Elkészítették hétfőn a december 14. és január 1. között, a londoni Alexandra Palace-ban rendezendő darts-világbajnokság sorsolását. A címvédő holland Michael van Gerwen honfitársa, Christian Kist ellen kezd, míg a kétszeres győztes Gary Anderson egy selejtezőből érkező ellenfelet kap. A világranglistán második Peter Wright a brazil Diogo Portela, míg az utolsó versenyére készülő tizenhatszoros világbajnok Phil Taylor az angol Chris Dobey ellen lép színpadra az első fordulóban. Több izgalmasnak ígérkező párosítás is összejött, hiszen a nyolcadik kiemelt Dave Chisnall Vincent van der Voorttal, a negyedik helyen rangsorolt Daryl Gurney pedig Ronny Huybrechtssel csap össze.
Miután hétfőre kialakult az idei darts-világbajnokság mezőnye, a versenyt szervező Professional Darts Corporation (PDC) elkészítette a főtábla, illetve a selejtezők sorsolását. A vb-n összesen 72 dartsos vehet részt, közülük azonban 16 játékosnak selejtezős mérkőzéssel kell indítania, hogy a 64 tagú főtáblára juthasson. Összesen nyolc selejtezőt rendeznek, amelyek győztesei egy, előre meghatározott ellenféllel játszhatnak a főtábla első fordulójában. Innentől fogva rém egyszerű a lebonyolítás, hiszen a világbajnokság egyenes kieséses rendszerű, egy vereség minden esetben a búcsút fogja jelenteni.
A selejtezők párosításai:
Jeff Smith (kanadai)–Luke Humphries (angol)
Brendan Dolan (északír)–Alan Ljubic (horvát)
Cung Hsziao-csen (kínai)–Bernie Smith (új-zélandi)
Kenny Neyens (belga)–Jamie Lewis (walesi)
Aszada Szeigo (japán)–Gordon Mathers (ausztrál)
Kai Fan Leung (hongkongi)–Paul Lim (szingapúri)
Willard Bruguier (amerikai)–Cody Harris (új-zélandi)
Alekszandr Oreskin (orosz)–Kevin Münch (német)
Nagy meglepetés, hogy az északírek kíváló játékosának, Brendan Dolannek selejtezőt kell vívnia, ám ott nem okozhat neki gondot a vb-újonc horvát Alan Ljubics legyőzése. Érdekes lesz megfigyelni a kanadai Jeff Smith szereplését is, aki 2011 és 2013 között már volt a PDC játékosa, ám utána három éven át a másik nagy szervezet, a British Darts Organisation (BDO) mezőnyéhez tartozott, ahol a 2016-os világbajnokságon döntős volt. Most tér vissza a PDC-hez, ahol először indulhat vb-n, s a selejtezőben az angol Luke Humphries lesz az ellenfele. Amennyiben győz, akkor viszont a főtáblán a 2015-ös és 2016-os világbajnok Gary Andersonnal kerülne szembe. Ebben az évben is színpadra lép a brit fővárosban a világbajnokság rangidőse, a 63. életévét taposó szingapúri Paul Lim, aki a hongkongi Kai Fan Leung ellen száll harcba a főtáblára jutásért. Siker esetén a 30. kiemelt walesi Mark Webster lesz az ellenfele a legjobb 64 között.
