Boris Becker azt szeretné, hogy Wimbledonban temessék el

Boris Becker, korábbi háromszoros wimbledoni bajnok teniszező azt szeretné, hogy a brit nyílt bajnokság helyszínéhez legközelebb fekvő temetőben helyezzék végső nyugalomra – erről az ötvenedik születésnapja kapcsán a Bildnek adott interjúban beszélt a sztár, aki azt is kijelentette, hogy nem érzi magát németnek. Azt ugyanakkor tagadta, hogy anyagi gondjai lennének, holott a nyáron egykori játékosa, Novak Djokovic segítséget ajánlott föl neki, miután egy londoni bíróság csődöt állapított meg nála.

Boris Becker három alkalommal, 1985-ben, 1986-ban és 1989-ben nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokságot. Legnagyobb sikereinek színhelye a szívéhez nőtt, mégpedig olyannyira, hogy szeretne örökké ott maradni. Az ötvenedik születésnapját ma ünneplő egykori világelső a Bildnek adott interjúban azt mondta, az a végakarata, hogy a wimbledoni centerpályához nagyon közel fekvő Gap Road-i temetőben helyezzék örök nyugalomra. “Egyszer, amikor már nem leszek a világon, azt szeretném, hogy a Wimbledoni Ótemetőben temessenek el” – nyilvánította ki kívánságát a német napilapban. A brit Grand Slam-torna háromszoros bajnoka nagyon közel lesz leendő sírjának helyéhez, mivel tíz éve Londonban él.

“Nem érzem magam németnek”

Boris Becker azt is bevallotta a Bild újságírójának, hogy nem érzi magát németnek. “Valószínűleg sosem térek vissza Németországba. Ugyan meg van az útlevelem, de nem érzem magam németnek – szögezte le a germán tenisz talán legnagyobb sztárja a német újságban. A házam Londonban van” – tette hozzá. Ez a kijelentés minden bizonnyal egyesekből haragot fog kiváltani Németországban. Múlt héten ott volt a londoni O2 Aréna nézőterén, a férfi világbajnokságon, ami szintén nem fekszik messze Wimbledontól, ahol Boris Becker legendává vált. A “Centre Court”-on első sikerét 1985-ben, mindössze 17 évesen aratta, amivel ő vált a legfiatalabb Grand Slam-győztessé.

Dicső múlt ide, az összesen 49 tornagyőzelemmel szerzett sok pénz oda, Boris Becker nincs túlzottan fényes anyagi helyzetben. Június végén egy londoni bíróság személyes csődöt mondott ki a németre, mivel több millió eurónyi adósságot halmozott fel, amit nem tudott rendezni. Az Arbuthnot, Latham & Co. nevű magánbank indított személyi csődeljárást Becker ellen 2015 októberében. Ügyvédje hiába védekezett azzal, hogy a csőd kimondása ártana az egykori klasszis jó hírének, a brit igazságszolgáltatás nem kegyelmezett. Boris Beckernek korábban Spanyolországban és Svájcban is meggyűlt a baja a helyi adóhatóságokkal nagy összegű tartozásai miatt, míg hazájában 2002-ben két év felfüggesztett börtönre ítélték vagyoni hátrány okozásáért. Pár nappal a londoni bíróság ítélete után egykori játékosa, Novak Djokovic anyagi segítséget ajánlott fel a német számára, aki azonban ezt nem fogadta el, mondván, nincsenek anyagi problémái.

A fő fotó forrása: Peter Schatz/Imago/Panoramic

Leave a Reply