel (magyar, Honda Civic) 1, 18. Szabó Zsolt Dávid (magyar, Honda Civic) 1

A fő fotó forrása: AFP

Leave a Reply