Az első forduló párosításai, ágrajz szerint (legjobb 64):
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Christian Kist (holland)
James Wilson (angol, 32.)–Krzysztof Ratajski (lengyel)
Gerwyn Price (walesi, 16.)–Ted Evetts (angol)
Ian White (angol, 17.)–Willard Bruguier (amerikai)/Cody Harris (új-zélandi)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Vincent van der Voort (holland)
Steve Beaton (angol, 25.)–William O’Connor (ír)
Raymond van Barneveld (holland, 9.)–Richard North (angol)
Kyle Anderson (ausztrál, 24.)–Peter Jacques (angol)
Mensur Suljovic (osztrák, 5.)–Kevin Painter (angol)
Robert Thornton (skót, 28.)–Brendan Dolan (északír)/Alan Ljubic (horvát)
Jelle Klaasen (holland, 12.)–Jan Dekker (holland)
Stephen Bunting (angol, 21.)–Dimitri Van den Bergh (belga)
Daryl Gurney (északír, 4.)–Ronny Huybrechts (belga)
John Henderson (skót, 29.)–Marko Kantele (finn)
Michael Smith (angol, 13.)–Steve Lennon (ír)
Rob Cross (angol, 20.)–Aszada Szeigo (japán)/Gordon Mathers (ausztrál)
Peter Wright (skót, 2.)–Diogo Portela (brazil)
Jonny Clayton (walesi, 31.)–Kenny Neyens (belga)/Jamie Lewis (walesi)
Alan Norris (angol, 15.)–Kim Viljanen (finn)
Kim Huybrechts (belga, 18.)–James Richardson (angol)
Adrian Lewis (angol, 7.)–Alekszandr Oreskin (orosz)/Kevin Münch (német)
Cristo Reyes (spanyol, 26.)–Antonio Alcinas (spanyol)
Simon Whitlock (ausztrál, 10.)–Martin Schindler (német)
Darren Webster (angol, 23.)–Devon Petersen (dél-afrikai)
Phil Taylor (angol, 6.)–Chris Dobey (angol)
Justin Pipe (angol, 27.)–Cung Hsziao-csen (kínai)/Bernie Smith (új-zélandi)
James Wade (angol, 11.)–Keegan Brown (angol)
Mervyn King (angol, 22.)–Zoran Lerchbacher (osztrák)
Gary Anderson (skót, 3.)–Jeff Smith (kanadai)/Luke Humphries (angol)
Mark Webster (walesi, 30.)–Kai Fan Leung (hongkongi)/Paul Lim (szingapúri)
Benito van de Pas (holland, 14.)–Steve West (angol)
Joe Cullen (angol, 19.)–Jermaine Wattimena (holland)
A címvédő Michael van Gerwen az ugyancsak holland és kopasz Christian Kisttel fog megmérkőzni az első fordulóban. Ez egy kötelező győzelemnek ígérkezik a világranglista éllovasa számára, hiszen Kist a rangsor 35. helyén áll, ráadásul eddig nem sok babér termett számára MvG ellen. Gerwen győzelem esetén a 32. kiemelt James Wilson és a magát a magyarok kárára kvalifikáló lengyel Krzysztof Ratajski meccsének győztesével csap össze a 16 közé jutásért. Ha onnan is továbbjut, akkor vagy az idei UK Openen döntőt játszó, a rögbiről áttért walesi Gerwyn Price vagy az angol Ian White kerülhet elé leküzdendő akadályként a nyolcaddöntőben, amennyiben nem borul a papírforma. A negyeddöntőben Dave Chisnall vagy a hazai rivális Raymond van Barneveld lehet van Gerwen ellenfele, s ha innen is továbbjut, akkor a döntőbe jutásért egy újabb holland, Jelle Klaasen, az osztrákok üdvöskéje, Mensur Suljovic, az északírek első számú dartsosa, Daryl Gurney, de akár a szintén remek kvalitásokkal bíró angol Michael Smith is az útjába kerülhet.
A kétszeres világbajnok skót Gary Anderson, aki idén elbukta a döntőt Michael van Gerwen ellen, a 2018-as világbajnokságon (a döntőt január elsején rendezik, tehát a tornát már az új évhez kell sorolni) a selejtezőből kap ellenfelet a nyitó körre. Ahogy föntebb is írtam, ez lehet a kanadai Jeff Smith vagy az angol Luke Humphries. Siker esetén a legjobb 32 között jó eséllyel Mark Webster lesz a riválisa, személy szerint nagy meglepetésnek tartanám, ha Paul Lim ki tudná ütni a walesit. A nyolcaddöntőben a holland Benito van de Pas vagy az angol Joe Cullen kísérelheti meg legyőzni a Repülő Skótot, aki azonban ha innen is tovább megy, akkor a nyolc között a torna után visszavonuló élő legendával, a tizenhatszoros világbajnok, idén World Matchplay-győztes Phil Taylorral vagy az idei szezonban gyengélkedő, de bármikor bárkire veszélyes, s az élmezőnyben több mint tíz éve jelen lévő James Wade-el csaphat össze. Az elődöntőben a skót Peter Wright vagy a kétszeres világbajnok angol Adrian Lewis lehet Anderson ellenfele, ha nem borul a papírforma az alsó ágon. Tehát idén is könnyedén összejöhet a van Gerwen-Anderson döntő, amiben a skótnak lehetősége nyílhat visszahódítani a trónt, amit a holland 2017-ben két év uralkodás után elvett tőle.
Essen még szó Phil Taylorról is. A darts halhatatlan klasszisa utolsó versenyére készül, a vb után szögre akasztja nyilait, de előtte még szeretne utoljára egy nagyot robbantani. Év közben kevés tornán indult, hiszen már életkora is fontos szerepet játszik formájának alakulásában (augusztusban töltötte be az 57-et), de ahol rajthoz állt, ott nem okozott csalódást rajongóinak és tisztelőinek. Júliusban megnyerte a világbajnokság után második legrangosabb versenynek tartott World Matchplayt, ahol a döntőig vezető úton nagyon simán elintézte Michael van Gerwent, s a döntőben Peter Wrightnak sem kegyelmezett. A világbajnokságon a fiatal angol tehetséggel, Chris Dobey-val kezd, aki abban az esetben, ha jó napot fog ki, simán borsot törhet a nagy öreg orra alá, s ne feledjük, az utóbbi években volt arra példa, hogy Taylort a világbajnokság korai szakaszában egy zöldfülű búcsúztatta, hiszen 2014-ben Michael Smith a második fordulóban legyőzte a stoke-i dartsost. Phil Taylor győzelem esetén valószínűleg a leglassabb játékosok közé tartozó Justin Pipe-al kerül össze a legjobb 32 között, majd a nyolcaddöntőben James Wade, esetleg Mervyn King állhat az útjába. Ha innen is továbbjut, akkor a negyeddöntőben Gary Andersonnal vívhat egy óriási csatát a négy közé kerülésért. Siker esetén Peter Wright vagy a legfőbb tanítvány, az ugyancsak Stoke-on-Trentből származó Adrian Lewis lehet az ellenfél. Vagyis Taylor legfeljebb a döntőben találkozhat Michael van Gerwennel, s valljuk be, talán megérdemelné ez a világbajnokság, hogy a visszavonuló Phil Taylor a címvédővel megküzdhessen az utolsó cím megszerzéséért.
A legnagyobb neveken kívül is érdemes lesz jó néhány mérkőzésre odafigyelni az első fordulóban, hiszen a sorsolás szeszélye több kiegyensúlyozottnak ígérkező párosítást hozott össze. A 8. helyen kiemelt angol Dave Chisnall az utóbbi egy évben sérülése miatt gyengélkedő, s így a világranglista első 32 helyéről kicsúszott (az első 32 kap kiemelést a vb-n) holland Vincent van der Voorttal került össze. Bár Chizzy a meccs esélyese, de a változatosság kedvéért ugyancsak kopasz németalföldi játékos, akinek az egyik leggyorsabb dobótempója van, meglepetést okozhat, ha összeszedett játékkal tud előrukkolni. A 21. helyen kiemelt, 2014-ben BDO-világbajnokságot nyert Stephen Bunting a belga Dimitri van den Bergh ellen lép színpadra a 64 között. Van den Bergh, amellett, hogy remekül tud táncolni a színpadra történő felvonulás során, kíválóan tud dobni, így ő is könnyen egy nagy skalpot ejthet az Alexandra Palace-ban, de itt igazából nehéz megjósolni, ki juthat tovább. A negyedik kiemelt, az utóbbi két évben rengeteget fejlődő Daryl Gurney a belga Ronny Huybrechtssel fog játszani. Bár Ronny a Huybrechts-fivérek közül a gyengébbik játékos, de ő is képes egészen brilliáns teljesítményre a tábla előtt, vagyis az északírnek nem szabad fél vállról vennie ezt a mérkőzést. A 11. kiemelt James Wade az ifjúsági világbajnok Keegan Brownnal lett összesorsolva. A szemüveges játékos Wade gyengélkedik ebben a szezonban, s hosszú idő után esett meg vele, hogy kiesett a világranglistán az első tízből. Brown eddig a felnőttek között még nem tudott maradandót alkotni, de ami késik, nem múlik. Nem véletlenül lett ifjúsági világbajnok, s az idén képes lehet arra, hogy legyőzze Wade-t.
A darts-világbajnokság december 14-én, csütörtökön kezdődik a londoni Alexandra Palace-ban, a döntőre pedig január 1-jén, hétfőn kerül sor. Az első forduló mérkőzéseit és a selejtezőket december 14-21. között, a második körös találkozókat december 22-27. között, a nyolcaddöntőket december 27-28-án, a negyeddöntőket december 29-én, az elődöntőket pedig december 30-án rendezik. A Sportudvar be fog számolni a világbajnokság eseményeiről, úgyhogy emiatt is érdemes lesz ránk kattintani az óév utolsó és az új év első napjaiban.
A fő fotó forrása: AFP